ŐRSÉG
Több mint 500 találat ŐRSÉG kulcsszóra
Őriszentpéteren 6000m2-es erdővel határolt, tókás, ligetes telken önálló vendégház egész évben kiadó.
KORPICS CSABA CSERÉPKÁLYHA, KANDALLÓ, KERTI-KEMENCE ÉPÍTŐ
VAS, 9970 SZENTGOTTHÁRD, BETHLEN 22.
1 csillag 1 vélemény alapjánCserépkályha, Kandalló, Kerti-kemence és Vízteres Cserépkályha tervezése, építése.
Vállalkozásom házipálinkafőző készülékek forgalmazását, valamint házipálinka bérfőzésével foglalkozik.
Nemzeti parkunkban 2000. tavaszán indult el a környezeti-oktatás nevelés akkor még az Őrségi Tájvédelmi Körzet keretében. A programoknak akkor és most is a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont ad otthont, mely azóta az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság központja. Szakvezetéseink során a természeti értékek mellett bemutatjuk a nemzeti park népi építészeti és kultúrtörténeti értékeit is. Az egyes túrákat úgy állítottuk össze, hogy kapcsolódjanak az iskolai tananyaghoz, ill. építünk az ott megszerzett ismeretekre. Erdei iskoláink általában egy hetesek. Nemzeti parkunk minősített erdei iskolai programokkal várja a diákokat. Az eltelt 8 év tapasztalatai alapján március végétől szeptember végéig érkeznek hozzánk csoportok elsősorban Vas megyéből ill. Budapestről. A diákok szállása is a Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpontban van. A napi háromszori étkezést egy helyi étterem biztosítja.
Csend, nyugalom, gyönyörű, érintetlen, dimbes-dombos táj, hagyományos fazekasság, kedves emberek, finom ételek - ez Zala! Zalalövő az Őrség kapuja. Vendégházunkból bejárhatók Őrség, Göcsej, Hetés tájai. Dedesi Vendégház a szelíd, lankás, dimbes-dombos Zalában, Zalalövő külterületén egy magaslaton található, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a településre és környékére.Családias környezetben várjuk a csendre, nyugalomra, pihenésre vágyó vendégeket.
Vagyon és Ifjúságvédelmi Egyesület
forgalomirányítás, rendfentartás, polgárörség, szövetség, közlekedés biztosítás, forgalom irányítás, életvédelem, felügyelet, élet védelem, bűnmegelőzés, érték védelem, opsz, környezet megóvás,
A Zalai-dombság területén, az Őrség keleti szélén, Velence faluban fekvő turistaházunk egész évben fogad vendégeket. Éppúgy alkalmas erdei iskolák, táborok (nyári, nyelvi), osztálykirándulások, baráti összejövetelek, csapatépítő tréningek lebonyolítására, mint családi pihenésre. 1 hektáros kertje sokféle szabadidős tevékenységre nyújt lehetőséget. Étkezés rendelhető. A környék látnivalói, kirándulási és egyéb lehetőségek a honlapon megtalálhatók.
A Total Protect Kft. célja a vagyonvédelmi piacon minőségi, a megbízóhoz közeli szolgáltatás megvalósítása, gyors reagálás a változó igényekre, valamint a vagyonvédelem minden területére kiterjedő szaktanácsadás és segítségnyújtás. Üzletpolitikánk kialakításánál figyelembe vettük a társadalom elvárásait, a megrendelők igényeit, annak érdekében, hogy a vagyonvédelmi piac azon szereplőivé váljunk, akik elkötelezettséget és jótállást tudnak vállalni termékei és szolgáltatásai minőségéért.
