ÁLTALÁNOS ISKOLA


Több mint 500 találat ÁLTALÁNOS ISKOLA kulcsszóra

  • ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    ZALA, 8999 ZALALÖVŐ, RÁKÓCZI UTCA 1

    alapítvány, általános iskola, oktatás


  • FARKASRÉTI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1112 BUDAPEST, ÉRDI ÚT 2.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Általánosságban elmondható, hogy tanító munkánkat a hagyományos, több generáció által már eredményesen alkalmazott módszerek korunkhoz igazított alkalmazása jellemzi.


  • GÖDÖLLŐI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, TESSEDIK SÁMUEL UTCA 4. D. ÉPÜLET

    Alapfokú művészetoktatási intézmény


  • HŐSÖK TEREI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1172 BUDAPEST, HÖSÖK TERE 19-20

    A Hősök terei Általános iskola oktatásal foglalkozik. A Kossuth- és Liszt-díjas kiváló művész 1940. augusztus 8-án született, Rákosligeten. Eleinte hegedülni tanult, hangjára egy zenetanár figyelt fel a rákosligeti katolikus templomban - ő vette rá, hogy felvételizzen a konzervatóriumba. 1957-től három éven keresztül a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola növendéke volt, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének szakára, ám tanulmányait itt sem fejezte be. Időközben tagja lett a Magyar Néphadsereg Művészegyüttes férfikórusának, majd 1964-től magánénekesként a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott Vaszy Viktor karmester irányítása alatt. A szegedi korszak alatt számos elismersét kapott: 1974-ben Liszt Ferenc díjjal, 1979-ben Érdemes művész, 1983-ban Kiváló művész címmel, 1987-ben pedig SZOT-díjjal és Erzsébet-díjjal tüntették ki.


  • FENYŐ TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, FENYŐ TÉR 1.

    A FENYŐ TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA egészséges levegőjű, jó területi adottságú környezetben található. Az épület szép, tágas, korszerűen fűtött. Két épületszárnyból áll: az alsó tagozat épületét 1987-ben újították fel, a felső tagozat épületét 1985-ben építették. Mindkét épület esztétikus, dekorációja gyermekközpontú és az iskola profiljára jellemző.


  • I. ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HATVAN
    HEVES, 3000 HATVAN, BAJCSY ZS. ÚT 8.

    Önkormányzati általános iskola


  • GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
    GYÖR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, VÁROSHÁZ TÉR 1.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • GRÓF APPONYI ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, BAJCSY ZS. UTCA 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Gróf Apponyi Albert Általános Iskola oktatással foglalkozik.


  • FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - GYŐR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, KODÁLY Z. UTCA 31.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Általános iskola és óvoda. A Fekete István Általános Iskola és Óvoda 1976. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit.


  • GÖRÖG KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, NYIREGYHÁZA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, BETHLEN G. UTCA 7.

    1998-ban indult meg újra az oktatás az államosított, majd később visszakapott Görög Katolikus Általános Iskolában. Akkor még csak egy első osztály indult, de azóta szépen fejlődik az intézmény és a 2002/2003-as tanévben már két első osztály indítására volt szükség.



  • GAYER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA
    VAS, 9500 CELLDÖMÖLK, ÁRPÁD UTCA 34.

    Iskolánkban a diákélet sokszínű. A hagyományok megőrzése mellett a folyamatos megújulásra törekszik. Szeptember elején az ünnepélyes tanévnyitóval veszi kezdetét egy új, minden diák számára mozgalmas tanév. A programok megszervezésében a Diákönkormányzat jeleskedik.


  • WEÖRES SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
    CSONGRÁD, 6723 SZEGED, ŰRHAJÓS UTCA 4.

    Általános műveltséget megalapozó oktatás - nevelés - tehetséggondozás - a sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatása - művészeti alapképzés, képző- és iparművészeti, színművészeti területeken - sportolási lehetőségek biztosítása - napköziotthoni és tanulószobai ellátás - intézményi étkeztetés


  • JÓKAI MÓR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, CUHA UTCA 2.

    Óvodánk és Iskolánk általános bemutatása


  • FÖLDVÁRY KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
    PEST, 2600 VÁC, NAGYMEZŐ UTCA 14.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Földváry Károly Általános Iskola oktatásal foglalkozik.


  • A debreceni Huszár Gál Gimnázium Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola honlapja


  • HORVÁT ÓVODA ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1144 BUDAPEST, KÁNTORNÉ SÉTÁNY 1-3.

