ÉNEKES
45 találat ÉNEKES kulcsszóra
Első albuma "Hagyd meg nekem a dalt" címmel 2004 októberében jelent meg, s pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett. A címadó dal meghódította a rádióhallgatók szívét, számos slágerlistát vezetett, pl. a MAHASZ rádiós listán 7 hétig volt első.
Szórakoztató zenész lakodalmak, bálok, és zenés rendezvények jó hangulatát biztosítja az ország bármely területén. Repertoárom: Magyar nóták, csárdások, mulatós-roma zenék, világslágerek magyarul, mulatós disco zenék, és egy csokor magyar rock zene.
okj képzések, okj, okj tanfolyamok, autóvezetőképzés, akreditált felnőttképzés, könnyűgépkezelői tanfolyam, nehézgépkezelői tanfolyamok, jogosítvány, gépjárművezető képzés, autósiskolák
Veszprém Város Vegyeskara 1956-ban alakult, alapító karnagya Zámbó István, jelenlegi karnagya Erdélyi Ágnes. 1996-tól egyesületi formában működik. 2002-ben - eleinte az oratóriumkórus részeként - megalakult az ifjúsági kórus, a Vokál. Utánpótlásként a Csermák Gyermekkórus csatlakozott, melynek karnagya szintén Erdélyi Ágnes, akárcsak a VVV-é és a Vokálé, valamint a Simonyi Gyermekkar, melyet Mike Veronika tanárnő vezényel. Mindkét gyermekkórus szintén része a VVV Egyesületnek, ezért említjük a négy kórust együttesen "Kóruscsalád"-ként.
Az alapítvány eddigi tevékenységével nagymértékben segítette és segiti az egyetemet és annak hallgatóit. Több milliót költött számítógépek, másológépek, bútorok és egyéb berendezési tárgyak beszerzésére
Céges rendezvények, konferenciák, találkozók lebonyolítását végezzük, referenciákkal. CSAK CÉGES RENDEZVÉNYKAPCSOLATKOR: 20/3393113 CSALÁDI ESEMÉNYEK, TELJESKÖRŰ ESKÜVŐSZERVEZÉS TÖBB MINT EGY ÉVTIZEDE! Vőfély, fényképész, videós, zenekar, énekes, pezsgős kocccintás, esküvői csokrok, szülőköszöntő csokrok, kamarazene, orgonakiséret, limuzin vagy hintóbérlet, stb minden megrendelhető nálunk. Eszközbérlettel mi nem foglalkozunk! Régi címünk a Zrínyi Ilona u. 7. sz alatt volt, most a "Piros Ház" alatt, az Éva Fotó-nál vagyunk megtalálhatók. Honlapcímünk: www.ceremoniaszervezo.hu, elérhetőségünk: ceremonia@upcmail.hu, mobiltelefon: 20-3317-016 Nyitva tartásunk = állanó ügyelet szerdán 15, oo - 18, oo-ig tartunk mindenképpen nyitva, de telefonon történt egyeztetés után / +36-20/3317-016/ egyéb időpontban is rendelkezésére állunk. Várjuk jelentkezésüket!
www.magicsound.hu
Fényes György magyarnóta, operett és cigánydal énekes
Kisállat kereskedés vagyunk.
Önkormányzatok, egyesületek, szervezetek, cégek, vállalkozások, szállodák, panziók, éttermek, strandok, élményfürdők, magánszemélyek rendezvényein (falunap, házibuli, kerti parti, grill parti, medence parti, eljegyzés, esküvő, házassági évforduló, születésnapi buli, fogadás, bankett, céges buli, stb.) vállalom 5 saját dalomból álló blokk előadását (kb. 25 perc). Az előadás fél playback (ének élőben, kísérőzene CD-ről). Feltétel: technikai feltételek biztosítása. A 2012. április 2-tól kezdődő idényre már most is foglalhat időpontot. Műsorrendelés, árajánlat kérése telefonon +36 70 587 24 64, vagy email-ben janos.darazsi@gmail.com Web: www.darazsijanos.hu
hospital, poland, republican, 1919, students, el, gombafejűek, pál, paulus, tomosawa, 1934, atompilz, june, königin, edith, kenneth, islamische, treblinko, normandie, tutanchamun, bosnia, tisa, celia,
A Starface képes reklám és játékfilmek teljes körű színész és egyéb szereplő válogatását lebonyolítani.
