ALKATRÉSZ


Több mint 500 találat ALKATRÉSZ kulcsszóra

  • Cégfilozófiánk alapelve, hogy ügyfeleink igényeit a legteljesebb mértékben elégítsük ki. Ennek tükrében alakítottuk ki termékválasztékunkat, melyben megtalálható a legmagasabb fogyasztói igényű Michelin, Pirelli, Continental, valamint a középkategóriát képviselő jó minőségű, amerikai Cooper márka, mely a világ hetedik legnagyobb elsősorban terepjáróabroncs gyártója, nem utolsó sorban a pénztárcát kímélő megoldásokig, amit a dél-koreai Michelin technológiával gyártott Roadstone személy, kisteher gumiabroncsok széles választékából minden ügyfelünk megtalálja számítását, melynek egyben márkaképviselői is vagyunk. Cégünk alapító tagja a kiskereskedelmi koncepciót megvalósító Point S hálózatnak. Célja, hogy ügyfelei az ország bármelyik részében azonosan magas színvonalú szolgáltatást kapjanak gumiabroncs, keréktárcsa szerelés, tanácsadás területén. Ez magyar cég, melynek jelenleg több mint szervizpontja van Magyarországon.


  • KAROSSZÉRIA-KISS
    1154 BUDAPEST, SZENTMIHÁLYI ÚT.118.

    Kiss Gyula karosszérialakatos mester. Karambolos gépkocsik szakszerü javítása márkafüggetlenül.Fényezés, biztosítás ügyintézés helyszíni kárfelvétellel, autómentés, vizsgára felkészítés, vizsgáztatás. NYITVATARTÁS: Hétfő-péntek: 8.00-17.00 Szombat-vasárnap: ZÁRVA


  • KECEL CNC KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6237 KECEL, ÚJSZŐLŐ U 76.

    A Kft. egyedi alkatrészek gyártásával foglalkozik. A Kecel CNC Kft. 2007. októberében alakult.A gép függőleges megmunkáló központ, melynek típusa: NCT EML 610.(X 610mm, Y 460mm, Z 510mm ) Beüzemelése 2007. október végén történt. November elejétől már kis és nagy tételben egyedi alkatrészek forgácsolását végezzük 3 műszakban előre egyeztetett határidővel. A cég három jól képzett, és több éves gyakorlattal rendelkező alapító tagja garantálja a kész munka minőségét.


  • KOMFRONT KFT. - HONDA MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2900 KOMÁROM, MÁRTÍROK U. 47.

    Választékunk sokrétű, kínálatunk folyamatosan bővül, vevőink igényeihez igazodva. Érdemes tehát ellátogatni hozzánk és megtekinteni széles kínálatunkat.


  • MAJSA BRINGA BT. - KISKUNMAJSA
    BÁCS-KISKUN, 6120 KISKUNMAJSA, IPARHEGYI U. 3.

    Cégünk horgászcikk és kerékpár szaküzletet működtet. Választékunk sokrétű, kínálatunk folyamatosan bővül, vevőink igényeihez igazodva. Érdemes tehát ellátogatni hozzánk és megtekinteni széles kínálatunkat.


  • Non-stop PC szerviz. Számítástechnikai szolgáltatások és eszközök. Hálózatok, internet, adatmentés, CD és DVD ÍRÁS, EPROM - FLASH RAM - BIOS programozás. Honlapok készítése. Notebook-ok és asztali gépek, alkatrészek, perifériák, szoftverek. Nyomtató és monitor javítás. Szaktanácsadás, rendszerfelügyelet.


  • NIETSCH KFT.
    1138 BUDAPEST, SZEKSZÁRDI U. 13.

    irodabútor gyártása, forgalmazása - egyedi bútor gyártása, forgalmazása -konyhabútor gyártása, forgalmazása - irodaszékek forgalmazása óriási választékkal - irodaszékek szervizelése - irodaszerek forgalmazása - tűzoltós ajándéktárgyak gyártása, forgalmazása - egyéb ajándéktárgyak forgalmazása


  • NÓGRÁD VOLÁN ZRT.
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, IPOLYPART ÚT 42

