ÉLŐZENE SZOLGÁLTATÁS


63 találat ÉLŐZENE SZOLGÁLTATÁS kulcsszóra

  • KISKULACS VENDÉGLŐ
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, BUDAI UTCA 26
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    A vendéglőben - a környéken egyedülállóan - Magyarország 10 borvidékéről mintegy 50 fajta bor kóstolható meg, melyek nagy része egyenesen a termelőtől jut az igényes borkóstolók asztalára. Egyedülálló borszéfünk a vendégeknek lehetőséget kínál kedvenc borainak tárolására, melyből vacsorájukhoz szerint választhatnak nemes nedűt.


  • HALÁSZKERT ÉTTEREM
    PEST, 2600 VÁC, LISZT FERENC SÉTÁNY 9
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    Közvetlenül a Dunaparton, a Rév állomás mellett. Összes férőhely: 160 fő


  • KARIKÁS PANZIÓ ÉS VENDÉGLŐ
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, HŐFORRÁS U. 27-33.
    Rating 55 csillag 8 vélemény alapján

    A Karikás Panzióban*** 1000m2 es zárt parkolóval, igényesen kialakított 27 kétágyas, erkélyes szobával, 2 apartmannal várjuk pihenni, kikapcsolódni és gyógyulni vágyó vendégeinket.


  • KOMÉDIÁS ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9019 GYŐR, CZUCZOR GERGELY UTCA 30.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Éttermünk már 15 éve várja kedves vendégeit Győr történelmi belvárosában a Győri Nemzeti Színház szomszédságában. Az éttermet férjem Salakta Tibor nyitotta, több évtizedes vendéglátóipari tevékenység után.,


  • MÁRVÁNYMENYASSZONY ÉTTEREM
    1012 BUDAPEST, MÁRVÁNY U.6.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    A MÁRVÁNYMENYASSZONY vendéglô történetét a XVII.sz. fordulójáig vezethetjük visza, a Krisztinaváros egyik legnépszerubb szórakozóhelye volt. Pesten, de Budán is egyre kevesebb az árnyas fák tövében meghúzódó kis vendéglô, éppen ezért, különösen megbecsült helyek azon kevesek, melyek még megmaradtak. A Márványmenyasszony 1793 óta a hajdani Buda romantikáját ôrzi. A vadgesztenyefák árnyékában száz éve is ugyanígy mulattak cigányzene mellett, mint ma. Az 1997-ben felújított vendéglô a Krisztinaváros régi vendéglátó hagyományait szeretné folytatni, korszeru keretek között a közönség igényeihez igazodva.


  • BUFFALO BILL WESTERN ÉTTEREM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS, GYÁR UT 13
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Elhoztuk önnek a VADNYUGATOT!!!


  • KOVÁCS-KERT ÉTTEREM
    PEST, 2025 VISEGRÁD, RÉV U. 4.
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    A Kovács család 1989 óta üzemeltet vendéglátó egységeket Visegrádon, a Pecsenye Grill-t, a Grill Udvar kisvendéglőt és több büfét. 2007 tavaszán nyitotta meg a Kovács-Kert éttermet. Nyitva tartás: Mindennap:12.00-22.00


  • OSSIAN EGYÜTTES
    1114 BUDAPEST, VILLÁNYI ÚT 10.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    2009. szeptember 7-én, délután 4 órakor Hammer Zenebarlangos dedikáláson jelenik meg az zenekar új albuma, az Egyszer az életben. A lemez 12 dalt tartalmaz, közte a Kaszás Attila emlékére feldolgozott Fényév távolságot a Padlás musicalből, és egy új instrumentális dalt, a szédületes Brahms átiratot, amit Rubcsics Ricsi követett el. Az első szériához egy ajándék bónusz DVD is jár Időutazás címmel, melyre az 1998 óta készült videoklipjeink és néhány koncertfelvételünk kerül fel. Nem csak CD+DVD formátumban, hanem hagyományos bakelit lemezen is napvilágot látnak az új dalok. Lesz egy ultra limitált verzió is a CD+DVD kiadványból, különleges 6 lapos digipack csomagolásban. Ezt a verziót a dedikáláson, a Metalindex.Shopban, és néhány jobb metalboltban lehet majd megszerezni. Érdemes előjegyezni, mert csak 999 darab készül belőle!


