ÁPOLÓ
100 találat ÁPOLÓ kulcsszóra
A PeZso MEDICAL Egészségügyi Szolgáltató Bt. elsősorban otthon igénybe vehető vérvételi szolgáltatással, valamint otthon és munkahelyen igénybe vehető egészségszűréssel foglalkozik. Ellátási területünk Fót és környéke (Göd, Dunakeszi, Mogyoród, valamint az Észak-Pesti kerületek). További részletek a www.pezsomedical.hu, a www.vervetelotthon.hu, valamint a www.egeszsegszuresek.hu oldalakon találhatók.
-10%
A független betegjogi képviselő, mediator országos lletékességgel a Magyarországi Állampolgári Jogvédő Központ intézményi keretei között önálló szakmai alirodaként a panaszos betegek, jogsérelmet elszenvedettek és hozzátartozóik ügyeiben végez szakmai munkát. - sürgősségi ellátás területén jelentkező jogsérelmek (mentők) - általános alapellátásban létrejött jogsérelmek, panaszok (háziorvosok) - intézményesített szakellátás területének jogsérelmei (kórházak, intézetek stb.) A betegjogi képviselő az egészségügyi törvényben foglaltaknak megfelelően ellátja a betegek törvényben meghatározott jogainak védelmét, valamint segíti őket jogaik megismerésében és érvényesítésében. MEDIÁCIÓ - MEDIÁTORI ELJÁRÁSOK - BÍRÓSÁGI PEREK ELŐKÉSZÍTÉSE - ÜGYFÉLSZOLGÁLAT BETEGEK RÉSZÉRE Bejelentkezés, panaszos ügyfélszámon: 06-305-992-842 betegjog.ugyek@index.hu A települési helyi érdekektől függetlenül - jogászok - ügyvédek - betejogi képviselők!
Beteg ellátással, kórházi szolgáltatással, orvosi és egyéb beavatkozások panaszos ügyével bejelentkezik előre 3 nappal 25% díjbonus részesítjük az első konzultáció költségéből! Hívja 06-305-992-842!
25%
Álláspontunk szerint nem fordulhat elő, hogy magyar állampolgár jogsérelme tisztázatlan maradhasson, ha egészségügyi ellátásról, vagy ezzel összefüggében károsodásról, halálesetről beszélünk.
Vezető betegjogi képviselő - jogászok - szakértők - mediátorok - egészségügyi szakemberek vesznek részt ügye valódi áttekintésében!
Gondolja át és jelentkezzen be saját, vagy rokona ügyével 3 nappal előre!
Ügyfélszolgálat: 06-305-992-842 e-mail:betegjog.ugyek@index.hu
Irodánk budapesti félfogadása várja Önt ügyével!
Független betegjogi és perhelyettesítő szakiroda FEBKI - a helyi érdekektől, helyi szakmai állapotoktól kiemelt szakértői és szakmai függetlenséggel végzi munkáját bármelyik városban Magyarországon!
Ajánlat megtekintéseSTIHL - Viking Szaküzlet és Szervíz, Nagy István műszaki kereskedő - Szeged, Makó, Hódmezővásárhely. Viking fűnyíró, motoros kapa, sövény ápoló, nyíró, elektromos kasza, fűszegélynyíró, fúvókészülék, komposztáló, aprító, Stihl motoros láncfűrész, permetező, értékesítés, szervíz, javítás, karbantartás, alkatrész. VIKING elektromos szegélynyírók, Fűnyírók, VIKING elektromos sövényvágók, VIKING elektromos sövénynyírók, VIKING elektromos kaszák, VIKING önjáró fűnyírók
MIOK ÉSZAK-KELET-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ KIEMELTEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3530 MISKOLC, MEGGYESALJA U. 26 SZ.A Magyar Iparszövetség Oktatási Központ mintegy 20 éves múltra tekinthet vissza, jelenleg is országos hálózattal rendelkezik. A MIOK Észak-kelet-magyarországi Régió Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Iskolarendszeren kívüli felnőtt képzést folytat Miskolcon a belvárosban.
