ÚTIKÖNYV
60 találat ÚTIKÖNYV kulcsszóra
- KÓDERNÉ ISKOLÁJA KFT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SZÉCHENYI UTCA 11. FSZ. 1-3.
5 csillag 2 vélemény alapjánTevékenységünket színesítik a szakmai nyelvek, a fordítás, tolmácsolás is. Idegennyelvű Könyvesházunkban megtalálhatja mindazon anyagokat amelyek segítik Önt a nyelvtanulásban.
- LIBRI KÖNYVKERESKEDELMI KFT. - BP. SZÉKHELY
1116 BUDAPEST, KONDOROSI ÚT 3.
5 csillag 19 vélemény alapján1364 Budapest, Pf. 103. 1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg. A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált. Az elmúlt évek számos elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája. A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.
telefon: (+36 1) 505-9822.
képregények, könyváruház, minikönyvek, nyelvkönyvek, könyvbemutatók, vadászkönyv, könyvborító, ezotéria, térképek, ajándékkártyák, meséskönyv, újság, nyomdai termékek, képeskönyv, nyomtatott
Honlapunkon minden ami az utazással kapcsolatos megtalálható! Útikönyvek, térképek, úti kellékek széles választéka! Akár 599Ft-os szállítási költség az ország egész területére! Széles választék, állandó akciók! Vásárolj akár 20%-kal olcsóbban!
- LIBRI KECSKEMÉT KÖNYVESBOLT - KECSKEMÉT SZABADSÁG TÉR
BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 1/ AVállalatunk legfőbb értékének azt a humán tőkét - azaz a Libri alkalmazottainak sorát - tekinti, amely az elmúlt évtizedek alatt a Librit naggyá tették. Munkatársaink szaktudása, elhivatottsága és a szakmához fűződő viszonya az, ami brandünket megkülönbözteti a többi versenytárstól.
Kiadványaink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és a művészetközi gondolkodást, ezért szívesen forgatnak olyan köteteket, amelyek a szakírás és az ismeretterjesztés határán mozognak, mindkét megközelítés módszerét alkalmazzák. Ilyen értelemben, ha úgy tetszik, a Spektrum tévé Gutenberg-galaxisbeli rokonai szeretnénk lenni. Tényeket közlünk, amelyek az olvasót új meg új kérdésekre sarkallják. A kiadó szerteágazó tevékenységet folytat: könyvkiadással, -terjesztéssel, importtal és exporttal foglalkozik, nyolc könyvesboltot működtetünk. Kizárólagos forgalmazói vagyunk a Taschen, a h.f. ullmann an imprint of Tandem Verlag GmbH és a Könemann kiadóknak. Az idegen nyelvű könyvek forgalmazásában további partnereink: Pepin Press, Atrium Group, TeNeues Verlag, Daab GmbH.
1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg. A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
Nálunk mindent megtalál, ami a turizmushoz köthető Nagykanizsán és környékén. Szállásinformáció? Kultúrális program információ?Ha szeretné a szabadságát jó programokkal eltölteni, mi ajánlunk Önnek. Utasbiztosítás? Turistatérképek? Állunk rendelkezésükre
Térképbolt
fotóalbumok kiadása magyarul és 6 világnyelven
általános iskolai tankönyv, enciklopédia, filozófiai könyv, gyermekkönyv, hangoskönyv, ifjúsági könyv, iskolai tankönyvellátás, ismeretterjesztő könyv, könyv, könyvesbolt, könyvtárellátás, kötelező
Művészeti monográfiákat, albumokat, társadalom- és természettudományi ismeretterjesztő műveket, felsőfokú pedagógiai, pszichológiai, jogi köteteket, családi, utazási- és szakácskönyveket, életviteli munkákat, referenciakiadványokat publikál. Témaválasztásunk tehát nem arisztokratikus, de azért arra törekszünk, hogy az egyes tárgykörök, műfajok szakembereinek javától közöljünk színvonalas műveket. E könyvek sajátossága, hogy rendszerint nem csupán korábbi ismeretek minél teljesebb, de feszes összefoglalását adják, hanem a legfrissebb kutatási eredményeket, feltevéseket is tartalmazzák. Szerzőink többsége jeles stiliszta, vagyis a legelvontabb tudást is világosan, követhető logikával, nemegyszer olvasmányosan közlik az olvasókkal, mindazokkal, akik a könyv élvezetét szívesen társítják némi gondolatcsiszoló erőfeszítéssel.
