APARTMAN


Több mint 500 találat APARTMAN kulcsszóra

  • CASTRUM KFT.
    ZALA, 8360 KESZTHELY, MARTINOVICS U. 1/B

    A CASTRUM Idegenforgalmi Kft. kezdettől fogva magántulajdonú társaság. Társaságunk az egyes önállóan működő jogi személyiségekből álló szálláshelyek koordinálásaként működő olyan holding, amely az egyes egységek beruházásában, gazdasági tevékenységének irányításában, marketingmunkájában és minőségbiztosítási rendszerének működtetésében is részt vesz. A CASTRUM csoport tagjainak a keszthelyi CASTRUM Kft. a belföldi, valamint a nemzetközi turisztikai vásárokon való személyes megjelenést színvonalas kiadványokkal is biztosítja és saját honlapján is közvetlen (on-line) foglalást tesz lehetővé.


  • DIAMANT HOTEL**** SZIGETKÖZ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9225 DUNAKILITI, CSÖLÖSZTŐI ÚT 1.

    Szigetköz, a Duna gyermeke... Szeretettel köszöntjük Kedves Vendégeinket Magyarország egyik legszebb vidékén, közvetlenül a Zátonyi-Duna partján. A Szigetköz, az Öreg-Duna és a Mosoni-Dunaág közötti terület, mely 1987 óta Tájvédelmi körzet. Egyedülálló vízi birodalom, melynek minden talpalatnyi földjét a Duna hordta ide. A körülbelül 500 kis szigetet felölelő Duna ezen szakasza valójában egy csodaszép vízi labirintus hazánk egyedülálló vízi világával. A szigetek rejtett nadasai adnak otthont a récéknek és a nádi énekesmadaraknak, a nagy erdőségek pedig az értékes vadállomány tanyái, él itt szarvas, vaddisznó, gólya, harkály és sok más érdekes és értékes faj. A hely egyedi varázsa mindenkit elbűvöl, megbabonáz és lehetőséget biztosít a kikapcsolódáshoz és önmagunk megismeréséhez. Megközelíthetőség Budapesttől 180 km, Bécstől 90 km, Pozsonytól 25 km-re helyezkedik el. Meg lehet közelíteni az M1-es autó-pálya felől, a Mosonmagyaróvári lejárótól, valamint a Hegyeshalmi, illetve a


  • HOTEL VADVIRÁG PANZIÓ
    1025 BUDAPEST, NAGYBÁNYAI ÚT 18.

    A panzió a budai hegyvidék csöndes zöldövezetében fekszik. A belvárosból autóval kb. 10 perc alatt elérhető. Az 5-ös autóbusz a Március 15. térről (az Erzsébet híd pesti hídfőjétől) a Pasaréti térig közlekedik, ahonnan gyalogosan 5-10 perces sétával a Bartók-emlékház irányában érkezhet hozzánk. A téren taxiállomás is található. A panzió reggeliző-kávézóterme, valamint terasza áll kedves vendégeink rendelkezésére, mint snack- és drinkbár is. Minden szobánk összkomfortos, de van szauna és a nyári szezonban kerti napozóterasz hideg-melegvizes zuhanyozóval. Várjuk kedves vendégeinket egész évben! Szobaárak: 1. szoba: zuhany, TV, telefon: 49 EURO 2. apartman: kád, TV, telefon, minibár, terasz: 70 EURO 3. szoba: zuhany, TV, telefon, minibár: 65 EURO 4. szoba: zuhany, TV, telefon: 55 EURO 5. szoba: zuhany, TV, telefon, terasz: 55 EURO 6. szoba: zuhany, TV, telefon, terasz: 55 EURO 7. szoba: zuhany, TV, telefon: 55 EURO 8. szoba: zuhany, TV, telefon: 55 EURO 9. apart


  • HORVÁTH-HÁZ PANZIÓ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9421 FERTŐRÁKOS, FŐ U.194-196.

    Soprontól 10 km-re, a Fertő tó partján Fertőrákoson, a falu központjában, a Fő utcában található. Csendes, családias környezetben, szép kilátással, kétágyas vendégszobákkal (WC, zuhanyozó, mosdó, TV) várja vendégeit, a falusi turizmus szolgálatában. A panzió 14 db fürdősszobás szobával rendelkezik, szines tv-vel, minibárral, amelyek igény esetén pótágyazhatóak. Összes férőhely 47 Fő (pótágyakkal). A panzióhoz tartozik parkoló (autóknak és kerékpároknak egyaránt), van lehetőség grillezni, sportolni, kikapcsolódni. Kirándulások szervezése és lebonyolítása, társas étkezések és rendezvények megszervezése is a szolgáltatásaink közé tartozik. Éttermünkben félpanziós ellátást biztosítunk vendégeink részére. Nevezetességek A világon egyedülálló római kori kőfejtő található a faluban, ahol nyáron barlangszínház működik. Itt látható az ország egyetlen köztéren megmaradt pellengére a XVI. századból, valamint egy XVIII. századi vízimalom. A nevezetességek közé sorolhatók még a Kalcit-


