ÁLLAMI
176 találat ÁLLAMI kulcsszóra
A PeZso MEDICAL Egészségügyi Szolgáltató Bt. elsősorban otthon igénybe vehető vérvételi szolgáltatással, valamint otthon és munkahelyen igénybe vehető egészségszűréssel foglalkozik. Ellátási területünk Fót és környéke (Göd, Dunakeszi, Mogyoród, valamint az Észak-Pesti kerületek). További részletek a www.pezsomedical.hu, a www.vervetelotthon.hu, valamint a www.egeszsegszuresek.hu oldalakon találhatók.
-10%
A Gyomai Kner Nyomda Rt. jelenleg magas műveleti igényű keménytáblás és kartonált, színes és fekete-fehér könyveket, brosúrákat, folyóiratokat és nyomtatványokat gyárt. Megrendelőink körét a hazai könyv- és szaklapkiadók, felsőoktatási intézmények és magánszemélyek alkotják.
- LILLAFÜREDI ÁLLAMI ERDEI VASÚT
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3535 MISKOLC, ERDÉSZ U. 24.
5 csillag 3 vélemény alapjánA kisvasút vonalát 1920-ban fektették le és 1921. május 3-án indult meg rajta a teherforgalom. Mivel a Bükk-hegység és Lillafüred csodálatos természeti szépségekkel rendelkezik (pl. a mesterséges Hámori-tó), természetes, hogy a polgárság élénken érdeklődött a kedvező megközelítési lehetőséget nyújtó kisvasút iránt. Így részben turisztikai, részben lakossági igényeknek (munkába járás a Vasműbe) eleget téve 1923-ban megkezdődött a menetrendszerű személyszállítás is.
- GEMENCI ERDŐ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT.
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, SZENT IMRE TÉR 2.
5 csillag 2 vélemény alapjánA Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság jogelődje 1968-ban alakult az Alsó-Duna összefüggő ártéri területén. Európában a legnagyobb kiterjedésű ártéri jellegű területen, 1993 július 1-től részvénytársasági formában 37.839 hektár állami tulajdonú erdőterületen és 70.349 hektár üzemi vadászterületen gazdálkodik. Az ártéri területek alkotják a Duna-Dráva Nemzeti Park dunai szakaszát (megközelítően 20.000 hektár).
ingatlanok vásárlása, szolgáltatás, lakás, forgalmazás, önkormányzati ingatlan értékesítése, vagyonértékelés, építés, eladása, ingatlanforgalmazó, ingatlanközvetítés, lakások építése, ingatlan,
- BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZ
VESZPRÉM, 8231 BALATONFÜRED, GYÓGY TÉR 2
5 csillag 3 vélemény alapjánA balatonfüredi szívgyógyászat már több évszázados és nemzetközileg is elismert. Jelenleg 429 ágyon folyik a rehabilitációs munka, évente mintegy 8000 betegnek adva új esélyeket az elszenvedett infarktus vagy szívműtét után.
Az Új-Szigno Négyek Kft. 2009-ben alakult, de munkatársaimmal és partnereinkkel már 2004 óta dolgozom együtt. Könyveléssel több, mint 40 éve foglalkozom. Az ügyfeleink körében szerepel egyéni vállalkozó, Bt., Kft., Nonprofit szervezet egyaránt.Irodánk tapasztalt, felkészült szakemberekkel fogadja ügyfeleinket. Célunk, hogy pontos, megbízható szolgáltatást nyújtsunk. Üdvözlettel: Váradiné Szentkuti Lilla ügyvezető igazgató
Nem hitel kihelyezéssel, hanem hitelközvetítéssel foglalkozunk.
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-BALATONBOGLÁRI KIRENDELTSÉG
SOMOGY, 8630 BALATONBOGLÁR, ERZSÉBET U. 16A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-CSURGÓI KIRENDELTSÉG
SOMOGY, 8840 CSURGÓ, VÁROSHÁZA KÖZ 2.A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-DOMBÓVÁRI KIRENDELTSÉG
TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, JÓKAI U. 16/A.
1 csillag 1 vélemény alapjánDombóvári Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00. Az információszolgáltatás a munkaügyi szervezet többszintű tevékenysége. Tágabb értelemben a munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A közvetítési tevékenység a munkaügyi szervezet legközvetlenebb munkaerő-piaci szolgáltatása. Célja a munkaadók munkaerőigényének kielégítése, illetve az álláskeresők mielőbbi munkához (munkahelyhez) juttatása. A munkaügyi szervezet szolgáltatásai és támogatásai e feladat teljesítését hivatottak elősegíteni.