  • TABÁNI GÖSSER ÉTTEREM
    1013 BUDAPEST, I.ker, ATTILA ÚT 19

    Éttermünk a hangulatos Tabánban, a Budai Vár alatt található, ahol magyaros és nemzetközi ételspecialitásokkal várjuk kedves vendégeinket. Tavasztól őszig a muskátlis teraszon nemcsak a vacsorázni kívánók, hanem a szomjas Vendégek is hűtött italokkal és csapolt Gösser Sörrel olthatják szomjukat. Természetesen a magyar borok és pálinkák kedvelői is örömüket lelhetik kínálatunkban. Éttermünk különterme 25 fő részére kínál lehetőséget különböző rendezvények lebonyolítására.


  • VÖRÖS ÖRDÖG ÉTTEREM ÉS KERTHELYISÉG
    1014 BUDAPEST, I.KER ORSZÁGHÁZ UTCA 20.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A ház a XIII sz. végén XIV. sz elején épült. A középkori Olasz utcában.



  • SZEKERES LAJOS ZENÉSZ
    PEST, 2030 ÉRD, BAJCSY-ZS. ÚT 152.

    Repertoárom számos mai és régi slágert tartalmaz, azonban mindet naprakészen felsorolni lehetetlen.


  • RÓTH PINCÉSZET
    BARANYA, 7773 BÓLY, TEMETŐ ÚT 846/9.

    Vendéglátás: A felső szinten a középkori várak lovagtermére emlékeztető, száz vendég fogadására alkalmas terem található. Itt fogadások, összejövetelek, rendezvények, borkóstolók szervezését vállaljuk. Előzetes bejelentkezés esetén kínáljuk a táj ételspecialitásait is.


  • COCTAIL PARTY ZENEKAR
    PEST, 2440 SZÁZHALOMBATTA, PF. 8.

    Repertoárunk a szalonzenétől a fergeteges tánczenéig az összes zenei stílust felöleli.


  • BUDAVÁRI SISSY ÉTTEREM DÍSZ TÉR KFT.
    1014 BUDAPEST, I.KER, DÍSZ TÉR 8.

    Téli hónapokban 90, nyári hónapokban 220 férőhelyes éttermünk a Budai Várban exkluzív környezetben várja vendégeit.


  • BLACK MICI JAZZ CAFÉ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3518 MISKOLC, VASGYÁRI ÚT 11

    jazz café, miskolci jazz café, jazz kávéház, kávézó, kávéház, cafe, cukrászda, desszert, fagylalt, hidegkonyhai készítmény, szendvics üdítő, cappuccino, forró csoki, hidegkonyha, vendéglátás,


  • BAROSS ÉTTEREM
    1087 BUDAPEST, BAROSS TÉR 11/A
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Étterem - Meko-Resti Kft.


  • ROZMARING KERTVENDÉGLŐ
    1035 BUDAPEST, ÁRPÁD FEJEDELEM ÚTJA 125
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A ROZMARING kertvendéglő Óbudán, a budai alsó rakparton a Duna partján száz éves fák alatt várja vendégeit. Kitűnő parkolási lehetőséggel, saját kikötővel és a következő lehetőségekkel: Fából épített csupa ablak étterem, terasszal, rálátással a Margitszigetre és a Budai Várra. Belső kerttel, kerti tóval, kemencés grill konyhával. Emeleti különteremmel, tetőterasszal, panorámával.


  • TAVERNA FLÓRIÁN
    VAS, 9730 KŐSZEG, VÁRKÖR 59.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Étterem. Mártózzon meg nálunk egy más világban.- Hagyjon tág teret gondolatainak.- Csábító illatok a nyitott látványkonyhából, frissen, nagy gonddal elkészített ételek.- Harmonikus, háttérzene és tetszésére szolgáló, személyre szabott terek adnak nyugalmat és erőt, - melyek után mindannyian vágyunk.