  • CITY HOTEL ÉDEN
    ZALA, 8360 KESZTHELY, KISFALUDY U. 11.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Nyaraljon Magyarországon, a Balaton "fővárosában"! Pihenjen a Balaton fővárosában, a nagy történelmi múlttal rendelkező Keszthelyen! Szállodánktól 5 km-re található a Hévízi Gyógyfürdő, Európa legnagyobb melegvízű tava. Amely nyáron 33-36 °C, és télen is 28 °C, egész évben fürödhető. Szállodánk most nyílt a város szívében, csendes nyugodt környezetben. A történelmi belváros, a sétálóutca, a Festetics Kastély, csupán 100m-re található tőlünk.A sétálóutcában hangulatos vendéglők, cukrászdák, szórakozóhelyek várják a kedves vendégeinket. A keszthelyi Kongresszusi Központ és Színház is a közvetlen közelünkben van, ahol egész évben változatos igényes programok ( pl. Folklore, balett, operett, opera estek ) szórakoztatják az itt üdülőket. A Balaton 800m-re található, ahol vitorlázni, kajakozni, szörfözni, vizibiciklizni, strandröplabdázni is lehet. Szobainformáció: Az igényesen berendezett kétágyas szobák pótágyazhatóak, fürdőszobával, színes TV-vel, Internet csatlakozással


  • SZENT ADALBERT SZÁLLODA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2500 ESZTERGOM, DÓZSA GYÖRGY TÉR 1.

    A Szent Adalbert Központ díszkertjében kialakított szállodában 29 db kétágyas, 5 db egyágyas fürdőszobás szoba, 1 négyszemélyes családi apartman áll vendégeink rendelkezésére. A reggeliző étteremben hideg-meleg büféreggelit biztosítunk szállóvendégeinknek. SZOLGÁLTATÁSOK ?internet csatlakozási lehetőség minden szobában díjmentesen ?saját, zárt autóparkoló, melynek használata díjtalan ?múzeumi belépőjegyek beszerzése igény szerint ?esztergomi idegenvezetést igény szerint szervezünk ?a nyári színházi előadásokra a jegyeket kérésére beszerezzük ?saját belső kert áll vendégeink rendelkezésére drinkbárral és terasszal ?üdülési csekket elfogadunk .kedvezményes belépőjegyet biztosítunk az Aqua-Sziget Élményfürdőbe SZOBAÁRAK Főszezon(05.01.09.30-ig) 2 ágyas:11.000 Ft 1 ágyas:7700 FT Apartman(2 főre): 14000 Ft Elő-utószezon(10.01-04.30-ig) 2 ágyas:9500 Ft 1 ágyas:6650 Ft Apartman(2 főre):1


  • KIS HELIKON HOTEL ÉS ÉTTEREM
    8380 HÉVÍZ, KOSSUTH L. U. 72.

    A szálláshely környékének rövid, aktualizált bemutatása: Hévíz a Balaton nyugati partszegélyétől 6 km-re fekszik. A több mint 200 éves fürdőhagyományokkal rendelkező város a gyógyidegenforgalom központja. Az itt található 4, 4 ha területű tó a világ legnagyobb, biológiailag is aktív természetes melegvízű, tőzegfenekű gyógytava, amely hamarosan felkerülhet az UNESCO világörökséglistájára. A gyógyvíz áldásos tevékenységét a reumás mozgásszervi betegségek, meszesedések, gyulladásos izületi és gerincbetegségek, bőrbetegségek, törések és baleseti sérülések, mozgásszervi műtétek utáni állapotok rehabilitációja során fejti ki. A házat 1936 - 1937-ben Prof. Badiny Jós Ferenc (1909 - 2007. március 10.) az egykori Magyar Királyi Hadsereg repülőtisztje építette feleségével, Tolnay Grétával.


  • BATTHYÁNY KASTÉLYSZÁLLÓ ÉS ÉTTEREM
    BARANYA, 7630 PÉCS, KASTÉLY UTCA 2.

    A háromcsillagos szálloda és annak elegáns étterme szép természeti környezetben, Pécs határában, Üszögpusztán található, a történelmi városközponttól 5 km-re. Üszög a 13. században már plébániás község, 1543-ig a Pécsi Püspökség birtoka volt. A török megszállás után előbb Bocheim Mária Terézia grófnő birtoka, később a Pálffiaké. Gróf Batthyány Ádám horvát bán 1702-ben szerzett tulajdonjogot a területre. Az üszögi uradalom kastélyai a 18. század elején épültek, korai barokk stílusban. A település reformkori birokosa Gróf Batthyány Kázmér volt, aki a reformkor idején Baranya Vármegye főispánjaként, majd a Kossuth-kormány minisztereként vált ismertté. A jobbágyság felszabadításával az üszögi birtok elvesztette falvait, a megmaradt terület a Grósz család tulajdonába került. Ekkor már jelentős árutermeléssel vett részt Pécs közellátásában. A II. világháborút követően a kisajátítására került birtokot 1953-ban a Pécsi Állami Gazdaság kapta meg. A nagy múltú puszta 1979-ben indult


  • MAURER LOVASFOGADÓ
    VESZPRÉM, 8425 BAKONYBÉL, LÓKÚT - BEM J. UTCA 58.

