HITEL ÉRD
30 találat HITEL kulcsszóra ÉRD településen
A Budapest Bank a lakossági ügyfelek kiszolgálásán túl a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv-knak) nyújt teljes körű banki szolgáltatásokat. A bank 2004-ben megkezdett hálózatbővítési programjának köszönhetően országszerte több mint száz bankfiókkal, vállalati ügyfélközpontokkal, valamint a privát banki ügyfelek részére fenntartott Money+ irodákkal áll ügyfelei rendelkezésére. A bank és leányvállalatai ügyfélkörének dinamikus növekedése, valamint a pénzintézet tevékenységének bővülése 2006-ban szükségessé tette egy második bankműveleti központ megnyitását. Az élenjáró banktechnológiával rendelkező, a munkatársak számára XXI. századi munkakörnyezetet biztosító Békéscsabai Bankműveleti Központban foglalkoztatottak száma 2009 végén meghaladta a 600 alkalmazottat.
Az MKB Bank a magyar bankpiac egyik meghatározó univerzális pénzintézete. Az MKB TeleBANKár a nap 24 órájában a hívók rendelkezésére álló, telefonon igénybe vehető szolgáltatás. Az automata telefonszolgáltatást személyes ügyintézőink is segítik.
Hisszük, hogy ebben a szakmában hitelesség, megbízhatóság, szaktudás nélkül nem lehet érvényesülni, fennmaradni - éppen ezért arra törekszünk, hogy minden Ügyfelünknek a legjobbat nyújtsuk.
Az AXA Bank Europe SA Belgiumban bejegyzett, teljes körű működési engedéllyel rendelkező bank, amely a Standard & Poor's külső hitelminősítő intézettől AA- besorolást kapott. Az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepeként nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként állunk továbbra is az Ön rendelkezésére.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Érden, a Budai út 20. szám alatt (a Korall Házban) ügyfeleink rendelkezésére állhatunk. Diósdon, Érden, Százhalombattán és Tárnokon ingatlant eladni vagy venni szándékozó (országos hálózat révén bárhol szeretne venni vagy eladni mi segítünk!) ügyfeleink azt a magas színvonalú szolgáltatást vehetik igénybe, amely az Otthon Centrumot már 8. éve hozzásegíti a Magyar Ingatlanszövetség által alapított "Az év ingatlanforgalmazója" díj elnyeréséhez. Mi, az érdi iroda munkatársai célul tűztük ki, hogy szakszerűen, hatékonyan segítsünk ügyfeleinknek jó megoldást találni életük egyik legfontosabb döntésekor. Díjmentes, bankfüggetlen hitelügyintézésünk révén nemcsak a nálunk lakást vásárlóknak, hanem minden hitelt felvenni szándékozónak is kidolgozzuk a legjobb finanszírozás módját!Sok szeretettel várjuk irodánkban! Mobil: +36 70 454 2260.
eladó ház, lakásvásárlás, érdi ingatlan, ingatlan, értékbecslés, eladó, diósdi ingatlan, ingatlankereső, ingatlanközvetítés, lakáscsere, kiadó ingatlan, albérlet, ingatlanközvetítő, lakásbérlés, diósd
Pénzre van szüksége? Mi segítünk! Érdi és budapesti zálogfiókunkban kézizálog hitelezéssel foglalkozunk; arany, ezüst ékszerek ugyanitt igen kedvező, 2200-2800 Ft/gramm áron kaphatók.
Mobil elérhetőségünk:06-70 3300-500 Az M6 Kft. 1993-tól működik a Di-Fer csoport tagjaként, és 2004-től, mint hivatalos Kia márkakereskedés és szerviz. Mára, családias légkörben működő kereskedésünk a Kia teljes típusválasztékával várja kedves ügyfeleit korrekt, megbízható és minőségi szolgáltatásokkal, kedves, segítőkész és szakmailag jól felkészült kollégákkal. ISO 2000 minőségirányítási rendszer szerint működő szakszervizünk - folyamatosan gyári továbbképzésben résztvevő szakembereinkkel - várja Önöket. Nyitva tartás : Szerviz, alkatrész: Hétfo-Péntek : 8.00-17.00 Szombat : 8.00-13.00 Vasárnap : zárva
Pest Megyei Ingatlanok értékesítése, ingatlanfejlesztés, Hiteltanácsadás, Projekthitelek ügyintézése ingyen. Ügyvédi háttér, földhivatali ügyintézés. Jogi tanácsadás, belsőépítészeti tanácsadás, lakberendezési ütletek.
- MARCSI INGATLANKÖZVETÍTŐ ÉS ÜGYVÉDI IRODA
PEST, 2030 ÉRD, HIVATALNOK U. 24.