Tranzident, becsületes nevén Váradi Balázs igen korán belecsöppent a zenei életbe. Szülei 7 éves korában íratták be egy miskolci zeneiskolába, onnantól kezdve pedig már nem volt megállás.
Előadóművész
Az RS9 Színház közhasznú egyesületi formában működik a kerületben. 1990-ben nyílt, részben saját erőből, részben a Soros Alapítvány támogatásával. Az első bemutató 1990-ben Gombrowicz Operetkája volt, mellyel Lengyelországban a legjobb Gombrowicz rendezés díját nyertük.
Cégünk hangszerkészítéssel foglalkozik.
Várkonyi Tibor-Szórakoztató zenész, szintetizátoros-énekes előadóművész vagyok. Vállalom esküvők, lakodalmak, bálok, bankettek, fesztiválok, családi, céges, iskolai és minden egyéb más rendezvény színvonalas és igényes élőzene szolgáltatását! Szívesen játszom minden korosztálynak, aki szereti az élőzenét, és szeret táncolni, énekelni, mulatni és bulizni! Egyedül énekkel és szintetizátorral, és akár + énekesnővel, komplett hangosítással Magyarország egész területén. Széles zenei műsoromban Ön is biztosan megtalálja a kedvenc melódiáit, és slágereit!A műsorom kb.:1000 zeneszámból áll. Minden esetben a tisztelt megrendelő és a vendégei igényeinek megfelelően, igényes technikai és hangzásbeli háttérrel, maximális emberi hozzáállással vállalom a jó hangulatért a felelősséget! Lakodalmakon, esküvőkön igény szerint komplett szolgáltatásom a ceremóniamesteri és konferanszié feladatok ellátása is! Számomra az a legfontosabb, hogy Ön és a vendégei nagyon jól érezzék magukat! T.:06-30-955-0296
Vállaljuk esküvők és egyéb rendezvények (leány- és legénybúcsúztatók, születésnapi partik, szalagavatók, bankettek és céges bulik) teljes körű szervezését, de ha csak egy-két szolgáltató hiányzik, akkor is bátran keressenek minket.
- BAKTI ÉVA ZENESZERZŐ-ÉNEKES
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, FAZEKAS JÁNOS TÉR 20Videók (1)Saját szerzésű dalaimat adom ki magánvállalkozóként, eddig 13 hangzó anyagom jutott el a zenekedvelő közönséghez. Rendszeres fellépő vendége vagyok TV műsoroknak, falunapoknak, egyéb kulturális rendezvényeknek, ahol a saját dalaimat adom elő.
Professzionális hangstúdió. Digitális hangfelvétel, hangretusálás énekeseknek, zenészeknek. Karaoke, alapzene gyártása bármilyen stílusban. Énekesek oktatása, hangképzés amatőröknek, profiknak komoly referenciákkal. Zeneszerzés, hangszerelés, színpadi munka teljes körű oktatása.
A Sumi 97 Bt. fő tevékenysége saját produkcióinak (Broadway Band tánczenekar, Fábián Éva és Barátai gyermekműsor, Bergengóc Zenegóc Társulat gyermekműsor) képviselete, közvetítése rendezvényekre, valamint kiváló minőségű technikai eszközeinkkel rendezvényhangosítás, fény- és színpadtechnikai szolgáltatás a legkülönfélébb rendezvényekre és helyszínekre.
Kritikusai azt mondják: bárhol lép fel, szívvel lélekkel énekel, ahol ő dalol, ott garantált a jókedv, mulatozás.
Fő profilunk a mindenki által kedvelt legbulisabb zenék terjesztése élőben. A 70-es, 80-as, 90-es évek retro zenéi mellett megtalálhatóak a mai slágerek is, valamint a táncolni vágyóknak mulatós zenék. Szabó Csaba - szintetizátor, ének Csikós Szabina - ének A hangulat garantált!
petrik balázs, petrik music, petrikmusic, petrikbalázs, zenész, énekes, parodista, humorista, hangfenomén
USACD.HU - ONLINE ZENEBOLT! Zenei CD és DVD, VHS és BAKELIT vásárlás, rendelés - Több mint 250.000 import lemez közül választhat!
Énekesnő
Horváth Otília énekesnő
Az Uribe Belcanto Accademia fiatal énekesek oktatásával foglalkozik és már több éve működik Maria Teresa Uribe tanárnő vezetésével
Vörös István énekes, gitáros, dalszerző zenével foglalkozik.