    Belföldi és nemzetközi különjáratok, autóbuszok bérbeadása vezetővel és vezető nélkül, műszaki szolgáltatások, gépjárművek hatósági műszaki vizsgára történő felkészítése és vizsgáztatása, dízel és benzinüzemű személygépkocsik környezetvédelmi vizsgál


  • OPEL GEMENC CÉGCSOPORT- OPEL DOMBÓVÁR
    TOLNA, 7200 DOMBÓVÁR, KÖZTÁRSASÁG U. 31/D

    A Dél-Dunántúl egyik legnagyobb márkakereskedői hálózata több mint negyedszázados autóipari tapasztalattal szolgálja ügyfeleit. A Süveges család tulajdonában lévő cégcsoport alapítói 1976 óta foglalkoznak autókereskedelemmel és szervizzel. A 12 márkaképviselet éves szinten több mint 11 milliárd forint forgalmat bonyolít le és több, mint 220 főt foglalkoztat. A vállalatcsoport az autókereskedelem, javítás minőségét fejlesztve, jelentős műszaki beruházásokkal és számos munkahely teremtésével a régióban az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító, legdinamikusabban fejlődő cégek közé tartozik. Fő tevékenységek: új Opel és Chevrolet gépjárművek értékesítése, használt gépkocsi kereskedelme, illetve típusfüggetlen, teljeskörű gépjármű-szerviz. Cégcsoportunk a Maxum és Bayliner motorcsónakok és luxuskategóriájú kishajók egyedüli Dél-dunántúli forgalmazójaként Dunaújvárostól Mohácsig a Duna jobb és bal partjának kishajó ellátásáért felel.


  • OPEL GYARMAT AUTÓHÁZ
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, KŐVÁRI ÚT 8/A.

    Cégünk hivatalos Opel márkakereskedés és szerviz Balassagyarmaton. Tegye világát izgalmasabbá! Az új Opel Astra Sedan méltó viselője az Astra névnek. Kifinomult ízlésvilágot képvisel. Kívülről elegáns, mégis dinamikus. Beleülve pedig az egyik legfőbb kényeztetésnek lehetünk részesei a tágas térnek! És természetesen nem csak az utastérben van bőségesen hely, hanem a csomagtartóban is. Kalandtúra? Családlátogatás? Üzleti tárgyalás a kollégákkal? Szinte bármi belefér! És sehonnan sem késhet el, hála a testre szabott motoroknak.Zafira: még jobb formában a flexibilis hétüléses kocsi mintapéldája, a Zafira felfrissült designnal és tízféle motorral kelleti magát. Újdonság a belépőszintű 1.6-os benzines (85 kW/115 LE) és a két 1.7-es CDTI dízel (81 kW/110 LE és 92 kW/125 LE) - fokozott hatékonysággal. Elődeikhez képest 10 lóerővel is nőtt a teljesítményük, fogyasztásuk viszont öt százalékkal csökkent. Ehhez illik a Zafira magabiztosabb megjelenése, széles krómlécen viselt Opel-emblémával.



  • OPEL LUKÁCS
    VESZPRÉM, 8229 CSOPAK, FÜREDI ÚT 21.

    A Lukács Bt. 1992 áprilisban alakult. Tulajdonosi öszetételt tekintve egy családi vállalkozás. Ekkor kötött szerződést az Opel Hungary Kft-vel, új Opel személygépkocsik értékesítésére s hivatalos márkaszervíz által nyujtott szolgáltatások ellátására. Ennek feladatnak az ellátásához szükség volt a már meglévő két állásos autójavító műhely bővítésére, egy műszeres diagnosztikai műhellyel, egy kézi mosóval valamint nagyobb raktárral. A 90-es évek közepén a gazdasági változások és a növekvő igények kielégítése céljából több bankkal szerződést kötöttünk, hogy a gépkocsi vásárlást ezzel is elősegítsük. Továbbá biztosítótársaságokkal is felvettük a kapcsolatot a helyszíni biztosítások megkötése, illetve a gyors kárügyintézés miatt. Időközben szükségessé vált az új gépkocsik bemutatótermének bővítése valamint a használt autók értékesítésére szolgáló terület kialakítása. Értékesítési szolgáltatások - Az Opel teljes típusválasztéka - Teljes körű hitel, lízing ügyintézés. Bizományosi értékesítés


  • OPEL OLYMPIA
    HAJDÚ-BIHAR, 4002 DEBRECEN, MIKEPÉRCSI U. 79.