5 csillag 1 vélemény alapjánIngatlan adatbázis ingatlanközvetítőknek és -keresőknek
Hosszas egyeztetés és tervezés után 2005 januárjában elkezdődött a 600 millió forint összköltségű építkezés, és júliusra felépült a 6-os főút Érd és Százhalombatta közötti szakaszán, 2, 5 hektáros területen egy közel 4000 m2-es márkakereskedés. A beruházásnak köszönhetően a szalonok mérete az ötszörösére nőtt, amelyben közel 50 kolléga biztosítja majd az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálását. Az új márkakereskedésben mind a két márkának külön-külön 400 m2-es alapterületű, különleges hangulatú bemutatótermeket alakítottak ki, ahol kávézók biztosítják az ügyfelek még nagyobb kényelmét. Nyitvatartásunk:SZERVIZ Hétfő-Péntek 7.00-17.00 Szombat 9.00-12.00 Vasárnap zárva
pénzintézet , takarékszövetkezet, hitel, bank, lakossági szolgáltatás, takarék, ,
számlacsomag, széf, devizaügylet, bank, kölcsön, eu pályázat, folyószámla, banki szolgáltatás, e bank, autóhitel, bankgarancia, fiók, pénz, bankkölcsön, diákhitel, betét, lombard hitel, hitelkártya,
Tevékenységeink: ingatlanok értékesítése/cseréje bérlet közvetítése adásvételi/csere szerződés előkészítése földhivatali ügyintézés értékbecslés hitelügyintézés saját, ingyenes hírdetési szórólap, Képes Expressz, Érdi, Százhalombattai televízió
Életbiztosítással kombinált kölcsöneink esetében Ön az AEGON Magyarország Hitel Zrt. részére a futamidő alatt csak a kamatot és a kezelési költséget fizeti, a tőketörlesztést pedig a biztosító felé teljesíti (a biztosítási díjban). Lejáratkor a biztosításban addig összegyűjtött, hozamokkal növelt összegből a biztosító törleszti a kölcsön tőke részét a hitelező felé, az esetlegesen fennálló összeget pedig az Ön rendelkezésére bocsátja. Így a kölcsön törlesztése és az életbiztosítási védelem mellett megtakarításra is lehetőséget biztosíthat a termék.
Az Autócentrum Szabó Kft. 1993-ban alakult, fő célkizűzés egy alulról építkező tulajdonosi szemlélettel rendelkező vállalkozás létrehozása volt. 1994-ben tagja lettünk a Honda Hungary márkakereskedői hálózatának. 2004-ben szerződést kötöttünk a Fiat Magyarország Kft.-vel egy új, az Európai Uniós kritériumoknak megfelelő márkakereskedés és márkaszerviz létrehozásáról. A telephely Érd egyik legfrekventáltabb területén, a Balatoni (70-es) út mellett, a központban található (Érd, Kis-Duna u.9.). 2007. októberében indítottuk el Renault, Dacia márkakereskedésünket és márkaszervizünket Érden, a Fiat telephely mellett. 2008-as évben hivatalos Alfa Romeo márkaszerviz jogot is megkaptunk. 2010-ben a Ford Közép- és Kelet- Európai Márkakereskedés hálózat hivatalos tagjává váltunk. Nyitvatartás (Szerviz) Hétköznap: 8-17 óráig Szombaton : Zárva
Tel: (40) 366-388Célunk, hogy lendületes növekedéssel, hatékony irányítással és üzemvitellel, továbbá felelős társadalmi szerepvállalással Közép- és Kelet Európa legkedveltebb univerzális bankcsoportjává váljunk. Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való kapcsolatunkat. Célunk, hogy a kockázatokat lehetőségekké alakítsuk, erősítve ezzel a Bankcsoport hosszú távú fenntarthatóságát, a bizalom erősítését.
márkakereskedelem, autószervíz, chevrolet márkakereskedés, gépjármű kereskedelem, zöldkártya, chevrolet szervíz, autójavítás, karosszériajavítás, chevrolet szervizszolgáltatás, személyautó, lacetti,
Cégfilozófiánk: A PÉ-TA Kft. alaptőkéje a minőség, és vásárlóink bizalma. Arra törekszünk, hogy ügyfeleink számára az autóvásárlás örömteli esemény, a mindennapos biztonságos autózás pedig észrevétlen alapfeltétel legyen. A PÉ-TA Kft-t 1995-ben alapítottuk családi vállalkozásként azzal a céllal, hogy a PEUGEOT márka hírnevét öregbítsük Magyarországon. 2003-ban dinamikusan fejlődő cégünk kinőtte Iparos úti telephelyét, így Érd másik frekventált helyén nyitottuk meg új, minden elvárásnak megfelelő kereskedésünket. 2008 Júliusától első, Iparos úti kereskedésünkben egy másik, a világ ötödik legnagyobb autógyártójának, a Hyundai modelljeit forgalmazzuk.
