ÖTTEVÉNY
40 találat ÖTTEVÉNY településen
Itt érezheti a fehér asztal örömeit, ez a Napsugár.Megízlelheti a mindenkori ünnepek ízeit, a hétköznapok ételeit, egészen az Inyesmester világától a Gourmandok élet érzéséig. Rendezvények lebonyolítása, esküvők, munkahelyi és baráti összejövetelek, találkozók helyszíne a NAPSUGÁR-VENDÉGLŐ.
háziorvos, orvos
Fordítást és tolmácsolást vállalok magyarról németre és németről magyar nyelvre.
webdesign
fogorvos, fogorvosok, fogorvosi rendelő, fogorvosi ügyelet, fogászat
KA A kastélyt 1870-ben báró Földváry Miklós építette a Bécs - Budapest főútvonal mentén. Később lánya, Földváry Valéria és fia gróf Csáky Andor maradt a kastélyban 1945-ig, de megfordult itt a Csáky család több ismert tagja, mint pl.Csáky Imre és Csáky István. 1945-től patika, orvosi rendelő, nővérszállás stb. működött benne. A már romos épületet 1988-ban a győri központú ÉDÁSZ Rt. vásárolta meg és 1992-re a műemlék jellegű épületet eredeti állapotának megfelelően helyreállították. 1993 óta korszerű , háromcsillagos szállodaként várja a Vendégeket. 2004-ben a kastély magántulajdonba került, ezzel együtt ismét elkezdődött egy több fázisból álló felújítási folyamat, melynek eredményeként a hotel 2004 áprilisa óta Chateau Földváry néven újra megnyitotta kapuit. MEGKÖZELÍTÉS: A kastélyszálló az 1-es főútvonal mentén Öttevény belterületén (táblák jelzik), Budapesttől 130, Győrtől 15, a hegyeshalmi határátkelőtől 3
étkezde, étterem, vendéglő, vendéglátóhely, rendezvények lebonyolítása, asztalfoglalás, restaurant, vendéglátás, vacsorák lebonyolítása
Bundák, sapkák készítése és javítása, valamint hazai és külföldi madarak, emlősök, fejpreparátumok készítése.
Öttevényi Polgármesteri Hivatal
Fő tevékenységünk polírozó rongykorongok gyártása D50-D700mm átmérőben, 10mm-20mm vastagságban, ritkán illetve sűrűn varrva.Szines pamut.molinó, fehér flanel anyagokból illetve külön rendelésre más kereskedelemben kapható alapanyagból varrva.Lyuk átmérő igény szerint kialakítva. Másik tevékenységünk a műköszörűs feladatok ellátása.Konyhai, szakács, hentes kések élezése.papírvágó-, háztartási, -szabó, -fodrász, -állatiszőr, -orvosi ollók élezése (kettős élezés), felújítésa.Ezenkívül mezőgazdasági kések, ollók élezése.Haj-és szőrnyírógép késeinek élezése.Bőrdíszműves kések, ollók élezése, fefújítása.Húsdaráló késrostélyok, keresztkések élezése. Polírozás:minden fémből készült ajándék, templomi kegytátgyak, autó, motor fémalkatrészek, Autólámpa búrák felújítása, vizsgaképes minőségben, Ezen felül vállalom egyszerü élezőgépek megépítését, élezési tanácsokkal való ellátást.
Svéd és német acél trapézlemezek és cserepeslemezek korlátlan mennyiségben, színben, méretre gyártva, kiváló minőségben, rendkívül kedvező árakon! 0670/555-0681 0670/337-6730 Szükség esetén kivitelezőt kedvező áron biztosítunk!
posta biztosítások, bélyeg, újság forgalmazás, távirat kézbesítés, biztosítások, futárposta, posta gépjármű biztosítás, levelezőlap, személyi kölcsön, vagyonbiztosítás, posta ügyfélszolgálat,
Hideg-Meleg burkolást vállalunk 1600ft/m2
vállalom Új építésü házak teljes villanyszerelését villamos átépítését hibajavítását korrekt áron..06206634926. elsősorban Győr környékén.
festékboltok, szoba festés, festő, dekoráció, mázolás, tapétázás, festék boltok, festéküzlet, festék üzlet, festéküzletek, festők, ablakmázolás, festékbolt, festék bolt, díszítő festés, diszitő festés
Cégünk 1995-től működik, főként egyedi bútorok, bels?építészeti berendezések illetve épületasztalos munkák (lépcsők, kerítések) tervezésével és gyártásával foglalkozik. Vállaljuk lakások, családi házak bels? tereinek egyedi bútorozását (konyha-, gyerekszoba, nappali és hálószobabútorok gyártását), valamint irodák, és egyéb közintézmények bels? tereinek tervezését és kivitelezését.