Tájékoztatjuk, hogy cégünk elsősorban az egészségügyi és szociális képzések terén az Országos Képzési Jegyzéknek megfelelő szakképzési formákat szervezi és bonyolítja. A PRIM-VOL TRADE KFT. akkreditált felnőttképzési intézmény, akkreditációs lajstromszáma AL-2230, nyilvántartási száma: 09-0069-06. A képzésekben résztvevők a különböző tanfolyamok elvégzése után minden esetben használható, biztos tudás birtokába jutnak, mellyel sikeresen pályázhatnak a munkaerő-piacokon. Cégünk oktatási ágazatának kiemelt feladata a korszerű szakmai ismeretek magas szintű közvetítése, a képzésben résztvevők lehető legjobb felkészítése az adott szakma elméleti és gyakorlati teendőire. Célunk elérése érdekében oktatóink az egyes szakterületek elismert és kiváló szakemberei, komoly szakmai múlttal és tapasztalattal.
Szalonunkban fodrászat, kéz- és lábápolás, masszázs, szolárium működik minőségi termékekkel, professzionális minőségben.
A LEM-TRÉNER Oktatási Szolgáltató Kft. elsősorban egészségügyi és szociális szakemberek egész országra kiterjedő képzéseinek megszervezésével (kihelyezett képzések), szakképzési és továbbképzési programok kidolgozásával, akkreditációjával, tanfolyamok, szakképzesek lebonyolításával foglalkozó, akkreditált szolgáltató cég.
- PINKERTON TANODA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4246 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U 5-9, I/1-2
5 csillag 2 vélemény alapjánTelefon - 06-30/9786-178; A Pinkerton-V KFT. 1995. óta vesz részt a felnőttoktatásban. A kezdetekben csak a cégünknél dolgozó biztonsági őrök oktatását végeztük, mert nem voltunk megelégedve a biztonsági szolgáltatást végző dolgozóink felkészültségével. Képzéseink során tapasztaltuk, hogy egyre hatékonyabbak az általunk felkészített őrök, munkájukat jóval magasabb színvonalon képesek ellátni. Igényként merült fel a személy- és vagyonőr szakmában, hogy legyen egy olyan képző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, aki felvállalja a biztonsági szolgáltatást nyújtó emberek képzését, biztosítva annak alanyi és tárgyi feltételeit. Ezen feltételeket az elsők között tudta teljesíteni a KFT. 1999-től kiépítettük minőségirányítási rendszerünket, melyet azóta is folyamatosan fejlesztünk.
Napszemüveg (dioptriás változatban is), (színes) kontaktlencse, szemüveg, egész napos szemész szakorvosi rendelés és computeres szemvizsgálat, minőségi optikai szolgáltatások, speciális védőszemüvegek és szűrőszemüvegek
testradír, hidratáló maszkok, sminktermékek, arc radír, higéniai termékek, szépség, arcradír, test radír, dezodor, fürdő szett, folyékony szappan, estee, arctisztító termékek, korrektor, test ápolás,
Napszemüveg (dioptriás változatban is), (színes) kontaktlencse, szemüveg, egész napos szemész szakorvosi rendelés és computeres szemvizsgálat, minőségi optikai szolgáltatások, speciális védőszemüvegek és szűrőszemüvegek
Termékkínálatunk fontos része az egészséges életmódhoz kapcsolódó reformtáplálkozási termékek, vitaminok, gyógyhatású készítmények széles választéka. Ezen kívül megtalálható a klasszikus drogéria-parfüméria kínálata, ami a mindennapos higiéniai termékek mellett a babaápolási árucikkeket, papír- és háztartási valamint vegyi árukat jelenti. Heti akcióinkról rendszeresen megjelenő szórólapunkon és honlapunkon keresztül tájékozódhatnak kedves vásárlóink. Nyitvatartás Hétfő 8-20 Kedd 8-20 Szerda 8-20 Csütörtök 8-20 Péntek 8-20 Szombat 8-20 Vasárnap 9-18.