    HORVÁT TANÍTÁSI NYELVŰ ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DIÁKOTTHON


  • Az intézményünkben nevelt gyermekek olyan krisztusi jellemű érett keresztényekké váljanak, akik képesek a rájuk bízott feladatokban maximálisan helytállni.


  • IZBÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    PEST, 2000 SZENTENDRE, MÁRIA UTCA 1
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánk a színvonalas oktatás mellett, tartalmas fakultatív és szabadidős programokat is biztosít diákjai számára.


  • GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG, NYÍRGELSE
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4362 NYÍRGELSE, PETOFI TÉR 6

    Görög katolikus egyházi általános iskolai képzés.


  • FEHÉRLÓFIA WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA
    VESZPRÉM, 8248 NEMESVÁMOS, KOSSUTH UTCA 22.

    Általános Iskola


  • HERCEGHALOM ÁLTALÁNOS ISKOLA
    PEST, 2053 HERCEGHALOM, GESZTENYÉS UTCA 15.

    ÁLTALÁNOS ISKOLA és ÓVODA


  • ZUGLÓI HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1142 BUDAPEST, UNGVÁR UTCA 36.

    Az iskolánk nyolc évfolyamos magyar-német két tanítási nyelvű általános iskola, 2-2 párhuzamos osztállyal. A görög nemzetiségű gyerekek számára délutánonként anyanyelvi oktatás is folyik.


  • FARKAS LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA KELEBIA
    BÁCS-KISKUN, 6423 KELEBIA, ADY ENDRE UTCA 110.

    Általános Iskola


  • GÖRÖG KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    HAJDÚ-BIHAR, 4087 HAJDÚDOROG, PETŐFI TÉR 1.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A művelődésügynek első írásos emléke a dorogi egyházszervezethez fűződik. Hajdúdorogon az első iskola 1700 körül nyílt meg a jelenlegi görög katolikus paróchia telkén. 1866-ig működött három tanítóval és három tanteremmel.


  • FIUMEI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZOLNOK
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, SZAPÁRY ÚT 18.

    Externet az internet szolgáltató.


  • ZRÍNYI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1171 BUDAPEST, SISAKOS SÁSKA UTCA 3.

    Zrínyi Miklós Általános Iskola oktatásal foglalkozik.


  • GRÓF BATTHYÁNY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    FEJÉR, 8151 SZABADBATTYÁN, ISKOLA. UTCA 7

    Gróf Batthyány Lajos Általános Iskola


  • GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA, HALMAJ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3842 HALMAJ, FŐ ÚT 17.

    Általános iskola


  • HUGONNAI VILMA ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1225 BUDAPEST, Nagytétényi u.291.
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    Iskolánk a kerület egyik legnagyobb múlttal rendelkező oktatási intézménye. Az épületet 1927-ben emelték, amikor a betelepítések következtében a lakosság és a tanköteles tanulók száma megnövekedett. Az átlagos osztálylétszám 60-70 fő volt. Abban az időben ez az új iskola 11 tantermével és egyéb helyiségeivel a legkorszerűbb iskolák közé tartozott.


  • JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
    HAJDÚ-BIHAR, 4171 SÁRRÉTUDVARI, ERZSÉBET UTCA 1.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Jókai Mór Általános és Alapfokú Művészeti Iskola bemutatása


  • FŐ FASORI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    CSONGRÁD, 6726 SZEGED, FŐ FASOR 61.

    Az iskolában a Comenius minőségfejlesztési program folyik.


  • GÉNIUS TEHETSÉGKUTATÓ ISKOLA
    1213 BUDAPEST, SZ. ISTVÁN UTCA 170

    Sajátos pedagógiai feladatra, a tehetséggondozás megoldására szerveződött.


  • FÓTI ÖKUMENIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
    PEST, 2151 FÓT, VÖRÖSMARTY TÉR 2.

    Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnázium


  • HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA BUDAPEST XXII.
    1222 BUDAPEST, DÉVÉNY UTCA 62.

    Mindkét épületünk biztonságos, nyugodt környéken, jól megközelíthető helyen van. ?Hegyen? található, zöld környezetben, így levegője mindig friss, tiszta. Tanulóink gyalogosan és kerékpárral is járhatnak iskolába.