Air Contact Utazási Iroda, Touroperator, egyéni, csoportos üzleti és incentív utak szervezése. Szolgáltatás: repülőjegy-, hotel-, gépkocsifoglalás, utasbiztosítások. Last minute ajánlatok világszerte.
Könyvkiadó
A Lupus-Travel Utazási Iroda 1996 februárja óta működik, több magyar és külföldi partner utazási iroda, nagyvállalat és utazóközönségünk legnagyobb megelégedésére. Irodánk Budapest belvárosában, a Váci u. közvetlen szomszédságában (V. ker. Só utca 8.sz.) található. Több éves szakmai tapasztalattal rendelkező kreatív és több nyelven beszélő munkatársaink igyekeznek kielégíteni utasaink, megrendelőink minden kívánságát. Nagy hangsúlyt fektetünk munkatársaink folyamatos képzésére, igyekszünk minél több úti céllal személyesen is megismerkedni, szállodalátogatások és tanulmányutak alkalmával minél több személyes tapasztaltra szert tenni. Nagyon fontos és mindennapi munkák elengedhetetlen feltétele, hogy munkatársaink kifogástalanul alkalmazzák a modern technika vívmányait, ezzel is segítve az utasok folyamatos és pontos tájékoztatását.
Miben különbözik az Úti cél a többi kalauztól? - röviden, tömören mutatja be az adott várost, régiót - vékony és könnyű, mindössze 52 oldal - sok térképet és színes illusztrációt tartalmaz - olcsó, mindössze 995 Ft-ba kerül
Térkép, útikönyv és földgömb kis- és nagykereskedelem, Maps, travel guides, globes shop, on-line shop and wholesale, Karten, Reiseführer, Globen detail und Grosshandel
könyváruház, orvosi szakkönyvek, tanári kézikönyv, könyvgyűjtemények, térképkönyv, kifestőkönyv, képregények, könyvritkaságok, zsebkönyvek, ajándékkártyák, könyvkereskedés, orvosi könyv, verseskötet,
Az elmúlt évek számos elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája. Jegyiroda: +36 1 577-4974
A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.
Vállalatunk legfőbb értékének azt a humán tőkét - azaz a Libri alkalmazottainak sorát - tekinti, amely az elmúlt évtizedek alatt a Librit naggyá tették. Munkatársaink szaktudása, elhivatottsága és a szakmához fűződő viszonya az, ami brandünket megkülönbözteti a többi versenytárstól.
- VINCE KIADÓ KFT. - BUDAPEST - MARGIT KRT.
1027 BUDAPEST, MARGIT KRT. 64/B
5 csillag 1 vélemény alapjánKiadványaink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és a művészetközi gondolkodást, ezért szívesen forgatnak olyan köteteket, amelyek a szakírás és az ismeretterjesztés határán mozognak, mindkét megközelítés módszerét alkalmazzák. Ilyen értelemben, ha úgy tetszik, a Spektrum tévé Gutenberg-galaxisbeli rokonai szeretnénk lenni. Tényeket közlünk, amelyek az olvasót új meg új kérdésekre sarkallják.
Az IMAGE MARKETING ÉS KERESKEDELEM-FEJLESZTÉSI KFT. 1991-ben alakult Békéscsabán. Bútorkereskedelemi tevékenységét 1994-ben kezdte meg a cég irodabútor értékesítéssel.
Az Útilapu Kiadó, Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft. 2002-ben alakult, tulajdonosai magyar magánszemélyek, elsősorban útikönyvek kiadásával foglalkozik.