    MAURER LOVASFOGADÓ 8425.LÓKÚT, BEM J.U.58. TEL:88 588 120 FAX:88 578 340 MOBIL: 06 20 931 6022 E-mail: horka@vnet.hu maurer@vnet.hu Homepage: www.hotels.hu/maurer www.reiterpark.de/maurer Kedves jövendőbeli Vendégünk ! Engedje meg, hogy éljünk a lehetöséggel és ilymódon mutatkozzunk be Önöknek, elöre is remélve, hogy elnyerjük érdeklödésüket. Lovasfogadónk egy kis bakonyi, hegyi faluban, Veszprémtöl 16, Zirctöl 9 km-re található.A Bakony csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, vadregényes erdökkel, és müemlékekben gazdag vidék. Ki volt a legendás bakonyi betyár? "Szilajok, hetykék, vakmerők voltak a legendás bakonyi betyárok.Szerették a szépet fegyverben, ruhában, leányban...... Daliás tetteikről mesél a bakonyi szél.Róluk csacsognak a kristályvizü források, a fehér sziklák között csörgedező hegyi patakok.Romantikus kalandjaikról susog a rejtelmes Bakonyerdő.Makulátlan betyárbecsületük, perzselő szerelmük, kemény elszántságuk miatt s


  • GYÓGY-KASTÉLYSZÁLLÓ BALF
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9494 SOPRON, FÜRDŐSOR 12.

    A balfi Gyógy-Kastélyszálló magas kénhidrogén tartalmú gyógyforrásait már csaknem kétezer évvel ezelőtt ( a római korban ) felkereste a mozgásszervi betegségben szenvedő ember egészségének helyreállítására.



  • ROZÁLIA VENDÉGHÁZ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9435 SARRÓD, FŐ UTCA 21-22.

    Mobilszámunk: +36 30 900 57 76, +36 30 870 03 20 Fedezze fel a Fertő tavat izgalmas hajókirándulás keretében! Érdekes és izgalmas hajóutak várják Önt és családját, megismerkedhet a táj természeti szépségével, kincseivel és garantáltan feledhetetlen élmény részesévé válhat!


  • PANZIÓ KÉTTORNYÚLAK
    VESZPRÉM, 8591 PÁPA, ARANY JÁNOS UTCA 6.

    Élvezze a pihenést Pápa várostól csupán karnyújtásnyira! A századfordulón épült klasszicista stílusú villa és a hozzá tartozó hatalmas, zárt park csendes környezet a pihenni vágyóknak, meghitt a pároknak, kényelmes az üzletembereknek és biztonságos a gyermekekkel utazóknak. Az év minden napján változatlan árakkal várjuk az ideérkezőket. Elhelyezkedés: Kéttornyúlak a Dunántúl Athénjaként is emlegetett, Magyarország egyik legszebb barokk városához, Pápához tartozik. A 70-es években közigazgatásilag is a városhoz csatolták a települést. A 83. számú Győrt és Veszprémet összekötő főútvonaltól nem messze, a várostól csupán 4 km-re található, így biztosítva Önnek a város közelségét és a vidék csendjét. Amit biztosan ajánlhatunk: - csendes, exkluzív környezet - tiszta, friss levegő - családias hangulat - udvarias kiszolgálás. Panziónk mindegyik szobájából csodálatos kilátás nyílik az 5 hektáros gondozott parkra. Az évszázados falakna


  • ÜDÜLŐSZÁLLÓ BALATONBOGLÁR
    SOMOGY, 8630 BALATONBOGLÁR, KODÁLY Z. UTCA 54-56.

    Üdülőszállónk a Balaton déli partján, közvetlenül a vízparton várja kedves vendégeit. 41 kétágyas és 2 négyágyas szobával, valamint 2 négyágyas apartmannal rendelkezünk. A szobákban fürdőszoba, televízió, rádió, hűtőszekrény található. Az aktív kikapcsolódást kondicionálóterem, szauna, lengőteke, asztali tenisz, gyermek- és sportjátszótér biztosítja. Balatonboglár az egyik legrendezettebb balatoni üdülőhely, és méltán viseli a "Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa" címet. Szolgáltatások: - Büféreggeli, menüválasztásos ebéd, vacsora - Saját strand csónakkikötővel, napozó- és horgászstéggel - Napozóágyak, kerti bútorok - Kölcsönözhető: vízibicikli, csónak, gyermekhajók, sakk, tollas- és ping-pong ütők, focilabda, strandröplabda, vízilabda - Zárt parkoló Rendezvények: - Családi rendezvények - Céges rendezvények Látnivalók: - Balatonboglár: Xantus János gömbkilátó, Vörös és Kék kápolna - Szőlőskislak: borászati múzeum - Borkóstoló pincék - Szőlősgyörök: Jankovics kastély,


  • DANUBIUS HOTEL
    PEST, 2000 SZENTENDRE, ADY ENDRE U. 28.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A csendes kisváros Budapestről autóval 20 perc alatt, tömegközlekedéssel 40 perc alatt érhető el. A Danubius Hotel a 11-es főút mentén, a Duna partján található, mintegy 10 percnyi sétára a város központjától. Szobái kétágyas, zuhanyfülkés/WC-s szobák, melyből néhány három, négy főre bővíthető. Szolgáltatások: saját, térítésmentes parkoló, étterem, drinkbár, különterem, konferencia terem, pihenő kert, szauna; közelben: esztergomi Élményfürdő, leányfalui - és szentendrei Pap-szigeti strand, masszázs, fodrászat, kozmetika, horgászat, tenisz, golf, lovaglás.


