ANGOL
Több mint 500 találat ANGOL kulcsszóra
Nyelviskolák és magántanárok szaknévsora.
Balaton Képzőközpont. Akkreditált felnőttképzési intézmény, nyelviskola és nyelvvizsga hely. Siófok, Fonyód, Keszthely. Nyelviskola, OKJ szakmai képzés.
Pub és Étterem cégünk vendéglátással foglalkozik.
A helytörténeti szakkör gyűjteménye alapján az első adatok a bodajki iskoláról l733-ból valók. Ebben az évben a tanulók létszáma 55 fő volt. 1745-ben a bodajki tanító Mecséri József volt. 1770-ben 30 tanulót tanított Kovarik Mihály. 1781-ben pedig 52 gyermeket tanítottak magyar és német nyelven. 1786-ban a mezőváros református lakossága a Helytartótanácstól kért engedélyt református tanító alkalmazására. A meglévő adatok alapján 1841-ben már 63 gyerek járt a református iskolába. A katolikus iskolába 146 gyerek járt, itt németül és magyarul tanítottak. Az iskolában egy tanító és egy segédtanító dolgozott. A tanítás mindkét felekezetnél egytanítós, egytantermes iskolában folyt. Az iskolába télen mindig több gyerek járt, mint tavasszal. Ennek oka, hogy a nehéz tavaszi munkákba már a kisiskolás korú gyerekeket is bevonták. Bodajkon a két elemi iskolán kívül 1933-tól gazdasági továbbképző és általános továbbképző iskola is működött.
használtruha, női, férfi, gyerek ruházat, holland, amerikai, angol használtruha enki számára kedvező árakon, 60 négyzetméteren 1500 vállfára akasztott ruha, folyamatos árufeltöltéssel
Európában, Velencében nyílt az első kávézó 1624-ben, majd Anglia, Franciaország és Európa többi országában.
üzleti tanácsadás, könyvelés, német fordítás, angol fordítás, kertépítés.
Dr. Gerencsér Ferenc ügyvéd vagyok. Kilenc év állatorvosi gyakorlat után tértem át a jogi pályára. Természetvédelmi szakmérnöki képesítéssel is rendelkezem.
Az ANGOL ÉS NÉMET TAGOZATOS ÁLTALÁNOS ISKOLA oktatással foglalkozik.
Bababutik.com - minőségi angol használt babaruhák és gyermekruhák webáruháza! Tekints be hozzánk, nagyon szép ruhákat kínálunk megfizethető áron!
használtruha, női és férfi, pulóverek, pólók, ingek, farmer és szövetnadrágok, kabátok, sportruházat, női, topok, szoknyák, ruhák, fürdőruhák, gyerekruhák, cipők, fehérnemű, lakástextil, érdekességek,
Cégünk bőrdíszmű termékeket forgalmaz.
Cégünk ruházati üzletet üzemeltet az Europarkban
- A VASÚT A GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY ÓVODÁJA
CSONGRÁD, 6722 SZEGED, SZENTHÁROMSÁG U. 47
5 csillag 1 vélemény alapjánKorszerűen berendezett környezetben az alábbi változatos tevékenységeket kínáljuk: Változatosan szervezett színes játék tevékenységet, sok mesével, verssel, zenével - énekkel. Mindennapos testnevelés keretében tartásjavító, mezítlábas lábboltozat erősítő tornát. A szabadban rendszeres mozgást, játékot, gyakori élményszerző kirándulást A gyermekek születés- és névnapjának bensőséges megünneplését. A tevékenységközpontú óvodai nevelés a gyermek központba helyezését és az óvoda nevelési funkciójának kiteljesítését tekinti alapvető feladatának. Célja a gyermeki személyiség fejlesztése, életre való felkészítése, a tevékenységek által és a tevékenységeken keresztül.
Professzionális oktatási struktúrával várjuk a vállalatok üzleti és szaknyelvi tanfolyam igényét.
Cégünk az első személyszállítást végző Kft.-k között alakult az országban 1990-ben. Legfontosabb feladatunknak mindig Megrendelőink érdekeit és biztonságát tartjuk szem előtt. További információkért keresse fel honlapunkat:www.siobusz.hu
ISO 9001, ISO 14001, ISO/TS 16949, ISO 22000, MSZ 28001 (OHSAS 18001) rendszerek megvalósítása, karbantartása, tanúsításra történő felkészítése, tanácsadás, auditor képzések, ismeretbővítő tréningek megtartása, üzleti folyamtok optimalizálása, mérnöki tevékenységek, angol nyelvű szakfordítás.