10 éve foglakozunk az Őrségi Nemzeti park területén ingatlanközvetítéssel. Tekintse meg honlapunkat: www.orsegingatlan.hu
Üdvözöljük a Cseri Portán! Eljött az idő, hogy felkeresse ezt a kis falut, Szalafőt, a nyugalom szigetét, amely az Őrségi Nemzeti Park szívében található. Újonnan nyílt vendégházunkban várjuk a pihenni és kirándulni vágyó Kedves Vendégeinket egész éven át!
közlekedés biztosítás, polgárörség, polgárőr képzés, forgalom irányítás, érték védelem, opsz szövetsége, rend fentartása, polgárőrség magyarország, magyarországi polgárőrség, bűnüldözés, polgárőr,
Százhúsz éve épült kúriaszerű parasztház
Családi panziónkban és CAMPING-ben a zalai dombok között megbúvó NAGYRADA községben várjuk pihenni vágyó vendégeinket.1 db négy-, 1db három-, 1db két fekvőhelyes (pótágyazható) szobáink TV készülékekkel, valamint külön-külön fürdőszobákkal felszereltek. Nagyméretű nappalinkban a kultúrált étkezés, társasági élet biztosított. Időjárástól független pihenést, falusi környezetben. A Balaton közelsége, a Kis-Balaton érintetlen természetvilága, Zalakaros, Hévíz, Kehidakustány élmény-, és gyógyfürdői teljessé teszik kikapcsolódását. Horgászhat természetes vizekben, és a közelben található különböző horgásztavakon! Pihenjen, nyaraljon, vagy töltsön el egy kellemes hétvégét nálunk.Igénye alapján reggelit, vagy félpanziós ellátást biztosítunk, hogy ismét megtalálja a falusi értékek ízeit! A CAMPING lakóinak közös konyha, ebédlő és hideg-meleg vizes zuhanyzó áll a rendelkezésre.Szolgáltatásaink között megtalálja a sportolási lehetőségeket és szabad tűzön bogrács ételeket készíthet!
étterem, rendezvény, szálláshely, vendégház, vendéglátás, panzió, falusi turizmus, agroturizmus, horgászat, ijászat, teke, vadászat, borospince látogatás, borkóstoló, hőlégballonozás, lovaglás,
máshova nem sorolt egyéb pénzügyi kiegészítő szolgáltatás
Cégünk több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik az építőiparban, az 1986-os alapítását követő években vállalkozásunk kőműves munkákkal, felújításokkal kezdte tevékenységét az Őrségben, így jutva el mára az alapépítéstől a kulcsátadásig terjedő, teljes körű kivitelezési munkálatokig. Megrendelőink igényeit figyelembe véve vállalkozásunkat ingatlanközvetítéssel és értékbecsléssel is bővítettük. Tevékenységi körünk a teljesség igénye nélkül: * házépítés * régi épületek felújítása * kőműves munkák * hőszigetelés * vízszigetelés * utólagos szigetelések * gerendaház építés * kemence építés * generálkivitelezés * kertépítés * kerti tó kialakítása * kerítés építés * átalakítási munkák * burkolás * vakolás * ingatlanközvetítés az Őrség, a Vendvidék és a Hetés környékén * értékbecslés
szervezet, hatósági jogkör, életvédelem, bűn megelőzés, környezet megóvás, rend védelem, település védelem, környezetvédelemi tevékenység, település biztonság, polgár őr, magyarországi polgárőrség,
Az Újszegedi Polgárőr Egyesület Magyarországon törvényesen működő, önszerveződésű, bűnmegelőzési, közbiztonság védelmét szolgáló pártpolitikai érdekektől mentes közhasznú társadalmi szervezet.
Egyesületünk bűncselekmény útján eltulajdonított, valamint bűncselekmény elkövetése miatt körözött gépjárművek felderítésével, továbbá bűnmegelőzéssel foglalkozik.
turisztika, vendégház, turizmus, campings hu, kemping, panzió, camping, szálláshely, gyógykemping, lakóautó, sátor, motel, magyarország, szolgáltató, lakókocsi, kempingek, sátorhely, internet, hungary
érdek képviselet, környezetvédelemi tevékenység, opsz szövetsége, rendvédelem, bűnmegelőzés, közlekedés biztosítás, szervezet, környezet megóvás, jelzőőri feladatok ellátása, bűnüldözés, értékvédelem,
- BUDAPEST II. KERÜLET KÖZPONTI POLGÁRŐRSÉG SPECIÁLIS MENTŐ, ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
1024 BUDAPEST, TŐVIS U. 27.magyarországi polgárőrség, forgalom irányítás, járőrözés, rend védelem, felügyelet, országos polgárőr szövetség, polgárőr, vagyon védelem, rendfentartás, közlekedés biztosítás, polgárörség, környezet
felügyelet, polgárőr, opsz szövetsége, polgárőr képzés, országos polgárőr szövetség, bűnüldözés, település védelem, életvédelem, forgalom irányítás, polgár őr, magyarországi polgárőrség, értékvédelem,
turistakalauz - szállás, vendéglátás, ingatlan - www.turistakalauz.hu
Fa-Vár Co. Kft. - gerendaházak
Ha polgárőr szeretnél lenni, vagy csak szeretnél többet tudni erről a mozgalomról, akkor is érdemes weboldalaink között böngészned. Igyekszünk naprakész, a témával kapcsolatos információkat összegyűjteni, és megosztani az internetezők körében.