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-KOMLÓI KIRENDELTSÉG
BARANYA, 7300 KOMLÓ, BAJCSY-ZS. U. 9/1.Az információszolgáltatás a munkaügyi szervezet többszintű tevékenysége. Tágabb értelemben a munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A munkavállalás szempontjából bizonytalan álláskeresőknek egyéni vagy csoportos formában nyújtott szolgáltatás, melynek során a tanácsadó segít a munkavállaláshoz kapcsolódó értékek, képességek, készségek feltárásában, a munkaerő-piaci célok kidolgozásában, és az ezekhez kapcsolódó tennivalók összeállításában, az állást keresőknek a legmegfelelőbb munkaterület megtalálásában.
A közvetítési tevékenység a munkaügyi szervezet legközvetlenebb munkaerő-piaci szolgáltatása. Célja a munkaadók munkaerőigényének kielégítése, illetve az álláskeresők mielőbbi munkához (munkahelyhez) juttatása. A munkaügyi szervezet szolgáltatásai és támogatásai e feladat teljesítését hivatottak elősegíteni. A munkaügyi központ által nyújtott szolgáltatások és támogatások igénybevételére az jogosult, aki hozzájárul adatainak e célból történő nyilvántartásba vételéhez. A munkavállalás szempontjából bizonytalan álláskeresőknek egyéni vagy csoportos formában nyújtott szolgáltatás, melynek során a tanácsadó segít a munkavállaláshoz kapcsolódó értékek, képességek, készségek feltárásában, a munkaerő-piaci célok kidolgozásában, és az ezekhez kapcsolódó tennivalók összeállításában, az állást keresőknek a legmegfelelőbb munkaterület megtalálásában. Marcali Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00.
Az információszolgáltatás a munkaügyi szervezet többszintű tevékenysége. Tágabb értelemben a munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A munkavállalás szempontjából bizonytalan álláskeresőknek egyéni vagy csoportos formában nyújtott szolgáltatás, melynek során a tanácsadó segít a munkavállaláshoz kapcsolódó értékek, képességek, készségek feltárásában, a munkaerő-piaci célok kidolgozásában, és az ezekhez kapcsolódó tennivalók összeállításában, az állást keresőknek a legmegfelelőbb munkaterület megtalálásában.
Az információszolgáltatás a munkaügyi szervezet többszintű tevékenysége. Tágabb értelemben a munkaerő-piaci résztvevők, szereplők, az azt befolyásoló szervezetek informálása a munkaerő-piaci tendenciákról, elemzésekről, kutatásokról, felmérésekről, a munkaügyi szervezet tevékenységéről. Szűkebb értelemben a munkaügyi kirendeltségek információs tevékenysége az ügyfelek munkaerő-piaci tájékozottságának javítása érdekében. Az egyes társadalmi rétegek és a gazdaság szereplőinek tájékoztatását kiadványok és audiovizuális anyagok is segítik. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését. Paksi Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-NAGYATÁDI KIRENDELTSÉG
SOMOGY, 7500 NAGYATÁD, KOCH RÓBERT U. 4.A munkaügyi központ kirendeltségén a közvetítő a munkaközvetítés keretében személyes beszélgetést folytat az álláskeresővel, amelynek során feltárja a foglalkoztatással kapcsolatos, valamint az azt akadályozó körülményeit (iskolai végzettség, szakképzettség, korábban betöltött munkakörök, szakmai gyakorlat, lakóhely, tartózkodási hely, munkaképesség), továbbá tájékoztatja őt a számára megfelelő munkalehetőségek fő jellemzőiről, így különösen a foglalkoztatás helyéről, idejéről, a munkarendről, továbbá a kereseti lehetőségről, a foglalkoztatást akadályozó körülmény megállapítása esetén a megfelelő szolgáltatás igénybevételét tanácsolja, kapcsolatot tart azokkal a munkaadókkal, akik foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében foglalkoztatnak, vagy foglalkoztatni kívánnak munkavállalókat, elősegíti az álláskeresők és az álláskínálók találkozását annak érdekében, hogy közöttük foglalkoztatásra irányuló jogviszony jöjjön létre.
