ACÉLSZERKEZET


Több mint 500 találat ACÉLSZERKEZET kulcsszóra

  • AGRIKON FÉMIPARI ZRT.
    BÁCS-KISKUN, 6041 KEREKEGYHÁZA, DÓZSA GYÖRGY U. 1.

    acél és alumínium felületkezelés foszfátozással, nyílászárók és egyéb fémszerkezetek gyártása alumíniumból és acélból


  • DUNAFERR MÉRNÖKIRODA KFT.
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, VASMŰ TÉR 1-3

    Dunaújváros és térségének életét szinte minden vonatkozásban befolyásolja a társaságcsoport gazdasági tevékenysége, eredményessége, foglalkoztatáspolitikája és közéleti szerepe. A várossal és környékével való szoros kapcsolata a regionális feladatokat is meghatározza. A társaságcsoport már évek óta támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek Dunaújváros és térsége gazdasági fejlődésének előmozdítását szolgálhatják. A DUNAFERR csoport tevékenysége, gazdálkodása tehát a jövőben is stratégiai fontosságú lesz a magyar gazdaság sikeressége, eredményessége, valamint Dunaújváros fejlődése szempontjából. A vállalatcsoport jövőjét azonban alapvetően Magyarország és az Európai Unió tagországai közötti kapcsolatok fejlődése és a világ acéliparában végbemenő rendkívül gyors változások határozzák meg.


  • GEFKER KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, ISPÁN KRT. 9.

    Cégünk a Gefker Kft.1991-ben alakult.Ezt megelőzően 1983-tól 1991-ig Gmk. formájában működött. Így lassan 22 éve folyamatosan állunk vevőink szolgálatában. Fő profilunk eleinte a felvonó szerelésre korlátozódott, később ez a tevékenység bővült az automata kapumozgatók, automatikák technikájával. A belföldi piacon újonnan megjelenő cégekkel is igyekszünk felvenni a kapcsolatot, így több nagy cég márkakereskedői képviseletét is ellátjuk (Lindab, Kling, Novoferm, Roll, Alukönigsthal) Profilunkká vált az acélszerkezet gyártás is. Az oldal jelenleg is fejlesztés alatt áll!


  • ARVAY MÉRNÖKI IRODA BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, SCHÖNHERZ U. 5/B

    Cégünk 1995-ben alakult Mosonmagyaróváron. Munkatársaink 25 éves szakmai múlttal rendelkező - korábban állami nagyvállalatoknál dolgozó- gépész-tervezőmérnökök. Tevékenységünk sajátos mérnöki szolgáltatás: az igény felmérésétől a komplett kiviteli tervekig, vagy kulcsrakész berendezés szállításáig.


  • STATICO-BÁBEL KFT.
    1119 BUDAPEST, TÉTÉNYI ÚT 84-86.

    Hagyományos építés kivitelezése és könnyűszerkezetes, többcélú csarnokrendszer építése. Ingatlanhasznosítás, meglévő vagy az új igényeknek megfelelően megépített ingatlanok bérbeadása Magyarországi ipar-áttelepítést szándékozó külföldi vállalatok részére az új ipartelep létrehozását segítő szaktanácsadás, ingatlanszerzés, ipartelep építése, működési engedélyek beszerzése


  • SZEFO ÉPÍTŐ ÉS VÁLLALKOZÓ KFT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, REMETE U. 2.

    Mélyépítés, szennyvíz-, víz-, gázépítés földmunkái, földmunka végzése.


  • VASS-NYAKAS KFT.
    FEJÉR, 8043 SZÉKESFEHÉRVÁR, 8-AS FŐÚT

    Építtessen velünk acélcsarnokot vagy egyéb épületrendszert, acélszerkezetes csarnokot - - acélcsarnok, acélszerkezetek, acélszerkezet, építőipar, könnyűszerkezetes acélcsarnokok, könnyűszerkezetes acélcsarnok, csarnok, csarnokok, könnyűszerkezet, szerkezet, acél, acélvázas csarnok, Vass-Nyakas Kft., VassNyakas Kft., Lindab, acélcsarnok, acél épületrendszer, acélszerkezetes csarnok, acélszerkezetes épület, acélszerkezetu csarnok, autószalon, csarnok.


  • ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK RT.
    1158 BUDAPEST, KÖRVASÚT SOR 105.

    Nagyfeszültségű villamos átviteli hálózat üzemeltetése, nagy- és legnagyobb feszültségű távvezetékek és alállomások tervezése, létesítése, karbantartása, és felújítása. Nehézszállítás, Otikai kábelhálózat, Diagnosztika.


  • DAV DUNAFERR ACÉLIPARI VÁLLALKOZÁS RT.
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, FIASTYÚK ÚT 2/1.

    Vállalatunk a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. leányvállalataként 1998. július 1-én több cég összefogásával jött létre. A DUNAFERR Dunai Vasmű Rt. az egyik legnagyobb magyar termelővállalat, amely évtizedek óta az ipar, az építőipar és a közlekedés egyik legfontosabb beszállítója. A vállalatcsoport törekvése, hogy minél szélesebb felhasználói igényeknek képes legyen megfelelni oly módon, hogy a társaságcsoport a hagyományos vaskohászati termékein túl az azok tovább feldolgozásával előállított másod- és harmad termékeket, működésével összefüggő szolgáltatásokat és kiegészítő tevékenységeket kínál vásárlói számára


  • A Kft. fő tevékenységi köre: - Hegesztett acélszerkezetek gyártása - Rádiótelefon tornyok, és ezen rendszerek kiegészítő szerkezetei - Darabolás, hajlítás és lemezmegmunkálás - Reklámtartó szerkezet gyártás - Kapuk, kerítések gyártása - Virágtartók, kerti berendezési tárgyak gyártása



  • UNIMONTEX TECHNOLÓGIAI BERENDEZÉSEKET GYÁRTÓ ÉS SZERELŐ KFT.
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, 2-ES SZ. TIMFÖLDGYÁR

    Az Unimontex Technológiai Berendezéseket Gyártó és Szerelő Kft-t a MONTEX-GYGV Ajkai Főmérnökségének vezetői alapították 1990-ben.


  • NELKA KFT.
    PEST, 2165 KISNÉMEDI, KOSSUTH L. U. 3.

    felületvédelem, feldolgozó, vágástechnika, acélipar, felületkezelés, fémipar, kapcsolószekrény, élhajlítás, termelő, fémmegmunkálás, lakatosipar, lemezmegmunkálás, acélszerkezet, lakatosmunka,


  • LAKICS GÉP- ÉS SZERKEZETGYÁRTÓ KFT
    BARANYA, 7479 KOMLÓ, ALTÁRÓ U. 8.

    Főprofil: villamos motor- és generátorház gyártása és megmunkálása


  • BETONKONTAKT KFT.
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, DÓZSA GY. U. 18

    Fa és acélvázas könnyűszerkezetes készházak generálkivitelezése, Rannila márkaképviselet és forgalmazás, Acélvázas csarnokok, tetőszerkezetek generálkivitelezése és épületgépészete (víz, gáz, fűtés, klima és légtechnika), Betongyárak téliesítése, Betongyárak burkolása


  • BOSKRÓM KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3533 MISKOLC, VASGYÁRI ÚT 43.

    Forgácsolás , Hidraulika , Pneumatika , Krómozás , Acélszerkezet


  • UNICENTRAL ÜZEMSZERVÍZ KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9027 GYŐR, BUDAI U.1-5.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    termelő, unicentral, építőipari, fémszerkezet, acélszerkezetek, daruszerviz, épületgépészeti, fólia, karbantartás, klimatizálás, szolgáltató, fémszerkezetek, épületgépészet, épületkorszerűsítés,


  • Szolgáltatásaink felölelik az anyagmozgatás és tárolás teljes területét, úgymint hagyományos és dinamikus, könnyű, középnehéz és nehéz tárolást, horizontális és vertikális raktári és irodai tárolókat, valamint egyedi fejlesztésű acél szerkezeteket.


