ÖNTVÉNY


100 találat ÖNTVÉNY kulcsszóra

  • Vállalkozásunk 2005-ben jött létre, elsősorban innovációs feladatok megoldására. A rákövetkező évben cégünk profilját bővítettük kereskedelmi tevékenységgel is. Első körben munkavédelemmel kapcsolatos mindennemű eszközök és ruházati termékek beszerzésével a megrendelőink elvárásainak megfelelően. Majd ezt tovább bővítve - partnereink igényeit szem előtt tartva ? egyéb termékek és szolgáltatások is belekerültek portfoliónkba, például: teljes körű iroda- és üzemellátás. Legutóbb a takarítás, mint szolgáltatás, valamint az ehhez szükséges takarítógépek és vegyszerek biztosítása, továbbá hűtő- és kenőanyagok kereskedelme is színesíti cégünk kínálatát. Az újabb megrendelői igényekhez alkalmazkodva napról napra szélesíteni kívánjuk szolgáltatói- és kereskedelmi palettánkat, hogy partnereink igényeiből minél nagyobb területet ki tudjunk elégíteni. Ennek megfelelően vállalkozásunk mottója: ?A MEGRENDELŐ minden igényét hatékonyan, magas szakmai színvonalon, költségkímélő módon kielégíteni!?


  • MEDÉPTECH KFT.
    6640 CSONGRÁD, RÁKÓCZI FERENC U. 20.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Flygt, Eco, Grundfos, Sarlin, Kontroll, ABS, DAB, KSB, EMU, Wilo, Hidrostal, Digép, GANZ, Zenit, Homa, Elpumps, Espa, Caprari, Honda, stb. szivattyúk, (csapadékvíz, belvíz, szennyvíz stb.), keverők, alkatrészek, szervíz, vezérlések, átemelők, aknák, tartályok, zsírfogók, olajfogók, vízóraaknák, medencék, (rozsdamentes, polipropilén polietilén, igény szerinti színekben)futószalagok, szállítószalagok, présszalagok, kivitelezés, tervezés, elektromos szerszámgépek (Metabo, Hitachi, Einhell, Iskra Ero, stb.), kéziszerszámok, mérő- és szintező eszközök, csiszolástechnika, forgácsolástechnika, hegesztés és forrasztástechnika, légszerszámok és tartozékok, egyéb termékek


  • BELCORD KFT
    HEVES, 3300 EGER, GALAGONYÁS UTCA 52

    öntvény gyártás, motorfelújítás, dugattyú, csapszegezés, hajtókar felújítás, köszörülés, centrifugál, síkmarás, perselyezés, hengerfúrás, hengerpersely, csapágyazás, főtengely, alumínium öntés,


  • SZEGEDI ÖNTÖDE KFT
    CSONGRÁD, 6725 SZEGED, KÁLVÁRIA SGT. 65-67.

    Öntvény gyártás, minta készítés


  • AMKRISZ BT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2509 ESZTERGOM, KINIZSI U. 11
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Alumínium, öntvény, rozsdamentes, és szinte mindenféle fém hegesztését vállaljuk. Kazánok, tartályok (mindenféle méretben), fémszerkezetek, épületgépészeti elemek javítását, készítését Kapuk, kerítések, korlátok tervezését kivitelezését. (egykarú kétkarú, toló, úszó kapuk, ...) könnyűszerkezetes csarnokok állványok öszzeállítását. Autó - motor - kerékpár vázak és felnik (alu, lemez) javítását. Belsőépítészeti és épületlakatos munkákat.


  • NÁNÁSI ÖNTÖDE KFT.
    1239 BUDAPEST, GRASSALKOVICH U 294

    A Nánási Öntöde kft. üdvözli önt! 100%-ban családi vállalkozás.Cégünk Budapest 23 kerületében található. Az M-0-lásról, és a belvárosból is egyaránt könnyen megközelíthető. Alumínium öntéssel foglalkozunk. Nálunk a minőség és a garancia az első, hogy ügyfeleink mindig 100%- ban elégedettek legyenek.


  • SIRO ALU-STYLE ALUMÍNIUM BÚTORSZERELVÉNY GYÁRTÓ KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, OSZTRÁK U. 16.

    Cégünk alumínium feldolgozással foglalkozik.


  • ALUMÍNIUM CSORNA KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9300 CSORNA, VASUTAS U. 3.

    Alumínium öntés (nyomás alatti), alumínium megmunkálás.