Az OTP Bankcsoport innovatív képességét tovább erősítve törekszik az egyes ügyfélcsoportok igényeire szabott értékajánlatainak folyamatos fejlesztésére és az ügyfelekhez való eljuttatására. Az értékteremtési célok eléréséhez kulcsfontosságú a működési folyamatok racionalizálása az anyabankban és az egyes csoporttagok működési és költséghatékonyságának javítása. A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Folyamatosan törekszünk a tevékenységünkből fakadó közvetlen és közvetett negatív környezeti hatások csökkentésére, valamint a szemléletformálás a környezettudatosság terén. Nyitva tartás h: 7.45-18.00 k: 7.45-17.00 sze: 7.45-17.00 cs: 7.45-17.00 p: 7.45-16.00 szo: - v: - Gyermekbarát bankfiók
bölcsességfogak eltávolítása, fogkőeltávolítás, tömés, fogbeültetés, szájsebész, kivehető fogsor, dentistry, egészségpénztár, fogorvos, kedvezményes hitel, korona, fogfehérítés, gyökerek eltávolítás,
A Duna House kínálatában Ügyfeleink országszerte több, mint 150 különböző projekt több ezer lakásából választhatják ki a legmegfelelőbbet, melyhez értékesítőink minden segítséget (beleértve a hitelügyintézést, valamint a szerződés megkötéséhez biztosított közreműködést) megadnak. Számos, kedvező elhelyezkedésű és árú ingatlan csak és kizárólag a Duna House kínálatában érhető el!
Nyitva tartás Hétfő: 08:30 - 16:00 Kedd: 08:30 - 16:00 Szerda: 08:30 - 18:00 Csütörtök: 08:30 - 16:00 Péntek: 08:30 - 15:00 Szombat: zárva. Hiszünk abban, hogy egy fenntarthatóan működő vállalat hosszú távon képes részvényesi értéket létrehozni azáltal, hogy megragadja a gazdasági, környezeti és társadalmi kihívásokban rejlő lehetőségeket, illetve lehetőségeihez mérten kezeli az ezekhez kapcsolódó kockázatokat is.
Üdvözlöm! Amennyiben Cégének szüksége lenne HITELRE ( Széchenyi Kártya, folyószámlahitel, forgóeszköz hitel, stb...) befektetésekre vagy biztosításra kérem hívjon bizalommal, vagy ha e-mailben elküldi a telefonszámát szívesen felkeresem Önt.
Lakberendező, építész tervező A lakberendezői tervezést - ebben a szakmában ma még szokványosnak nem mondható - 3 dimenziós térmodellezéssel végzem. A portfoliómban is bemutatott, valósághű látványtervekkel igyekszem ügyfeleimet segíteni a tervezői elképzelések megértésében.
Nyitvatartás: hétfő: 08:00 - 17:00 kedd: 08:00 - 16:00 szerda: 08:00 - 16:00 csütörtök: 08:00 - 16:00 péntek: 08:00 - 15:00
astra gtc, astra, biztosítás, jó minőségű használt opel, meriva, toyota, használt autók, xxii kerület opel szerviz, corsavan, átvizsgálás, opel kereskedés, kárrendezés, szerviz, opel, mitsubishi,
A Di-Fer Kft. 1989-ben alakult német-magyar vegyesvállalatként, százhalombattai telephelyén Opel típusú gépjárművek értékesítésével foglalkozott. 1995-ben jelenlegi telephelyére (Érdi tető, a 6-os főút 23.km) költözött, ahol immáron 2000 négyzetméteren elégítjük ki az autókkal kapcsolatos igényeket. Az elmúlt évek során több mint 25.000 regisztrált és elégedett ügyfél vette igénybe szolgáltatásainkat. Az Opel mellett 2002-ben elkezdtük a Chevrolet modellek értékestését. Legújabb "gyermekünk", 2007. április 1-től a három gördülő gyémánt a MITSUBISHI. Felkészült és tapasztalt csapatunk várja Önt, amennyiben új gépjárművet szeretne vásárolni- cserélni.
A Suzuki Szigetinél teljes körű szervizháttérrel, korrekt díjszabással, minőségi szolgáltatásokkal és hűség akciókkal várjuk Önt, akár nálunk, akár máshol vásárolta Suzukiját! Legyen szó garanciális szervízelésről, időszakos karbantartásról, műszaki vizsgáztatásról vagy környezetvédelmi felülvizsgálatról, eredetiségvizsgálatról vagy alkatrész, tartozék beszereléséről, itt minden az Ön rendelkezésére áll, természetesen az Ön igényei szerint! Kollégáink kizárólag nagy szerviztapasztalattal rendelkező, megbízható szakemberek, akik a Suzuki gyár által szervezett továbbképzéseken való részvétellel folyamatosan frissítik, aktualizálják szakmai ismereteiket! Célunk, hogy minél kevesebb ideig kelljen kedves ügyfelünknek nélkülöznie gépkocsiját, és nap, mint nap boldogan ülhessen gépkocsijába.Szerviz: hétfő-péntek: 8.00 - 17.00
Nyitvatartás: Értékesítés: Hétfő - Péntek: 8:00 - 18:00 Szombat: 9:00 - 13:00 Vasápnap: Zárva Szerviz: Hétfő - Péntek: 8:00 - 17:00 Szombat - Vasárnap: Zárva Telefon:23/521 255 Alkatrész: Hétfő - Péntek: 8:00 - 16:00 Szombat - Vasárnap: Zárva Telefon:23/521 255, 23/521 257
