ÜGYNÖKI


224 találat ÜGYNÖKI kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    MULTICOORD BT. (PRINCESS ? SOFTWARE)
    1133 BUDAPEST, DRÁVA U. 13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Fő tevékenységünknek tekintjük ügyviteli rendszerek fejlesztését, forgalmazását, valamint az ehhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások ellátását.


  • A Szignet Kft 1992-ben alakult. 100%-ban belföldi, magánszemélyek tulajdonában lévő családi vállalkozás. Veszprém legnagyobb (Fitt-Sport Áruház)sportszer (kerékpár, teremsport, fitness-gépek, szabadidősport) és sportfelszerelés szaküzletét működtetjük. A másik szaküzletünk a lakáskultúrával, felszereléssel foglalkozó (Inda Rattan Bútorház). Az eltelt 14 év alatt széles kereskedelmi kapcsolatokat építettünk ki, amely biztosítja, hogy a termelőktől, illetve az importőröktől közvetlenül beszerzett árukat a lehető legkedvezőbb áron értékesítsük. A legkedvezőbb árakkal elsősorban (Hírlevelekkel) a regisztrált partnereinket keressük meg. Így előfordulhat, hogy kis tételben rendelkezésre álló termékeket csak a regisztrált körben értékesítjük. A termékskálát folyamatosan bővítjük. Az új termékeket először szintén a regisztrált vásárlóink számára mutatjuk be. Nyitvatartás: H.-P.: 9:00-17:30 (ebédidő: 12:30-13:00) Sz.: 9:00-12:00.


  • ingatlan, biztosítási ügyintézés


  • BEA UTAZÁSI ÜGYNÖKI BT.
    BUDAPEST, VICTOR HUGO UTCA 2-4.

    szolgáltatás, utazási iroda


  • MASTER YACHTING HUNGARY KFT.
    1023 BUDAPEST, ÜRÖMI U. 50.

    Cégünk 10 éve tevékenykedik a hajózás területén, ezidő alatt közel 1800 sikeres hajóbérlést bonyolítottunk le. Évente több mint 100 vendégünk sajátítja el a vitorlázás, navigálás alapjait tanfolyamunk keretén belül. Ügyfeleink 90%-a visszatérő vendégünk! Úgy érezzük ez minősíti legjobban szolgáltatásaink színvonalát.


  • FLUIDPROGRESS 2000 KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, NAGY LAJOS KIRÁLY TÉR 5.

    Fluidprogress-2000 Kft., Debrecen. Hidraulika-, pneumatika-, targoncaalkatrészek forgalmazása, ügynöki nagykereskedelem.


  • FEHÉR GYÉMÁNT INVEST KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, SZIGETHY ATTILA ÚT 15.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Fehér Gyémánt Invest Kft., Biztosítás, Hitel, Kamat, Ingatlan, Tanácsadás, Hitelközvetítés, Hitelek, Biztosítások, Egyéb Fő tevékenységi körünk biztosítási termékek és különféle hiteltermékek ajánlása, illetve ügynökként történő közvetítése.


  • BÉKÉS BRÓKER ÉRTÉKPAPÍR-ÜGYNÖKI KFT.
    BÉKÉS, 5700 GYULA, VÁROSHÁZ U. 18.

    Belföldi tőzsdei reszvények Belföldi OTC reszvények Külföldi tőzsdei reszvények Külföldi OTC reszvények Numizmatikai értékpapírok DKJ-k, kötvények


  • NELSON FLOTTALÍZING KFT.
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, MÁRTÍROK ÚTJA 78.

    A Nelson Flottalízing Kft., 2004. júliusában jött létre. Jogelődjét, a Nelson Consulting Kft-t 1992 végén műszaki és közgazdasági szakemberek alapították. Társaságunk fő tevékenységként autópark-kezeléssel, valamint gépjárművek, erőgépek, technológiai berendezések, hajók operatív lízing (tartós bérlet) útján történő finanszírozásával foglalkozik.