Vegyiáru nagykereskedésünk Bübchen termékek forgalmazásával foglalkozik
Ma, amikor a munka és a világ fejlődését követő ismeretek megszerzése mindenkire rengeteg feladatot ró, egyre nagyobb szükség van segítségre: a gyermekfelügyelet, gondozás, a gyermekek képességfejlesztése, az idős emberek minőségi gondozása, ellátása, a lakás, az iroda, a nyaraló tisztántartása, az otthon komfortossá tétele, a vidéki és nyaralóövezetben a kertek gondozása területén is. Ilyenkor - jogosan és rögtön - felmerülnek a kérdések: 1.Ki az, akire rábízható bármely felelősségteljes feladat ezek közül? 2.Hogyan találhatok rá? 3.Hogyan biztosíthatom, hogy egy ilyen segítő akkor érjen rá, mikor arra szükség van? Kényelme és biztonsága érdekében válassza az: Empátia Balatin Kft. szolgáltatásait! Ha elfoglaltsága terheit szeretné csökkenteni, ha szívesen vállal családok számára fontos, felelősségteljes feladatokat és munkát keres, mindenképpen segítségére lehetünk! Bébiszitter - Idősgondozás - Házvezetés Új! Alapszintű újraélesztés (BLS) tanfolyam!
Iskolánk a 2004/2005-ös tanévben kezdte meg működését Pécsett a Szabadság utca 23. szám alatt, a Perfekt Európai Tudásközpont korábbi székhelyén. Iskolánk fenntartója a E-KÖZPONT Gazdasági és Humánfejlesztő Nonprofit Kft. Az első tanévben két szakon indult el az oktatás a 18 és 22 év közötti, érettségivel rendelkező jelentkezők számára. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakon, ahol 22 fő folytatta tanulmányai, illetve a Marketing? és reklámügyintéző szakon, ahol 29 fő tanult. A 2005/2006-os tanévben 73 főre emelkedett a hallgatók létszáma. Marketing- és reklámügyintéző szakra 34 fő, pénzügyi-számviteli ügyintéző szakra 39 fő iratozott be. Az elmúlt 3 évben tanulói létszámunk és választható képzéseink száma folyamatosan nőtt. A 2007-2008-as tanévben szociális és egészségügyi képzésekkel bővítettük képzési profilunkat.
Felnőttképzés, oktatás, tanfolyamok Ingatlan forgalmazás
Interlakk Kereskedelmi és Festékgyártó
- SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI ÁPOLÓ-GONDOZÓ OTTHONA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4353 TIBORSZÁLLÁS, VADASKERT UTCA 1.ápolás, gondozás, idősek otthona, idősgondozás, nyugdíjas otthon, otthon, önkormányzati otthon, szociális gondozás, szociális otthon, szociális intézmény, nyugdíjas ház
Igazolványkép készítés 2 perc alatt
burkolatváltó profilok, burkolás, eladás, parketta, csaphornyos, parketta ápoló, parketta kiegészítő, parketta szegély, parkettalakk, parkettaragasztó, ragasztó, szalagparketta, falburkoló,
Optikai szaküzlet Ingyenes szemvizsgálat! Szemvizsgálat: kedd-csütörtök:15-18 ig Nyitva tartás: hétfő: zárva, kedd-csütörtök:9-18 ig, szerda-péntek: 9-17 ig, szombat: 8-12 ig,
A ceglédi Gerontomed Ápoló Otthon és Idősek Gondozóháza teljes körű szolgáltatást nyújt az idősgondozás-ápolás területén az ügyfelek kívánságainak és igényeinek figyelembevételével.
Szakiskola és Kollégium
Az alapítvány célja az időskorúak ápolásán, gondozásán, egészségügyi ellátásán, elhelyezésén keresztül megvalósuló szociális tevékenység.
A 2007/2008-as tanévben elindult iskolánkban a szakképzés. Iskolai tanműhelyeinkben 6 asztalos-, 3 kőműves- és 7 szobafestő tanuló vesz részt a képzésben. Külső tanműhelyben, a nagybajomi Európa Pék Kft.-nél 19 pék-cukrász tanulónk végzi szakmai gyakorlatát. Lakatos tanulónkat a SOFÉM Kft.-ben foglalkoztatják. Varrómunkás leánytanulóink lakhelyük szerint Nagybajomban a J. & T. Vámszabadterületi Kft.-nél, Kaposváron pedig a Lady Ruházati Szövetkezetnél készülnek szakmai vizsgájukra.
