ÉPÜLETKORSZERŰSÍTÉS
36 találat ÉPÜLETKORSZERŰSÍTÉS kulcsszóra
Építőipari Kft
Hírnevünket több, mint tíz éve, a hőszigetelt üvegezésű nyílászárók előállításával alapoztuk meg, így válhatott mára a SOFA név szakmai körökben egyaránt a magas minőség közismert védjegyévé.
bádogosmunka, épületfenntartás, tetőszigetelés, épületkorszerűsítés
- ÉPSZER ÉPÍTŐ- ÉS SZERELŐIPARI RT.
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3950 SÁROSPATAK, EÖTVÖS U. 11.
5 csillag 1 vélemény alapjánGeneralkivitelezes, muemlek epuletek, termekgyartas A céget 1951-ben alapította 14 helyi kisiparos, az akkori politikának megfelelően, szövetkezetekben tömörültek. Innentől fejlődött a cég, és 2000-ben átalakultunk részvénytársasággá. A tevékenységi körünk hagyományos magas-építőipari generál kivitelezés. Valamennyi szakmában rendelkezünk saját kivitelezési kapacitással, ezen túlmenően pedig szükség szerint alvállalkozókat vonunk be azokon a területeken, ahol kevés a kapacitásunk, illetve speciális területet érint a feladat.
A Pont-Plan kft az építőipat területén profi szinten tevékenykedik.
Teljes körű lakásfelújítást korszerüsítést vállal cégünk.
PAKOLE Müszaki, hő és gáztechnikai Kft.
Hőellátó berendezések létesítése, rekonstrukciója Kondenzációs füstgáz hőhasznosítás Geotermikus energia hasznosítása Épületfelügyeleti rendszerek Fűtési költségmegosztás
termelő, unicentral, építőipari, fémszerkezet, acélszerkezetek, daruszerviz, épületgépészeti, fólia, karbantartás, klimatizálás, szolgáltató, fémszerkezetek, épületgépészet, épületkorszerűsítés,
Cégünk tevékenységi körébe tartoznak:családi és társasház.lakás, üzlet, irodafelújítások, átalakítások tervezése és kivitelezése (akár minden munkanemben), illetve cégünk által tervezett és kivitelezett ingatlanok eladása. Ingatlanok eladása:Aqua-Bau kft. Tel..95-377-246
A vállalat az építőipar területén magas szinvonalú és megbízható munkáival lett elismert.
Cégünk a méltán nagy múltú - Európa egyik piacvezető légtechnikai komponens gyártó vállalatának, a mai napig családi tulajdonban lévő - SCHAKO Ferdinand Schad KG magyarországi leányvállalata. A ma már több mint 75 éves cégcsoport mindig jövőbe mutató fejlesztéseiről, magas műszaki színvonalú termékeiről volt és lesz híres. Nem csinálunk mást, csak egyszerűen mindig előre menekülünk.
Üzleti filozófiánk:A megrendelő igényeinek legteljesebb figyelembevétele, pontos, megbízható műszaki kivitelezéssel párosuló, udvarias korrekt, hiteles hozzáálás tisztességes, piac álltal szabályozott árfekvés.
szolgáltató, épületgépészet, építőipari, generálkivitelezés, épületkorszerűsítés, épületgépészeti, szerelés, energiaelosztás, alapanyagok, gáz
Vállalkozásunk 1992 nyarán szinte elsőként kínált olyan német konyhabútorokat, melyek minősége, design-ja felszereltsége a hazai kínálatban addig nem szerepelt. Konyhastúdiónkban a szolgáltatás ugyanolyan fontos szerepet kapott, mint az, hogy olyan terméket kínáljunk vevőinknek, melyek a magas minőségi követelményeknek éppúgy megfelelnek, mint annak az igénynek, hogy az ár és érték arány a lehető legjobb legyen. Tudtuk, szakítanunk kell az addigi, vidd és fogd eladási módszerrel, ezért a stúdiórendszerű értékesítés volt a célunk.
szolgáltató, épületkorszerűsítés, építőipari, tanácsadás, épületek, tervezése, teljes, körű, ügyintézéssel, szaktervezés
Az Alba-Complett Kft. több, mint 10 éve áll üzleti partnerei, elsősorban az önkormányzatok által üzemeltett iskolák, óvodák, bölcsődék és egyéb intézmények rendelkezésére szakszerű javítási és karbantartási munkáival, megfelelő szakembergárdával, alkalmazkodva az intézmények zökkenőmentes üzemeltetéséhez
generálkivitelezés, építőipar, épületbontás, tervek, egyéb szolgáltató szolgáltatás, építőipari kivitelezés, gépészet, építőipari, távhőszolgáltatás, hőszolgáltatás, tervezés, építészeti, építési,
Aszódon és az országban jól ismert cég, mely az építőipar területén és a biztonságtechnika területén profi kivitelezési munkálatokat készít.