  • CREAM REKLÁMÜGYNÖKSÉG
    1021 BUDAPEST, BDAKESZI ÚT 37/B

    Szolgáltatásaink:Stratégiai és kreatív kampányok tervezése, kivitelezése Reklámbudget kezelése Arculattervezés Média tervezés és vásárlás (sajtó, rádió, televízió, közterület) Nyomdai munkák tervezése, előkészítése és kivitelezése POS anyagok készítése Csomagolás tervezés



  • BÁLINT CHANGE KFT
    1052 BUDAPEST, RÉGIPOSTA U. 15.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Akkreditált domain regisztrátor, szerver hosting, webhosting, virtuális szerverek, webfejlesztés


  • V. BER TRAVEL UTAZÁSI IRODA
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, KŐHÍD U. 13.

    Cégünk jelenleg autóbusz bérlés területén működik. Ezek mellett márciustól utazási irodai tevékenységét is folytatja. Látogasson el honlapunkra és tájékozódjon Ön is az újdonságokról!


  • NEWCAST SZÍNÉSZ ÉS MODELL ÜGYNÖKSÉG KFT.
    1071 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 38. I/1

    Fő tevékenységi körünk a szinészek menedzselése.


  • FBI FÜGGETLEN BIZTOSÍTÁSKÖZVETÍTŐ IRODA KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9028 GYŐR, FEHÉRVÁRI U.75.

    SZEMÉLYBIZTOSÍTÁSOK VAGYONBIZTOSÍTÁSOK GÉPJÁRMŰBIZTOSÍTÁSOK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSOK UTASBIZTOSÍTÁSOK


  • HR BROKER KFT.
    1075 BUDAPEST, MADÁCH TÉR 7.

    Motivációs rendszerek kialakitása, értékesitése ösztönzési versenyek Promociós akciók-fogyasztói, kereskedői promoció Cafeteria rendszerek Lajalitást erősitő eszközök


  • GERLING-KONZERN BIZTOSÍTÁSI KFT.
    1118 BUDAPEST, BUDAÖRSI ÚT 42.

    Cégünk gazdasági rizikóanalízissel, biztosítási szaktanácsadással, biztosítás közvetítéssel, kockázati tényezők felmérésével foglalkozik.


  • befektetés, pénzügy, tőzsde, ügynöki tevékenység


  • A GrECo csoport megoldást kínál Önnek nemzetközi biztosítási tanácsadóként, szakmai hozzáértésünket európai partnereink erejével ötvözzük


  • TÓTH TIBOR EGYÉNI VÁLLALKOZÓ - NYÍREGYHÁZA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4246 NYÍREGYHÁZA, KÓRHÁZ U. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Reklám, marketing szolgáltatások, vállalkozása, szolgáltatásai ismertté, sikeressé tételéhez. Irodatechnikai, kereskedelemtechnikai, számítástechnikai eszközök értékesítése, szervize, kellékanyagaik értékesítése.


  • COSMODELS MODELL ÉS MANAGEMENT KFT.
    1092 BUDAPEST, RÁDAY UTCA 9.

    A COSMODELS Modell és Management Kft 2000 októberében alakult, Future Model Management néven, kiemelkedő nemzetközi modellügynökségek mintájára. Cégünk munkatársai több éves tapasztalatot tudnak a hátuk mögött, számos sikert könyvelhetnek el.


  • NOVAGLOBUS KERESKEDELMI ÉS ÜGYNÖKI KFT.
    1134 BUDAPEST, DOZSA GYÖRGY UT 57

    Cégünk 1984 óta van jelen az építési és építésszerelési termékek piacán.


  • A Starface képes reklám és játékfilmek teljes körű színész és egyéb szereplő válogatását lebonyolítani.


  • XANEX-TRADE KERESKEDELMI ÉS ÜGYNÖKI KFT.
    1139 BUDAPEST, FIASTYÚK UTCA 60.