A jó állásokhoz nyelvtudást kérnek. Az oktatás központjában a beszédkészség és a beszédértés fejlesztése áll, természetesen az ehhez szükséges és ezzel arányban álló írásbeli képességek és nyelvtani ismeretek megtanításával és számonkérésével együtt.
A BIG BEN 1991-ben alakult, és az azóta eltelt években a külföldi nyelvtanulás egyik vezető szervezőjeként működik Magyarországon. A BIG BEN megalakulása óta ugyanabban a személyi összetételben működik, amely a megfelelő tapasztalatot és gyakorlatot biztosítja.
Üzletünkben a napi kereskedelmi tevékenység mellett intézmények, lakóházak, lakások egyedi igények alapján való függönyözését is elvégezzük. Legfiatalabb részlegünkben igényes angol kisbútorokat és lakásdíszítő tárgyakat árulunk.
- BATSÁNYI JÁNOS MAGYAR - ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÉS SPORTISKOLAI TAGINTÉZMÉNYE,
VESZPRÉM, 8297 TAPOLCA, STADION U. 16.A BATSÁNYI JÁNOS - Két Tanítási Nyelvű - ÁLTALÁNOS ISKOLA oktatásal foglalkozik. A gyermek személyiségének, tehetségének kibontakoztatása egyéni bánásmód alapján. Fő értékeink: Műveltségre, informáltságra való törekvés, iskolai demokrácia, értelmes rend, tisztaság, derű, vidámság. A szakmai szempontok mellett rendkívül fontosnak tartjuk a kisgyermekekkel való szerető gondoskodást
uzlet, bolt, konyv, könyv, angol könyvesbolt, újság, konyvek, papíráru kiskereskedelem, angol
Tolmács fordító szolgálat 45 nyelven:albán, angol, arab, bolgár, bosnyák, cseh, dán, eszperantó, észt, finn, flamand, francia, görög, grúz, héber, holland, horvát, japán, kínai, koreai, kurd, lengyel, lett, litván, macedón, moldáv, mongol, német, norvég, olasz, orosz, örmény, portugál, román, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, thai, török, ukrán, vietnámi nyelveken.
fordítás, szakfordítás, lektorálás, tolmácsolás, angol, német, olasz, francia, orosz, horvát, szerb, szlovén, szlovák, lengyel nyelven. műszaki, építészeti, jogi, gazdasági, pénzügyi, orvosi, banki,
férfi divat, szabóság, öltönyök, klasszikus szabású 2 és 3 részes öltönyök, gyapjúszövet öltönyök, 70 100 angol gyapjúszövetből, esküvői öltönyök, egyedi elképzeléseket is vállalunk, alkalmi öltönyök,
- MÉTERÁRU, RÖVIDÁRU, KÉZIMUNKA SZAKÜZLET KREATÍV HOBBY ÜZLET
PEST, 2030 ÉRD, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 154.
1 csillag 1 vélemény alapjánméteráru, rövidáru, kézimunka, függöny, kreatív hobby, kosztüm és öltöny szövetek, angol és skót 100 gyapjúszövetek, alkalmi szövetek, 100 pamutszövetek, mintás vásznak, gyermek, karácsonyi, húsvéti,
- KATEDRA NYELVISKOLA VERESEGYHÁZ (KATEDRA KÖZÉP-MAGYARORSZÁG KFT.)
PEST, 2112 VERESEGYHÁZ, KÖVES U. 2/A.Csatlakozz Te is ahhoz a mintegy 400 000 emberhez, akik már megismerték a Katedra Nyelviskola színvonalas nyelvtanfolyamait! Nézz bele egy óránkba és győződj meg magad is arról, hogy a Katedra módszer a legjobb választás számodra! A Katedra Nyelviskola a lakosság részére csoportos és egyéni nyelvtanfolyamok széles választékát kínálja Budapesten és vidéki városokban. Ha hiányzik a nyelvvizsgád a diplomához, nálunk gyorsan és olcsón megszerezheted: válaszd Quick Exam tanfolyamainkat! A nyelvi iskolaév program keretében ajánljuk legintenzívebb és legolcsóbb nyelvtanfolyamainkat. A 3-15 éves korú gyermekek számára egyedülálló, saját fejlesztésű Kids & Teens nyelvi programot állítottunk össze. Nyitvatartás: H-Cs: 9.00-18.00, P: 9.00-17.00
Cégünk ruhásüzletet üzemeltet.