Megújuló energia hasznosításai a legmagassabb igényszinten.Épületgépészeti fővállalkozás.Napelemek, napkollektorok, szélturbinák, hőszivattyúk tervezése kivitelezése.Projektlebonyolítás tervezéstől a kivitelezésig.Felületfűtő rendszerek telepítése.Épületek energetikai korszerűsítései. Hőszigetelés, nyílászáró cserék, valamint fűtéskorszerüsítések tervezése, kivitelezése .Hatósági engedélyeztetési eljárások lebonyolításai. Pályázatírás.Kertépítés, kertgondozás.Valamint, épületobjektumok, üzemeltetései, karbantartásai. Meglévő és újépítésű épületek épületgépészeti munkáinak lebonyolításai.Szerkezetépítés és kőművesmunkálatok kivitelezései. Épületek takarítása, rendszeres és alkalmi jelleggel is.
Cégünk 1982-ben kezdte meg működését 100 százalékos magyar tulajdonban a XIII. kerületben, Gazdasági munkaközösség formájában. Megalakulásunk óta folyamatosan bővítjük cégünket, mára már 16 főnek biztosítunk munkát. 1999. Május 4.-től munkánkat Korlátolt felelősségű társaságként folytatjuk.
Családi házak épületgépészetéhez szükséges anyagoktól kezdve közületekhez, ipari létesítményekhez szükséges gépészeti anyagokig nálunk mindent megtalál. Cirkókkal, kazánokkal, fűtéstechnikai berendezésekkel állunk a lakosság, illetve a közületek rendelkezésére.
festékbolt, generálfestés, kiskereskedő, melegburkolás, fólia, festék, tapétázás, mázolás, extrudált, nagykereskedő, homlokzatfestékek, hidegburkolás, felújítás, burkolat, kivitelezés, kőművesmunka,
Gázvezeték építés az elosztótól, vezetéktől a belső szerelésig. Ezeket a munkákat döntően a MOL megrendelése alapján Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar Bácskiskun megyékre kiterjedően is eredményesen végezzük. Az elmúlt években kisebb társasházak komplett épületgépészetét valamint gázfűtésre történő átállását is kiviteleztük
Az évek során a társasági törvény fejlődésével, változásával, többszörös átalakulással, követve a kor igényeit és szellemét, önálló GMK, majd korlátolt felelősségű társasági formában működünk.
Cégünk magas és mélyépítés tervezésében tevékenykedik.
Kulcsrakész kivitelezés Fővállalkozás Ingatlanforgalmazás (elsősorban saját építésű ingatlanok értékesítése) Árajánlatok, pályázatok készítése Műszaki tanácsadás Műszaki vezetés
Elsősorban a Dél-alföldi régióban végzünk magas és mélyépítési, épületasztalos-ipari, raklap-, valamint csomagolóanyag-gyártó tevékenységet. Megrendelőink általában önkormányzatok, ill. intézmények, de magánszemélyeknek esetenként kivitelezési munkákat, lakóépület kivitelezést is vállalunk.
Az épületek megvalósítása során minden műszaki, minőségi követelményt kielégítő, korszerű építési megoldásokat, technológiákat és eszközállományt alkalmazunk.
Cégünk az impegrálás területén tevékenykedik.
Épületfenntartás és korszerűsítés.
KIVITELEZÉS Lakó és ipari létesítmények víz-, csatorna-, űtés szerelés korszerű technológiákkal, garanciával. ÁTALÁNYDÍJAS KARBANTARTÁS, ÜZEMVITELI FELADATOK, ENERGIASZOLGÁLTATÁS FÉMFELDOLGOZÁS, FÉMIPARI ALKATRÉSZEK GYÁRTÁSA
vaillant, hansa, fürdőszoba, grohe, épületkorszerűsítés, nagykereskedő, fürdőszobaberendezés, épületgépészeti, kaldewei, kazán, csaptelep, szolgáltató, kiskereskedő, kludi, noot, épületgépészet,
- ÁRKÁD INNOVÁCIÓS TERVEZŐ ÉS FŐVÁLLALKOZÓ KFT.
1082 BUDAPEST, DEÁK FERENC ÚT 10.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz Árkád Kft. tevékenységi köre irodaépületek, ipari épületek, kereskedelmi és lakóépületek komplex tervezésére terjed ki. A komplex tervezésen a vázlatterv, engedélyezési terv, kiviteli tender terv és teljes kiviteli tervet értjük. Megbízás szerint az általunk tervezett épületeket fővállalkozásban megépítjük szerkezetkészen vagy kulcsátadással. Ha az általunk tervezett épületeket nem mi kivitelezzük a tervezési művezetést vállaljuk.
Ikerházak, családi házak tervezése, engedélyeztetése, kivitelezése, a Sződliget - Dunaliget lakóparkban, kulcsrakész átadással.
Ipari és kommunális szennyvíztisztítási technológiák tervezése és kivitelezése, víziközmű építés termékei (csatornaöntvények, víznyomócsövek, szerelvények, folyókák), szennyvízgyűjtés és elvezetés épületgépészeti termékei (ipari összefolyók, padlócsatornák, tetőösszefolyók, SML-csövek, zsír-és olajfogók)