  • HARTYÁN NEVELÉSI-OKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1157 BUDAPEST, HARTYÁN KÖZ 2-4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolai oktatás, óvodai nevelés: iskolai életmódra felkészítés, munkahelyi vendéglátás, intézményi étkeztetés, oktatáshoz kapcsolódó kiegészítő tevékenység, egyéb kulturális és szabadidős tevékenységek.


  • ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA DOROG
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 45.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Zrínyi iskola 8 osztályos általános iskola. Létszáma 430 fő, ebből: 388 fő diák; 31 fő pedagógus, 11 segíti az oktató-nevelő munkát.


  • HUNYADI JÁNOS EVANGÉLIKUS ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, HUNYADI JÁNOS UTCA 8-10

    A Hunyadi mindössze 50 éves iskola, s evangélikus intézményként 9. éve működik.


  • Iskolánk ideális környezetben, kisforgalmú utcákkal határolt zöldövezetben fekszik a Pasaréti tér közelében. 2004-ben ünnepeltük fennállásának 70. évfordulóját.


  • JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA, BUDAPEST XIV.,
    1145 BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 35-37.

    A foglakozások ideje: 2005. február 19-től április 23-ig, kéthetente szombatonként délelőtt 10 óra. 2005. április 26-án az iskolába lépő gyerekek szüleinek nyílt napot tartunk.


  • FERENCVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS SZAKISKOLA
    1096 BUDAPEST, LENHOSSÉK UTCA 24-28

    Önkormányzati altalános és szakiskola.


  • GARAY JÁNOS ÁLTALÁNOS ÉS SZAKISKOLA
    PEST, 2151 FÓT, ARANY JÁNOS ÚT 20-26

    Iskolánkat 1960-ban 2. számú Általános Iskola néven a Fót Nagyközségi Tanács VB alapította. Az indulás utáni első két évben csak felső tagozat működött. A tanulói létszám ekkor kb. 500 fő volt. Az iskola első igazgatója Petrovics Ede volt. őt követte Herczeg Mátyás, Tóth Fekete László, dr. Kollár Györgyné. Iskolánk igazgatóhelyettese volt kb. két évtizeden keresztül dr. Csáder Dezsőné, - Ilonka. Tevékenysége meghatározó volt iskolánk és a nagyközség kulturális életében egyaránt. Ezért Fót Nagyközség Képviselő Testülete Díszpolgári címet adományozott dr. Csáder Dezsőnének. Az iskola igazgatója 1991 óta folyamatosan Lipták János.


  • FÓTI SZABAD WALDORF ISKOLA
    PEST, 2151 FÓT, VÖRÖSMARTY TÉR 2.

    Fóti Szabad Waldorf Iskola


  • HELTAI GÁBOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, BUDAPEST XIV.,
    1148 BUDAPEST, PADLIZSÁN UTCA 11-13.

    Az alapkészségek (olvasás, írás, számolás, beszéd) fejlesztése. Leendő első osztályos tanulóink hagyományos szótagoló (elemző-hangoztató-összetevő) program segítségével sajátítják el az írás-olvasás alapjait. Célunk az olvasóvá nevelés.


  • FILLÉR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1022 BUDAPEST, FILLÉR UTCA 70-76.

    Csodálatos helyen, a II. kerületben, a Fillér utca tetején körpanorámás, jó levegőjű épületben egy gyermekszerető, jó hangulatú és jól felkészült tantestület kezdte meg működését 1985-ben.


  • JÓKAI MÓR REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, PALLOS UTCA 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    részképesség, gyengeség, diszlexia, diszgráfia, gyógytestnevelési ellátás, pályaválasztási tanácsadás


  • FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - GYŐRTELEK
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4752 GYŐRTELEK, KOSSUTH UTCA 133.

    A FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - GYŐRTELEK oktatással foglalkozik.


  • HILD JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1051 BUDAPEST, NÁDOR UTCA 12.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A Hild József Általános Iskola oktatásal foglalkozik.


  • HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
    1148 BUDAPEST, PÁKOZDI TÉR 12.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Iskolánkban emelt szintű ének-zene és nyelvi képzés folyik, Zugló zöldövezetében.


  • MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA UNYADI ÁTYÁS TAGISKOLÁJA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1.

    A Hunyadi Mátyás Általános Iskola a város egyik legszebb és legjobban felszerelt iskolája. Impozáns, várkastélyszerű épülete egyszerre modern és régies.


  • HERNÁDKAK ÁLTALÁNOS ISKOLA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3563 HERNÁDKAK, PETŐFI SÁNDOR UTCA 14

    Alapfoku oktatás


12345678910