A munkaügyi központ kirendeltségén a közvetítő a munkaközvetítés keretében személyes beszélgetést folytat az álláskeresővel, amelynek során feltárja a foglalkoztatással kapcsolatos, valamint az azt akadályozó körülményeit (iskolai végzettség, szakképzettség, korábban betöltött munkakörök, szakmai gyakorlat, lakóhely, tartózkodási hely, munkaképesség), továbbá tájékoztatja őt a számára megfelelő munkalehetőségek fő jellemzőiről, így különösen a foglalkoztatás helyéről, idejéről, a munkarendről, továbbá a kereseti lehetőségről, a foglalkoztatást akadályozó körülmény megállapítása esetén a megfelelő szolgáltatás igénybevételét tanácsolja, kapcsolatot tart azokkal a munkaadókkal, akik foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében foglalkoztatnak, vagy foglalkoztatni kívánnak munkavállalókat, elősegíti az álláskeresők és az álláskínálók találkozását annak érdekében, hogy közöttük foglalkoztatásra irányuló jogviszony jöjjön létre.
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-PÉCSI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
BARANYA, 7621 PÉCS, ZRÍNYI U. 11.Szolgáltatások: Munkaerő-piaci szolgáltatások Egyéb szolgáltatások. MUNKAERŐ-PIACI SZOLGÁLTATÁSOK: Információszolgáltatás, Munkaerő-közvetítés, Munkavállalási tanácsadás, Pályaválasztási tanácsadás, Képzési tanácsadás, Rehabilitációs tanácsadás, Az álláskeresésre felkészítő csoportos tanácsadás, Speciális csoportos tanácsadás, Pszichológiai tanácsadás, Helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás, EURES tanácsadás. Ügyfélfogadás:PÉCSi iroda: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00
A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.Sellyei Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SIKLÓSI KIRENDELTSÉG
BARANYA, 7800 SIKLÓS, FELSZABADULÁS U. 88.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.Siklósi Kirendeltség: Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SIÓFOKI KIRENDELTSÉG
SOMOGY, 8600 SIÓFOK, BAJCSY-ZS. U. 1.Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.
- DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SZIGETVÁRI KIRENDELTSÉG
BARANYA, 7900 SZIGETVÁR, RÁKÓCZI F. U. 25.A munkáltatók és a munkavállalók mozgósítása a káros alkohol- és a drogfogyasztás ellen programmal is foglalkozunk: Különös jelentőséggel bírnak azok a programok, amelyek hidat alkotnak a munkahely, a család és a társadalom között, és felhívják a figyelmet a dolgozók egészségét, biztonságát, munkateljesítményét közvetlenül vagy közvetve befolyásoló munkahelyi vagy családi problémákra. Ez az oka annak, hogy a munkaügyi tárca a munkavállalók és a munkahelyi közösség védelme érdekében, egy kábítószer megelőző-kezelő programot indít a 1129/2004 (XI.24.) Kormányhatározat 10. pontja alapján, amely hozzájárul a biztonságosabb munkavégzéshez és egészségmegőrzéshez. Szigetvári Kirendeltség Ügyfélfogadása: Hétfő: 8.00 - 15.30 Kedd: 8.00 - 15.30 Szerda: 8.00 - 12.00 Csütörtök: 8.00 - 15.30 Péntek: 8.00 - 10.00.
A munkaügyi központ kirendeltségén a közvetítő a munkaközvetítés keretében személyes beszélgetést folytat az álláskeresővel, amelynek során feltárja a foglalkoztatással kapcsolatos, valamint az azt akadályozó körülményeit (iskolai végzettség, szakképzettség, korábban betöltött munkakörök, szakmai gyakorlat, lakóhely, tartózkodási hely, munkaképesség), továbbá tájékoztatja őt a számára megfelelő munkalehetőségek fő jellemzőiről, így különösen a foglalkoztatás helyéről, idejéről, a munkarendről, továbbá a kereseti lehetőségről, a foglalkoztatást akadályozó körülmény megállapítása esetén a megfelelő szolgáltatás igénybevételét tanácsolja, kapcsolatot tart azokkal a munkaadókkal, akik foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében foglalkoztatnak, vagy foglalkoztatni kívánnak munkavállalókat, elősegíti az álláskeresők és az álláskínálók találkozását annak érdekében, hogy közöttük foglalkoztatásra irányuló jogviszony jöjjön létre.