    Cégünk hivatalos Opel márkakereskedés és szerviz Debrecenben. Ami elromolhat, az el is romlik! ... de mi azért vagyunk, hogy megjavítsuk Önnek. Kollégáink lelkiismeretes munkával a probléma gyökeréig hatolva, a tünetek okait feltárva és azt kezelve szerelik meg Opeljét szervizünkben. Az Opel gépkocsik népszerűségének és a piaci igények megnövekedésének köszönhetően 1998-ban megfogalmazódott az Opel vezérképviselet vezetőségénél a Debrecenben létesítendő második Opel kereskedés gondolata. A pályázók közül vállalkozásunkat érte az a megtiszteltetés, hogy megépíthettük a 47-s számú főút Debrecen - Szeged autóút mentén, Mikepércsi út 79. sz. alatt az Olympia Autóházat, mely 2000. júliusában nyitotta meg kapuit.


  • OPELHERING AUTÓHÁZ KFT.
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, PESTI ÚT. 93.

    Szervizünkben rövid határidővel, kedvező áron vállaljuk a gépkocsik teljes körű javítását, környezetvédelmi felülvizsgálatát és műszaki vizsgáztatását.


  • DEFECT CARS KFT.
    PEST, 2360 GYÁL, PESTI ÚT 26

    Opel alkatrész üzlet Gyálon ./Bp.Táblától 100M/ található.Nyitvatartás:Hétfőtől-Péntekig 8-18-ig Szombaton 8-13-ig


  • PEPE PARTS KFT
    1118/ 1239 BUDAPEST, XVIII. KER. ÜLLŐI ÚT 579. ÉS XXIII. KER, SZENTLŐRINCI ÚT 17

    Toyota Dyna - Hiace - Yaris bontott alkatrészek is raktáron. Új alkatrészek importálása Japánból. Nyitvatartás: hétfő - péntek: 9.00 - 17.00 óráig Alkatrészek minden típusú személy - és kisteherautóhoz. Új gyári és gyári minőségű utángyártott alkatrészek raktárról és rendelésre Alkatrész személyes átvétele, házhoz szállítás, posta/ futárszolgálat igény szerint


  • PERGER ÉS TÁRSAI KFT.
    VESZPRÉM, 8229 CSOPAK, KOSSUTH ÚT 101.

    Cégünk hivatalos Suzuki márkakereskedés és szerviz Csopakon. Cégünk Csopakon Balatonfüred mellet található. A település egy igazi balatoni üdülőfalu. A falu állandó lakósainak száma mindössze 1800 fő körül mozog, amely a nyári időszakban többszörösére duzzad a szezon miatt. Nyitvatartási idő: Hétfőtől - Péntekig 8:00 - 17:00 Szombaton 8:30 - 12:00 A cég 1996-ban alakult, mint Perger és Társa Bt., a Suzuki gépkocsik értékesítésére. Ekkor kötött szerződést a Suzuki Rt.-vel, és ettől az időponttól tevékenykedik, mint Suzuki kereskedés és márkaszerviz. A vállalkozás 2000. évben átalakult Kft.-vé, de tulajdonosai továbbra is a család tagjaiból kerültek ki. Két ügyvezető, Perger Vilmos és Perger Vilmosné.


  • PORSCHE PEST
    1139 BUDAPEST, FÁY U.27.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk négy bemutatóteremmel rendelkezik. A Volkswagen a Porsche Hungaria Importőrközponttal egy épületben, a SEAT - a márkák szétválasztására törekedve - szintén a Fáy utcában, de külön épületben található, míg Škoda bemutatótermünk és a Weltauto (használtautó garanciával) értékesítésünk egy épületben, a Frangepán és Röppentyű utca sarkán várja az ügyfeleket. Az Audi 655 m2-es exkluzív bemutatóterme pedig a Röppentyű és Fáy utca sarkán várja az érdeklődőket. Nyitva tartási időn túl hívható szervizmobil: (0036)30-970-1475


  • SPEED BIKE KFT.
    1195 BUDAPEST, XIX . KER.ADY ENDRE ÚT 31.

