ANGOL JOGI FORDÍTÁS
31 találat ANGOL JOGI FORDÍTÁS kulcsszóra
Minőségi fordítás, gyorsan, olcsón! Szakfordítás magyarról idegen nyelvre, idegen nyelvről magyarra. - Szakszövegek fordítása (jogi, műszaki, gazdasági, egészségügyi) - Cég- magánlevelezésének fordítása - Céges dokumentumok fordítása (Társasági szerződés, alapszabály, alapító okirat stb.) - Honlapok fordítása - Lektorálás - Tolmácsolás Baranya megye területén - Nyelvoktatás Baranya megye területén
-10%
Ügyvédi irodám Pécs szívében, a Király utca 22. szám alatt található. Ezen a helyen egy több évtizedes múltra visszatekintő "ügyvédi munkaközösségnek" válhattam tagjává, mely tradícióival és kiemelkedő szakmaiságával vált ismertté Pécsett. Eddigi szakmai tapasztalatom során megtanultam, hogy az ügyvéd-ügyfél viszony jóval több, mint egy üzleti kapcsolat, ezért igyekszem a közöttem és kollégáim között lévő, kölcsönös tiszteleten alapuló személyes kapcsolatot ügyfeleimmel szemben is megőrizni. Irodám a klasszikus ügyvédi feladatokon felül - a XXI. század kihívásainak megfelelően - teljes körű ügyvédi tevékenység nyújtásával áll az ügyfelek rendelkezésére. Köszönhetően a pécsi, budapesti, mosonmagyaróvári, és zalaegerszegi partnerirodáknak országszerte képes vagyok rövid időn belül színvonalas szolgáltatást nyújtani. Irodám közvetlen kapcsolatban áll angol, német, és olasz tolmácsokkal, fordítókkal, így külföldi ügyfeleim is akadály nélkül, bizalommal fordulhatnak hozzám.
Az EasyWay Kft. kifejezetten cégek alkalmazottainak nyelvoktatására szakosodott, olyan jellegű képzést nyújtva, amely figyelembe veszi az egyes cégek szakterületéből adódó sajátosságokat.
Fordító Iroda
Általános és jogi szakfordítás. Minőségi fordítás kedvező áron szakképzett fordítóinkkal szinte bármely nyelvre. Visszatérő megrendelőknek kedvezmény.
Transword fordító iroda, fordítás, lektorálás, szakmai fordítás, műszaki fordítás, Cégünk 1992. nyarán, mint Petit Stúdió Nyomdaipari Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. két taggal alakult.
Egyéni vállalkozóként fordítások készítésével foglalkozunk.
Fordítás cégalapításhoz, külföldi munkavállaláshoz, tanuláshoz, iratok fordítása hitelesítéssel, lektorálással. Műszaki, pénzügyi, gazdasági, jogi szakfordítások és általános fordítás. Szinte valamennyi európai nyelvvel valamint arab nyelvvel is foglalkozunk. Ingyenes árajánlat készítés. Fordítások magas színvonalon, határidőre. Fordításainkat minden esetben szakterületekre specializálódott fordítók végzik.
Cégünk 1992 óta működik. Jogi, kereskedelmi, üzleti szakfordítással foglalkozunk francia, német és angol nyelven. Igen rövid határidőket is vállalunk, minden anyagot szigorúan bizalmasan kezelünk. Kiváló minőségbiztosítási, ötszörös ellenőrzési rendszerrel dolgozunk.
- NYELVHATÁR OKTATÁSI STÚDIÓ ÉS FORDÍTÓIRODA SZOLGÁLTATÓ BT.
VAS, 9970 SZENTGOTTHÁRD, DEÁK FERENC UTCA 15. FSZT.NYELVHATÁR FORDÍTÓIRODA - SZENTGOTTHÁRD, VAS MEGYE Fordítás kiváló minőségben a legkedvezőbb áron! Non-stop ügyfélszolgálat és online ügyintézés E-mailben vagy faxon történő megrendelés esetén sürgős határidejű fordításnál kérjük telefonon is jelezze igényét ügyintézőnk részére. Tel.: 06-94/554-201 Fax: 06-94/554-202 Mobil: 06-20/9181-607 E-mail: info@nyelvhatar.hu Ha teheti, forduljon hozzánk személyesen hétfőtől péntekig 09.00 és 17.00 óra között nyitva tartó szentgotthárdi irodánkban. Irodánk székhelye: 9970 Szentgotthárd, Deák F. u. 15 fszt. Referenciák Több, mint száz magyarországi cég, köztük multinacionális világcégek. Több mint harminc magyarországi intézmény. Több, mint húsz osztrák cég és intézmény. Több, mint húsz németországi vállalat. Több száz magyar és külföldi lakossági megrendelő.
