ALVÁZMOSÁS


17 találat ALVÁZMOSÁS kulcsszóra

  • CARMO KFT-SUZUKI CARMO-NYÍREGYHÁZA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4246 NYÍREGYHÁZA, OROSI U. 29/A.
    Rating 33 csillag 3 vélemény alapján

    Cégünk a 90'-es évek elején kezdte működését, a Magyar Suzuki Rt.-vel kötött megállapodás alapján a magyarországi Suzuki márkakereskedői hálózat új tagjaként. Ügyfeleink bizalma és vásárlói kedve már az első években szűkössé tette szalonunkat, így 1994-ben mostani telephelyünkön folytattuk működésünket, melynek eredményeként mára tágas, barátságos atmoszférában üdvözöljük vásárlóinkat. Ügyfeleink a megye egész területéről jöttek hozzánk, ezért arra gondoltunk, hogy nem csak a megyeszékhely területén állunk vásárlóink szolgálatára. 1994-ben megnyitottuk Fehérgyarmaton, majd 1999-ben Mátészalkán impozáns szalonunkat. Így az ezredfordulóra elmondhattuk, hogy a megszokott minőséget, termék- és szolgáltatáskínálatot nyújtjuk mindhárom városban.


  • LEITOLD AUTÓSZERVÍZ
    1131 BUDAPEST, DOLMÁNY UTCA 24

    Vállalja Személy és Teher gépjárművek teljeskörű szervízelését, flottakezelés! Alvázmosás Aktivhabos Külső mosás Vegyszeres Motormosás Teher és Személyautó Zsírzás Olajcsere Alvázvédelem Autófényezés vizesbázisú festékkel! Karosszéria javítás Biztosítás és kárügyintézés rövid határidővel! Vizsgáztatás, Zöldkártya Autómentés 0-24h


  • SUZUKI BORONGICS AUTÓJAVÍTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
    SOMOGY, 8630 BALATONBOGLÁR, VIKÁR BÉLA UTCA 2.

    A Suzuki Borongics Autójavító és Kereskedelmi Kft. 1997. január 1-től működik, bár az autókereskedés múltja 1993 nyarára nyúlik vissza, amikor az ügyvezető egyéni vállalkozóként kezdte a Suzuki márkakereskedelmet. 2006-ban újjáépült szalonunkban a Suzuki teljes típusválasztékával várjuk kedves ügyfeleinket. A hitel, a biztosítás és a kárrendezés ügyintézése a helyszínen történik. Használt autós telepünkön beszámított és bizományos értékesítésre átadott gépjárművek közül válogathat. Szervizünkben minden típusú autó szervizelését, motorkerékpárok és 3, 5 tonna alatti gépjárművek műszaki vizsgáztatását, és környezetvédelmi igazolólapok kiadását is elvégezzük. Az autójavítás minden területén folyamatosan megújuló műszaki háttérrel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Autóvillamossági szerelés, karosszériajavítás, fényezés mellett téli-nyári gumiabroncsok értékesítésével, javításával és szerelésével is foglalkozunk.


  • NAPFÉNY 98 KFT.
    1094 BUDAPEST, BALÁZS BÉLA U. 39
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Logamon 2002 Autómosó Kft Budapest 2 pontján várja új és régi ügyfeleit Cégek részére Flottakedvezményt biztosítunk Szolgáltatásaink Autómosás, polírozás, autókozmetika cím Száva utca és Orczy tér Polírozás Farkas László.


  • TOMBÁCZ AUTÓKOZMETIKA ÉS GUMISZERVIZ
    CSONGRÁD, 6772 DESZK, ALKOTMÁNY UTCA 13

    motormosás, centírozás, kárpittiszítás, alvázmosás, gumiabroncs, polírozás, klímafertőtlenítés, gumiabroncs javítás, dekeftjavítás, téli gumi, autómosó, gumiszerelés, gumiértékesítés


  • CARMO KFT.-SUZUKI CARMO FEHÉRGYARMAT
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4900 FEHÉRGYARMAT, MATOLCSI U. 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Carmo Kft., mint a kelet-magyarországi régió egyik leggyorsabban fejlődő vállalkozása, kitűzött célnak tekinti vásárlói, ügyfelei legszínvonalasabb kiszolgálását. Cégünk a 90'-es évek elején kezdte működését, a Magyar Suzuki Rt.-vel kötött megállapodás alapján a magyarországi Suzuki márkakereskedői hálózat új tagjaként. Ügyfeleink bizalma és vásárlói kedve már az első években szűkössé tette szalonunkat, így 1994-ben mostani telephelyünkön folytattuk működésünket, melynek eredményeként mára tágas, barátságos atmoszférában üdvözöljük vásárlóinkat. Ügyfeleink a megye egész területéről jöttek hozzánk, ezért arra gondoltunk, hogy nem csak a megyeszékhely területén állunk vásárlóink szolgálatára. 1994-ben megnyitottuk Fehérgyarmaton, majd 1999-ben Mátészalkán impozáns szalonunkat. Így az ezredfordulóra elmondhattuk, hogy a megszokott minőséget, termék- és szolgáltatáskínálatot nyújtjuk mindhárom városban.szerviz: 7.30 - 17.00