    Speed Bike Kft. fő profilja: kerékpárok, kerékpár alkatrészek, kerékpáros ruházat, fitnesz termékek árusítása.Telefonszámaink csak Nyitvatartási időben hívható. Nyitva tartás: H-P: 10.00 - 19.00 SZ: 10.00 - 15.00 E mailt küldetsz méga a: aruhaz@speedbike.hu címre


  • SUZUKI VAGÉP - MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, JÓZSEF ATTILA U. 45

    Suzuki szolgáltatások Suzuki gépkocsik szervizelése, kötelező karbantartása Suzuki gépkocsik garanciális és garancia időn túli javítása Suzuki gépkocsi alkatrészek értékesítése.A Suzuki Vagép márkaszerviznél nem számolják fel, az 5-10 perce megkezdett órát, szemben más Suzuki szervizekkel. Nálunk nem fog csalódni az elvégzett munkában, garanciát vállalunk, minden általunk elvégzett munkára és beszerzett alkatrészre. Nyitva: H-P: 8-17 h, Szo: 9-13 h.


  • SZABÓ ZSOLT - ABDA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9151 ABDA, VASÚT U. 60/B.

    Cégem kerékpárok felújításával foglalkozik. Természetesen a kerékpárok gazdag felszereltsége mellett cégünk kiemelt figyelmet fordít a garanciakezelésre valamint az utólagos alkatrész ellátásra.


  • TISZA VOLÁN ZRT. KÖZPONT - SZEGED
    CSONGRÁD, 6724 SZEGED, BAKAY NÁNDOR UTCA 48.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Korszerű autóbuszaink és magas színvonalú javítóbázisunk garantálják a megbízható szolgáltatásokat. Helyközi, - és távolsági menetrend szerinti autóbuszjáratainkkal az ország megyeszékhelyeit, nagyobb városait és főbb idegenforgalmi, - üdülő, - történelmi, - és kiránduló helyeit kötjük össze Csongrád megyével. Utazással kapcsolatos kérdésekkel keresse Közönségkapcsolatok Irodánkat, különjáratok megrendelésével forduljon Közlekedési Vállalkozási Divíziónkhoz!


  • UNIÓ-AUTÓ KFT
    1044 BUDAPEST, MEGYERI ÚT 112.

    Rover alkatrészek külföldről.Külföldről behozott új és bontott alkatrészek értékesítése.


  • XR MOTOR KFT.
    PEST, 2049 DIÓSD, KŐBÁNYAI ÚT 22

    PEUGEOT MOTOROK ÉS ALKATRÉSZEIK KIZÁRÓLAGOS IMPORTŐRE


  • ZALANIUSZ KFT - ZALASZENTIVÁN
    ZALA, 8921 ZALASZENTIVÁN, ZRINYI UT35/B

    Cégünk a Zalaniusz Kft. esztergálással, marással, gépi forgácsolással, alkatrészek gyártásával foglalkozik.


  • A NANOSPACE Kereskedelmi-, Oktatási-, és Informatikai Bt. 1998 elején jött létre azzal a céllal, hogy bekapcsolódjon az elektronikai ipar hatalmas vérkeringésébe.


  • ALVEOLA COSMETIC KFT.
    1143 BUDAPEST, GIZELLA UTCA 31.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Alveola x-epil drspiller malu wilz beyu artdeco phyris tana agv babyliss pro nagykereskedés forgalmazó smink tetoválás, gyantázás, kozmetika, kozmetikai kezelés, elektrokozmetika.


  • KOTO AUTÓHÁZ KFT.
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, DOMBÓVÁRI U. 9.

    A KOTO Autóház Kft 1992 decemberétől forgalmazza a TOYOTA személy és haszongépjárműveit Kaposváron és a dél-dunántúli régióban.


  • QUADROTA KFT.
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, ZANATI U. 30/A

    A Quadrota Kft 1991 -ben alakult a MAZDA gépkocsi-márkát kedvelő, s azt Magyarországon ismertté és elterjedtebbé tenni akaró magánszemélyek szándékából.


  • Elsődleges szempontunk a komplex átfogó szolgáltatások nyújtása az informatika terén.


  • BIRNER HUNGÁRIA AUTÓALKATRÉSZ KFT.
    1139 BUDAPEST, FORGÁCH UTCA 14.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Autóalkatrészek és tartozékok széles választékát forgalmazza nyugati és távol-keleti autókhoz.