csoportos szállás, asztalfoglalás, panzió, egyéni szállás, szállás, vendéglő, üdülőhely, étterem, szálláshely, restaurant, vendéglátás, szálláslehetőség, fogadó, étkezde, rendezvények lebonyolítása,
Bajánsenyén az Őrség Malom Panzió sok szeretettel várja kedves vendégeit! A régi gőzmalomból kialakított panzió nyolc szobával és egy apartmannal várja az ide érkező látogatókat. A tágas, világos szobák mindegyike fürdővel felszerelt. A bőséges reggelit svédasztalról fogyaszthatják el, a főétkezésre egy közeli étteremben nyílik lehetőség. A környéken több étterem kínálja a jellegzetes őrségi ételeket. A panzióhoz nagy füves kert tartozik egy kis tóval, szalonnasütővel és bográcsozóhellyel.
bűn megelőzés, polgár őrség, vagyonvédelem, rendvédelem, polgárör, rendfentartás, felügyelet, magyarországi polgárőrség, forgalom irányítás, értékvédelem, szövetség, érdek képviselet, életvédelem,
Fő tevékenysége: őrzés-védelem, BIZTONSÁGTECHNIKA, SZEMÉLYVÉDELEM, VAGYONVÉDELEM, OBJEKTUMVÉDELEM, RENDEZVÉNYBIZTOSÍTÁS, TAKARÍTÁS, EGYÉB SZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉG, SZEMÉLYBIZTONSÁGI TEVÉKENYSÉG, PÉNZ ÉS ÉRTÉK SZÁLLÍTÁS, FEGYVERES BIZTONSÁGI MUNKÁK, ŐR, ŐRSÉG, BIZTONSÁGI ŐRSÉG, VAGYONŐRZÉS.
Madaras erdők között, csendes környezetben, újonnan épült, igényesen kialakított vendégházunkban várjuk a pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat egész évben.
Az Őrségben, a Borostyán-tó partján csendes környezetben, újonnan épült, igényesen kialakított vendégházunkban várjuk a pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat egész évben.
bűn megelőzés, rendfentartás, bűnüldözés, opsz, hatósági jogkör, polgárörség, vagyonvédelem, életvédelem, környezetvédelemi tevékenység, forgalomirányítás, forgalom irányítás, polgárőr, rend védelem,
országos polgárőr szövetség, polgárör, település biztonság, rend fentartása, hatósági jogkör, polgárörség, vagyon védelem, szövetség, szervezet, bűnüldözés, környezet megóvás, forgalomirányítás,
A Dél-Csepel Polgárőr Egyesület, nyílt közhasznú szervezet, mely 1999. 03. 26-án alakult 13 alapító taggal, alapvetően bűnmegelőzési és ifjúságvédelemi céllal.
A lovasudvarunkban a kezdőtől a haladó szintig mindenki megtalálhatja a maga számára legmegfelelőbbet, az oktatás egyénre szabottan történik. A tereplovaglás kedvelői is hódolhatnak szenvedélyüknek, a környék páratlan lehetőségeket kínál a lovastúrákra. A gyönyörű környezetben működő lovasudvar szomszédságában több szálláslehetőség is kínálkozik vendégeink részére. Akik szeretnék felfedezni a vidéket, számos látnivaló közül választhatnak, közülük is kiemelkedik a pityerszeri skanzen, az őriszentpéteri román spácium kori templom vagy a pankaszi szoknyás harangláb.