A Logon Fordítóiroda fordítással, szoftverátültetéssel, tolmácsolással és szerkesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat végez angol, cseh, francia, holland, horvát, lengyel, magyar, német, olasz, orosz, román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, ukrán nyelven az alábbi témakörökben: szoftver, orvostudomány, jog, természettudományok, oktatás, Internet, pénzügy, gazdaság.
fordítás, jogi tolmácsolás, nyelvoktatás, román tolmács, gazdasági szakfordítás, orvosi szövegek fordítása, angol tolmács, szakfordítás, konferencia tolmácsolás, szinkrontolmácsolás, tolmácsolás,
- anyanyelvű fordítók/lektorok; - szaktolmácsok; - minőség; - pontos határidők; - versenyképes árak;
Jogi szakfordítás jogász-szakfordítótól!
espell fordítóiroda-csoport Az espell magyar és nemzetközi vállalatok igényeire specializálódott, professzionális nyelvi szolgáltató és lokalizációs partner. Képzett belső fordítógárdájával nagy kapacitást és gyors átfutást biztosít, külső fordítóinak munkáját pedig házon belül ellenőrzi. Három kontinens 17 országában működő partnerirodáival és 50 nyelvre letesztelt külföldi alvállalkozóival az espell a magyar, európai és nemzetközi vállalatok bármilyen fordítási igényét ? pénzügyi fordítás, jogi fordítás, marketingfordítás, műszaki fordítás, IT-fordítás, orvosi fordítás, lokalizáció, tolmácsolás ? képes kiszolgálni az összes európai és a főbb távol-keleti nyelveken. 30 fős csapatával a pontos szervezést, kritikus időzítést, speciális szoftvereket vagy ritka fájlformátumokat igénylő feladatokat is megbízhatóan megoldja. Az espell komplex nyelvi szolgáltatásokat nyújt 50 nyelven, így ügyfeleinek nem kell több alvállalkozó között szétaprózniuk a feladatokat.
Irodánk kiváló minőségű, megfizethető fordítási, tolmácsolási szolgáltatásaival várja Önt! Magasan képzett, segítőkész ügyintézőink segítik kiválasztani az Ön számára leginkább megfelelő megoldást. Az ILS várja megkereséseit! Forduljon hozzánk bizalommal, legyen szó fordításról, tolmácsolásról. Kérje ajánlatunkat, tegyen próbára minket! - Nem fog csalódni!
Villámfordítás - 0-24 online fordítóiroda Felesleges adminisztrációtól mentes online ügyintézés, ingyenes ajánlat éjjel nappal, rövid határidő, bankkártyás fizetés. Hogyan rendelhető meg a fordítás? A nyelvek és a karakterszám megadásával a megrendelő azonnal megtudhatja, hogy a fordítás milyen határidővel és díjon készül el. A karakterszám a fordítandó szöveg betűinek szóközökkel együtt vett száma. Ha nem ismert a karakterszám, küldje el e-mailben a fordítandó szöveget és munkatársunk ez alapján pontos árajánlatot küld. Minőségi garancia A fordítóiroda okleveles szakfordító munkatársai szakmájuk legjobbjai, akik kiválóan ismerik szakterületük nyelvezetét és jellemzően az anyanyelvükre fordítanak. A Villámfordítás.hu időgaranciát vállal a fordítás határidőre történő átadására. A megrendelők saját fiókjukban nyomon követhetik a fordítás menetét és letölthetik a kész fordítást.
Kizárólag jogi szövegek fordítása angol-német-magyar nyelvkominációkban.
fordítás, szakfordítás, lektorálás, tolmácsolás, angol, német, olasz, francia, orosz, horvát, szerb, szlovén, szlovák, lengyel nyelven. műszaki, építészeti, jogi, gazdasági, pénzügyi, orvosi, banki,
Cégünk angol és német jogi, gazdasági és műszaki szakfordításokat készít. Több mint 10 év tapasztalat. 300 szó ingyenes próbafordítás. Törzsvásárlóknak kedvezmények.
1993.05.05. óta, változatlan csapattal és elérhetőséggel dolgozunk! Az Andi Non-Stop Fordító Bt. családi vállalkozásként alakult 1993-ban, de a fordítók szakmai múltja ennél jóval messzebbre tekint vissza.
A WordCareTeam következetes, gyors és hibátlan fordítást kínál Önnek elérhető áron!
Professzionális szintű fordítás, szakfordítás, lektorálás, tolmácsolás és teljes körű nyelvi szolgáltatások, világnyelveken, közép-kelet-európai és egyes ritka nyelveken, valamint idegen nyelvek között, szinte minden szakterületen. Szinkron, konszekutív és kísérő tolmácsolás. Tapasztalt, kvalifikált fordítók és tolmácsok. Magas színvonalú, megbízható, gyors és precíz munkavégzés, rugalmas teljesítés, ügyfélközpontú ügyintézés. Kiváló hazai és nemzetközi referenciák.