  • DVCOMP BT.
    1045 BUDAPEST, BERDA J. U. 54. 10. EM. 56A.

    DVCOMP BT.-számítástechnikai alkatrészek és kiegészítők forgalmazásával foglalkozik.


  • TOOLTECHNIK KFT.
    BÁCS-KISKUN, 6131 SZANK, KISZSOMBOS DŰLŐ 8.

    Gép- és gépalkatrészgyártás területén a tervezéstől a beüzemelésig vállaljuk az igények kielégítését. Emellett vállajuk egyedi gépek tervezését és gyártását.


  • CO-RUN EXPORT-IMPORT KFT.
    1139 BUDAPEST, ÜTEG UTCA 6.

    Sokan úgy gondolják, hogy csak a régebbi pár éves múltra visszatekintő vállalkozások biztosítják a megbízhatóságot, gondoskodást és szakértelmet a piacon. De mit csináljon egy dinamikus, ambiciózus, tettre kész, innovatív és becsvágyó fiatal vállalkozó illetve társaság, aki friss erővel kíván a számítástechnikai alkatrész kereskedelem embert próbáló piacán dolgozni és terjeszkedni? Azaz mit tegyünk mi akik a szakértelmen kívül rendelkezünk a fenti tulajdonságokkal és mindezt közvetíteni kívánjuk ÖN felé. Nem mást, mint megkeressük és kiaknázzuk azokat az általunk ismert lehetőségeket, melyek - egyfelől a piac lefedetlen szegmenseiből adódnak - másfelől a technikai haladás új lehetőségei kínálnak számunkra.


  • CAR-GO KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3527 MISKOLC, JÓZSEF ATTILA ÚT 74.

    Cégünk autóalkatrészekkel foglalkozik. 15 éves évfordulónk alkalmából nagyszabású informatikai beruházások eredményeképpen a Cargo Kft. elsőként dobja piacra e-Bussines szolgáltatását, melynek keretén belül 1. lépésben minden ügyfél számára publikussá, hozzáférhető úgy nevezett böngésző ablakos hozzáférést biztosít. 2. lépésként kerül bevezetésre a hőn áhított webshop szolgáltatás, mellyel a konkurens piaci szereplők közül elsőként szolgáltatunk internetes felületen. Újabb telephellyel bővült üzlethálózatunk, február óta már Debrecenben is várjuk szeretettel ügyfeleinket.


  • AUTO-PROTECT KFT.
    CSONGRÁD, 6723 SZEGED, MAKKOSERDŐ SOR 40
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk autóalkatrész forgalmazásával foglalkozik. Társaságunk immár 17 éve áll a megrendelőink szolgálatában.Az eltelt évek alatt végig a minőség és a megbizhatóság volt és lesz is a cégünk jelszava. Ezzel a hozzálással elértük, hogy az általunk értékesitett alkatrészekkel soha nem volt garanciális problémánk. Minden esetben az ügyfeleink elégedettségére tudtunk dolgozni.


  • KÁCSA AUDIÓ KFT.
    1149 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 19.

    Audió kábelek és csatlakozók, autó hifi kiegészítők szaküzlete


  • BEBUSCH KFT.
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2840 OROSZLÁNY, HANDLER KÁLMÁN ÚT3

    Bebusch Hungária Műanyagfeldolgozó Kft. A BEBUSCH GmbH és Mohr GmbH fröccsöntő technológiával gyárt műanyag és forgácsolt fém alkatrészeket elsősorban az autóipar részére, de beszállítója számítástechnikai, híradástechnikai és villamos-ipari cégeknek is. A csoport speciális forgácsolt termékek gyártásával is foglalkozik.


  • ÁBEL AUTÓHÁZ KFT.
    BARANYA, 7630 PÉCS, PÉCSVÁRADI ÚT 23

    Az ÁBEL AUTÓHÁZ KFT egyéni cégként kezdte meg működését 2004- ben.


  • BORSMAGNET KFT.
    1107 BUDAPEST, FERTŐ UTCA 14.