  • LOTUS EGYÜTTES
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG ÚT 10 6/4

    zenekar, szórakozás, szórakoztatás, szórakoztatóipar, együttes, zene, élőzene, élőzene szolgáltatás, élőzenés mulatság, élőzenés rendezvény, rendezvényi zeneszolgáltatás, zenei szolgáltatás, zenekar


  • CLUB 88 BILIÁRD ÉTTEREM
    1141 BUDAPEST, SZUGLÓ UTCA 88
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Fiatalosan elegáns, célratörően játékos, barátságos étterem, játék-klub, söröző. Western belsővel, gazdag étlappal, megfelelően elszeparált biliárddal, csocsóval, dartsszal, szimulátorokkal és automatákkal. Rockzene, élőzene, zenegép, szép lányok a pult mögött.


  • BELCANTO ÉTTEREM
    1061 BUDAPEST, DALSZÍNHÁZ UTCA 8.

    Belvárosi éttermünkben neves énekesekkel, éneklő pincérekkel, finom ételekkel, italokkal várjuk kedves vendégeinket. Éttermünk egyedülálló szórakozási formát kínál, és személyzete minden nap azon fáradozik, hogy Ön és kedves társasága felejthetetlen élményben részesüljön.


  • UDVARHÁZ ÉTTEREM
    1032 BUDAPEST, HÁRMASHATÁRHEGYI UTCA 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Éttermünk szívesen fogadja az aztalfoglalást az interneten keresztül


  • KIRÁLY VENDÉGLŐ
    ZALA, 8800 NAGYKANIZSA, ZRÍNYI MIKLÓS UTCA 15

    A Király Vendéglő a vendéglátás területén tevékenykedik.


  • ANONIMUS ZENEKAR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR,

    Zene, zenei szolgáltatás.


  • WANDERER'S PUB
    1050 BUDAPEST, MARKÓ U. 33

    Megújult étteremmel, különleges ételekkel - mint az őzragu mazsolás rizzsel - várjuk kedves vendégeinket!


  • GÖDÖLLŐI FÚVÓSZENEKAR
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, SZILHÁT U. 37.

    Megalakulásától kezdve a zenekar rendszeresen részt vesz Gödöllő város közéletében, társadalmi összejövetelein, nemzeti ünnepein, kulturális és szórakoztató rendezvényein , minden évben a fúvószenekar szolgáltatja az ünnepélyek komolyzenei részét. Évről évre fellépünk Gödöllőn a zene ünnepén, Kaiser sörfesztiválon.


  • BORCSA ÉTTEREM
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, TAGORE SÉTÁNY
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk vendéglátással foglalkozik. Éttermünk nyitva tartása: 04. 01-től 10. 31-ig 10.00 órától 23.00 óráig, 11. 01-től 03. 31-ig 11.00 órától 22.00 óráig.


  • LIALINA CLUB
    1053 BUDAPEST, VÁCI U. 33.

    Hétfőtől szerdáig 18-24 óra között ízletes szír ételeket, arab teát, vízipiát, arab kávét kínálunk, csütörtöktől mindemellé profi hastáncosnők, arab élőzene, hajnalig tartó fergeteges hangulat várja kedves Vendégeinket.


  • STAINLESS STEEL
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2500 ESZTERGOM,

    Zenekar


  • HOT-ÉP KFT.
    VESZPRÉM, 8330 SÜMEG,

    Várcsárdánk és Lovagtermünk, a tőlük 300 m-re található Hotel Kapitány**** Wellness szállodával együtt alkalmasak különféle konferenciák, tréningek, ülések, bálok, esküvők megrendezésére. A Várcsárdában kisebb szekciótermek találhatók, a csárda épülete alatt pedig 400 fős Lovagteremmel várjuk a nagyobb rendezvényeket.


  • HUNGÁRIA GÖSSER ÉTTEREM, SÖRÖZŐ
    ZALA, 8360 KESZTHELY, KOSSUTH LAJOS UTCA 35.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Keszthely belvárosában, a sétáló utca elején található impozáns épületben a Hungária Gösser Étterem-Söröző. Az étterem a hazai konyhaművészet remekein kívül hal, vad- és nemzetközi ételspecialitásokat kínál.