Cégünk ruhásüzletet üzemeltet a Duna plázában
A SZERELEM 2003 szeptemberében kezdődött, mikor először láttam meg egy könyvben ezt a ritka és gyönyörű kutya fajt. Egy hónappal később boldog tulajdonosa voltam első Angol Mastiff kölyöknek Zalánzugi Huncut személyében. Sajnos Ő már nincs köztünk, de életünket teljesen megváltoztatta, rajongásunk a Fajta iránt az óta is töretlen. Egy évvel később megvásároltuk Kennelem büszkeségét Orpheust, a The Dogs Off War kennelből, ezúttal szeretnék itt köszönetet mondani tulajdonosának Szabó Istvánnak a sok hasznos tanácsért, és segítségért. Jelenleg egy tenyéssz pár, és egy növendék szuka van kennelemben, mindhárom Mastiff jó minőséggel, és kitűnő idegrendszerrel rendelkezik. 2009 a megújulás éve lesz, elindítottuk új honlapunkat, és megterveztük kennelünk jövőét. Tervben szerepel több kiállítás, és május-júniusban két kölyköt szeretnénk vásárolni, nemzetközileg is elismert Lengyel és Olasz tenyészetekből, Angol vérvonalú, Európa és Inter Champion győztes címekkel rendelkező szülőktől.
Az ANGOL MASZTIFFOT kutyatenyésztéssel foglalkozik.
Kutyatenyésztés
Az SDL Magyarország Kft. irodája 2000 óta működik Budapesten, először a Lomac, majd 2004-től az SDL-cégcsoport magyarországi tagjaként. Cégünk angol és német nyelvű, elsősorban műszaki, gazdasági jellegű szövegek fordításával és lektorálásával áll megbízói rendekezésére.
Ha minőségi válogatott termékeket szeretnének Kedvező áron vásárolni, keressék fel boltunkat, itt midenki megtaláljá a saját ízléséhez legjobban illőt
Cégünl bőrdíszmű forgalmazásával foglalkozik.
Mint Eger első latin központja azzal a célkitűzéssel indultunk el 2001. szeptemberében, hogy a klasszikus nyelvek mellett (angol, német) utat nyissunk az egzotikus kultúrák világába is.
A magyarországi Chippendale üzlethálózat máris jól ismert, hiszen néhány hónapon belül első budapesti üzlete megnyitásának tizedik évfordulóját fogja ünnepelni. Az eredetileg csak konyhabútorral foglalkozó üzlet ma már az angol bútor és lakberendezés minden ágában teljes körű szolgáltatást tud nyújtani tisztelt vásárlóinak.
ajándék, angol ajándéktárgyak, magyar kézműves termékek, kerámiák, zsűrizett gyertyák, táskák, magyar készítők fából készült tárgyai, képkeretek, szekrénykék, fakopács, diótörő, enféle alap, illatos
- BANI BIZOMÁNYOS GYERMEKRUHA ÜZLET
PEST, 2310 SZIGETSZENTMIKLÓS, LAKIHEGYI - LAKÓPARK, NAPFÉNY U. 9.
4 csillag 1 vélemény alapjánbébi és gyermekruha bizományos vétele és eladása, kiváló minőségű, hibátlan, márkás termékek nagyon kedvező árakon, folyamatosan bővülő választék, széles szín méret és stílus választék, újszülöttől
Cégünk gyerekruhák forgalmazásával foglalkozik.
Ebben a bemutatóteremben világhírű divattervezők munkáit láthatja, vásárolhatja meg. Ruháink egyenesen Németországból, Olaszországból és Amerikából érkeznek.
- KATEDRA NYELVISKOLA GÖDÖLLŐ (KATEDRA KÖZÉP-MAGYARORSZÁG KFT.)
