ÉRDEKEGYEZTETÉS


37 találat ÉRDEKEGYEZTETÉS kulcsszóra

  • FOGYASZTÓVÉDELEM SZEGED
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, Tisza L. krt. 11
    Rating 33 csillag 5 vélemény alapján

    A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség - Szeged fogyasztóvédelemmel foglalkozik.


  • SOPRON ÉS VIDÉKE IPARTESTÜLET
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, CSENGERY U. 55.

    Ipartestületünk a múltját és hagyományait ápolva tevékenykedik. De a mindennapok elvárásainak , kihívásainak is meg kell felelnünk. A gyorsaság, a naprakészség, a tájékozottság az egyik legfontosabb követelmény az iparosok és vállalkozók számára is. Gazdasági és jogi érdekvédelem, érdekegyeztetés, érdekérvényesítés. Ezt a naprakészséget kívánjuk szolgálni folyamatosan a legfontosabb információkkal, az interneten, a saját honlap segítségével. Az IPARTESTÜLET célja és feladatai: Az Ipartestület alapelve a mesterség tisztelete és a szakmai munka becsülete, mely érdekében a tagjai kinyilvánítják azon szándékukat, hogy önkéntes alapon l létrejött szervezetük az egymás iránti kölcsönös megbecsülésen alapul.


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3400 MEZŐKÖVESD, SZENT L. TÉR 17.

    Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mezőkövesdi Területi Ieodája: Ügyfélfogadás: Hétfő 14-18 h Szerda 8-12 h Csütörtök 8-12 h kamrai hatáskör az 1898. évi LXIX. és az 1907. évi III. törvénycikkek révén tovább bővült, meghatározva a kamarák szerepét az állami iparfejlesztési tevékenységben (jogosítványok a közszállítás, közmunkák lebonyolításában, felügyelet a tiszta verseny felett, vámmentességi kérelmek véleméynezése, akkdómentes kontingensek meghatározása stb.).A dualizmus korában a kamara igen jelenőts gazdaságszervező, - fejlesztő szerepet látott el, kezdeményezte a tőzsdék, szabadrakátrak, a Nemzeti Bank létrehozását, fellépett a mezőgazdaság fejlesztésért. A kamarai rendszer fejlődése miatt új törvény vált szükségessé, amelyet gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868. március 30-án terjesztett be a képviselőházba.


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3600 ÓZD, JÁSZI O. U. 3.

    Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Ózdi Területi Irodája: Ügyfélfogadás: Hétfő 14-18 h A kamrai hatáskör az 1898. évi LXIX. és az 1907. évi III. törvénycikkek révén tovább bővült, meghatározva a kamarák szerepét az állami iparfejlesztési tevékenységben (jogosítványok a közszállítás, közmunkák lebonyolításában, felügyelet a tiszta verseny felett, vámmentességi kérelmek véleméynezése, akkdómentes kontingensek meghatározása stb.).A dualizmus korában a kamara igen jelenőts gazdaságszervező, - fejlesztő szerepet látott el, kezdeményezte a tőzsdék, szabadrakátrak, a Nemzeti Bank létrehozását, fellépett a mezőgazdaság fejlesztésért. A kamarai rendszer fejlődése miatt új törvény vált szükségessé, amelyet gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868. március 30-án terjesztett be a képviselőházba. Szerda 8-12 h Csütörtök 8-12 h


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, PATAKI U. 43.

    Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Sátoraljaújhelyi Területi Irodája: Ügyfélfogadás: Hétfő 9-15 h Szerda 9-13 h Csütörtök 9-13 h A kamrai hatáskör az 1898. évi LXIX. és az 1907. évi III. törvénycikkek révén tovább bővült, meghatározva a kamarák szerepét az állami iparfejlesztési tevékenységben (jogosítványok a közszállítás, közmunkák lebonyolításában, felügyelet a tiszta verseny felett, vámmentességi kérelmek véleméynezése, akkdómentes kontingensek meghatározása stb.).A dualizmus korában a kamara igen jelenőts gazdaságszervező, - fejlesztő szerepet látott el, kezdeményezte a tőzsdék, szabadrakátrak, a Nemzeti Bank létrehozását, fellépett a mezőgazdaság fejlesztésért. A kamarai rendszer fejlődése miatt új törvény vált szükségessé, amelyet gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868. március 30-án terjesztett be a képviselőházba.


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3900 SZERENCS, RÁKÓCZI U. 63.

    Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szerencsi területi Irodája: Ügyfélfogadás: Hétfő 14-18 h Szerda 8-12 h Csütörtök 8-12 h A kamrai hatáskör az 1898. évi LXIX. és az 1907. évi III. törvénycikkek révén tovább bővült, meghatározva a kamarák szerepét az állami iparfejlesztési tevékenységben (jogosítványok a közszállítás, közmunkák lebonyolításában, felügyelet a tiszta verseny felett, vámmentességi kérelmek véleméynezése, akkdómentes kontingensek meghatározása stb.).A dualizmus korában a kamara igen jelenőts gazdaságszervező, - fejlesztő szerepet látott el, kezdeményezte a tőzsdék, szabadrakátrak, a Nemzeti Bank létrehozását, fellépett a mezőgazdaság fejlesztésért. A kamarai rendszer fejlődése miatt új törvény vált szükségessé, amelyet gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868. március 30-án terjesztett be a képviselőházba.


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA-TERÜLETI IRODÁJA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 2.

    Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kazincbarcikai Területi Irodája: Ügyfélfogadás: Hétfő 14-18 h Szerda 8-12 h Csütörtök 8-12 h A kamrai hatáskör az 1898. évi LXIX. és az 1907. évi III. törvénycikkek révén tovább bővült, meghatározva a kamarák szerepét az állami iparfejlesztési tevékenységben (jogosítványok a közszállítás, közmunkák lebonyolításában, felügyelet a tiszta verseny felett, vámmentességi kérelmek véleméynezése, akkdómentes kontingensek meghatározása stb.).A dualizmus korában a kamara igen jelenőts gazdaságszervező, - fejlesztő szerepet látott el, kezdeményezte a tőzsdék, szabadrakátrak, a Nemzeti Bank létrehozását, fellépett a mezőgazdaság fejlesztésért. A kamarai rendszer fejlődése miatt új törvény vált szükségessé, amelyet gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868. március 30-án terjesztett be a képviselőházba.


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3525 MISKOLC, SZENTPÁLI UTCA 1.

    A kamrai hatáskör az 1898. évi LXIX. és az 1907. évi III. törvénycikkek révén tovább bővült, meghatározva a kamarák szerepét az állami iparfejlesztési tevékenységben (jogosítványok a közszállítás, közmunkák lebonyolításában, felügyelet a tiszta verseny felett, vámmentességi kérelmek véleméynezése, akkdómentes kontingensek meghatározása stb.).A dualizmus korában a kamara igen jelenőts gazdaságszervező, - fejlesztő szerepet látott el, kezdeményezte a tőzsdék, szabadrakátrak, a Nemzeti Bank létrehozását, fellépett a mezőgazdaság fejlesztésért. A kamarai rendszer fejlődése miatt új törvény vált szükségessé, amelyet gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868. március 30-án terjesztett be a képviselőházba.


  • BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3580 TISZAÚJVÁROS, KAZINCZY U. 3..

    Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Tiszaújvárosi Területi Irodája: Ügyfélfogadás: Hétfő 14-18 h Szerda 8-12 h Csütörtök 8-12 h A kamrai hatáskör az 1898. évi LXIX. és az 1907. évi III. törvénycikkek révén tovább bővült, meghatározva a kamarák szerepét az állami iparfejlesztési tevékenységben (jogosítványok a közszállítás, közmunkák lebonyolításában, felügyelet a tiszta verseny felett, vámmentességi kérelmek véleméynezése, akkdómentes kontingensek meghatározása stb.).A dualizmus korában a kamara igen jelenőts gazdaságszervező, - fejlesztő szerepet látott el, kezdeményezte a tőzsdék, szabadrakátrak, a Nemzeti Bank létrehozását, fellépett a mezőgazdaság fejlesztésért. A kamarai rendszer fejlődése miatt új törvény vált szükségessé, amelyet gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868. március 30-án terjesztett be a képviselőházba.


  • KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK BÁCS-KISKUN MEGYEI SZERVEZETE
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, BUDAI ÚT 1.

    Bács-Kiskun megye az ország legnagyobb megyéje, székhelye Kecskemét, ahol a KISOSZ megyei Szövetségének székháza található. Mindenki által könnyen megközelíthető, hisz Kecskemét legfrekventáltabb helyén, a Centrum Áruház és a Piaccsarnok mellett található.



  • MAGYAR REPROGRÁFIAI SZÖVETSÉG
    1012 BUDAPEST, PÁLYA U. 4-6.