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3800 SZIKSZÓ, KASSAI U. 108.Szikszói Kirendeltség:Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SÁROSPATAKI KIRENDELTSÉG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, RÁKÓCZI U. 78.Sárospataki Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SÁTORALJAÚJHELYI KIRENDELTSÉG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, HAJNAL ÚT 24.Sátoraljaújhelyi Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.
- KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-BP.- IV., XIV., XV. KERÜLETI KIRENDELTSÉG
1043 BUDAPEST, IV. KASSAI UTCA 24/B.Illetékessége (kerület) : IV., XIV., XV. kerület Ügyfélfogadás:H: 8.30-15.00 K: 8.30-15.00 Sz: 8.30-15.00 Cs: 8.30-12.00 (csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők) és a munkáltatók számára) P: 8.30-13.00
- KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-BP.- V., VI., XIII. KERÜLETI KIRENDELTSÉG
1137 BUDAPEST, XIII. KATONA JÓZSEF U. 25.Illetékessége (kerület) : V., VI., XIII. kerület Ügyfélfogadás: H: 8.30-15.00 K: 8.30-15.00 Sz: 8.30-15.00 Cs: 8.30-12.00 (csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők) és a munkáltatók számára) P: 8.30-13.00
- KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-BP.-X., XVI., XVII. KERÜLETI KIRENDELTSÉG
1163 BUDAPEST, XVI. VÍVÓ U. 2.Illetékessége (kerület) X., XVI., XVII. kerület Ügyfélfogadás: H: 8.30-15.00 K: 8.30-15.00 Sz: 8.30-15.00 Cs: 8.30-12.00 (csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők) és a munkáltatók számára) P: 8.30-13.00
- KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-BP-VII.VIII.IX. KERÜLETI KIRENDELTSÉG
1085 BUDAPEST, VIII. BAROSS U. 22-26.
1 csillag 2 vélemény alapjánFőváros Illetékessége (kerület) VII., VIII., IX. kerület Ügyfélfogadás: H: 8.30-15.00 K: 8.30-15.00 Sz: 8.30-15.00 Cs: 8.30-12.00 (csak az első alkalommal jelentkezők (nyilvántartásban még nem szereplők) és a munkáltatók számára) P: 8.30-13.00
A minisztérium feladatai Fejlesztéspolitika körében a hazai és európai uniós fejlesztéspolitika alakítása és végrehajtása, ágazati fejlesztések összehangolása, idegenfogalmi fejlesztések, a kutatás-fejlesztés és a technikai innováció, az űrkutatással kapcsolatos feladatok ellátása. Vagyonpolitika körében a vagyongazdálkodás, az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozása és az állami vagyonnal való gazdálkodás tulajdonosi ellenőrzése, a közbeszerzésekkel és beszerzésekkel kapcsolatos feladatok ellátása. Infrastrukturális vagyonkezelés körében a lakosság energiaigényeinek biztonságos, gazdaságos, a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével történő kielégítése, az energiapiaci verseny erősítése, valamint az Európai Unió keretében meghatározott közösségi célok megvalósulásának elősegítése. A közlekedéssel és bányászati ügyekkel kapcsolatos feladatok ellátása. Ügyfélfogadási idő: hétfő: 12.00 - 16.00 kedd, csütörtök: 9.00 ? 13.00 szerda: 13.00 - 17.00 péntek: -
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-CELLDÖMÖLKI KIRENDELTSÉG:
9500 CELLDÖMÖLK, BARTÓK BÉLA ÚT 1/A.A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ valamennyi kirendeltségén az alábbi ügyfélfogadási rend szerint várjuk ügyfeleinket: Hétfő: 08.00- 12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00-12.00 13.00 -15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00 -12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-CSORNAI KIRENDELTSÉG
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9300 CSORNA, SOPRONI U. 95.Csornia kirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, VÁROSHÁZ TÉR 3.GYŐRi köyponti iroda Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-KAPUVÁRI KIRENDELTSÉG
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9330 KAPUVÁR, SZENT ISTVÁN U. 2.Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. KapuváriKirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.Lenti Kirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
KŐSZEGi Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-MOSONMAGYARÓVÁRI KIRENDELTSÉG
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, LUCSONY U. 4.Mosonmagyaróvári Kirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SÁRVÁRI KIRENDELTSÉG
VAS, 9600 SÁRVÁR, BATTHYÁNY U. 47.Sárvári Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 - 12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Péntek: 08.00 - 12.00 A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása. A regionális átképző központok felnőttképzés keretében segítik a munkaerő-piac változásaihoz igazodó szakmai tudás megszerzését.