    Alaptevékenység: cipőipari alapanyagok és kellékanyagok importja és nagykereskedelmi forgalmazása Magyaror- szágon, európai gyártócégek magyarországi képviselete.


  • HORIZONT FTF BIZTOSÍTÁSKÖZVETÍTŐ KFT.
    1146 BUDAPEST, HUNGÁRIA KRT. 196/B

    Legkedvezőbb áron, testre szabott feltételekkel köthet biztosítást egy üzletkötő kezelheti összes biztosítási szerződését szükség esetén helyszíni ügyintézés a már meglévő biztosítások kezelése, aktualizálása


  • Kereskedelmi kapcsolatok létrehozása , partnerkeresés és közvetítés , ügynöki és közvetítői kereskedelem , piackutatás


  • GHV BRÓKER KFT.
    1107 BUDAPEST, FOGADÓ UTCA 4.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk értékpapír szolgáltatásokkal áll partnerei rendelkezésére.


  • BUJDI 2000 KFT.
    NÓGRÁD, 3100 SALGÓTARJÁN, BEM ÚT 4.

    Vasbeton szerelés Gázkivitelezés Szennyvíz kivitelezés Fémcső megmunkálás Gyárcsarnokok szigetelése Munkaerő biztosítás vállalatoknak Takarítás


  • TRANS-SPED KFT
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, VÁMRAKTÁR U.3.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Trans-Sped Kft. 1999-ben elnyerte az Ipari park címet, s Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a 181/1999. (VI. 28.) Kh. számú határozata szerint hozzájárult ahhoz, hogy a Trans-Sped Logisztikai Szolgáltató Központ Kft.


  • AMIGA FOREVER KFT.- VONAKER -
    1155 BUDAPEST, SZÉCHENYI ÚT 10.

    Cégünk elsősorban kenőanyagok, forgalmazásával foglalkozik. Fő profilunk a PROLONG. METABOND, termékek forgalmazása, illetve mindenféle ügynöki tevékenység, beszerzés. Az ügynöki tevékenységünk fő profilja a vállalkozások részére hitelügyintézés, amely új lehetőségeket biztosít a mikro- , kis-, és középvállalkozások részére


  • INFO-DATAX KFT.
    1118 BUDAPEST, VILLÁNYI ÚT 89-91.

    INFO-DATAX Adatkereskedelmi és Gazdasági Tanácsadó Kft.


  • COSMODELS KFT
    1092 BUDAPEST, RÁDAY UTCA 9. 1/6
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A COSMODELS Modell és Management Kft 2000 októberében alakult, Future Model Management néven, kiemelkedő nemzetközi modellügynökségek mintájára. Cégünk munkatársai több éves tapasztalatot tudnak a hátuk mögött, számos sikert könyvelhetnek el.


  • CIVIS CREDIT
    HAJDÚ-BIHAR, 4025 DEBRECEN, SIMONFFY U. 4-6.

    FAKTORING PÉNZÜGYI LÍZING PÉNZÜGYI KÖLCSÖN KOCKÁZATI TŐKEBEFEKTETÉS ZÁLOGHÁZAK


  • VT BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT.
    1118 BUDAPEST, SOMLÓI ÚT 42.

    A magyar biztosítási piacon tevékenykedünk.


  • ALLKER-2 IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3529 MISKOLC, BOTTYÁN U 12.

    Célunk, hogy a csodálatos adriai szigetvilágba invitáljuk Önöket és különböző igényeket kielégítő hajókkal, a kikapcsolódni vágyóknak minél jobban megfeleljünk. Ehhez különböző tipusú, nagyságú hajóval állunk rendelkezésükre.


  • B.J.M.T. GAZDASÁGI,KERESKEDELMI ÉS ÜGYNÖKI KFT.
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI ÚT 2-4.