A Sunny az 1990-ben alakult Sunny Boys nevű zenekar utódjaként indult el a zenei pályán 1992-ben.
Énekesnő. Linda rendkívül intenzív és komoly érdeklődést váltott ki külföldön is. Az Egyesült Államok, Anglia, Németország számos neves előadója, zeneszerzője és producere kereste meg
A RAZZIA megalakulásától, 1987.10.11.-től kezdve alapítótag. Énekes frontember, a zenekar költője, szövegírója. Kizárólagos felelőse a pajzán, humoros és kétértelmű szövegeknek, kinek őrültebbnél őrültebb ötletei kifogyhatatlanok. Színészi képessége, mellyel a koncerteket levezényli, óriási energiát szabadít fel, mely nemcsak a közönség, de a csapattársak tápláléka is. Szülinapját Április 16-án ünnepli a mókamester, aki civilben vállalkozó és életművész. Volt már alpolgármester, ősszel indul a polgármester választáson is.
Zenekarunk most ünnepelte 20. születésnapját.
Rendezvények Reklám Dekoráció
Táncórák heti két alkalommal, kedden és csütörtökön vannak. A foglalkozások korcsoportonkénti felosztásban zajlanak.
Szeretnénk minél több helyre eljutni, minél több emberhez elvinni dalainkat, a magunk zenei nyelvén így adózva a magyar költészetnek.
2001-ben azzal a szándékkal alakultunk, hogy felelevenítsük a varieté elfeledett világát. Húsz év szakmai gyakorlatára és külföldi tapasztalatokra támaszkodva igyekszünk a felkéréseknek eleget tenni. Hivatásos előadóművészek, énekesek, táncosok, artisták állnak az Ön rendelkezésére!
Komolyzenei lemezek adás-vétele. Gyűjtemények, hagyatékok, eladásra szánt lemezek felértékelése és megvétele. 33-as mikrobarázdás, 78-as normál, CD, valamint zenei dokumentumok, kéziratok, fényképek vétele, eladása, cseréje.
Öttagú, fiatal csapatunk népszerű operettszerzők, mint Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Kacsóh Pongrác, Johann Strauss, stb. műveiből énekelnek változatos előadásaikon. Repertoárunkban dalok és népszerű operaáriák is szerepelnek. Műsorunkat tánccal egészítjük ki.
Együttes neve:SÍRÓJÁTÉK ZENEKAR
Cégünk egy lemezkiadó, amely igényes zenék kiadásával foglalkozik. Minőségi munkáinkat figyelemmel kísérhetik a hazai zenepiacon. Szeretettel várjuk kedves ügyfeleinket!
Érettségi utáni szakképzés - már 30 éve! Szerethető művész-tanárok. Professzionális képzés családias légkörben. Ez teszi különlegessé iskolánkat, és az, hogy egy tandíjjal több szak is elvégezhető. Nappali, esti, levelező tagozatokat, felnőttképzéseket, e-learning, felvételi előkészítő tanfolyamokat is indítunk. Nyitottak vagyunk az új irányzatokra, nálunk indult meg először az országban a képregény alkotó képzés is. A művészeti szakmák mellett idegen nyelveket is lehet nálunk tanulni: angol, francia, olasz, német tanfolyamokat indítunk hallgatóinknak, ez sem jelent többlet költséget. Színházi előadásokon, koncerteken, kiállításokon mutatkozhatnak be diákjaink, a Basilides Művészeti Műhelyben, az "A" Színház előadásaiban a Mesterek és Tanítványok együtt készíthetik a projekteket. Diákjaink írásai megjelennek az Artes Liberales online folyóirat oldalain.
Balaton Koncert Cigányzenekar Koncert, magyar nóta est, egyéb rendezvények, baráti társaságok céges bulik szórakoztatása. Producer:Szabó Piroska Műsorajánlat: E-mail:piroskas093@gmail.com Telefon:06308123574 06706068114.
USACD.HU - ONLINE ZENEBOLT! Zenei CD és DVD, VHS és BAKELIT vásárlás, rendelés - Több mint 250.000 import lemez közül választhat!
CARLO ONEMANBAND egyszemélyes zenekar, lakodalmak, bálok, cégesrendezvények profi zeneszolgáltatása kedvező árakon, országosan. telefon: +36302645398 www.lagzi.mlap.hu
