ÉLELMISZERBOLTOK
71 találat ÉLELMISZERBOLTOK kulcsszóra
66 hipermarkettel, 11 szupermarkettel és 23 S-Market-tel van jelen Magyarország-szerte. Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. immár 16. éve van jelen a magyar kiskereskedelmi piacon a SPAR szupermarketekkel és INTERSPAR hipermarketekkel.
- UNIÓ COOP SZÖVETKEZETI ZRT.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, KOSSUTH U. 1.
5 csillag 5 vélemény alapjánAz Unió Coop Rt. 2002-ben alakult. Gyakorlatilag egy szövetkezeti tulajdonú társaság. Az Unió Áfész alapította. Az Unió Áfész 1977-ben alakult, a volt miskolci járás területén 3 szövetkezet egyesülésével, Nyék, Bőcs és a miskolci szövetkezet egyesülésével. Így jött létre akkor az ország egyik legnagyobb szövetkezete. Az évek múltával folyamatosan fejlődött a cég. A rendszerváltást követően a szövetkezeti mozgalom egy átalakulási folyamaton ment keresztül, és a tulajdonosi akaratnak megfelelően a szövetkezetből részvénytársaságot alakítottunk, és a volt szövetkezeti tagok, akik meg akarták tartani a tulajdonukat, a részvénytársaság tulajdonosai lettek. Jelen pillanatban a társaságnak több mint 600 magánszemély a tulajdonosa. 107 boltot üzemeltetünk a megye területén. A dolgozói létszámunk meghaladja az 1300 főt.
bolthálózat, élelmiszer kereskedelem, élelmiszerbolt, élelmiszerboltok, üzletlánc, élelmiszer, élelmiszer üzlet, élelmiszer üzletek, élelmiszerüzletek, élelmiszerüzlet, abc
A Háfész Coop Zrt. 1999 márciusában alakult. A Hajdúböszörmény és Vidéke ÁFÉSZ alapította, 90 %-os tulajdoni hányaddal, és 10 % magánszemélyekből áll. 1999-ben 20 millió forintos tőkével alapítottuk a részvénytársaságot, majd májusban az ÁFSZ apportálta az ingóságait, és átadta a tevékenységét a Háfész Coop Zrt.-nek. Ezáltal 200 millió forint jegyzett tőkével illetve részvénnyel rendelkezik a Háfész Coop Zrt. A dolgozókat munkajogilag jogutódlással vettük át. A társaság jelen pillanatban 800 millió forintos árbevételt ér el. Nyereségesen gazdálkodtunk, és jelen pillanatban is nyereségesek vagyunk.
élelmiszerboltok, élelmiszerüzlet, élelmiszer üzlet, lőrinci áfész üzlet, abc, bolthálózat, élelmiszerbolt, üzletlánc
A társaságot 1998. május 31-én -zártkörű formában- a Csurgó és Vidéke ÁFÉSZ alapította és abban közvetlen irányító részesedéssel rendelkezik. Elnök-vezérigazgató:Dr. Gulyás Árpád. A cég jegyzett tőkéje 145, 6 M forint és középvállalkozásnak minősül. A működési területe Csurgó város mellett 17 településre terjed ki, amely lefedi a Csurgói Kistérséget. Fő tevékenysége az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem (TEÁOR 5211.).A társaság részvényese a CO-OP Hungary Rt-nek és a Mecsek Füszért Rt-nek, illetve rajtuk keresztül tagja a franchise alapú országos COOP üzletláncnak, amely a versenyképesség bázisát jelenti.
élelmiszer, üdítő, vegyesboltok, édességboltok, szeszes ital, abc, élelmiszerüzlet, eszközök, üdítőital, szupermarketek, élelem, zöldségfélék, gyógyvizek, gyümölcsök, élelmiszerboltok, magyar
üzletlánc, élelmiszerdiszkont áruház, élelmiszerboltok, abc, vegyesbolt, élelmiszerüzlet, élelmiszerdiszkont, berettyó áfész, élelmiszer kereskedelem, bolthálózat, élelmiszerbolt, élelmiszerüzletek,
élelmiszerboltok, élelmiszerüzlet, élelmiszerbolt, üzletlánc, élelmiszerüzletek, vegyesbolt, élelmiszerek kereskedelme, élelmiszer kereskedelem, élelmiszer üzlet, élelmiszer üzletek, abc, élelmiszer,
Mobil: 30-9457451
Jogelődünk, a Körmend és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet 1946-ban alakult meg. A szövetkezet erejét növelte az 1962-es csákánydoroszlói és az egyházasrádóci földművesszövetkezettel, majd az 1977-es nádasdi ÁFÉSZ-szel történő egyesülés. 1967-ben a szövetkezet küldöttgyűlése a szövetkezet nevét Körmend és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetre változtatta, kifejezve ezzel az elnevezésben is a fő tevékenységet. Jelenlegi működési körzetünk Körmend városra, valamint Csákánydoroszló, Egyházasrádóc, és Nádasd nagyközségekre, és a vonzáskörzethez tartozó településekre terjed ki. Tevékenységünk döntő hányadát a bolti kiskereskedelem adja, emellett ingatlan bérbeadással, felvásárlással, bérfőzéssel (szeszfőzde) foglalkozunk. Központi igazgatás telefonszámai: (94) 410-134 (94) 410-015 (94) 410-016
Az elmúlt évtizedekben a fogyasztási szövetkezetekre jellemző sokrétűség az erőforrások koncentrálásának és jobb hasznosításának szükségessége miatt alapvetően megszűnt. Ez a folyamat a szövetkezetünknél is végbement és tevékenységünk mára csupán három területre koncentrálódik. Fő tevékenységként az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem maradt. Ez adja árbevételünk 90%-át.