Kiadónk fő tevékenységi körei: útikönyv kiadás, a magyar- és világirodalom legkiválóbb értékeink közreadása, oktatási, tudományos, ismeretterjesztő anyagok és tanulói segédletek megjelentetése.
Cégünk térképek készítésével és forgalmazásával foglalkozik.
tankönyvellátás, könyv, könyvtárellátás, tanítást, segítő, tanulást, tanári, segédlet, mesekönyv, nyelvkönyv, szakkönyv, szépirodalom, ügyfélszolgálat, cd rom, könyvesbolt, általános, iskolai,
1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg.
A Hungaro Guide adatbázisa 1266 magyarországi településről tartalmaz hasznos információt az utazók számára. Fő kiadási profilunk Magyarország idegenforgalmi nevezetességeinek bemutatása
- TÉRKÉPKIRÁLY NAVIGÁTOR TÉRKÉPSZAKÜZLET
1065 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 21
5 csillag 1 vélemény alapjánCégünk 1992. szeptember 1. óta vesz részt a hazai és nemzetközi térképkereskedelemben. Közép- és Kelet-Európában egyedülállóan széles választékunk - mely több mint 10.000 féle térképet, útikönyvet, földgömböt tartalmaz - lehetőséget nyújt az igények maradéktalan kielégítésére. Kapcsolatban vagyunk a világ összes jelentős térképgyártójával, melyek termékei budapesti NAVIGÁTOR TÉRKÉPSZAKÜZLETBEN, AZ ON-LINE FELÜLETEN (WWW.TERKEPKIRALY.HU, WWW.TERKEPVILAG.HU, WWW.MAPKING.HU, WWW.MAPWORLD.HU és viszonteladó partnereink értékesítési helyein beszerezhetőek.
Használt de jó állapotban lévő könyveket kínálunk. Szinte minden könyv átlag árban van sőt olcsóbban. Tekintse meg honlapunkat: mindelholkönyv.hu Vannak ritkaságok, szakkönyvek, regények, történelmi könyvek, vallásos és színházzal kapcsolatos írások, politika és szépirodalom. Útikönyvek, ismeretterjesztő kiadványok, pl. Budapest élővilága 1942 kiadás vagy A Kereszténység zenéje 1992 kiadás. Listát és képet is küldök a kiválasztott könyvekről vagy tárgyakról. Hollóházi, sorszámmal ellátott porcelán, kézi hímzésű falvédő, apró, rézből készült tárgyak, mint pl. kehely, mozsár, gyertyatartó, stb. Tisztelettel várom érdeklődését konyvbaratok@gmail.com
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel. Vállalatunk legfőbb értékének azt a humán tőkét - azaz a Libri alkalmazottainak sorát - tekinti, amely az elmúlt évtizedek alatt a Librit naggyá tették. Munkatársaink szaktudása, elhivatottsága és a szakmához fűződő viszonya az, ami brandünket megkülönbözteti a többi versenytárstól.
Meglévő könyváruházi szolgáltatások sorát és színvonalát is folyamatosan bővítjük vezeték nélküli internet (WIFI) bevezetésével, a Concert&Média által színház- és koncertjegyek értékesítésével, egyedi könyvrendelési- és pénztárcakímélő könyvátvételi lehetőséggel, olvasószigetek kiépítésével és a Cafe Frei közreműködésével újszerű kávéházi élményekkel.