  • HUN K3 KFT.
    1213 BUDAPEST, VÉNUSZ U.21.

    gyártó, termelő, feldolgozó, öntvény, fémipar, fűtéstechnika, kazán, gázkazán


  • CAST-METAL KFT.
    PEST, 2344 DÖMSÖD, NAGY-TANYA

    Cégünk a fémipar területén tevékenykedik.Precíziós öntészeti termékek tervezése. Mobil: +36-30/934-9357



  • KME-HUNGARIA SZÍNESFÉM-KERESKEDELMI KFT.
    1114 BUDAPEST, ANDOR U. 47-49.

    színesfém lemez, színesfémgyűjtés, színesfémhegesztés, fém, színesfém huzal, színesfém félgyártmány, színesfém ereszcsatorna rendszer, színesfém hidegfolyatás, színesfém öntés, színesfém öntvény,


  • ZODEL-HUNGÁRIA IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    HEVES, 3300 EGER, KISTÁLYAI U. 18.

    Betéti Társaságunk az olaj- és gázipar különböző területein dolgozó, több évtizedes gyakorlati tapasztalattal rendelkező, magasan képzett szakemberekből alakult 1992-ben és a nevet választotta. A társaságunk neve - Defender - latin kifejezés, amely magyarul azt jelenti: VÉDELEM, MEGELŐZŐ VÉDELEM, Névválasztásunkkal is jelezni kívánjuk szolgáltatásainkat, melyek a védelmet, a megelőzést célozzák meg.


  • HE-LAK KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, FISKÁLIS UT 72

    Társaságunk meghatározó tevékenységi köre: üzem és géptelepítés, épületgépészeti és légtechnikai szerelés, speciális igényű lakatosipari feladatok, speciális hegesztések, vevő igényeinek megfelelően megbízható minőség és határidő


  • "JÓPARTNER-2008" KFT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2903 KOMÁROM, BARTÓK B. U. 3.
    Képek (0)

    Detloff gyártmányú aszfaltkeverőgép alkatrészek és bélések


  • RÁBA KISPESTI ÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR KFT.
    1195 BUDAPEST, HOFHERR ALBERT U. 3-15.

    Nagy sorozatú beszerelésre kész gépjárműipari féktárcsák és fékdobok, valamint mezőgazdasági eszközök fékdobjai, megmunkált és nyers ékszíjtárcsák, lendkerekek gyártása.Egyéb a gépjárműgyártásban, gépiparban és a mezőgazdaságban használatos ötvözetlen és gyengén ötvözött acél öntvények előállítása.


  • EGZITRADE BT.
    PEST, 2030 ÉRD, BÁDOGOS U.28.

    Cégünket 1996-ban alapítottuk, négy évvel azután, hogy az épületgépész piacon elkezdtünk dolgozni. A cég immár több, mint 10 éves fennállása óta folyamatos fejlődésen ment keresztül, melyet a piacon egyedülálló, vevőközpontú szemléletének is köszönhet.


  • MAGMA FÉMTÖMEGCIKK-GYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
    1118 BUDAPEST, MADERSPACH KÁROLYNÉ U. 24.

    öntvény készítés, zamakból öntés, zink ötvözet


  • METARON KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3922 TAKTAHARKÁNY, BÉKE U. 19/A

    Cégünk egyedi fém megmunkálás, esztergálás, marózás területén tevékenykedik. Igyekszünk a fémipari ágazat minden területén a lehető legnagyobb felkészültséggel jelen lenni.


  • E.U.S. IPARI KÉPV. ÉS KER. KFT
    PEST, 2030 ÉRD, BAJUSZFŰ U.8.

    GENEBRE S.A / Barcelona cég kereskedelmi képviselete


  • GYŐRI CSABA
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, MÁRCIUS 15. UTCA 20

    kandallókiegészítők, vízteres kandallóbetétek, kandalló építés, hődobok, hőhasznosítók, szellőzőrácsok, kandallóépítmények, béléscsövek, kovácsoltvas határolók, kandallóépítési anyagok, égésjavítók,


  • JÁKÓFA IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    VESZPRÉM, 8581 BAKONYJÁKÓ, BAKONYJÁKÓ-JÁRIFÖLD 1.