élelmiszerbolt, üzletlánc, abc, élelmiszerboltok, élelmiszer üzletek, bolthálózat, élelmiszer kereskedelem, élelmiszer üzlet, élelmiszerüzletek, élelmiszerdiszkont, élelmiszerek kiskereskedelme,
Cégünk élelmiszeripari vállalkozást üzemeltet.
abc, üzletlánc, élelmiszerüzletek, élelmiszerüzlet, élelmiszer, élelmiszer üzlet, élelmiszer üzletek, bolthálózat, élelmiszer kereskedelem, élelmiszerbolt, élelmiszerboltok
Gazdasági társaságunkat a több évtizedes kereskedelmi múltra visszatekintő Derecskei ÁFÉSZ alapította 1999 január 18.-án egyszemélyi tulajdonosként. A későbbi többszemélyi tulajdonosi háttér mellett, máig megmaradt az alapító ÁFÉSZ, - vele annak tagsága - döntő befolyású tulajdonosnak. A tulajdonosi háttér igényei alapvetően befolyásolják gazdasági tevékenységeinket, mely a környező településeken végzett élelmiszer-napi cikk kereskedelemben, valamint az ingatlan vagyon hatékony hasznosításában testesül meg. A Derecskei Szövker Kft. kiskereskedelmi üzlethálózata az országosan működő COOP ÜZLETLÁNC részeként működik. A Társaság áruellátását a CO-OP HUNGARY Zrt. kereskedelem-koordináló tevékenysége mellett, nagyrészt az ÉSZAK-KELET PRO-COOP Zrt. végzi.
élelmiszer üzlet, abc, áfész bolthálózat, üzletlánc, parádi áfész üzlet.áfész abc, bolthálózat, parádi áfész, élelmiszerbolt, élelmiszerüzlet, parádi áfész abc, parádi áfész bolt, élelmiszerboltok
karcagi élelmiszer üzlethálózat, élelmiszer üzletek, élelmiszerüzletek, karcagi élelmiszerbolt, élelmiszer, élelmiszerbolt, vegyesbolt, élelmiszerdiszkont, karcagi élelemiszer bolthálózat,
A BARCS COOP Zrt. működési területe Barcs város, és a városkörnyék 26 települése. Alaptevékenysége az élelmiszer kiskereskedelem. Az országos Coop hálózat tagjaként 46 kiskereskedelmi egységet üzemeltet, ebből 9 üzlet Barcs városban működik. Az élelmiszerkereskedelem terén mind a városban, mind a városkörnyéken meghatározó szerepet tölt be. A BARCS COOP Zrt. az üzlethálózatát folyamatosan korszerűsíti, nagy hangsúlyt helyez a vásárlók kimagasló szinten történő ellátásához szükséges technikai-technológiai háttér biztosítására. A Barcs városban üzemelő BARCS COOP Zrt. Coop maxi és supermarket áruházaink modern technikával, korszerű berendezésekkel felszereltek, légkondicionáltak, így kényelmes, színvonalas vásárlási körülményeket biztosítanak. A BARCS COOP Zrt. üzletei nagy választékkal, minden árkategóriában bőséges kínálattal állnak a vásárlók rendelkezésére.
élelmiszer, élelmiszer üzlet, élelmiszer üzletek, bolthálózat, élelmiszer kereskedelem, élelmiszerbolt, élelmiszerboltok, üzletlánc, élelmiszerüzletek, élelmiszerüzlet, abc
kereskedelem
Élelmiszer külkereskedelem, élelmiszer belföldi értékesítéssel foglalkozunk.