  • ZÖLDERDŐ PANZIÓ & VENDÉGLŐ
    BARANYA, 7695 ÓBÁNYA, FŐ U.2/A.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján·Képek (11)

    Fáradt? Szeretne csöndes helyen pihenni, kikapcsolódni elfogadható áron? Várom Önt a Kelet-Mecsek tájvédelmi körzetében, a Mecsek legszebb völgyében. Különösen azon vendégek figyelmébe ajánlom, akik az igazán tiszta, erdei levegőt keresik, mivel a völgyben folyó patak rendkívüli mikroklímát eredményez. Május elejétől Október végéig éttermünkben a tájjellegű vad és hal ételeinkkel, jó idő esetén kerti grillpartival, gyertyafénnyel tesszük emlékezetessé az itt töltött időt. Csoportoknak (8-25 fő-ig), de egyénileg utazó vendégek figyelmébe is ajánlom a környék programlehetőségeit, melyeket egyeztetés alapján szervezek. - *** Minden évben megrendezésre kerülő programok: *** Március első hétvégéjén: Tüzes kerékgurítás hegyoldalról, Hutzel-Sontag, Óbánya község lakossága régi népi hagyományát jeleníti meg, német nyelvű mondókákkal.


  • CÍVIS HOTEL PHŐNIX
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3580 TISZAÚJVÁROS, BETHLEN GÁBOR U.4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Tiszaújváros Magyarország egyik legfiatalabb városa. A Tisza és Sajó folyók találkozásánál fekszik, a csodálatos Alföldön, két világhírű, az egri és a tokaji borvidék közelében. Innen nem csak csodálatos kirándulásokat tehetünk a környék nevezetességeihez, hanem Tiszaújváros a konferenciák és sporttáborok számára is kiváló helyszín. A vízi sportok szerelmeseinek is kedvelt pihenőhelye és uticélja. ELÉRHETőSÉG A 170 km távolságra fekvő fővárostól autóval az M3-as autópályán, majd a 35-ös főúton), autóbusszal, vagy vonattal (Miskolcig Intercityvel majd közvetlen Interpicy csatlakozással) érhető el Tiszaújváros. A SZÁLLODA NÉHÁNY SZÓBAN Szobaszám: 75 TOURING SZINT Kétágyas szoba: 23 Stúdió apartman: 3 Apartman: 5 Fürdőszobás szobák, színes TV-vel (kábelcsatornákkal) és telefonnal. A szobák igény szerint pótágyazhatók. CLASSIC SZINT Kétágyas szoba: 24 Stúdió apartman: 2 Apartman: 4 Valamennyi szoba fürdőszobás, színes Tv-vel (ká


  • BÁSTYA WELLNESS HOTEL
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4300 NYÍRBÁTOR, HUNYADI U.10.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Bástya Wellness Hotel 4300 Nyírbátor, Hunyadi utca 10. A Bástya Wellness Hotel igazi kis ékszerdoboz a nevezetességeiről híres Nyírbátorban. A 21 szoba mindegyike fürdőszobás, kábelTV-vel felszerelt, légkondicionált. Apartmanjainkat családosoknak is ajánljuk. Az épülethez zárt parkoló is tartozik. Wellness szigetünk igazi felfrissülést kínák vendégeinknek: - Jacuzzi - Élménymedence - Szauna - Infraszauna - Gőzkabin - Szolárium - Fitness gép A Hotel Vár-Kert étterme igényes kialakításával, széles étel és italkínálatával méltó hely szállóvendégeink kiszolgálására., családi, baráti összejövetelek, céges rendezvények lebonyolítására.


  • HOTEL ZSÓRY SENIOR
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3400 MEZŐKÖVESD, OLAJFA UTCA 6.

    A Zsóry fürdőtől 50 méterre található a családias hangulatú szálloda.


  • MAGITA HOTEL ÉS ÉTTEREM
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3932 ERDŐBÉNYE, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 49.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    1.Magita Élményhotel*** Erdőbénye Árlista 2007. évre Szobaárak és szolgáltatásárak: 2007.01.01-04.07. 2007.11.01-12.29. 2007.04.08-10.31. Kiemelt időszakok* Egyágyas szoba: 9.890, - Ft 11.990, - Ft 12.990, - Ft Kétágyas szoba: 14.990, - Ft 17.990, - Ft 18.990, - Ft Háromágyas szoba: 20.990, - Ft 25.190, - Ft 25.990, - Ft Négyágyas szoba: 24.690, - Ft 29.490, - Ft 30.590, - Ft Pótágy: 3.800, - Ft 4.600, - Ft 4.600, - Ft Apartmanház 30.890, - Ft 36.990, - Ft 36.990, - Ft Kiemelt időszakok: Húsvét: 2007.04.06-04.09. Zempléni Fesztivál: 2007.08.10-08.28. Tokaji Borok Fesztiválja: 2007.05.25-05.27. Pünkösd: 2007.05.27-05.28. Tokaj Hegyaljai Szüreti Napok 2007.10.26-10.28 Szilveszter: 2007.12.29-2008.01.02. Szobaáraink tartalmazzák: a svédasztalos büféreggelit (kivéve az apartmanházban), a szabadtéri pezsgőfunkciós medence használatát, a parkolóhasznála


  • HOTEL VONYARC
    ZALA, 8314 VONYARCVASHEGY, ARANY J. U. 7.