    A Magyar Reprográfiai Szövetség (RSZ) 2000. 11. 08.-án kezdte meg tevékenységét. A Szövetség alapító tagjai: ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága. A Szövetséghez csatlakozott a Magyar Szak- és Szépírók és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) is.


  • MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG
    1135 BUDAPEST, SZEGEDI ÚT 37-39

    A Magyar Vámügyi Szövetség 1993. január 28-án alakult meg Magyar Vámügyi Kamara néven, a vámeljárásoknál rendszeresen közreműködő ügyfelek társadalmi érdekvédelmi szervezeteként.


  • KERESKEDŐK ÉS VÁLLALKOZÓK TOLNA MEGYEI SZERVEZETE
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, ARANY J. U. 17-21.

    információszolgáltatás, kereskedelmi jog, szövetség, szervezett érdekvédelem, szakmai érdekegyeztetés, kereskedelmi koordináció, kereskedelmi konzultáció, kereskedelmi központ, vendéglátóipari


  • FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG, MEGYEI
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, RÁKÓCZI ÚT 36.

    A fogyasztóvédelem a vásárlók kereskedőkkel és szolgáltatókkal szembeni kiszolgáltatottságát hivatott szolgálni. Különös nagy szerepe van az egészségre ártalmas, veszélyes áruk kiszűrésében. Hazánkban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a fogyasztóvédelemért felelős szerv. Ez egy önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező központi hivatal, jogi személy, amely a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alatt áll.


  • HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
    1143 BUDAPEST, STEFÁNIA U. 34.

    A Honvédség és Társadalom Baráti Kör - elnöke: Keleti György - 1994 óta működő társadalmi szervezet, célja a civil-katonai kapcsolatok fönntartása, nemzeti, katonai hagyományőrzés; széles körű társadalmi párbeszédnek adott fórumot az euroatlanti kommunikáció folyamatában.


  • KISOSZ VESZPRÉM MEGYEI KÉPVISELET
    8200 VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A kereskedők, vendéglátósok, az egyéni és társas vállalkozók széles rétegét képviselő, szolgáltató, érdekképviseletet és érdekérvényesítést felvállaló, a tagok befizetéséből gazdálkodó megyei szervezet.


  • A KISOSZ - a Kereskedők és Vállalkozók Veszprém Megyei Képviselete a mikró, - a kis és középvállalkozók közül a kereskedők és vendéglátósok széles rétegét képviselő gazdasági érdekképviseleti szervezet. Az Európai Unió meghatározása szerint "ernyő szervezet", amely érdekvédelmi és érdekérvényesítő tevékenységet fejt ki valamennyi kereskedő és vendéglátós vállalkozó érdekében.


  • Somogyország" a Balaton déli partjától a horvátországi határig terjedő területen kedvező lehetőséget biztosít a vállalkozások számára. A kereskedelmi és vendéglátó üzletek - melyből kb. tízezer van a megyében - idegenforgalmi területeken és a nagyobb városokban helyezkednek el, de többen működnek a megye aprófalvas kistelepülésein. Szakmai egyesületünk a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete "KISOSZ" a megyében közel ötszáz egyéni és társas vállalkozó KISOSZ tagért dolgozik, de tevékenysége, az elért eredmények a megye többi hasonló profilban működő vállalkozójára is kisugárzik.


  • REKLÁM VILÁGSZÖVETSÉG
    1101 BUDAPEST, MÁTYÁS TÉR 4.

    A Reklám Világszövetség (International Advertising Association - IAA) az egyetlen globális háromoldalú szervezet, amely a hirdetők, a reklámügynökségek és a média közös érdekeit képviseli.


  • KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KERESKEDŐK EGYESÜLETE
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, KOMÁROMI U. 42.

    Komárom-Esztergom megye a Dunántúl északi részén helyezkedik el. Magyarország tizenkilenc megyéje közül a második legnagyobb népsűrűség mellett a legkisebb megye. A megye iparát évtizedekig a bányászat, az energiaipar és a ráépülő vertikumok határozták meg. A szerkezetváltás következtében, valamint a megye kedvező közlekedés-földrajzi helyzete hatására jelentősen nőt a vállalkozások száma. Egyesületünk a KISOSZ Komárom-Esztergom megyei Szervezetének általános érdekképviseleti jogutódja, 1991. óta önálló jogi személyként Komárom-Esztergom megyei Kereskedők Egyesülete néven működik. Az egyesület célja a megye területén működő kereskedelmi, vendéglátóipari tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozások gazdasági és szakmai érdekképviselete, érdekvédelme. Az egyesület legfelsőbb fóruma a taggyűlés.


  • KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK VAS MEGYEI ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, JÁSZAI MARI U. 6. /A.

    A KISOSZ - a Kereskedők és Vendéglátók Vas Megyei Érdekvédelmi Szervezete a mikro, - a kis és középvállalkozók közül a kereskedők és vendéglátósok széles rétegét képviselő gazdasági érdekképviselet. Tevékenységünk célja, a KISOSZ szlogen érvényre juttatása, valamint a magyarországi kereskedő és vendéglátó vállalkozók érdekeinek maradéktalan képviselete és Európai Uniós normáknak megfelelő szakképzési lehetőség biztosítása.


  • MAGYAR OPTIKUS IPARTESTÜLET
    1054 BUDAPEST, PODMANICZKY TÉR 4.

    optikusok érdekvédelme, optikus oktatás, érdekegyeztetés


  • CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK EGYESÜLETE
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, MIKSZÁTH KÁLMÁN U. 24.

    Csongrád megye nevét az egyik vízparti városáról, Csongrádról kapta. Lakóinak száma 422 ezer. Területe 4263 km2. A megye 60 településéből 50 község. A városok száma 10. Az Egyesület a megyeszékhelyen, Szegeden működik. Kereskedelmi és vendéglátó tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozók gazdasági és szakmai érdekeinek védelmét látja el.


  • LAKÓTERÜLETI EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE, SZÉKESFEHÉRVÁR
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, PITYER U. 8.

    Lakóterületi Egyesületek Szövetsége


  • GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYEI KERESKEDŐK ÉRDEKKÉPVISELETI EGYESÜLETE
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9021 GYŐR, TELEKI LÁSZLÓ ÚT 53/A.

    Győr - Moson - Sopron megyét az ország gazdasági átlagánál fejlettebb régiójává, a földrajzi adottságok a viszonylag kedvező infrastruktúra, a külföldi és más megyebeli tőke megjelenése tette. A nagyobb tőkeerőt képviselő, és ezáltal a szélesebb gazdasági kapcsolatokra építő gazdálkodó szervezetek jelenléte a meghatározó. A kisvállalkozások számban, azok terjedésében az adatok az országos - vidéki átlag feletti értéket mutatják, azonban ezek már nem kirívóan magasak, a regionális piac főleg a nagyobb tőkeállományt koncentráló vállalkozások számára jelent biztosabb megélhetést, fennmaradást.


  • Egyesületünk feladata a tagok széles körű érdekvédelme, és érdekképviselete helyi és országos szinten egyaránt. Tagja vagyunk a Megyei Munkaügyi Tanácsnak, a Regionális Képzési és Fejlesztési Bizottságnak, a Zala Megyei Képzők Fórumának, és a Zalaegerszegi Kistérségi Fejlesztési Tanácsnak. A KISOSZ Országos Szövetségében a megyét a zalaegerszegi egyesület elnöke és titkára képviseli és közvetíti az információkat az Országos Szövetség és a városi szervezetek között.


  • MAGYAR PSZICHODRÁMA EGYESÜLET
    1136 BUDAPEST, HOLLÁN ERNŐ U. 28.

    A Magyar Pszichodráma Egyesület több mint 15 éves szakmai múltra tekint vissza. Ezen időszak alatt az Egyesület szakmai munkája, képzési rendje megszilárdult, ma már az egyik legnagyobb magyarországi csoportpszichoterápiát nyújtó szervezet.


  • ARANYKÉZ A BETEG GYERMEKEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3531 MISKOLC, ABA U. 11.

    Alapítványunk családsegítéssel és érdekképviselettel foglalkozik. Rászoruló családokat támogatunk, akik körünkben élnek.


  • MAGYAR PARKOLÁSI SZÖVETSÉG - HUNGAROPARK
    1054 BUDAPEST, BAJCSY ZS. ÚT 36-38

    A városlakó, személygépkocsival közlekedő emberek egyik legnagyobb gondja napjainkban a parkolás. Szakemberek már 1989-ben felismerték, hogy e szakterületnek - annak érdekében, hogy a parkolni vágyók elvárásainak a leghatékonyabban tudjon megfelelni - önálló fórumra van szüksége. Ezért az érdekeltek még abban az évben megalapították a Magyar Parkolási Szövetséget.


