ADATKEZELÉS


19 találat ADATKEZELÉS kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    SZŰCS ZOLTÁN - EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2536 NYERGESÚJFALU, PALA U. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (4)

    Informatikával még a 80-as évek második felétől kezdtem foglalkozni. Ekkor még csak mikroszámítógépek voltak hazánkban, ezeken tanultam többek közt a Basic nyelvű programozást.1989-ben vásároltam első PC-met, ekkortól már lehetőségem volt komolyabb ismeretekre is szert tenni. Az esztergomi szakmunkásképző intézetben erősáramú berendezés szerelő (villanyszerelő) szakmát végeztem, ezután TMK majd hibaelhárító villanyszerelőként dolgoztam. A kötelező sorkatonai szolgálat letöltése után a Bp-i Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségit és számítástechnikai programozó szakmát szereztem. Ezután több évet dolgoztam informatikai munkatársként. A Perfekt Rt szervezésében mérlegképes könyvelői, majd TB ügyintézői ismereteket tanultam. Jelenleg a közigazgatásban dolgozom, itt közigazgatási alapvizsgát tettem és TB szakelőadói végzettséget szereztem. Nagy gyakorlattal rendelkezem a számítástechnika területein (alkalmazások használata, üzemeltetése, hálózatok, programozás,


  • SIGMA KÖVETELÉSKEZELŐ ZRT.
    1025 BUDAPEST, KAPY UTCA 15.

    A vállalat követeléskezeléssel és faktorálással foglalkozik.


  • LINEA DIGITAL
    NÓGRÁD, 3104 SALGÓTARJÁN, RÓZSAFA ÚT 6.

    Családi vállalkozásunk szeretne az Európai Uniós szabványok elvárásainak eleget tenni. Elkötelezett célunk, egy teljességgel elégedett ügyfélkört kialakítani! Digitalizálást végzünk, amikor a köznapi életben használt adathordozóról ( videó kazetta, bakelit lemez, papír alapú fényképek, tervrajzok, dokumentumok) az adatokat a számítógépeken felhasználhatóvá, láthatóvá, hallhatóvá, sokszorosíthatóvá tesszük. Ezen kívül épületek takarításával is foglalkozunk.


  • MOBILPHONE.HU- WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    Belső címünk: aluljáró szint Jókai Mór sétány 3. Mobiltelefonos elérhetőségünk: +3620/267-2649, +3670/355-1262 Mobiltelefon Szervíz Infó: +3630/259-08-23 (CSAK SZERVIZ INFÓ) PDA/PNA szervíz Infó: +3670/389-8779


  • SREPATOW SZOLGÁLTATÓ KFT.
    PEST, 2030 ÉRD, MECSEKI U. 44/B

    adatmentés, adatbázis kezelés, adatrögzítés, adatbázis készítés, adatfeldolgozás, adatkezelés


  • C.R.E.A.M. GSM-WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    mobiltelefon szerviz, mobil tartozékok, adatmentés, tartozékok, sony ericsson, motorola, mobil, mobiltelefon forgalmazás, mobiltartozék, számítástechnika, mobilkommunikációs szaküzlet, alcatel,


  • Az új Hivatal szervezeti struktúrájának kialakítása, valamint Szervezteti és Működési Szabályzatának kidolgozása folyamatban van. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a Miniszerelnöki Hivatalt vezető miniszter irányítása alatt álló országos hatáskörű szervezet.


  • PRIV-DAT DOKUMENTUM ARCHIVÁLÓ ÉS TÁROLÓ KFT.
    1119 BUDAPEST, FEHÉRVÁRI U. 70.

    Tel:1-204-57-01.


  • SUPERPHONE GSM-WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    Cégünk 2003-ban kezdte el működését. Akkor még csak egy bolttal büszkélkedhettünk, de most már 3 magasan felszerelt üzletünk várja Önöket. Új és használt mobiltelefonok adás-vételével illetve teljeskörű szervizelésükkel állunk Ügyfeleink rendelkezésére. Megközelíthetőség: aluljárószint, Alpár köz 4.