    A Keszthelyi-hegység lábánál található a családias hangulatú szálloda. Téli kertje és parkja a Balaton felé néz. KEDVEZMÉNYES ÜDÜLÉS A BALATON PARTJÁN Hotel Vonyarc** A Hotel Vonyarc ideális helyszíne a családi üdüléseknek. Üdülési ajánlataink a régi szép idők nyaralásainak családias hangulatát idézik, azonban szolgáltatásaink a mai kor elvárásainak is megfelelnek. A szálloda parkkal rendelkezik, és főszezonban ingyenes belépőt biztosít a szállodával szemben található strandra. A nyaralás alatt animátorok gondoskodnak programok szervezéséről kicsiknek és nagyoknak egyaránt. KEDVEZMÉNYES CSOMAGAJÁNLATUNK: ? 7 éjszaka szállás 2 ágyas fürdőszobás szobákban és 2 x 2 ágyas lakosztályokban (keddtől-keddig) ? félpanziós ellátás (büféreggeli, menüválasztásos vacsora) ? strand és parkoló térítésmentes használata ? programok (élőzenés táncos mulatság, gyermekprogramok stb.) KEDVEZMÉNYES CSOMAGÁR: Felnőtt: 5


  • HOTEL WOLLNER
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, TEMPLOM U. 20.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A HOTEL WOLLNER Sopron történelmi belvárosának legújabb szállodája. A középkori várfalhoz épült közel 300 éves palota hangulatos belső udvarral, függőkerttel, boltíves tereivel a régi Sopront idézi. Az évszázados falak között korszerű szálloda működik. A HOTEL WOLLNER 18 kétágyas, fürdőszobás, egyedi kialakítású szobával várja az utazót. A szálloda boltíves étterme és konferenciaterme 30-50 fős rendezvényekre alkalmas. Informatikai rendszere, belső videó-hálózata kitűnő kommunikációs lehetőséget biztosít az üzletembereknek. A szobákban telefon, rádió, TV, teletext, szélessávú internet csatlakozási lehetőség, valamint minibár található. A vendégek kényelmét szolgálják a társalgók, a drinkbár, a szauna és masszázs. A hotel szobái és barokk étterme nem dohányzó kategórájuak. A belső udvar és a függőkert kellemes klímájával diszkrét kerti partik ideális helye lehet. A szálloda hűvös, középkori pincéje remek alkalom a régió borainak megismerésére. Parkolásra a szálloda mélygarázsá


  • PANZIÓ - ÉTTEREM POLGÁR
    HAJDÚ-BIHAR, 4090 FOLYÁS, HŐSÖK ÚT 10

    Legyen vendégünk, Szeretettel várjuk! Polgár a Tisza folyó bal partján, az észak-keleti országrész legjelentősebb városai (Debrecen, Nyíregyháza, Tokaj, Miskolc, Eger, Hajdúszoboszló, Tiszafüred) által határolt terület szintemértani középpontjában fekszik. Megközelíthető Budapest felől az M3-as autópályán, Debrecen felől a 35 sz. főúton, Miskolc felől a 3 sz elsőrendű főközlekedési úton, Tiszafüred felől a 42 sz. úton. Idegenforgalmi szempontból a város egyik fontos vonzótényezője a víz, a vízhez kapcsolódó szabadidős tevékenységek lehetősége. A Tiszán lehet kajak-kenu, csónakázás, hajókirándulás, vizitúra programokból választani. A város másik nagy súllyal bíró adottsága a termálvízgazdasága, melyre 1000 fő befogadóképességű gyógyhatású strandfürdő épült, mintegy 24 ha parkerdővel és 3 ha csónakázótóval övezve. A tágabb környezet is többféle látványosságot jelent. Az európai hírű természetvédelmi területek egymáshoz kapcsolódva (Hortobágy, Sárrét, Hajdúhát) mind könnyen


  • MANRÉZA HOTEL ÉS KONFERENCIAKÖZPONT
    PEST, 2098 PILISSZENTKERESZT, TÉRY ÖDÖN U. 6

    Épületeink adottságai és termeink technikai felszereltsége jó lehetőséget biztosít konferenciák, továbbképzések, szakmai megbeszélések rendezésére. Éttermünk és kávézónk szeretettel várja a szállodában lakókon kívül a kirándulókat is. A csendre és elvonulásra vágyókat segítik meditációs tereink. Reméljük, ha egyszer megismerte szállodánkat, Önt is visszatérő vendégeink között köszönthetjük. 200 fős, légkondicionált, a legmodernebb technikával felszerelt, ketté-osztható Nagyterem, 5 db különböző méretű szekció terem. Megközelítés (távolságok) Budapestről a 11-es főúton Szentendre határáig, onnan pedig Pomázon és Pilisszentkereszten át Dobogókőre. A helységnév táblától 500 méterre, jobbra, majdnem a főút mellet található a Manréza Hotel. A 10-es főúton Pilisvörösváron, Pilisszántón és Pilisszentkereszten át Dobogókőre. Esztergom felől közvetlen úton lehet feljutni Dobogókőre


  • ÁTRIUM PANZIÓ & WELLNESS
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, KŐSZEGI ÚT 3.