A Nyugat-nógrádi Coop Zártkörűen működő Részvénytársaságot (2659 Érsekvadkert, Rákóczi u. 126.) 1999. június hónapban alapította az Ipolyvidéki Egyesült ÁFÉSZ, mely 30%-ban jelenleg is tulajdonosa a Zrt-nek, 70%-ban pedig magántulajdonban áll. A Zrt törzstőkéje alakuláskor 95 millió Forint volt. A jelenlegi tényleges vagyona ennek a többszöröse. A Zrt Nógrád megye nyugati részén 18 településen 24 boltot működtet. Fő tevékenysége élelmiszer és vegyi áru kiskereskedelem. A dolgozói létszám jelenleg 164 fő. A boltok többsége kis-, és közepes méretű 150 - 500m2 -es alapterülettel. A választék a nagyságrendtől függően 2000 - 8000 cikkelemből tevődik össze, természetesen zömében élelmiszer jellegű áruféleségekből. Az összes közepes és maxi boltban megtalálható a friss tőkehús, előhűtött baromfi, mirelit áru, helyben sütött Fornetti pékáru, napilapok, dohányáru és sok más egyéb áru. A Zrt boltjainak száma és ezzel együtt a forgalma folyamatosan nőtt az elmúlt évtizedben (az átalakuláskor m
A Lengyeltóti COOP Kereskedelmi Zrt., illetve jogelődje a Lengyeltóti és Vidéke ÁFÉSZ közel 60 éve áll a lakosság szolgálatában.
élelmiszer kereskedelem, élelmiszerüzletek, élelmiszerüzlet, abc, élelmiszer, élelmiszer üzlet, élelmiszer üzletek, bolthálózat, élelmiszerbolt, élelmiszerboltok, üzletlánc
Cégünk élelmiszer és iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem, egyéb vegyes kereskedelemmel foglalkozik.
füstölt áruk, magyar élelmiszer, élelmiszer, abc, élelmiszerboltok, szupermarket, húskészítmények, baromfihús, sertéshús, húsáru, húsboltok, húskereskedelem, hentesáruk, mészárosok, szupermarketek,
élelmiszerboltok, vegyesboltok, élelmiszerüzletek, élelmiszer, vegyeskereskedések, abc, csemegeboltok
élelmiszerboltok, élelmiszerüzlet, coop, dunaszöv áfész, abc, coop élelmiszer, dunaújvárosi coop üzlet, élelmiszer üzlet, üzletlánc, élelmiszerbolt, bolthálózat
Cégünk kereskedelmi egységek bérbeadásával foglalkozik.
Cégünk élelmiszer illetve vegyes iparcikkek forgalmazásával foglalkozik.
élelmiszerüzletek, coop, élelmiszerüzlet, élelmiszer üzletek, élelmiszerboltok, abc, alapvető élelmiszerek, élelmiszer üzlet, üzletlánc, élelmiszer, bolthálózat, coop élelmiszer üzlet, coop élelmiszer
Paks és Vidéke ÁFÉSZ mobiltelefonos elérhetősége: 06 30 415-8212 Tevékenység: Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem. Mezőgazdasági szerek és gépek kereskedelme.
marcipán, fagylaltpor, magyar élelmiszer, m gel, abc, süteménykészítés, tojás, pékek, élelem, sütödei kellékek, sütőipar, tortadíszek, sütőipari termékek, sütődék, tölcsér, kenyérgyárak, sütőipari
Cégünk, a Szombathelyi COOP Kereskedelmi Zrt. a vasi megyeszékhelyen és közel félszáz városkörnyéki településen végzi tevékenységét. Élelmiszer, háztartási napicikk és vegyiáru kiskereskedelmi értékesítéssel, zöldség és gyümölcs kis- és nagykereskedelemmel, valamint ingatlan hasznosítással foglalkozó vállalkozás. A Szombathelyi COOP Kereskedelmi Zrt. stratégiáját a COOP üzletlánc célkitűzései, tervei határozzák meg. A COOP olyan magyar élelmiszer- és napicikk-forgalmazást végző kiskereskedelmi üzlethálózat, amely elkötelezett a minőség és a magyar kereskedelmi kultúra színvonalának emelése mellett.
Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem
A Polgár és Csege Coop Zrt. a Polgáron és környékén évtizedek óta - közel 60 éve - kereskedelmi tevékenységet végző Polgár és Vidéke ÁFÉSZ jogutódja. Az ÁFÉSZ 1999-ben létrehozta a Polgár Coop Kft-t, átadva a gazdasági tevékenységét is. 2006. júniusában a szövetkezet átalakult részvénytársasággá, melybe 2006. december 31-én a Polgár Coop Kft. is beolvadt. 2007. július 1-ével újabb nagyságrendi változás történt: a Tiszacsege és Vidéke Szöv. Zrt., valamint a Csege Coop Zrt. beolvadásával létrejött a Polgár és Csege Coop Zrt. Immár egy gazdasági társaság a Polgár és Csege Coop Zrt. végez valamennyi tevékenységet, s fogja össze a teljes vagyon kezelését és működtetését. A Zrt. az Észak-alföld régióban kiemelten kereskedelmi tevékenységet végez, s emellett vendéglátó egységek, üzletek, ingatlanok bérbeadásával is foglalkozik. A Polgár és Csege Coop Zrt. a Coop kereskedelmi lánc filozófiáját tartja legfontosabbnak:
nyaralás, szálláshely, élelmiszerboltok, campings hu, lakókocsi bérlési lehetőség, sátor, játszótér, élelmiszerbolt, turizmus, kemping, éjjeli őr, turista, kerékpárút, lakóautó, lakókocsi,
sütőüzem, pékség üzemeltetése, péksütemények, kenyér, friss tésztaféle gyártása, sütőipar, sütőipari termékek, élelmiszerboltok, süti, édességek, friss tésztafélék
élelmiszer üzlet, élelmiszer üzletek, bolthálózat, élelmiszer kereskedelem, élelmiszerbolt, élelmiszerboltok, üzletlánc, élelmiszerüzletek, élelmiszerüzlet, abc, élelmiszer
coop élelmiszer, bolthálózat, mosonmagyaróvári coop üzlet, coop, élelmiszerüzlet, coop abc, abc, élelmiszer üzlet, élelmiszerbolt, üzletlánc, mosonmagyaróvári coop, élelmiszerboltok
Szövetkezetünket 1946. szeptember 14.-i megalakulása következtében több évtizedes történelemmel és hagyományokkal rendelkezik. Az alakuló közgyűlésen 70 ember döntött az akkori földműves-szövetkezet létrehozásáról. Az alapító tagok a részjegyekért terménnyel, állatokkal, gépekkel és egyéb eszközökkel fizettek, melyek értékesítéséből jutott a működés megindításához szükséges pénzhez a szövetkezet. A megalakulás során Lazurán József lett a szövetkezet első elnök-ügyvezetője. Első, saját kereskedelmi egységét 1950-ben vásárolta meg a szövetkezet, mellyel megkezdte, mára már meghatározó, kiskereskedelmi tevékenységét. Kezdetben ruházati és vegyesiparcikk, majd később élelmiszer-vegyiárú kiskereskedelmi tevékenység bevezetésével növelte tevékenységi körét. Később italboltok és újabb élelmiszer üzletek vásárlása és építése mellett további tevékenységi körök kerültek kialakításra.
élelmiszer, élelmiszerüzletek, élelmiszerboltok, élelmiszer üzlet, élelmiszerdiszkont, élelmiszerdiszkont áruház, élelmiszer kereskedelem, élelmiszer üzletek, vegyesbolt, élelmiszerüzlet,
Cégünk Salgótarjánban és környékén közel harminc kiskereskedelmi élelmiszer- és vegyescikk boltot üzemeltet.
Budapest XVII. kerületében a Rákosmenti Földművesszövetkezet jogutódjaként 1948 óta működik a Rákosmenti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A "hőskorszakban" Rákosvidéken (Keresztúr, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákosliget, Rákoskert) megteremtette a kiskereskedelmi hálózatot, meghatározó szerepet vállalt a lakosság ellátásában. Számottevő ipari, szolgáltató, vendéglátó felvásárló tevékenységet is végzett, több száz munkahelyet biztosítva. A nyolcvanas évek végére a rendszerváltás, a piacgazdaság kialakítása, a privatizáció új helyzetet teremtett, és teljesen átalakította a szövetkezetek gazdasági életét.
élelmiszerboltok, élelmiszerüzletek, vegyesboltok, élelmiszer, vegyeskereskedések, csemegeboltok
bérbeadás, kölcsönzők, edény, kölcsönző, magyar élelmiszer, kandallók, biciklik, tálak, kölcsönadás, kombinált tűzhelyek, élelmiszerüzlet, edények, stihl fűrész, kerékpárok, háztartási gáztűzhelyek,
abc, üzletlánc, vegyesbolt, élelmiszer üzletek, élelmiszer üzlet, élelmiszerüzlet, élelmiszer kereskedelem, gönc áfész, élelmiszerüzletek, gönc áfész üzlet, bolthálózat, élelmiszerboltok,
élelmiszer kiskereskedelem, élelmiszerboltok, élelmiszerbolt, élelmiszer üzlet, élelmiszer, élelmiszerüzletek, élelmiszer kereskedelem, élelmiszer üzletek
12