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SOPRONI KIRENDELTSÉG
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, VIRÁGOSKERT U. 3-5.A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaeSoproni Kirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-SZENTGOTTHÁRDI KIRENDELTSÉG
VAS, 9970 SZENTGOTTHÁRD, VAJDA JÁNOS U. 6.SZENTGOTTHÁRDi Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-VASVÁRI KIRENDELTSÉG
VAS, 9800 VASVÁR, KÖZTÁRSASÁG TÉR 4.VASVÁRi iroda Ügyfélfogadása: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00
- NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-ZALASZENTGRÓTI KIRENDELTSÉG
ZALA, 8790 ZALASZENTGRÓT, CSÁNY L. U. 2.Zalaszentgróti Kirendeltség Ügyfélfogadás: Hétfő: 08.00 -12.00 13.00 -15.00 Kedd: 08.00- 12.00 13.00 - 15.00 Szerda: nincs ügyfélfogadás Csütörtök: 08.00 - 12.00 13.00 - 15.00 Péntek: 08.00-12.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll.
Az Állami Számvevőszék ? mint az Országgyűlés pénzügyigazdasági ellenőrző szerve ? tizenhetedik évében jár, ami egy alkotmányos intézmény életében a felnőtté válás kora. A 2006-ban kezdődő új parlamenti ciklusban már a hatodik Országgyűlést szolgáljuk. Az állam legfőbb pénzügyi ellenőrző szerveként, működésünk több mint másfél évtizede alatt, igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy segítsük az Országgyűlés és a kormányzat munkáját, s elnyerjük a polgárok bizalmát. Arra törekszünk, hogy szervezetünk legfontosabb értékére, számvevőink szaktudására építve továbbra is megbízható ellenőrzési munkával tegyünk eleget törvényi kötelezettségeinknek, támogassuk az Országgyűlés törvényhozó és ellenőrző funkciójának teljesítését.
A Polgármesteri Hivatal feladata az önkormányzati döntések szakmai előkészítése, a döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése valamint a jegyző hatáskörébe tartozó közigazgatási ügyek intézése. Az Okmányirodában hétfőn, szerdán és pénteken van ügyfélfogadás. A ügyfelek fogadása érkezési sorrendben történik. Azok az ügyfelek, akik idézésre érkeznek, illetve az ügyfélkapuval rendelkezők, interneten időpontot foglalhatnak maguknak csütörtöki napokon, 8-10 óra között, ügytípusonként külön- külön. Az ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8-12 13-16 óra Szerda: 8-12 13-16 óra Péntek: 8-13 óra
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-EDELÉNYI KIRENDELTSÉG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3780 EDELÉNY, ISTVÁN KIRÁLY U. 51Edelényi Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-MISKOLCI KIRENDELTSÉGÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3526 MISKOLC, ZOMBORI U. 2.Miskolci Kirendeltségés Szolgáltató Központ Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-ÓZDI KIRENDELTSÉG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, VASVÁR U. 125.Ózdi Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-PUTNOKI KIRENDELTSÉG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3630 PUTNOK, RÁKÓCZI U. 2Putnoki Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.
- ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT-TOKAJI KIRENDELTSÉG
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3910 TOKAJ, BAJCSY-ZS. U. 16.Tokaji Kirendeltség Ügyfélfogadás rendje: Hétfő: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Kedd: 8.00 - 12.00 Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 Csütörtök: 8.00 - 12.00 Péntek: 8.00 - 11.00 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalból és 7 regionális munkaügyi központból áll. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a szervezet szakmai munkájának, informatikai fejlesztésének irányítását végzi. A regionális munkaügyi központok és kirendeltségeik feladatkörébe tartozik többek között a munkanélküli ellátások megállapítása és számfejtése, a foglalkoztatást elősegítő támogatások működtetése, valamint a munkaközvetítés és az egyéb munkaerő-piaci szolgáltatások kiajánlása.