Cégünk, a Fekete-Szemző Fordító Iroda Kft. vállalja kedvező áron, rövid határidőre fordítások elkészítését a legtöbb európai nyelven. A fordíttatni kívánt szöveg elküldhető E-mailben (forditoiroda@invitel.hu), faxon: 06- 62/533-956-os telefonszámra, postán vagy leadható személyesen ügyfélszolgálati irodánkban, melynek címe: 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre út 20/B .(Nyitvatartási idő: hétfőtől csütörtökig 8-14, pénteken 8-12 óráig.) Kérjük további információk és árajánlat igénylése céljából forduljon hozzánk bizalommal a 06-20/544-6465-ös vagy a 06-62/533-955-ös telefonszámon, vagy a fent megadott email címen.
angol műszaki fordítás, nyelvvizsga, fordítás németről, angol nyelvű fordítás, nyelvvizsga felkészítő, sürgős fordítás, fordító iroda, szakfordítás, fordítás, jogi angol, angol korrepetálás, gazdasági
Kurdiné Molnár Eszter vagyok, 2000 óra foglalkozom az egészségügyi szaknyelv oktatásával, nyelvvizsgáztatással, nyelvvizsgafejlesztéssel, jegyzetírással, tankönyv szerkesztéssel. Fordításól (egészségügyi, társadalomtudományi, EU) szaknyelvi szövegeket vállalok, általános fordítással szintén foglalkozom. Szabadúszó fordító és tolmács vagyok a tanítás mellett. Jelenleg az IDEFICS (dietetikai problémák és az elhízás felismerésével foglalkozó szervezet) számára készítek fordításokat. A fordítási munkák elkészítésére otthonomban kerül sor. * A munkák elkészítése során igénybe veszem a számítógép és az internet adta lehetőségeket. * Pécsett lehetséges a munka személyes átvétele és leadása, azonban a legtöbb megbízást emailben teljesítem, a megrendelő elküldi a fordítandó szöveget, én pedig a munka elkészültével a megrendelő részére visszaküldöm. * Számlaképes vagyok.
Tanai & Co. Fordító, Tolmácsoló és Nyelvoktató Bt. Zalaegerszeg Püspöki u. 11/A 8900 Tel.: 92/511-023 Mobil: 0620-9284-919 E-mail: tanaimik@enternet.hu Szolgáltatásaink: Fordítás, szakfordítás, hiteles fordítás, anyanyelvi lektorálás németre, angolra és magyarra. Okiratok, bizonyítványok, diplomák, gépkönyvek, szerződések, zárójelentések, általános, közgazdasági, orvosi, pénzügyi, banki, kereskedelmi, jogi, biztosítási, műszaki, egészségügyi stb. szakszöveg, magán- és üzleti levelezések, pályázatok, tanulmányok, kutatások, recenziók, sajtóanyagok, cikkek, honlapok, fordítása. A FORDÍTÁSI KÖLTSÉGET A FORDÍTÁS ELŐTT KÖZÖLJÜK. Nagyobb oldalszámú rendelések esetén kedvezményes árat biztosítunk! Anyanyelvi lektorálás Minden német vagy angol szöveget anyanyelvi lektor ellenőriz. LEKTORÁLÁSI DÍJAT NEM SZÁMÍTUNK FEL! SÜRGŐSSÉGI DÍJAT NEM SZÁMÍTUNK FEL! Tolmácsolás, szinkrontolmácsolás . Konferenciák
Cégünk vállalja általános témájú és jogi tárgyú szövegek, különösen: - szerződések - levelek - jogszabályok, szabályzatok - pályázatok - társasági iratok - bírósági határozatok, hatósági iratok és egyéb jogi témájú szövegek fordítását angol nyelvről magyarra.
angol nyelvoktatás, szinkrontolmácsolás angol nyelven, angol tolmács, angol szinkrontolmács, angol szakfordító, eu s fordítás, angol fordítás, hiteles, angol fordító, gazdasági fordítás, angol
Sok-sok felhalmozott tapasztalattal, nyelvészeti és mérnöki háttérrel rendelkező, felkészült, lelkiismeretes munkát végző fordítók várják megrendelését. Gyors, precíz fordítások. Cégiratait, iratait, dokumentumait hietelsíteni is tudjuk, avagy fordítói záradékkal látjuk el. Fő nyelveink: francia, angol, spanyol, német, orosz, ukrán, szlovák, cseh, szlovén, szerb, horvát, bolgár, lengyel. Idegen nyelvek között is dolgozunk, pl. angol-francia, spanyol-francia, stb. nyelvpárokban. Nyitvatartásunk rugalmas, alkalmazkodunk az egyedi igényekhez. We do translate between Hungarian and English, French, German, Russian, Czech, Slovakian, etc.
szakfordítás, angol magyar fordítás, fordítás az európai unió bármely nyelvére, műszaki fordítás, hiteles fordítás, jogi fordítás, román fordítás, spanyol fordítás, német fordítás, tolmácsolás,