    1810-ben épült klasszicista panziónk Sopron történelmi belvárosától gyalogosan mindössze 5 percnyire várja azokat, akik valódi kikapcsolódásra, felüdülésre vágynak a hűség városában. S hogy miért éppen az Átrium? 2006-ban panziónk teljes átépítésen, felújításon ment keresztül, igyekeztünk a 200 éves múlt és a modern idők találkozásának egy helyen, az Átriumban randevút adni.Bátran állíthatjuk: Sopron egyik legpatinásabb és egyben legmodernebb panziója várja Önöket! 11 szobánk a vendégkör eltérő igényei szerint került kialakításra. Így az egy-, kétágyas, illetve háromágyas Deluxe szobatípusok mellett négy-, illetve ötágyas apartman is kialakításra került. Ezek között családi és baba szoba közül is választhat kedves vendégünk igény szerint. Aki egy kis romantikára vágyik, az sem csalatkozik: 3 db antik luxus szobánk korabeli biedermeier, ónémet és bécsi barokk bútoraival sajátos enteriört garantál. Ez utóbbiak valódi kuriózumok! Valamennyi szobánk a tökéletes kikapcsolódást és k


  • SÓS BORHÁZ PANZIÓ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3915 TOKAJ, 37-ES FŐÚT MÁD-I ELÁGAZÁSA

    A Sós Borház Panzió Szerencs és Tokaj között a 37-es főút mellett található. A szőlőtáblák között elhelyezkedő panzióban 11 klimatizált, zuhanyzós szoba, étterem, szauna és egy tradicionális borospince várja a vendégeket. A közelben lévő Mádi tó ideális horgász-lehetőséget, a hegyalja vadban gazdag erdői vadászati lehetőséget kínálnak. TOKAJ-HEGYALJA Észak-magyarország történelmi borvidéke sajátos mikroklímával rendelkezik. A speciális klíma és a vulkanikus talaj teszi lehetővé, hogy a vidéket különös aromájú és harmonikus borok születnek. Hegyoldalba vájt hangulatos borpincékben érlelődnek és kóstolhatók meg a vidék borai, köztük a híres Tokaji Aszú.


  • HOTEL VIKTÓRIA VENDÉGHÁZ
    VESZPRÉM, 8200 BALATONALMÁDI, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 40-42.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Hotel Viktória Vendéglő Balatonalmádi földrajzi középpontjában, a városka forgalmas centrumától és a Balatonparttól is csak néhány percre, nyugodt, csendes környezetben található. A patinás - század elején vendégfogadónak épült - ház a felújítás után kétágyas, fürdőszobás szobákkal, elegáns de családias étteremmel, kerthelyiséggel várja vendégeit. A mediterrán hangulatú teraszról szép kilátás nyílik az Almádit körülölelő hegyekre. A szobákban rádió, TV, telefon, az épületben szauna, szolárium, a kertben kis fürdőmedence, az autók részére zárt parkoló áll rendelkezésre. Az egész nap nyitva tartó étterem egyszerű és speciális étkezési igényeket is kielégítő választékkal szolgál. Esténként romantikus gyertyafény és kellemes zongoramuzsika teszi teljessé a hangulatot. Szívesen segítünk programjaik megszervezésében is: Budapesti kirándulás, városnézés, lovaglás, tenisz, vitorlázás a Balatonon, stb. Hitelkártyát és üdülési csekket elfogadunk! A hotelban a Balident Fogászati és


  • MERCURE BUDAPEST MUSEUM
    1088 BUDAPEST, TREFORT UTCA 2.

    A Mercure Budapest Museum 54 szobával várja kedves vendégeit. található. A szálloda Buadpest üzleti és bevásárlónegyedében helyezkedik el, a Nemzeti Múzeum mögött, ahonnan a város kulturális-turisztikai látványosságai könnyen elérhetőek. A Mercure Budapest Museum bárral, gőzkabinnal, jacuzzival és szaunával, is várja az üzleti utazókat és a turistákat.


  • BLUE'S PANZIÓ
    NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, BALTIK J. UTCA 3.
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    hotelek balassagyarmat, balassagyarmati szállás, balassagyarmati szálláshely, olcsó szállás, balassagyarmat szállások, panzió, balassagyarmat szálláshely, balassagyarmati szálláshelyek,


  • KÉK HOLD HOTEL & KÁVÉZÓ
    SOMOGY, 8700 MARCALI, MÚZEUM KÖZ 1.

    KÉK HOLD Szálloda és Kávézó Marcali központjában, mégis csendes zöld környezetben található. Tíz db 2+1 ágyas szobák -Légkondicionáló, rádió, tv, mini bár, telefon -Fürdoszoba kádas vagy zuhanyfülkés kivitelben -A szállódában kávézó, szauna, konferencia terem is található


  • BERLIN HOTEL
    1117 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS U. 2.