Mobil: +36-30-621-0007 Bejelentésekhez hívja éjjel-nappal hívható ügyeletünk telefonszámait: +36-30-621-2222, +36-1-251-5366 E honlap, nem csak a közel 90 ezer polgárőrnek, és az őket tömörítő közel 2000 egyesületnek készült, hanem mindenkinek, aki érdeklődik az ország legnagyobb civil szervezete iránt, amely Európában egyedülállóan - hungaricumként - társadalmi munkában, szabadidejét feláldozva, ingyen és bérmentve dolgozik a közrendért, közbiztonságért, a bűncselekmények megelőzéséért. A magyar közbiztonság és bűnmegelőzés már nem képzelhető el a Polgárőrség nélkül.
A Bembo Kft. szálláshely nyújtással foglalkozik.
- NITROGÉN-PINKERTON FEGYVERES BIZTONSÁGI ŐRSÉG KFT.
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U 5-9
4 csillag 1 vélemény alapjánTelefon - 06-30/9437-515; Fő tevékenység: fegyveres biztonsági őrzés különösen védett objektumokban
Új típusú GPS-kompatibilis turistatérképek, autótérképek.
- BŰNMEGELŐZÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET POLGÁRŐRI EGYLET ERZSÉBETVÁROS
1074 BUDAPEST, DOHÁNY U. 77. FSZ. 10.közlekedés biztosítás, polgárőrség magyarország, felügyelet, bűnüldözés, polgárőr, település biztonság, opsz, jelzőőri feladatok ellátása, polgár őrség, rendfentartás, érdek képviselet, országos
- BUDAPESTI ÉS AGGLOMERÁCIÓS POLGÁRŐR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE
1145 BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 17.járőrözés, életvédelem, opsz szövetsége, rendvédelem, vagyonvédelem, polgárör, polgár őr, szövetség, országos polgárőr szövetség, polgárőr, magyarországi polgárőrség, polgárőr képzés, rend védelem,
- BELVÁROSI V. KERÜLETI POLGÁRŐRSÉG KÖZBIZTONSÁGI ÉS BŰNMEGELŐZÉSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
1053 BUDAPEST, VÁMHÁZ KRT. 14.hatósági jogkör, országos polgárőr szövetség, polgárőr képzés, opsz, járőrözés, polgár őrség, polgár őr, jelzőőri feladatok ellátása, környezetvédelemi tevékenység, bűnmegelőzés, település biztonság,
Rejtett kincs az Őrség szívében. Az Abbazia Club Hotel nemesnépi County Club-ja az Őrség szívében várja a nyaralni, üdülni, pihenni vágyókat, a Club 65 kényelmesen berendezett apartmannal várja önöket, ahol lehetőség van lovaglásra, további aktiv kikapcsolódásra, illetev a nyugodt családi üdülésre.
BWCN KLUB /http://www.bwcnklub.hu Jóléti, -Üzleti, -Egészségügyi, -Turisztikai-és Gasztronómiai Szolgáltatások >velünk csak nyerhetsz, nélkülünk viszont veszthetsz<
rendvédelem, opsz szövetsége, életvédelem, környezetvédelemi tevékenység, környezet megóvás, járőrözés, polgárőr képzés, élet védelem, rendfentartás, jelzőőri feladatok ellátása, forgalom irányítás,
település védelem, bűnmegelőzés, környezet megóvás, értékvédelem, település biztonság, szövetség, járőrözés, életvédelem, vagyon védelem, polgárör, közlekedés zavartalan biztosítása, érdek képviselet,
Környezet, nyugalom, szépség, biztonság. Fő területünk Nyugat-Magyarország. Mi, a Casa Mia-nál elsősorban nyugat-magyarországi házakat és telkeket közvetitünk. A mi tevékenységi körünk kiemelten Vas- és Zala megyére terjed ki. Az objektumok zöme az Őrségi Nemzeti Park (Ausztria, Szlovénia), Göcsejben, délnyugatra Zalaegerszegtöl, valamint a Zalai Borútnál Zalaegerszegtől délkeletre.
Panziónk Csödén, Zala megye Vas megyével határos északnyugati csücskében, az Orségi Nemzeti Park területén csodálatos természeti környezetben fekszik. A község a Zala (Szala) folyó mellett elterülve két részbol (Alsócsöde és Felsocsöde) áll. A panzió Felsocsödén található.