    - Raklapok, raklapelemek gyártása, fűrészáru- és egyéb (fa) csomagolási elemek gyártása, bérfűrészelés, bérmérlegelés, bérszárítás, műszárítás, béraprítás, bérrakódás - Megújuló energiahordozók előállítása, gyártása és forgalmazása: biomassza, faapríték, pellet és brikett gyártás és forgalmazás, - Tüzeléstechnika / fűtéstechnika / Bemutatóterem: automatizálható pelletfűtéses kazánok, - kandallók, apríték kazánok, faelgázosító kazánok, napkollektorok forgalmazása, üzembehelyezése, pellet kályhák, fatüzelésű kályhák, vízteres pellet kályhák, vízteres fatüzelésű kályhák, fatüzelésű zárt tűzterek, tűztérbetétek, pellet tűztérbetétek, fatüzelésű vízteres kandallók, fatüzelésű kazánok, pellet kazánok, minden igényt kielégítő kályha- és kandalló burkolatok, pelletfűtés, ipari méretű bioenergia működtetésű fűtőművek és hőközpontok üzembehelyezése és üzemeltetése Partnereink: Ligno, Fröling, Rika, Edilkamin, Strebel, Herz - Hulladékgazdálkodás - Erdőgazdálkodás


  • GUTH ANDRÁS EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    PEST, 2740 ABONY, GERGELY ÚT 4.

    Cégem színesfémöntés homokba és kokillába, színesfém megmunkálással foglalkozik.


  • VÁRDA VULKÁN KERESKEDELMI, IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4600 KISVÁRDA, ÁRPÁD ÚT 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    lemezgrafitos öntvény előállítása, öntöde, szerelés, vasalapú öntvények gyártása


  • BILLBOARD METAL 30/942-8565 KFT
    1021 BUDAPEST, KURUCLESI ÚT 12.

    betű készítés cégtábla gravírozás cégtábla készítés cégtábla készítés világító tábla gravírozás gravírozás névtábla gravírozás öntvény készítés reklám készítés reklámtábla készítés sablon készítés öntészeti tábla eladás tábla eladás közúti tábla készítés információs tábla készítés tűzzománc tábla készítés zománcozott


  • ALU ÖNTVÉNY KFT
    SOMOGY, 8651 BALATONSZABADI, TÁNCSICS M. UTCA 6

    méhtelep, alumínium hulladék, balatonszabadi fémhulladék telep, színesfém, fémhulladék átvétel, fémhulladék, balatonszabadi méhtelep, fémfelvásárlás, vashulladék


  • EGYEDI ÖNTVÉNYGYÁRTÓ KFT.
    PEST, 2134 KISTARCSA, VÁRDOMB

    Fö profilunk a lemezgrafitos szürkeöntvény.


  • TERRA METAL KFT
    1156 BUDAPEST, NYÍRPALOTA 24/8/47

    Cégünk a közműépítés mélyépítés termékeinek kereskedelmével, valamint kútbéléscsövek kereskedelmével foglalkozik.


  • KANDALLÓ BEMUTATÓTEREM
    7623 PÉCS, MEGYERI ÚT 59/1.

    Vállaljuk kandallók, cserépkályhák, kemencék, téglakályhák teljeskörű kivitelezését.


  • BUDERUS MÁRKABOLT BAMTAN KFT
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, RUMI ÚT 10-12

    gázkészülékek, hőszivattyú, kondenzátoros kazánok, öntvény vegyestüzelésű kazán, faelgázosító kazán, radiátor, épületgépészet, napkollektorok, rehau réz csőrendszerek, fűtésszabályozás, napelem,


  • VAS ÉS SZÍNESFÉM VÁSÁRLÁS
    1103 BUDAPEST, KŐÉR UTCA 22.

    Réz, sárgaréz, horgany, vas, lemez, nikkel, spiáter, alumínium, alumínium öntvény, saválló vétele a lakossági telephelyünkön a napi legmagasabb árakon.


  • VAS-FOG KERESKEDELMI ÉS IPARI BT. F.A.
    BARANYA, 7396 MAGYARSZÉK, KOSSUTH LAJOS U. 116.

    használt fémmegmunkáló gépek kereskedelme, rapidacéltárcsák és fémipari szalagfűrészlapok


  • LG-METÁL FÉMIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, DIÓFA U.34.

    Cégünk fémbútor gyártásával foglalkozik.


  • JÁKÓFA IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    VESZPRÉM, 8597 GANNA, FŐ ÚT 39.