    A Hotel Berlin a 6-os út mellett, kiváló megközelíthetőséggel, az M0-s és a 6-os út találkozásától 5 percre, a Lágymányosi híd budai hídfőjétől pedig 3 percre található. Német vezetésű szállodánkban 106 légkondicionált, mágneskártyás ajtózárral, számítógépes csatlakozással, telefonnal és műholdas színes TV-vel felszerelt zuhanyzós szobával (közöttük mozgássérülteknek és nemdohányzóknak kialakítottak is) és apartmannal várjuk kedves vendégeinket. 80 férőhelyes étteremmel rendelkezünk. Parkolónk díjmentesen áll szállóvendégeink rendelkezésére.


  • GARDEN PANZIÓ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3580 TISZAÚJVÁROS, TOMPA MIHÁLY UTCA 44.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Egyéb szolgáltatások: - Edzőtáborok, (sportprogramok szervezése) - Termál és strandfürdő - Nyáron is üzemelő műjégpálya - Sportcentrum (fedett teniszpályák, szabadtéri pályák, uszoda) - Viziturizmus - Lovaglás - Kulturális és sportrendezvények - Fogászati ellátás Tiszaújváros kedvező földrajzi fekvésénél fogva kiinduló pont lehet a környék nevezetességeinek felfedezéséhez is. Miskolc, Lillafüred, Eger, Hortobágyi Nemzeti Park, Tokaj, a Zempléni-hegység csupán 1-2 órányi utazással elérhetőek. Legyen vendégünk, szeretettel várjuk! Maga a város a Tisza folyó partján épült, a 35-ös úton érhető el. Az utóbbi években dinamikusan fejlődött, számos új létesítménnyel gazdagodott, mely ma már vonzóvá teszi a turisták számára is. Tiszaújvárosban csendes, kertvárosi környezetben található a családias hangulatú, igényesen kialakított panzió. 1-2 ágyas szobáiban, 2+2 ágyas apartmanjaiban 20-22 fő elhelyezése biztosított. Minden szoba fürdőszobás, színes TV-vel, telefonnal felszer


  • HOTEL DÉLIBÁB
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, JÓZSEF ATTILA U. 2.
    Rating 11 csillag 3 vélemény alapján

    Hajdúszoboszló Magyarország keleti régiójának legkedveltebb gyógyfürdője. A település első szállodájaként ismert Hotel Délibáb***. Európa egyik legnagyobb termálvizű fürdőkomplexumának közvetlen szomszédságában található. A barátságos, háromcsillagos szálloda jelenleg 65 szobával, otthonos hangulattal, vendégszerető személyzettel, igazi paradicsom a felhőtlen kikapcsolódást, nyugalmat és felfrissülést keresők számára.


  • QUELLE AZUR ÉS SMARAGD APARTMANHÁZ
    ZALA, 8749 ZALAKAROS, GYÓGYFÜRDŐ TÉR 3-4.

    Egészségpénztári elfogadóhely! A gyógyfürdő közvetlen közelében (100 m) ápolt, környezetben találhatók a minden igényt kielégítő színvonalas apartmanok. Apartman 2 fő részére - nappali/hálószoba (pótágyazható) korszerűen felszerelt konyhával - fürdőszoba (zuhanyzó/WC) - kábel TV - egyedi fűtés - erkély kerti bútorral Apartman 2+2 fő részére - nappali/hálószoba (pótágyazható) korszerűen felszerelt konyhával - hálószoba - fürdőszoba (zuhanyzó/WC) - kábel TV - egyedi fűtés Apartman 4 fő részére - nappali/étkező - 2 hálószoba (pótágyazható) - korszerűen felszerelt konyha - fürdőszoba (zuhanyzó/WC), WC - kábel TV - egyedi fűtés - erkély kerti bútorral Parkolás zárt udvarban. Parkosított udvar grillezővel, kerti pavilonnal. (Azúr Apartmanház)


  • ERDŐGYÖNGYE VENDÉGHÁZ
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, ALSÓERDEI ÚT

    Zalaegerszeg déli kapujában, Alsóerdő szívében található az egész évben nyitva tartó Erdőgyöngye Vendégház és Étterem. Az erdőkkel, völgyekkel tagolt táj csupán pár km-re található a városközponttól. 20 fős vendégházunk komfortosan berendezett szobákkal várja vendégeit. 2 ágyas szobáink modern felszereltségükkel valamint egyedi hangulatukkal egyaránt vonzóak a turisták és üzletemberek számára. Igény esetén kedvező áron félpanziós és teljes ellátást is biztosítunk. 140 fős éttermünkben a magyar szakácsművészet remekeivel, különleges zalai és vadételekkel kedveskedünk az idelátogatóknak. A színvonalas étkeztetés mellett vállaljuk lakodalmak, konferenciák, fogadások megszervezését, lebonyolítását. Üdülési csekket és étkezési jegyet egyaránt elfogadunk. Udvarias kiszolgálás, családi hangulat és különleges ízvilág várja az ide betérőket . Szeretettel várjuk minden kedves régi és új vendégünket a Erdőgyöngye Vendégház és Étterembe.


