ALSÓNEMESAPÁTI


9 találat ALSÓNEMESAPÁTI településen

  • Díjazott Cég
    NÉMETH MÉHÉSZET
    ZALA, 8924 ALSÓNEMESAPÁTI, PETŐFI U. 53.

    Elsősorban tájvédelmi körzetekbe, mindenfajta forgalomtól távoli, minél érintetlenebb helyekre vándorlunk, hogy ne csak finom, hanem a lehető legtisztább állapotú mézet tudjuk gyűjteni a kis mézgyűjtőkkel. Méhészetünk elnyerte 2006-ban az Év Méhésze Díjat. Termékeinket a zalaegerszegi, körmendi és a káptalantóti piacon illetve kézműves vásárokon és gasztronómiai rendezvényeken lehet megvásárolni. E-mailben ill. telefonon történő megrendeléseket postai utánvéttel is tudjuk teljesíteni. Havonta egy - általában egy csütörtöki - napon Budapesti árusító körutat is tartunk, mely pontos időpontját a honlapunkon tesszük közzé.


  • HERAKLITH-HUNGÁRIA KFT.
    ZALA, 8924 ALSÓNEMESAPÁTI, IPARTELEP

    Termékskálát folyamatosan bővítik. Az utóbbi időben egyre nagyobb az érdeklődés a kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező, hazai gyártású és importból származó kőzetgyapot-betétes Tektalan építőlapok iránt. Természetesen a Heraklith csoport összes terméke a felhasználók rendelkezésére áll a Heraklith-Hungária Kft. forgalmazásában.Termékeik minőségét nem csak a termelési, részlegen dolgozó munkatársak hozzáértése, szaktudása, lelkiismeretes munkája, hanem az 1998-ban megszerzett ISO 9001 minősítés is garantálja.


  • DR. SELMECZI KAMILL
    ZALA, 8924 ALSÓNEMESAPÁTI, RÁKÓCZI ÚT 32.

    háziorvos, orvos


  • KERTÉSZHÁZ VENDÉGLŐ ÉS PANZIÓ
    ZALA, 8924 ALSÓNEMESAPÁTI, AVASHEGY 6

    Étterem: Glutén és laktóz mentes ételeket a vendég kívánságára elkészítjük! Panziónkban a vendég érkezésekor ingyenes légtisztítást végzünk. Kívánságra ingyenes só terápia lehetséges. Lebonyolítható rendezvények esküvő, díszvacsora Hangulatos éttermünkben, várjuk kedves vendégeinket! Vállaljuk rendezvények, esküvők lebonyolítását is max. 50 főig. Az étteremben ingyenes Internet lehetőség. A férőhely az étteremben rendezvényesetén 70 fő Nyitva tartás: egész évben


  • ALSÓNEMESAPÁTI FIÓKPOSTA
    8924 ALSÓNEMESAPÁTI, PETŐFI UTCA 4/B

    postai pénzküldés, külföldi lap forgalmazás, postázás, postabank, belföldi postacsomag, csomag belföldre, bélyeg, napilap, posta gépjármű biztosítás, postai csekk, levél belföldre, levél kézbesítés,


  • ALSÓNEMESAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    ZALA, 8924 ALSÓNEMESAPÁTI, PETŐFI S.U.1.

    helyi közutak és közterületek fenntartása, vízrendezés és csapadékvíz elvezetés


  • ALSÓNEMESAPÁTI POLGÁRŐR EGYESÜLET
    8921 ALSÓNEMESAPÁTI, PETŐFI U. 1.

    környezetvédelemi tevékenység, érték védelem, település védelem, polgárőrség magyarország, értékvédelem, polgárör, bűnüldözés, forgalom irányítás, rend fentartása, rendfentartás, jelzőőri feladatok


  • JAGAFA JAGASICS DEZSŐ
    ZALA, 8924 ALSÓNEMESAPÁTI, RÁKÓCZI UTCA 8

    műanyag ablak, családi ház, faszerkezetes ház, alapozás, szakértő, tető, faház, asztalosmunkák, garázs, belsőépítészet, álmennyezet, cserép, tetőfedés, szaktanácsadás, építészeti tervezés, fatároló,


  • POSTA BIZTOSÍTÓ - ALSÓNEMESAPÁTI
    8924 ALSÓNEMESAPÁTI, PETŐFI UTCA 4/B

    biztosítás, postatestőr, postaértékőr, gépjárműbiztosítás, postautasőr, casco biztosítás, kötelező felelősségbiztosítás, postaautósőr, posta biztosítások, casco, utasbiztosítás, biztosítás kalkulátor,