  • MIKROTHERM KFT.
    1174 BUDAPEST, FERIHEGYI ÚT 292.

    TERMIK?-FARM berendezések meleg-levegôs, gravitációs anyagmozgatással muködô aknás rendszerű szárítók.


  • FRISOMAT KFT.
    SOMOGY, 8611 SIÓFOK, CSÁRDARÉTI ÚT 5.

    GyártásA hatóságokkal sikeresen megvívott ütközet után, az építési engedély birtokában, megkezdődhet a megálmodott csarnok legyártása, mely a Frisomat belgiumi gyárában történik. A gyártás a szigorú európai normák szerint, az ide vonatkozó szabványok és előírások betartásával, napjaink legmodernebb automatizált gépsorain történik.


  • MAYER IPARI ÉS KERESKEDELMI BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9341 KISFALUD, KOSSUTH U. 106.

    acélszerkezet, fémmegmunkálás, kertészeti gép, lemezmegmunkálás, gépi, berendezés, elektronika, gépgyártás, gép, villamos, gépipar, jármű, fémtömegcikk, kertészeti gépek gyártása


  • VIDA FÉMIPARI KFT.
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, IVANICH U. 47.

    Lakatosipari termékeket, acélszerkezeteket, forgácsolt, valamint stancolt alkatrészeket gyártunk kiváló minőségben.


  • AKVI-PATENT ZRT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5071 BESENYSZÖG, KIGYÓS MAJOR

    Az Akvipatent Fővállalkozási és Gépészeti Zrt. fő tevékenységi köre a víz- és szennyvíztisztítás, amelyhez gépészeti berendezéseket gyárt.


  • LARSSEN DEPO KFT.
    PEST, 2300 RÁCKEVE, KOSSUTH L.U 112

    A Larssen Depo Kft. vállalja szádlemezek forgalmazását bérbeadását beépítését


  • ÉTEM KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZENT ISTVÁN KIRÁLY U. 105.

    Az Étem Építőipari Kft. 1997 óta működik. Cégünk fő tevékenységként építőipari tervezéssel, építőipari kivitelezéssel, elsősorban magasépítéssel, mélyépítéssel, közműépítéssel és a folyamathoz kapcsolódó földmunkavégzéssel, tereprendezéssel és térburkolással foglalkozik. Komoly referenciákkal vállaljuk lakóépületek, ipari épületek tervezését, lakóparkok kivitelezését, zöldmezős beruházások kivitelezését. Az elkészített lakóházakhoz, ipari épületekhez kerítéseket, kapukat, lépcsőket is gyártunk. Munkáinkat a megrendelő megelégedésére, a határidő pontos betartásával végezzük.


  • TISZAFERR ACÉLSZERKEZET GYÁRTÓ ÉS SZERELŐ KFT.
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5008 SZOLNOK, GÁTŐR ÚT 18.

    Tiszaferr Kft Szolnok, tiszaferr, tiszaferr kft, szolnok, szolnoki, szandaszőlős, acélszerkezet, minőségi hegesztő, minősített hegesztő,


  • DEBRECENI MECHANIKAI MŰVEK KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4030 DEBRECEN, HÍD U. 4-6

    A DMM Kft. a komplett gép-, és alkatrész gyártáshoz szükséges gépparkkal rendelkezik.


  • TÁVVEZETÉK ÉS GÉPIPARI BERENDEZÉS TERVEZÔ MÉRNÖKI IRODA KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, BUDA UTCA 8

    A TGB KFT 1997-ben alakult mérnöki iroda. Megalakulása óta dinamikusan fejlődik. A mérnöki irodát azzal a céllal hoztuk létre, hogy az iparvállalatok különleges eszközöket igénylő, speciális műszaki problémáinak megoldását a legkorszerűbb eszközöket felhasználva költséghatékonyan, kiemelkedő minőségben segítsük. Megrendelőink közé sok magyar és német cég tartozik. Vállalkozásunk minősítése ISO 9001:2000.