    - Raklapok, raklapelemek gyártása, fűrészáru- és egyéb (fa) csomagolási elemek gyártása, bérfűrészelés, bérmérlegelés, bérszárítás, műszárítás, béraprítás, bérrakódás - Megújuló energiahordozók előállítása, gyártása és forgalmazása: biomassza, faapríték, pellet és brikett gyártás és forgalmazás, - Tüzeléstechnika / Fűtéstechnika / Bemutatóterem: automatizálható pelletfűtéses kazánok, - kandallók, apríték kazánok, faelgázosító kazánok, napkollektorok forgalmazása, üzembehelyezése, pellet kályhák, fatüzelésű kályhák, vízteres pellet kályhák, vízteres fatüzelésű kályhák, fatüzelésű zárt tűzterek, tűztérbetétek, pellet tűztérbetétek, fatüzelésű vízteres kandallók, fatüzelésű kazánok, pellet kazánok, minden igényt kielégítő kályha- és kandalló burkolatok, pelletfűtés, ipari méretű bioenergia működtetésű fűtőművek és hőközpontok üzembehelyezése és üzemeltetése Partnereink: Ligno, Fröling, Rika, Edilkamin, Strebel, Herz - Hulladékgazdálkodás - Erdőgazdálkodás


  • SCAN PARTS KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, HRSZ 20344/2. (M7ES AUTÓPÁLYA FEHÉRVÁRI PIHENŐJÉBEN)

    A cégünk főleg Scania utángyártott alkatrészek kereskedelmével foglalkozik, de polcon tartunk Renault, Man, Mercedes Volvo és Iveco alkatrészeket is.


  • ALUMATI ALUMINIUMSERVICE GMBH
    974 01 BESZTERCEBÁNYA, SZLOVAKIA -NA TROSKÁCH 12

    Alumínium gyártás, szállítás, minimális szállítási mennyiség: 5 tonna


  • ATTIFORG.ALKATRÉSZGYÁRTÓ EGYÉNI VÁLLALKOZÁS
    CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, FÁNCSY U.20

    Vállalkozásom alkatrészgyártással foglalkozik, ipari gyártósorok, egyedi alkatrészek előállításával.Út építőgépek, kopó alkatrészeinek pótlásával, illetve minen gépipari alkatrész előállításával, javításával.


  • FERROMOL FÉMIPARI KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5400 MEZŐTÚR, DIÓFA ÚT 34.

    autó- és gépgyártáshoz szükséges segédeszközök gyártása exportra, fémbútorok


  • DUNAMETAL ÖNTÉSZETI ÉS KERESKEDELMI KFT.
    PEST, 2600 VÁC, FEKETE ÚT 27.

    Nyomásos alumínium és alumínium kokilla öntészet


  • EDANTEAM EXPORT-IMPORT KFT.
    1121 BUDAPEST, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 4.

    Magyar cég, mely alumínium- és szürkevas öntéssel és fémmegmunkálással foglalkozik, valamint gépalkatrészek export-importjával.


  • GOMBOS MIKLÓS HARANGÖNTŐ MESTER
    PEST, 2162 ŐRBOTTYÁN, RÁKÓCZI U. 121.

    harangok villamosítható lengőszerkezeteinek gyártása


  • NYÍRKANDALLÓ SZALON
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, VÁCI MIHÁLY ÚT 14.

    Szalonunk egyedi kandallók tervezését, gyártását, teljeskörű kivitelezését vállalja. Több mint 100 féle kandallóburkolatból válogathatnak katalógusainkból, azonkívül egyedi elképzelések megvalósításában is segítünk. Burkolatok készülhetnek: mészkő, homokő, gránit, márvány és más természetes kőből, téglából. Tűztereink: légfűtéses és központi fűtésre köthetőek, több mint 100 fajtából lehet választani. Beszállítóink a Lengyel Kratki, és a Francia Seguin gyár. Teljesítményük 8-30 kw lehet. Szalonunkban találhatók kandalló kályhák, cserépkandallók, cserépkályhák. Forgalmazunk kandalló kiegészítőket, hamuporszívókat, szellőzőrácsokat. Típus vagy méret megadás után szalonunkban hőálló üveg, kandalló ajtó kerettel megrendelhető. Szalonunkban többféle burkolatmintából válaszhatnak. Kapható elektromos és bioethanol kandalló. A tűzterek gazdaságos használatához többféle opció igénylehető. Vállaljuk a gyors tervezést, legyártást, teljes kivitelezést. 200.000 ft felett díjmentes házhozszállítás.