  • MESTER MOSÓ
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, ISTVÁN ÚT 60

    karceltávolítás polírozás, alvázmosás, autómosás, bogároldás, vas szennyeződés eltávolítás, kátrány eltávolítás, kárpittisztítás, folttisztítás, rágógumi folteltávolítás, gyanta, hologramm mentesítés,


  • DHM VAGYONKEZELŐ KFT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, ÚJ CSÓRI ÚT 30

    kisteher kölcsönzés, új gumik, kézi autómosás, autó tartozékok, használt gumik, gumi, autómosás, gumiszerviz, autókozmetika, horpadás, értékesítés, kistehergépkocsi gumik, tuning, kárpittisztítás,


  • POLGÁR SZOLGÁLTATÓ BT
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, HOCK J. UTCA 21

    védő viaszozás, alvázmosás, raktár fertőtlenítés, busz mosás, tehergépkocsi mosás, bőrápolás, platómosás, kézi autómosás, nano technológia, személygépkocsi mosás, motormosás, utastér tisztítás,


  • KÉZI AUTÓMOSÓ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, KÖRNYEI ÚT 15

    fertőtlenítés, műszerfal ápolás, bőrtisztítás, karcmentesítés, vegyszeres belső ápolás, alvázmosás, belső tisztítás, motormosás, kárpittisztítás



  • CARMO KFT-SUZUKI CARMO-MÁTÉSZALKA
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4700 MÁTÉSZALKA, JÁRMI U. 55.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az indulás óta a mai napig elmondható, hogy az autókereskedelemmel és szolgáltatással kapcsolatos valamennyi tevékenységet a CARMO Kft. az ügyfelek igényeinek kielégítése érdekében biztosítja. Műszaki vizsgáztatás, környezetvédelmi felülvizsgálat, gépjármű eredetiségvizsgálat, alkatrész és kiegészítők értékesítése. Az indulás óta forgalmazott több mint 5000 darab új gépkocsival a megyében a CARMO Kft. kb. 20 %-os piaci részesedést mondhat magáénak.


  • SONAX AUTÓMOSÓ
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, KOND VEZÉR UTCA 5

    polírozás, autómosás, gumiértékesítés, vaxolás, belső takarítás, gyorsszerviz, nano wax, alkatrész árusítás, gumiszerelés, kárpittisztítás, olajcsere, autószerviz, alvázmosás


  • AUTO MAGIC KÉZI AUTÓMOSÓ ÉS KOZMETIKA
    HAJDÚ-BIHAR, 4031 DEBRECEN, SZOBOSZLÓI ÚT 71

    alvázmosás, kézi autómosás, anti bakteriális kezelés, motormosás, penész, allergiamentesítés, beltéri szagtalanítás, gombátlanítás, vírustalanítás, polírozás, kárpittisztítás, gumiszerviz, olajcsere,


  • AUTÓ SKOLLY KFT
    PEST, 2700 CEGLÉD, KŐRÖSI ÚT 65

    kézi autótisztítás, vizsgára felkészítés, műszaki vizsgáztatás, alvázmosás, kisjavítás, motormosás


  • KÉZI AUTÓMOSÓ ÉS AUTÓKOZMETIKA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, GABONA RAKPART 6.

    Kézi autómosás, autókozmetika és kárpittisztítás


  • WIZARD AUTÓ
    PEST, 2112 VERESEGYHÁZ, KÖVES UTCA 3

    kézimosó, bőrtisztítás, kárpittisztítás, alvázmosás, könnyűfém felni, matrica eltávolítás, külső mosás, polírozás, csomád, műanyag ápolás, autómosó, műszaki vizsgáztatás, kárpitjavítás,


  • SIKA MIKA KFT
    FEJÉR, 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, ZRÍNYI UTCA 1

    lemezfelni, használt gumi, kézi autómosás, gumijavítás, polírozás, új gumi, alvázmosás, kárpittisztítás, alufelni, dísztárcsák, autómosás, felnijavítás, belső takarítás, motormosás, autókozmetika