    BJMT Kft. 1991. évi megalakulása óta a hazai reklámtábla gyártás fontos részt-vevője. Technológiai lehetőségei adottak, a komplett fényreklámok teljeskörű gyártá-sához és grafikai megjelenítéséhez: tervezés fémszerkezetgyártás plexi és búra készítés felület kezelés elektromos szerelés felirat készítés (4c nyomatú szitázás, digitális nyomtatás) szállítmányozás helyszíni szerelés


  • VIALE TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1053 BUDAPEST, KÁLVIN TÉR 1.

    Társaságunk, több mint 10 éve működő TWG (törzs)Vásárlói Klub üzemeltetését vette át, és folyamatosan alakítja azt a mai igények szerint.


  • ST.ONES KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1122 BUDAPEST, HAJNÓCZY J. U. 19.

    A st.ones B.T. az első hazai képügynökség, amely kizárólag digitális hordozón forgalmazott, jogdíjmentes (royalty free) képanyaggal foglalkozik 1994-es megalakulása óta.


  • BRÓKER ROYAL BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ADY ENDRE U. 12.

    BRÓKER ROYAL Biztosítási Alkusz Kft-t 1997-ben magánszemélyek alapították. Tagjainak, alkalmazottjainak több biztosítónál - pénzintézetnél szerzett szerteágazó szakmai tapasztalatai összpontosulnak és összegződnek tevékenységünkben.


  • Pénztárgépszalag forgalmazása


  • GOLD COMMUNICATIONS KFT.
    1112 BUDAPEST, CIRMOS U.8.

    Sajtókommunikáció Rendezvényszervezés Reklámelhelyezés Reklámkészítés, Grafika


  • FAENZA-HARMÓNIA KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9331 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

    2000-ben maradva az építőiparban, társasházak építésébe kezdett.


  • KÓSIKER KFT.
    BARANYA, 7761 KOZÁRMISLENY, JÓZSEF A U 6.

    rádióreklámok reklámhírdetések sportmarketing interaktív körpanoráma


  • BAG BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT.
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 100.

    Magyarországon működő biztosító társaságok részére: vagyon-, élet-, mezőgazdasági-, gépjármű- és felelősségbiztosítások közvetítése


  • ÜSTÖKI KERESKEDELMI, SZOLGÁLTATÓ ÉS ÜGYNÖKI KFT.
    1035 BUDAPEST, KATONA JÓZSEF U. 10/A
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk kenőanyagok importjával foglalkozik. Vállalatunk a Prolog márkájú termékek hivatalos forgalmazója


  • PETROM HUNGÁRIA KFT.
    BÉKÉS, 5675 TELEKGERENDÁS, KÜLTERÜLET 0102

    Társaságunk energiahordozók nagykereskedelmével foglalkozik.


  • BIZTONSÁG INVEST BEFEKTETÉSI ÉRTÉKPAPÍR-KERESKEDELMI RT.
    PEST, 2700 CEGLÉD, RÁKÓCZI ÚT 30.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Biztonság Invest - Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt.


  • ARANYHÍD PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ KFT
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI TÉR 6. FSZ. 16.

    Alapítói magyar magánszemélyek, akik azzal a céllal indították vállalkozásukat, hogy a szakmában megszerzett tapasztalataikra támaszkodva képviseljék megbízóik érdekeit a pénzpiac új szereplőjeként.


  • G. B. ART ÜGYNÖKSÉG
    1066 BUDAPEST, WEINER UTCA 8. III/24.

    A G. B. Art Ügynökség grafikával foglalkozik.


  • VITARA KERESKEDELMI, IPARI ÉS ÜGYNÖKI KFT.
    1039 BUDAPEST, CSALÁD UTCA 46.

    Reklámügynökségek


  • AC POWER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1083 BUDAPEST, PRÁTER U. 63 II 21

    Az AnimalCasting.hu Magyarország első állat-modellügynöksége.


12345