    Az állandó kutatás-fejlesztés eredményeként kialakított mágnes anyagoknak köszönhetően egyre kisebb méretben egyre nagyobb mágnes es energia áll rendelkezésünkre. Nem is gondolnánk, hogy a mindennapi életben is milyen gyakran használunk különféle mágnes eket. Például a mobiltelefonunk hangszórójában, számítógépünk winchesterében, hűtőszekrény ajtózárjában, rádiók hangszórójában, villanyórában.stb.


  • FRONTOSA MOTOR KFT. - DUNA PLAZA
    1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 178

    motorosfelszerelés, motorkerékpár fékrendszer, motorkerékpár fékbetét, bukósisak, crossmotor, motorkerékpár sebességváltó, motorkerékpár, motorkerékpár javítás, motoroskesztyű, motorkerékpár


  • PRIMARY 2002 KFT.
    1084 BUDAPEST, MÁTYÁS TÉR 17

    Cégünk használt számítástechnikai eszközök, monitorok, nyomtatók kis- és nagykereskedelmével foglalkozik.


  • PART-NER HUNGARIA KFT.
    PEST, 2100 GÖDÖLLŐ, ANTALHEGYI U. 34.

    A PART-ner Hungaria Kft az Uni-Lok képviselete.


  • VÁCI ÉS TÁRSAI KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3533 MISKOLC, LÓRÁNTFFY ZS. U. 32.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Váci és Társai Kft.-t 1998. szeptember 17-én az utóbbi évek legsikeresebb modelljével 206 magyarországi bevezetésével egy időben nyitotta meg Peugeot márkakereskedését Miskolcon.


  • LASARM SZÁMÍTÁSTECHNIKA
    1091 BUDAPEST, MIHALKOVICS U. 14 I

    Szolgáltatásaink: Számítógép javítás, karbantartás Számítógép alkatrész értékesítés Komplett számítógép konfigurációk összeszelése, értékesítése Multimédiás eszközök (Hangfal szettek, házi mozi rendszerek) Szoftverkészítés, értékesítés, telepítés, és installálás Weboldal tervezés, készítés, karbantartás Kis és nagy számítástechnikai hálózatok tervezése, kiépítése, karbantartása (Linux, Windows NT) OKJ és ECDL oktatás Szaktanácsadás Névjegykártya és szórólapkészítés Adatmentés, archiválás


  • KÖVESDÁN KFT.
    1221 BUDAPEST, HAJÓ U. 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Opel Kövesdán Személygépkocsik kiskereskedelme


  • OMEGA KERESKEDELMI KFT.
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, Szűcs u. 2.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Szervizünk vállalja egyedi készülékek (adapterek, műszerek, tápegységek) kisdarabszámú gyártását, különleges eszközök javítását.


  • GRAVITÁS 2000 GÉPIPARI KFT.
    1139 BUDAPEST, LOMB U 31/C

    Tevékenységünkben a hangsúlyt a precízióra, a különleges gyártási feladatok megoldására, illetve a célgépek és célberendezések tervezése, gyártása, szervízelése tekintetében a megrendelő igényeinek maximális kielégítésére helyezzük. Cégünk tevékenységi köre megalakuláskor és jelenleg is egyedi és kis-sorozatban gyártott alkatrészek, szerszámok és készülékek, célgépek tervezése gyártása és forgalmazása.


  • PC TRIÓ 97 KFT.
    FEJÉR, 2400 DUNAÚJVÁROS, MARTINOVICS U. 35. VII/1.

    Működési területeink számítógépes rendszerek tervezése, üzemeltetése, szoftverfejlesztés, weblapfejlesztés és üzemeltetés. Emellett ellátjuk partnereinket a számukra szükséges eszközökkel és kellékanyagokkal. Segítséget nyújtunk számukra a számítástechnikával kapcsolatos munkájuk ellátásában is.


  • IMS CONNECTOR SYSTEMS KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, IPAR KRT. 27.
    Rating 33 csillag 7 vélemény alapján

    IMCS Computersysteme GmbH - Systembetreuung - Programmierung - Hardware - EDV-Dienstleistungen - Beratung - Webhosting


  • GLOBAL IT SERVICES KFT.
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, BÍRÓ MÁRTON ÚT 37.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Számítástecnikai alkatrészek és kiegészítőf forgalmazása és szervíz.


12345678910