  • SECRETPHONE KFT.
    1054 BUDAPEST, ALKOTMÁNY U. 31.

    SecretPhone Kft. és szolgáltatás lehetővéteszi a lehallgatásbiztos mobiltelefonálást, amely Magyarországon egyedülálló újdonság!



  • OROSZ ÉS TÁRSA SZÁMVITELI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9012 GYŐR, GYŐZELEM ÚT 73.

    A cég számviteli szolgáltatással , adatfeldolgozással, adminisztrációval, adatkezeléssel foglalkozik.


  • UNIVERSAL STÚDIÓ KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9023 GYŐR, KODÁLY ZOLTÁN 2

    Informatika, jog, Építészet, Könyvelés. Több szolgáltatás egy helyen.


  • LÁ.VA MANAGER IRODA
    1027 BUDAPEST, TÖLGYFA U. 14. IV.9.

    Á.VA Manager Iroda - elektronikus iktatás, iktató szoftver, iktató program, iqtató, iqtato, iktató 2005, iktató 2000 dokumentumkezelő szoftver, érkeztető, számlaiktató, számla iktató, likviditás figyelő, archivumkezelő, archiváló, irattár kezelő, projektkezelő, projekt, irattár, jogügyi nyilvántartás, helpdesk, help desk, help-desk, postai feladás, feladójegyzék, elektronikus adatkezelés, posta árjegyzék, tarifa, postai tarifák, ügyviteli szoftver, Microsoft SQL Server adatbázis kezelő, CRM, Kontakt kezelés, kapcsolatkezelés, kapcsolatkezelő, eseménykezelő, csoportmunka támogatás, WORKFLOW management, e-ügyvitel, e-önkormányzat, e-ügyintézés, e-iratkezelés, irat selejtezés, statisztikai jelentések, kötelező statisztika elkészítése felettes szerv felé, terméktámogatás, support, szignálás, feladat kiosztás, átadólista, irat átadás, irat érkeztető, irat érkeztetés, TÜK iratkezelés, központi érkeztetés, központi iktatás, osztott iktatás, elektronikus iktatás, elektronikus átadás, keresés t


  • VIRÁG - CONSIDER SZEMÉLYZETI TANÁCSADÓ KFT.
    BARANYA, 7762 PÉCSUDVARD, TÁNCSICS MIHÁLY U. 13.

    Cégünk adatfeldolgozással foglalkozik.


  • SAMSUNG MOBILE-WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3.

    Üzletönk Westend címe: földszint, Széchenyi nagykörút 19.


  • WEB STATION
    1092 BUDAPEST, BAROSS U. 119/A

    Szoftver fejlesztés Grafikai tervezés webHosting CSOMAGOK Domain regisztráció e-marketing szolgáltatások Karbantartás


  • PRIVACY POLICY ONLINE SERVICES
    PEST, 2120 DUNAKESZI, Szabadka u. 26.

    Adatvédelem, adatkezelés, adatvédelmi tanácsadás, adatvédelmi szabályzat, adatkezelési nyilatkozat készítése. Adatvédelmu auditálás.


  • BUCZKÓ ÜGYVÉDI IRODA
    1137 BUDAPEST, SZENT ISTVÁN KÖRÚT 12.

    Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. tv. (Üt.) rendelkezéseinek megfelelően az alább részletesen bemutatott szakterületeken minden olyan ügyvédi tevékenységet végzünk, amelyre az Üt. lehetőséget biztosít. Irodánk klasszikus polgári ügyvédi iroda, amely okiratokat, szerződéseket szerkeszt, véleményez, jogi tanácsot ad és széles körű perbeli képviseletet lát el. A jogi képviseletet eseti megbízások, illetve gazdálkodó szervezetek és társasházak ilyen irányú kérésének megfelelően átalánydíjas tartós megbízási szerződések útján látjuk el. Az Iroda a magyar nyelven kívül angolul tárgyalóképes, német és spanyol tolmácsot pedig bármikor tud biztosítani.


  • informatika, software solutions, idm, adatfeldolgozás, compliance, dokumentum, kezelés, ecm, document management, dci, output management, adatfeldolgozók, számítástechnika, data center software, input