PEST, 2103 GÖDÖLLŐ, KOSSUTH LAJOS U. 24A Katedrával nyelvi és számítástechnikai képzéseket valamint soft skill tréningeket valósíthat meg a cégénél a szakképzési hozzájárulást vagy EU támogatási forrásokat is felhasználva. Hálózatunk országos lefedettséggel tud nyelvi projekteket megvalósítani azonos oktatásszakmai és adminisztrációs színvonalon. Már több mint 1000 gyermek kipróbálta és megszerette a Katedra Kids & Teens angolóráit. Egyedülálló, saját fejlesztésű nyelvi programunkat 3-15 éves korú gyermekek számára állítottuk össze. Sikerélményekre épülő beszédcentrikus módszer - játékos feladatok - gátlások leküzdése - kreativitás fejlesztése - kiejtés fejlesztés - speciálisan kiképzett gyerekszerető tanárok - Oxford/Longman tananyag gyerekbarát tantermek angol nyelvű óravezetés. A program végén kimeneti lehetőségként ajánljuk a speciálisan gyermekek számára kifejlesztett és a Katedra Nyelviskola Hálózat iskoláiban letehető ITK Origó Junior nyelvvizsgát is.
Cégünk fordítóirodaként tevékenykedik.
Bármikor elkezdhető. 20+20 órából áll és ez 40 alkalom. A brainturbo optimálisan hetente 2+2 órát ajánl mindenkinek és így egy tanfolyam 10 hetet, azaz két és fél hónapot vesz igénybe. Ez több mint 1000 szó és kifejezés beszédkészségben történő elsajátítását teszi lehetővé. A hallgatók két típusú órán vesznek részt az egyik az un.: gépi óra a másik a tanári óra. Tehát a hallgatók egyszer az egyikre és aztán a másikra érkeznek, a 20+20 órát így kell érteni. Ha valaki rendelkezik előismerettel, akkor tudását a brainturbo térítésmentes szintfelméréssel illeszti be a nyelvenként három színtű tematika rendszerébe. A brainturbo technológia rendkívül hatékony a passzív nyelvismeret aktivizálásában és hallgatók ilyenkor már néhány óra pár után azt érzik, hogy számukra hirtelen kitárult az ?idegen nyelven megfogalmazható világ?. Ráadásul ez így igaz! Csak azt lehet hallani, hogy ezt is meg azt is tudtam, bár a szintfelmérésen ezek még nem jöttek elő.
használtruha, exclusive angol használt ruházat, női, férfi, gyermek normál és extra nagy méret, forgalmazott márkák, gap, next, dorothy perkins, marks spencer
A Beckground Kft Beck György, Beck Dávid és Beck Tamás közös vállalkozása. Jelenleg a súlyponti tevékenységet Beck György tréner, tanácsadó, coach munkája jelenti, amiről a honlapon részletes információhoz lehet jutni. Üzemeltetünk tréning helyszín kereső oldalt a www.trening.beckground.hu címen. Érdemes felkeresni tréning tervezőnket, mely segítséget ad a szervezet tréning programjának kialakításához: http://www.beckground.hu/page_attachments/0000/0122/treningtervezo2009.pdf
Angol Műhely Kulturális Egyesület Kulturális programok diákoknak angol nyelven
Angol tanításon kívül egyéb oktatásokkal is foglalkozom, melyeket rendszeresen végzek, kisebb csoportokban vagy egyénileg. Ezek a snowboard (kezdőtől-haladóig, novembertől márciusig), illetve a windsurf (kezdőtől-haladóig, májustól szeptemberig). Mindkét sportágból középfokú edzői diplomával rendelkezem.
Cégünk angol és német nyelv oktatással foglalkozik "A tréningcsoportban résztvevő személy saját magáról és a többiekhez való viszonyáról tanul meg valamit: megtanulom, hogy hogyan viselkedem, hogy mások miként látnak engem, látom, hogy az én viselkedésem hogyan befolyásolja őket, és engem hogyan befolyásolnak mások" ( Aronson )
- BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM
VESZPRÉM, 8297 TAPOLCA, LISZT FERENC UTCA 12-14.
3 csillag 1 vélemény alapjánA leégett, de már nagyrészt helyreállított zárdában a Ranolder Intézet épületében kapott otthont az iskola. Eleinte két tanterem szolgálta az oktatást, a tantestület 4 főből állt. A tanulók száma 85 fő, megoszlásuk szerint 40 fiú és 45 leány kezdte meg tanulmányait.