önkormányzat, polgármesteri hivatal, közigazgatás, közszolgáltatás, pályázat, oktatás, településfejlesztés, közművelődés, szociális ellátás, kultúra
szellőzéstechnika, légtechnika, klímatechnika, folyadékhűtő, klíma, légcsatorna, légszűrő, daikin, fujitsu, mcquay
Teljeskörű gyógyszerválasztékunkon túlmenően gyógykozmetikumok pl.: Nivea, Plenitude, Vichy, stb., továbbá egyéb gyógytermékek és gyógyteák, kötszerek, vérnyomásmérők széles választékát tartjuk.
- ÖTTEVÉNY-BÖRCSI KOSSUTH MEZŐGAZDASÁGI SZÖVETKEZET
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9153 ÖTTEVÉNY, KÖZPONTI MAJOR
1 csillag 1 vélemény alapjánnövénytermesztés
Cégünk vállaja családi házak, középületek és ipari létesítmények generálkivitelezését és felújítását
klímaberendezés telepítés, központi porszívó szervizelés, központi porszívó tervezés, légtechnika, központi porszívó rendszer kivitelezés, klímaberendezés, szellőzőtechnika, klíma, karbantartási munka
álmennyezet, gipszkartonozás, mázolás, mobilfal, tapétázás
járműdiagnosztikai berendezések forgalmazása, javítás
helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés
Vállalkozásom részben családi házak bádogos munkáit, valamint már meglévő bádogos szerkezetek javítását, cseréjét szakszerűen végzem! Ingyenes felmérés árajánlat készítés! Elérhetőségem:06202109156
Vállalkozásunkat 1990-ben alapitottuk.Fő tevékenységünk bolti kiskereskedelem.
zsír, papírzsebkendő, papíráru, teaízesítők, frissentartó fólia, non food termék, fém edénysúroló, szemeteszsák, alufólia, tej, húskészítmény, hús, dohanyzócikkek, háztartási takarítóeszköz,
Munkavégzés helyszíne: Győr-Moson-Sopron megye, Győr és 40 km-es körzete. Mobiltelefon: 30/9721275
reál, finomkozmetikai termékek, konzervek, fűszerek, reál boltok, reál élelmiszer, szeszesitalok, raktáráruház, real pont, kereskedelmi áruház, nagykereskedelmi áruforgalmazás, szájápolás, real
hőlégballon, pilótaképzés, reklám készítés, pilóta oktatás, sétarepülés, versenyszervezés, reklám
autók, autószerelés, bontók, törött autók adás vétele, bontott alkatrészek, keleti autók, autószerviz, autójavítás, autóalkatrész, személygépkocsik, alkatrészek, autósboltok, bontási igazolás,
természetfotó, műtermi fényképezés, szociófotó, légifényképezés, naptárfotó, reklámfényképezés, fotósuli, reklámfotó, mesterműhelyek, fotográfia, digitális fotó, fotópiknik, fotóstúdió, workshop,
recept, gyógyszertár, egészségügy, gyógyszer, orvos, gyógyszerész
Magyarországon egyedüliként kínálunk teljes rendszerorientált, komplex és mobil javítási szolgáltatásokat legyen szó akár közúti, vízi, légi járművekről, akár az otthonunkban keletkezett kisebb felületi sérülések javításáról. A keletkezett sérülések SPOT és SMART technológiás javításait könnyedén elvégezzük akár fényezett, akár műanyag vagy fa, akár bőr vagy velúr, akár textil felületen úgy, hogy az eredeti szín, fényesség, mintázat vagy rugalmasság megmarad. A legkorszerűbb fényezési technológiák és a magas minőségű, korszerű és környezetbarát anyagok felhasználása teszi lehetővé a helyszínen történő minőségi és gyors munkavégzést, azon túl, a kedvező árfekvés biztosítja, hogy a szolgáltatások mindenki számára elérhetőek legyenek.
magyar posta biztosító, postamentőöv, posta biztosító, balesetbiztosítás, biztosítás, postatestőr, postahozamfix, postautasőr, életbiztosítás, postanyugdíj program, postahozamőr plusz,

