ÖSZTÖNZÉS
13 találat ÖSZTÖNZÉS kulcsszóra
A cég alapítóinak célja az, hogy olyan segítséget nyújtson a hazai kis- és középvállalatok számára, amely a hagyományos megjelenési eszközökön túl új megjelenés-startégia kialakításával növeli a vállalkozás jelenlegi helyzetét a piacon. Szolgáltatásunk minden esetben személyre szabott és egyedi. Mi felmérjük, megtervezzük és kialakítjuk azt a sikeres megjelenés-stratégiát, amelynek a kommunikáció, a rendezvény, a branding, a sales, a marketing vagy bármelyik alkotóeleme - a széleskörű kutatástól kezdve a releváns célszemélyek azonosításán keresztül - eljuttatja a terméket vagy szolgáltatást a megfelelő célcsoportig. Tapasztalataink alapján állítjuk, hogy egy új image-stratégia kialakítása és megvalósítása jelentős értéket ad a kis- és középvállalatok számára, és ezáltal javulást érhetnek el a pénzügyi, az üzleti valamint a legfontosabb mutatóban: az ügyfelek és vásárlók elégedettségében.
Az első Wallis vállalat, a Wallis Holding Kft. 1990-ben alakult, majd ezt követte több kereskedelmi és befektetési cég megalapítása. A jelenlegi struktúra alapját jelentő holdingok szervezése 1994-ben kezdődött a Wallis Befektetési, Gazdasági és Vagyonkezelő Zrt. létrejöttével. 2006-ban a cégcsoportot 67 tagvállalat alkotja.
befektetés ösztönzés, portugál export támogatás, turizmus
A Partnereink részére a kezdetek óta biztosított szolgáltatásokat az új rendszerben, önálló céges keretek között, a területre specializálódott szakembergárdával bonyolítottuk.
Cégünk mikroelektronikai fejlesztésekkel foglalkozik. In-store polckommunikációs reklámeszköz találmányunk, a Rikkancs egyaránt alkalmas a három cél - termékbevezetés, eladás növelése, image erősítés - elérésére.
A vállalat reklámtervezéssel foglalkozik
Befektetett pénzét rövid időn belül megtöbbszörözve szeretné viszontlátni? Önnek ránk van szüksége!
Külkereskedelmi és gazdasági képviselet
A vállalat reklámberendezések gyártásával foglalkozik.
alapítvány
- KISTÉRSÉGI EURÓPAI UNIÓS ÉS IDEGENFORGALMI KHT.
FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, VASMŰ ÚT 10/A.
5 csillag 1 vélemény alapjánAz iroda célkitűzése, hogy a város és a régió lakossága felkészülten, a szükséges ismeretek és információk lehető legszélesebb körének birtokában dönthessen hazánk EU-csatlakozásáról, hasznosíthassa a csatlakozással teremtett esélyeket, illetve felkészülhessen a csatlakozással járó kihívásokra.
A vállalat reklámszolgáltatások végzésével foglalkozik.
Vezetési-, szervezetfejlesztési tanácsadás, kommunikációs, tárgyalástechnikai, üzletkötési és vezetőképző tanfolyamok, tréningek, workshop