Parketta Diszkont Szekszárd A Parketta Diszkont 25.-ik üzlete Lamináltpadló, szalagparketta, kandalló, hőszigetelés, nyílászárók szaküzlete. Szekszárd, Sport u 1 20/400-5055
Cégünket 1990 év végén alapította az osztrák Hubegger család, 1993 tavaszáig Kincsesbánya Moharakodón működtünk. . 1993 májusában költözött a telephelyünk a székesfehérvári Mártírok útja 3. sz. alá, ahol jelenleg is van.
Deák Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola
A fő tevékenységi kör egyedi bőrbútorok gyártása és forgalmazása.
- QN CREATIVE STÚDIÓ - MEDICAL INFO MÉDIA
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, JÓZSEF ATTILA ÚT 83.
5 csillag 1 vélemény alapjánA Medical Info Média - egészségügyi kommunikációs és információs rendszer, mely kizárólag az ember testi - lelki egészségének megőrzése, gyógyítása és rehabilitációja köré épült, s az azokkal foglalkozó vállalkozásokat, szolgáltatásokat mutat be, ad róluk bővebb tájékoztatást és biztosít számukra kommunikációs lehetőséget.
Alapító szükségesnek tartotta a mentális problémák megelőzésének, kezelésének és a pszichés betegségben szenvedők rehabilitációjának hatékony eszközökkel való támogatását.
Cégünk optikai szemüvegek készítésével és javításával teljes körű garanciával várja kedves klienseit.
Napjainkban a szemüveg már nem csupán egy egészségügyi termék, hanem az egyik legfontosabb kiegészítő, amellyel jelentősen befolyásolhatjuk megjelenésünket. A jól kiválasztott szemüveg öltöztet, befolyásolja a viselőjéről kialakított képet. Szemvizsgálat. Ingyenes UV szűrés ellenőrzés. Szemüvegkészítés 1 óra alatt.
optika, optikai cikkek, szemüvegek, szemüveg keret, szemüveg üveg, kontaktlencsék, kontaktlencse ápoló szerek, computeres szemvizsgálat, látszerész, nagyító, eladás, kontaktlencse, vizsgálat, optikai
- DUNAALMÁSI REFORMÁTUS SZERETETHÁZ FOGYATÉKOSOKAT ÁPOLÓ-GONDOZÓ OTTHON
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2545 DUNAALMÁS, JÓKAI U.16.gyermekotthon, gyermekotthoni elhelyezés, gyermekvédelem, lakóotthon, nevelés, szakellátás, szakellátó, szociális ellátás
Győri telephellyel működő háztartási vegyi áru kis- nagykereskedelme.
ügynöki kereskedelem kenőanyag, fémfelület ápoló
Kontaktológusunk: Tóth Brigitta. Szemészeti magánrendelés (felnőtt, gyerek) vényfelírással. Szemorvosok: Dr. Nagy Zsuzsanna, Dr. Bencsik Rózsa, Dr. Asztalos Antónia, Dr. Bánfalvi Mária. Jogosítvány hosszabbításhoz orvosi szemvizsgálat. NYITVA: H-P.: 10-18-ig; Szo.: 9-13 óráig
Tapasztalt, több éves cég, kőipari szerszámok, vegyi anyagok, kegytárgyak, kőmegmunkáló kis és nagy gépek kereskedelme.
Konkurencia nélküli tanúsítvánnyal rendelkező bio hajregeneráló termékek (hajnövesztő, korpa elleni, szeborrheás fejbőrre) referenciával. Botox hatású tanúsított bio krémek! Ha egyszer kipróbálta, örökre használni fogja! Nincs többé botox-kezelésre szüksége! Mellerősítő, fenékformázó, anticellulitisz elleni bio krémek Ayurvédikus étrendkiegészítők
A DE-MAX az ország szakmailag az egyik legelismertebb, ezért a legnagyobb ügyfélkörrel rendelkező Halláscentruma. Évtizedes sikerének hátterében a kimagasló minőség és a széles választék áll. Az ellátás magas színvonalát a folyamatosan képzett, magasan kvalifikált munkatársai biztosítják. (20 szaküzlet 50.000 ügyfél)
- PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, Szent Imre út 26-28
1 csillag 1 vélemény alapjánIskolánk egészségügyi és szociális képzést tart.