  • MAHART TISZAYACHT KFT.
    CSONGRÁD, 6753 SZEGED, KŐRÖSI SOR 10-12.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Kft. fő tevékenységi köre vízi eszközök gyártása, átalakítása, javítása és szervizelése.


  • KONECRANES KFT. - BUDAPEST
    1158 BUDAPEST, KÉSMÁRK U. 14/B,

    A KONECRANES Kft. a finn KCI KONECRANES leányvállalata, mely a világ egyik vezető darugyártója, valamint világelső darufelújításban, karbantartásban és szervizelésben. A KCI KONECRANES 4.400 főt alkalmaz a világ 34 országában. Az árbevétel meghaladja az évi 700 millió EUR-ót. A finn anyacég biztosítja a magas szintű műszaki és stabil pénzügyi hátteret.


  • EUROSCHULE KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3700 KAZINCBARCIKA, EGRESSY ÚT 1/C.

    EUROSCHULE Hegesztő Minősítő-képző és Hegesztéstechnikai Kft. Acél- és egyéb fémszerkezetek gyártása és szerelése. Oktatás, hegesztő minősítő-képzés.


  • PROFIX SZOLGÁLTATÓ ÉS ÁRUTERMELŐ KFT.
    FEJÉR, 8044 KINCSESBÁNYA, IARTELEP 2033

    profix.fw.hu, PROfix Kft Honlapja


  • MÁV EIFFEL FÉMSZERKEZETGYÁRTÓ KFT.
    VAS, 9823 PÁCSONY, KOSSUTH U. 1.

    jármű alvázak és felépítmények, konténerek és alkatrészek gyártása


  • C & C KFT.
    HEVES, 3023 PETŐFIBÁNYA, HATVANI U. 1.

    Társaságunk az acélszerkezetű daruzott csarnokok gyártása mellett nagy mennyiségben technológiai vezetékekhez szükséges tartószerkezeteket gyártott le az elmúlt időszakban a RWE Mátrai Erőmű Rt. részére.


  • SPEED-TECH KFT.
    VESZPRÉM, 8400 AJKA, GYÁR U 35
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Speed-Tech Kft. Kis- és nagyszériában végez forgácsoló és forgácsmentes fémmegmunkálást NC és CNC gépeken.Esztergált alkatrészeket 6 - 250 mm-es átmérőtartományban, marással készült alkatrészeket 350 x 350 x 400 mm-ig tudunk gyártani. Forgácsmentes alakítással alkatrészeket 10 mm-től 1, 5 x 1m-es nagyságú burkolatig, míg könnyű fémszerkezeteket 3 m-es nagyságig gyártunk.


  • METAL-CARBON KERESKEDELMI KFT.
    1089 BUDAPEST, ORCZY ÚT 32/B

    Nagykereskedelmi tevékenységünk fontos része raktárbázisunk, mely jól megközelíthető.


  • AKO FÉMÁRUGYÁR KFT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, MÁTYÁS KIRÁLY U. 65/67

    A cégünk fémipari termékek gyártásával foglalkozik.


  • HTV HORSZT KFT.
    1164 BUDAPEST, CSOKAKÖ UT 27

    Az olajedzésű acélokkal bezárólag a teljes szerszámacél skálát átfogva, a max. befoglaló méret adta lehetőségekig edzést, különleges hőkezeléseket (pl. vákuumforrasztást), illetve ezek kombinációját tudjuk vállalni.


  • Tevékenységeink: Statikus tervezés. Acélszerkezeti-és gépészeti tervezés, statika gyártási-, kiviteli- és megvalósulási tervek készítése. Helyszíni felmérés, művezetés. Gyártástechnológia.


  • ABRAZIV KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, SZENT LÁSZLÓ KRT. 17.