  • KISKAKAS CSÁRDA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9444 FERTŐSZENTMIKLÓS, SOPRONI UTCA 1.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Magyaros csárda Magyaros jellegű ételeink kerülnek felszolgálásra és felevelenítjük a népi hagyományokat, a nevezetes napokat pedig műsoros est keretében tesszük emlékezetessé. Magyaros jellegű ételeink kerülnek felszolgálásra és felevelenítjük a népi hagyományokat, a nevezetes napokat pedig műsoros est keretében tesszük emlékezetessé.


  • VISTA KÁVÉHÁZ ÉTTEREM
    1061 BUDAPEST, PAULAY EDE U. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Vista Kávéház Étterem udvarias kiszolgálással várja vendégeit.


  • HOTEL BOLERO ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9028 GYŐR, FEHÉRVÁRI UTCA 75

    Az M7-es autópálya Székesfehérvár úti lejárójától 3 kilométerre a centrum felé, a központtól 10 percre vagyunk megtalálhatóak. Szobáink kétágyasak, komplett fürdőszobával, internetcsatlakozással, telefonnal, színes televízióval, minibárral felszereltek. Várjuk kedves vendégeinket!A BOLERO Hotel klasszikus "polgári" szálloda és étterem Győrben, mely minden korosztály számára kedvelt - legyen szó kiránduló párokról, családokról, üzleti utazókról, vagy igényes szórakozásra, finom ételekre, hangulatos élőzenére vágyó baráti társaságokról, munkahelyi kollektívákról. A BOLERO Étterem városszerte híres a magyaros és nemzetközi konyha jellegzetességeit megcsillantó, ízletes ételeiről, a gyors és udvarias kiszolgálásról, valamint szolid árairól. A 120 férőhelyes étterem vendégei számára hétvégenként élő tánczene teszi hangulatossá a vacsorát. Reméljük, hogy családias szállodánk, kellemes éttermünk, akciós csomagajánlataink és kedvezményes rendezvényajánlataink az Ön tetszését is elnyerik,


  • RUTIN DUO ZENEKAR
    VESZPRÉM, 8230 BALATONSZŐLŐS, SZIVÁRVÁNY U 17

    Hangulatos tánczene zongora és dob kisérettel.


  • OPERETTBOHÉMEK
    1123 BUDAPEST, ALKOTÁS U. 23.

    Öttagú, fiatal csapatunk népszerű operettszerzők, mint Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Kacsóh Pongrác, Johann Strauss, stb. műveiből énekelnek változatos előadásaikon. Repertoárunkban dalok és népszerű operaáriák is szerepelnek. Műsorunkat tánccal egészítjük ki.


  • HOTEL KORONA
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, JÓZSEF ATTILA UTCA 8-12.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk szállodánkat, mely Hajdúszoboszló szívében, a fürdőtől 20 méterre található. A szálloda családi vállalkozásként működik, folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal. A Hotel Korona*** 2000-ben épült, modern és komfortos bútorokkal felszerelt szobáiban zuhanyzós fürdőszoba, színes Tv, telefon, hűtő és minibár szolgálja a vendégek kényelmét. A szállóban 28 kétágyas szoba, 1 szoba és 3 lakosztály található. A vendégek rendelkezésére áll szállónk 60 férőhelyes étterme és 100 főt befogadó kerthelyisége, ahol a magyar és nemzetközi konyha ínyencségei között mindenki talál ízlésének megfelelő ételt. A menedzsment kezelésében működik még a 60 fős borozó, amely különleges italspecialitásokat kínál. A szálloda szolgáltatásaihoz tartozik a non-stop recepciószolgálat, az ingyenes, éjszakára zárt parkoló, a kültéri melegvizes jakuzzi, az értékmegőrzés, valamint külön díjazás ellenében mosatást, illetve fakultatív programok szervezését vállaljuk. Állatbarát ven


  • FLÖRT BAND
    BUDAPEST,
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Akár egyfajta misztikus üzenete is lehetne annak, hogy a Flört zenekar 1996. 09. 30-án délután olyan fél négy tájban megalakult.