  • MAGYAR FRANCHISE SZÖVETSÉG
    1537 BUDAPEST, KÚTVÖLGYI ÚT 68.

    szövetségek, fordítás, tolmácsolás, szövetség, franchise, franchise vállalkozás, franchise érdekképviselet, franchise érdekegyeztetés, franchise szakmai kapcsolatok


  • A KISOSZ Zala megyében sajátos felépítésben működik. 1995-ben a Zala Megyei Kereskedők és Vendéglátók Kamarája jogutód nélkül megszűnt. A tagok három önálló jogú, egymástól független egyesületet hoztak létre, a megye három nagyvárosában. 2009-ben a zalaegerszegi egyesület felvette a KISOSZ Zala megyei Egyesület nevet, míg a keszthelyi és a nagykanizsai szervezetek továbbra is városi képviseletként működnek tovább.


  • A Szövetség, amely elsősorban a magyar informatikai piac legnagyobb, meghatározó intézményi vásárlóit kívánja tömöríteni, ezen felül célul tűzi ki a hasonló érdekeket képviselő vezető informatikusok külföldi szövetségeivel való rendszeres kapcsolattartást és együttműködést.


  • CUKORIPARI EGYESÜLÉS
    1141 BUDAPEST, KOMÓCSY U. 39-41.

    Szakmai érdekképviselet


  • SAJTÓSZAKSZERVEZET
    1016 BUDAPEST, NAPHEGY TÉR 8

    A Sajtószakszervezet 1989. május 31-én alakult független, demokratikus szakmai szakszervezet. Tagjai újságírók, szerkesztőségi alkalmazottak, kiadói dolgozók. Kizárólag a tagdíjbevételekből tartja fenn magát. Fő feladatának tagjai érdekképviseletét és érdekvédelmét tekinti. A Sajtószakszervezet tagjai munkavállalói érdekeinek kifejezését, képviseletét, érvényre juttatását tartja alapvető feladatának. Ügyfélfogadás Hétfőtől csütörtökig: 10-14 óráig, pénteken: 10-13 óráig


  • BARANYA MEGYEI KERESKEDŐK EGYESÜLETE
    BARANYA, 7621 PÉCS, CITROM U. 7.

    A megye feltehetőleg a Pécs és Eszék között egykor létezett Baranya váráról - Castrum Borona - kapta a nevét. Más források szerint Castrum Borona szláv nevű első ispánja, Brana lehetett a megye névadója. Sőt él egy harmadik változat is, amely az ugyancsak szláv "branjin", magyarul hegyet, csúcsot jelentő szóból eredezteti Baranya nevét. A megye mai alapját az 1950-es megyerendezés után nyerte el. Jelenleg a megye 302 településén 410 ezren élnek, ami az ország népességének mintegy 4 százaléka. Az aprófalvas települési struktúra - a települések több mint kétharmadában ötszáz főnél kevesebben élnek - ellenére a lakosság nagyobb része, 58, 5 százaléka városokban él. A városok száma 12 (Pécs, Mohács, Siklós, Szigetvár, Komló, Szentlőrinc, Pécsvárad, Sásd, Bóly, Sellye, Harkány, Villány). Baranyát északon Tolna, nyugatról Somogy, míg keletről Bács-Kiskun megye határolja. Az ország egyik legdélibb megyéje Horvátországgal határos.


  • A KISOSZ Fejér Megyei Szervezete a mikró, - a kis és középvállalkozók közül a kereskedők és vendéglátósok rétegét képviselő gazdasági érdekképviseleti szervezet. Az érdekérvényesítésen kívül szolgáltató feladatokat is ellát, gazdálkodása részben a tagok befizetésére épül.


  • A megye lényeges sajátossága, hogy van is meg nincs is megyeszékhelye, mert székhelye megegyezik Budapest fővárossal. Ez számos előny és természetesen hátrány forrása is. Kereskedelemmel, vendéglátással és idegenforgalmi szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozások számát tekintve a 20, 000 feletti számmal Budapest után a második helyen áll. A fent vázolt megyében működik érdekvédelmi szervezetünk, a Pest megyei Kereskedők és Vendéglátók Szövetsége immáron 1991 - óta önállóan, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetség tagjaként. Egyesületünk célja, hogy a megye területén működő kereskedők, vendéglátósok gazdasági és szakmai érdekképviseletét a lehető legjobb színvonalon ellássa. E cél megvalósításához nagyon fontos, hogy minél több támogatóra, a tagságot büszkén vállaló vállalkozásra van szükség.