  • KERTIKUTAK
    1183 BUDAPEST, 1383 BP. ZSITVA 14

    Minden ami kertészet és borászat. Hobby kertészek és borászok webáruháza. Budapestre ingyen vidékre 990 ft kiszállítással. Webáruházunk kertikutak falikutak díszkutak forgalmazása mellett, Siroflex öntözési rendszerek - kiegészítők stb - szélles választékban kínáljuk hobby kertészek részére. Locsolótömlők csatlakozok tömlőkocsik széles választékban kaphatóak. Borászok részére - szüretelőkád permetező demizson alkohol must bor fokolók üveghordó műanyag csapos hordó üvegdugózók dugó lopó stb. Verhetetlen ár olcsó kiszállítás és garancia mellet minőség és pontoság jellemzi cégünket. Agro Itália Trió kft. Próbáljon ki minket.


  • WELDER.HU PRO KFT
    PEST, 2351 ALSÓNÉMEDI, SZÉCHEHYI ÚT 44
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk minőségi speciális hegesztéssel foglalkozik. Vállaljuk Alumínium és rozsdamentes anyagok hegesztését ! Budapestől 8 km-re délre (Alsónémedin) elhelyezkedő telephelyünkön az egész ország területéről várjuk kedves ügyfeleinket ! A tervrajzoktól a kész munkáig!


  • GYERGYAY CSABA VÁLLALKOZÓ
    1013 BUDAPEST, ALAGÚT U. 1.

    Cégünk magyar termékek, ezen belül öntvény tűzterek gyártásával foglalkozik. Kandallóink egyedi tervezés alapján készülnek!


  • FERRO-ÖNTÖDE KFT.
    VESZPRÉM, 8595 KUP, IPARTELEP
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Öntödénk 1969-ben alakult és szövetkezeti formában működött. 1994-től magán-tulajdonú Kft. formájában folytatja a tevékenységét. Fő tevékenységünk: ötvözetlen lemezgrafitos szürke vasöntvények előállítása. Melléktevékenységünk mintakészítés és szerkezeti gyártás. Pornói Sándor vagyok a FERRO-ÖNTÖDE Kft. ügyvezető igazgatója. Ez az öntöde Pápától 12 Km-re Kup községben helyezkedik el. Az üzem 135 főt foglalkoztat.


  • FORRÁS KFT.
    1107 BUDAPEST, FERTŐ U. 8.

    A FORRÁS Víziközmű Ellátó Kft-t 1991-ben alapította 13 vízközmű cég, egy külföldi, valamint két magyar magánszemély 5, 6 millió forintos alaptőkével, a tagi közműcégek folyamatos ellátásának biztosítására.


  • DUNAMETAL ÖNTÉSZETI ÉS KERESKEDELMI KFT
    PEST, 2131 GÖD, NEMESKÉRI U.33.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    nagykereskedő, öntészet, öntvény, gyártó, öntöde, bérmunka, termelő, szolgáltató, feldolgozó


  • AUSTENIT ACÉLÖNTÖDE RT.
    PEST, 2314 HALÁSZTELEK, ISKOLA U. 21.

    üntüde, öntvény, acél, acélöntőde, öntvény forma, acélöntés


  • LÖFFLER 2001 KFT.
    PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, ÁTI-SZIGET IPARI PARK

    gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, öntvény, öntészet, öntöde, beton, korrózióvédelem, betonelem, szivattyú


  • MADARÁSZ BT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4034 DEBRECEN, SZÁRAZI F. U. 19.

    A legmodernebb technológiának és gépparkunknak köszönhetően lehetővé vált a legkülönbözőbb alkatrészek hegesztéssel, forrasztással történő hibamentes javítása, így elkerülhetővé téve egy bonyolult alkatrész újra legyártását, ill. új alkatrész megvásárlását. Cégünk egyedi igényeket is ki tud elégíteni, a pontos műszaki rajz alapján készterméket előállítani pl.: motorváz, üzemanyagtankok, tálcák, stb. A hegeszthető alkatrészek közel sem teljes listája: alumínium, rozsdamentes, öntvény, magnézium, titán, keményfém-kopóréteg felrakás, vezérműtengely feltöltés, klíma, hengerfej, motorblokk, hajtőmű, kuplung-váltóház, féltengely, csapszeg, forgórész, laprugó, üzemanyagtank, kamion, motor, hidraulika, mezőgazdasági-földmunkagép-hőerőmű alkatrész, generátor, dekni, bicikli váz, kasztnielem, nyomáspróba, fröccsöntő-kivágó szerszám, hőcserélő javítás, készítés mángorolt csőből, olaj-vízhűtő, intercooler javítás, készítés, turbócső, állványzat, trepni, kipufogó, leömlő, hőpajzs, járókerék, s


12