  • HONVÉD EGYÜTTES
    1446 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 29/B

    Társművészetek szimbiózisa: a hatáselemek, a dinamikai sokféleség, a műfaji gazdagság összegződése - ez maga a Honvéd Együttes. A társulat ugyanis többféle tagozat egysége: énekkar (Honvéd Férfikar), tánckar (Honvéd Táncszínház), a hozzá kapcsolódó kamarazenekarral, és egy színész-énekes szólista tagozat alkotja a Honvéd Együttest.


  • CITADELLA ÉTTEREM
    1118 BUDAPEST, GELLÉRTHEGY, CITADELLA SÉTÁNY

    A magyar és nemzetközi konyha remekeit nyolc különböző hangulatú, 15-250 fős teremben akár 500 fő fogyaszthatja egyszerre.


  • SZENT MÁRTON ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9090 PANNONHALMA, VÁR 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Vállaljuk vállalati rendezvények, állófogadások, családi összejövetelek, esküvők színvonalas lebonyolítását.


  • DUNAGYÖNGYE HALÁSZCSÁRDA
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, SZIGET UTCA 2.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Magyaros csárda jellegű étterem a Duna partján. Jó megközelítési lehetőség a vizítúrázoknak. Bográcsos halászlé, nagy halászlé, nagy halválaszték áll a vendégek rendelkezésére.


  • MAGYAR TENGER VENDÉGLŐ
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, HUSZÁR ÚT 169
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Magyar Tenger Vendéglő vendéglátással foglalkozik.


  • SÍRÓJÁTÉK ZENEKAR
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5340 KUNHEGYES, FEKETEHEGY UTCA 41.

    Együttes neve:SÍRÓJÁTÉK ZENEKAR


  • RÜCKWÄRTS ZENEKAR
    HEVES, 3016 BOLDOG, OLIMPIA U. 5

    Együttes


  • MARSALL EGYÜTTES - OLDIES PARTY KFT.
    1222 BUDAPEST, HÁROS U. 49/D.

    Zenekar Magyarország legeredetibb rock and roll és házibuli zenekara.


  • HALÁSZKERT VENDÉGLŐ
    VESZPRÉM, 8220 BALATONALMÁDI, MARTINOVICS UTCA 24.

    étterem, vendéglő, vendéglátás, szolgáltató, ételkülönlegesség, éttermi, szolgáltatás, rendezvényszervezés, rendezvény, lebonyolítás, élőzene, ételspecialitás, étkezési, lehetőség


  • ROLLING ROCK CAFÉ
    HAJDÚ-BIHAR, 4028 DEBRECEN, EGYETEM SUGÁRÚT 1

    Észak-amerikai étel- és italspecialitásokkal, élőzenével, rendezvényekkel várjuk kedves vendégeinket.


  • LUGAS ÉTTEREM
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 77.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Lugas, csak a Név a RÉGI! A Lugas Kertvendéglő megszépült, megújult külsővel figyelmes kiszolgálással családias hangulatban, otthonos ízekkel várja kedves vendégeit.Gyermekek részére játékokkal felszerelt játszósarkot alakítottunk ki valamint étlapunk összeállításánál is gondoltunk arra, hogy a kis csemeték is jól érezzék magukat nálunk. Klasszikus magyar konyhát vezetünk ahova becsempésztük a mai kor elvárásainak megfelelő technológiákat, melyek segítségével a legkülönbözőbb igényeknek is meg tudunk felelni. Éttermünk több légkondicionált teremből áll, melyek esetenként összenyithatóak így a két fős meghitt családi beszélgetésektől az üzleti megbeszéléseken át a 150-200 fős fergeteges bulikig kiváló helyszínként szolgálhatnak vendégeink megelégedésére. Lehetőlégeinkhez igazodva nyitottak vagyunk a különleges kérések teljesítésére is. Keressenek minket ISMÉT bizalommal! Nyitva mindennap: 12-24 ig


  • PUSZTA KONCERT SZALONZENEKAR
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5300 KARCAG, SZABÓ J. U. 1

    A "Puszta" Koncert Szalonzenekar Karcagon, Magyarországon működő negyven tagú szimfónikus zenekar. Egyaránt előadunk komoly-, és könnyűzenei műveket


12