    Cégünk jogelődje, az ABRAZÍV GMK, 1984-ben alakult, akkor négy gépészmérnök alapította mechanikus felülettisztító gépek (szemcseszóró gépek) fejlesztésére, gyártására és szervízelésére.


  • KRONOSZ SZOLGÁLTATÓ KFT.
    1162 BUDAPEST, CSERHIDA UTCA 11.

    Antenna tornyok kivitelezése Mobiltelefon állomások kivitelezése - Az acélszerkezet gyártása - Horganyzása - Fölszerelése speciális helyszínre, speciális technikával - Mobiltelefon konténer telepítése földmunkával, betonozással, bekötőút építésével . - Erősáramú elektoromos , villámvédelmi és földelési rendszer kiépítése, dokumentációk elkészítése.


  • VASTECH KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, TÁTIKA U. 1/A

    Vastech Kft Szombathely Tátika u. 1/a. 1989-ben magánszemélyek tőkéjéből alakult. Fő tevékenységi területe épület acélszerkezet gyártás. Emellett az acélszerkezetek tervezésével, szerelésével, műanyag ablakok gyártásával, szerelésével és épület gépészeti tervezéssel is foglalkozunk. Időnként fővállalkozásban is vállalunk könnyűszerkezetes építést, melyet alvállalkozók bevonásával tudunk elvégezni. Igény esetén rozsdamentes acélokból szennyvíztelepi berendezések szerkezetét készítjük, melyet több nyugati országba exportálunk.


  • RAHM-SZER KFT.
    VAS, 9773 SOROKPOLÁNY, TEMETŐ U. 6

    Cégünk acélszerkezet gyártásával, Rannila lemez forgalmazásával foglalkozik.


  • TENDER ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SZÓFIA U. 20/A

    Kulcsrakész kivitelezés Fővállalkozás Ingatlanforgalmazás (elsősorban saját építésű ingatlanok értékesítése) Árajánlatok, pályázatok készítése Műszaki tanácsadás Műszaki vezetés


  • DARU-COOP GÉPIPARI ÉS ACÉLSZERKEZETI KFT.
    1116 BUDAPEST, HENGERMALOM ÚT 3.

    Az emelőgép tervezés és gyártás területén nagy szakmai múltú ÉPGGÉP Vállalatnál szerzett tapasztalatokat hasznosító szakemberek részvételével 1989 márciusában hoztuk létre társaságunkat. Cégünk daruk és emelőgépek gyártásával foglakozik.


  • METRIPOND-M 93 KFT.
    CSONGRÁD, 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, BAJCSY ZSILINSZKY U.70.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Hídmérlegek Elektronikus mérlegek Mechanikus mérlegek Kijelzők és erőmérő cellák Egyéb mérlegek


  • VÍZ-GÉP-SZER KFT.
    PEST, 2040 BUDAÖRS, KOMÁROMI U 22

    acélszerkezet


  • B-INDUCOOP KFT.
    1115 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 152/H

    SZOLGÁLTATÁSAINK: A vegyipar, petrolkémia és gyógyszeripar területén.- objekt szerelés csővezeték előregyártás csőhálózat kiépítés karbantartás, Ipari kazánok- kazán szerelés csővezeték előregyártás csőhálózat kiépítés, Levegő szétválasztó- komplett szerelés csővezeték előregyártás csőhálózat kiépítés acélszerkezet szerelés Acélszerkezet gyártás szerelés


  • PALOTA - TECH IPARI ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG
    VESZPRÉM, 8100 VÁRPALOTA, LILIOM UTCA 8.

    Cégünk weblapok készítésével és tervezésével foglalkozik.


  • NYAK-ÉP KFT.
    HAJDÚ-BIHAR, 4080 HAJDÚNÁNÁS, DOROGI U. 2.

    A vállalkozás fő tevékenységi köre: Építőipari Generál-Kivitelezés, HAKI állványrendszer forgalmazása és bérbeadása.


  • CSARNOKBÁZIS KFT.
    1104 BUDAPEST, ALKÉR U. 58.

    a csarnoképítés területén tevékenykedünk


12345678910