nyelvkönyvek, ajándékkártyák, zsebkönyv, orvosi szakkönyv, visszaemlékezések, könyvborító, életrajzok, földgömb, útikönyv, könyvbemutató, antikváriumok, szakácskönyv, újság, gyakorlókönyvek,
ast minute; akciós utak; repülő; repülőjegy; fórum; ország; országok; hotel; szobafoglalás; szállásfoglalás; camping; üdülő; üdülés; nyár; tenger; sí; síelés; síelni; utazás; utazni; repül; repülni; eljut; eljutni; térkép; atlasz; utikönyv; útikönyv; szótár; galéria; vízpart; strand; időjárás; hójelentés; óceán; apartman; lakókocsi; sport; rafting; extrém; ejtőernyő; szikla; sziklamászás; utazási; körút; utazási; iroda; biztosítás; utazási biztosítás; biztosító; foglalás; rendelés; kirándulás; nyaralás; tél; ősz; tavasz; vakáció; kikapcsolódás; szabadság; kánikula; fürdés; napozás; napozó; napozni; naptej; napolaj; snowboard; kanyoning; trecking; kerékpár; túra; túrázni; túrázás; reggeli; ebéd; vacsora; all inclusive; teljes ellátás; félpanzió; teljes panzió; ellátás nélkül; utazóna; napzóna; napozóna; napozona; utazona; napzona; nu.hu; minden, ami utazás; Erdély; Afrika; Európa; Ázsia; Amerika; Ausztrália; Óceánia; Görögország; Spanyolország; Egyiptom; Tunézia; Jordánia; Franciaország
Utazási irodák Egzotikus külföld belföld körutazás
- AMAZON TRAVEL UTAZÁSI IRODA - BUDAPEST FERENC KRT.
1092 BUDAPEST, FERENC KRT. 8-10.
5 csillag 1 vélemény alapjánA TUI logója és a World of TUI piaci fellépése egyértelművé teszi az utasok számára a TUI Utazási Központ minőség iránti elkötelezettségét. Más utazásszervezők termékeit is értékesíti, hiszen ezzel a magyar utazóközönség utazásra vonatkozó választási jogait biztosítja, de minden esetben elvárható, hogy a Márkapartnerhez betérő utasokat a TUI-hoz méltó szinten szolgálják ki, függetlenül attól, hogy az utas mely terméket választja.
A Via Korzó Tours Kft 2004. májusában alakult. 3 tapasztalt, több évtizedes idegenforgalmi múlttal rendelkező munkatárssal teljeskörű utazási szolgáltatást nyújtunk vendégeinknek külföldi és belföldi utazások szervezése, beutaztatás, valamint repülőjegy értékesítés területén. Kiemelt partnereink: Vista Utazási Irodák Kft., SkyEurope Airlines.
atlasz, eladás, film, előhívás, 1 óra alatt is, könyv, térkép, útikönyv
Libri Könyváruházunkat az Az elmúlt évek számos 1 emeleten találja.elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája.
Fontosnak tartjuk, hogy a könyvek naprakész és pontos tájékoztatást adjanak, és hogy a magyar utazók szempontjait, lehetőségeit a legteljesebb mértékben figyelembe vegyék.
- MARCAL KÖNYVKERESKEDÉS
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9024 GYŐR, BORSOS MIKLÓS UTCA 3
4 csillag 1 vélemény alapjáncd lemez, eladás, szótár, nyelvi, könyv, oktatási segédanyag, köt olv, számítástechnikai tankönyv, beszerzés, térkép, megrendelés, útikönyv, úti, számítástechnikai, kazetta, képeslap
A Rege Könyvesbolt 2008-ban nyílt meg Gödöllő központjában, melyet családi vállalkozásban üzemeltet a Forest Trade Kft. Az üzlet a Líra Könyv Bolthálózat franchise partnerüzlete. Az általános profilú könyvesbolt Gödöllő és térségének nyújt széles bolti választékot. A készleten nem található termékek rövid határidővel megrendelhetők. Nyitva: H - P: 9 - 18 óra, Sz.: 8.30 - 12.30 óra e-mail: regekonyv@invitel.hu web: regekonyv.hu telefon: + 36 28 415 -226
Idegen és magyar nyelvű könyvek. A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.
Tevékenységünk középpontjában útikönyvek, térképek és turisztikai könyvek megjelentetése, gondozása áll.
A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.
Cégünk könyvkiadással foglalkozik.
Cégünk lapkiadással és könyvkiadással foglalkozik. A Kassák Könyvkiadó 15 éves fennállása alatt sok kitűnő könyv látott napvilágot.
12