- BÓKAY JÁNOS HUMÁN KÉTTANNYELVŰ SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
1086 BUDAPEST, CSOBÁNC UTCA 1.felnőttoktatás, gimnázium, iskola, oktatás, ápoló képzés, gimnáziumi képzés, gimnáziumi oktatás, szakiskola, szakközépiskola,
Iskolánk a színvonalas oktatás mellett, tartalmas fakultatív és szabadidős programokat is biztosít diákjai számára. További részletesebb információért kérjük keresse fel weboldalunkat.
Szilikon alapú impregnálószerek és nagyhatású tisztítószerek gyártása és forgalmazása. Az impregnálószerek mintegy 80%-a a német WACKER CHEMIE GmbH alapanyagaiból, a német cég receptúrái szerint készülnek, míg a további 20% saját fejlesztés. A tisztítószereink teljes mértékben saját innováció. Kezdetben csak az építőipar számára készítettünk tisztítószereket: cementfátyol eltávolító, salétrom eltávolító, penészeltávolító, sírkő és műemléktisztító, moha és algaeltávolító. A nagy sikerrel bemutatkozó anyagok után tovább bővítettük tisztítószereinket: füst és koromeltávolító, olajfolt eltávolító, fugatisztító, zsíreltávolító, graffiti eltávolító, tégla tisztító, hideg zsíroldó, sütőtisztító, autó karosszériára rovareltávolító, zuhanykabin és szanitertisztító, kávéfőző és vízforraló tisztító. Elindítottunk egy multi level marketing - MLM - rendszert is termékeinkre támaszkodva.Ez az MLM rendszer már szlovák és román nyelven is elkészült, így semmi akadálya, hogy egy sikeres MLM legyen.
Idős betegek pszichiátriai otthona 49 fővel működik (pl. ide tartozó betegség jellege demencia, alzheinmer kór stb.) A járó-, fekvőbeteg ellátást vállalják napi 24 órában szakápolókkal.
- PYRMO HUNGÁRIA KFT. - DINITROL MÁRKAKERESKEDÉS
1181 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 465
5 csillag 1 vélemény alapjánA Pyrmo Hungária Kft 1993 óta a Pyrmo-Dinitrol termékek forgalmazója Magyarországon. Autóüveg, szélvédő csere, javítás esetén szükséges anyagok pl.:szélvédőragasztó, szélvédő tömítő, zsírtalanító, primer/üveg alapozó/és kőfelverődés javítás gyanta, autóüveg /karceltávolító/polírozó anyag A PYRMO kiegészülve a DINITROL, ALGOREX, WIBOTEC, EQUALIZER és a KIMBERLY-CLARK márkákkal lehetővé teszi, hogy a hozzánk betérő kis és nagyvásárlókat, autó tulajdonosokat magas színvonalon kiszolgáljuk. Az új kor követelményeinek megfelelve, telephelyünkön bővítettük szolgáltatásainkat. A termékpalettánkon szereplő Dinitrol szélvédő ragasztó és ragasztástechnika anyagai mellett az autóüvegezés, szélvédőcsere, javítás szerszámait is megvásárolhatja pl.:tapadókorong, kivágó kés, kivágó drót, ablaktörlő lehúzó, kenőfilc. Nyitva: Hétköznap 9-17
allergia elleni szerek, egészségügy, gyógyhatású készítmények, gyógyszer alapanyag, kontaktlencse ápoló szerek, szemészet, szemészeti, gyógyszer, szemsebészeti, műszer, eszköz, műkönny, gyógyszeripar,
- OKTATÁSI ÉS SZAKÉRTŐ BT.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5100 JÁSZBERÉNY, MEGYEHÁZ ÚTCA 4
5 csillag 1 vélemény alapjánÁllamilag finanszírozott OKJ-s képzései olyan szerződéses vagy munkanélküli érdeklődőknek, akik a közszférában dolgoznak vagy dolgoztak. Egészségügyi vagy pedagógiai végzettséggel más munkaterületről is támogathatók.
patika, kozmetika, fertőtlenítő, babatápszer, gyógyszer, fájdalomcsillapító, kontaktlencse tartozék, óvszer, női higiénia, szirup, gyógytea, gyógyászati segédeszköz, higiéniai termék, gyógyszertár,
12