  • APARTMENTS NAVIGARE
    1050 BUDAPEST, VÁCI UTCA 60.

    budapesti szállók, budapesti szállás, budapest szálláshely, budapesti panzió, olcsó szállás, szállás budapest, budapesti hotel, apartmanszálló, budapest szállások, budapest szálláshelyek, panzió


  • VILLA ROSA PANZIÓ
    1029 BUDAPEST, ÖRDÖGÁROK U. 174

    A Villa Rosa Panzió Budapest zöldövezetében, családias környezetben várja kedves vendégeit az év minden napján.


  • FEKETE KOS FOGADÓ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3414 BÜKKZSÉRC, RÁKÓCZI ÚT 135

    2007-es ár: A régi szárnyban: 4800Ft/fő A megadott ár tartalmazza a svédasztalos reggelit. Az új szárnyban: 6800Ft/fő A megadott ár tartalmazza a svédasztalos reggelit és 2007-es ár: A régi szárnyban: 4800Ft/fő Szeretettel várjuk a hegyvidéki, falusi környezetben álló, eredeti stílusában helyreállított fogadónkban. A konyha vadhúsból készített különlegességekkel, helyi specialitásokkal és számtalan egyéni kívánság teljesítésével áll a vendégek rendelkezésére. Az ételekhez, valamint a bárban az Egri- és a Bükkaljai Borvidék kiváló borait kínáljuk, melyet csendes falusi miliőben a teraszon, vagy az étteremben lehet elfogyasztani. A régi szárnyban kialakított, felújított 4x2 ágyas + pótágyazható szobákban egyszerre 12fő elhelyezésére van mód. Míg az új szárnyban bővítésünk által újabb 11 szobát tudunk vendégeink részére biztosítani, melyben 28főt tudunk elhelyezni, melyhez korlátlan wellness használat tartozik:( 40m2-es kül-és beltéri medence, feszített víztü


  • OFFI HÁZ HOTEL
    HEVES, 3300 EGER, DOBÓ ISTVÁN TÉR 5.

    ÜDVÖZLET A VENDÉGNEK Egykoron a vendéglátás egyet jelentett a tűzhely melegével, az úton járónak kijáró forró étellel, az óvó biztonsággal. Mi, az Offenbächer család azon dolgozunk, hogy Eger város eme évszázados épülete legyen ismét híres a tradicionális vendéglátás értékeiről. Éttermünk, az Arany Oroszlán a Magyar nemzeti Gasztronómiai Szövetség védnöki tábláját is elnyerte, vagyis a magyar és nemzetközi éttermek szakmailag ellenőrzött és elismert rangos köréhez tartozik. Szállodánk luxus miliője, igényes berendezése és szolgáltatásai Eger városának legmagasabb szintű szálláshelyévé emelik. Tisztelt Vendégünk ! Kivánjuk, hogy az Offi Házban töltött óráit, napjait szép, s kellemes emlékként őrizve majd meg, s visszatér hozzánk mintha csak hazatalálna. dr. Offenbächerné Bóna Tünde dr. Offenbächer Géza Legyen a vendégünk! Eger történelmi barokk belvárosának a szívében helyezkedik el az 1700-as évek elején épült műemlék épületben az OFFI Ház Hotel. A barokk épület 5


  • GYOPÁR CLUB HOTEL
    BÉKÉS, 5904 GYOPÁROSFÜRDŐ, GYOPÁROSI ÚT 3.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Bemutatkozó A háromcsillagos Gyopár Club Hotel Békés megye legnagyobb és legmodernebb konferencia-központjával 2006. szeptember 23-án nyílt. Az élményfürdő közelében, parkos környezetben épült szálloda és konferencia-központ 143 fő részére biztosít kellemes kikapcsolódást. Az Orosháza-Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt. által üzemeltetett komplexum elsősorban céges rendezvények, edzőtáborok és családok számára biztosít ideális feltételeket. Szobáink 55 db 2 ágyas 9 db 1 ágyas 6 apartman Szobák felszereltsége: TV, hűtő, telefon, fürdőszoba, internet csatlakozás Konferencia központ Minden igényt kielégítő konferencia-központunk egy folyosón át közvetlen összeköttetésben áll a szállodával. Modern eszközeink (projektor, írásvetítő, flip chart, videómagnó, laptop) biztosítják céges rendezvények lebonyolítását. A technikai eszközökön túl segítőkész személyzetünk is lehetővé teszik, hogy a konferencia résztvevői eléged


  • ART'OTEL BUDAPEST
    1011 BUDAPEST, BEM RAKPART 16-19

    A SZÁLLODA FEKVÉSE: Az art?otel Budapest szálloda a városközpontban található, közvetlenül a Duna partján. A világörökség részének nyilvánított Budai Palota és a belváros sétálóutcái 10 perc alatt érhetők el gyalogosan. A szálloda 300 m távolságra van a Batthány téri metrómegállótól, 23 km-re a Ferihegyi Repülőtértől (BUD). MűVÉSZET & DESIGN: A régió első lifestyle szállodája, melyben a világhírű amerikai művész, Donald Sultan alkotási kerültek kiállításra, több millió dollár értékben. A szálloda része egy 4 barokk házból kialakított épületegyüttes, melyet eredeti szépségében állítottak helyre. SZOBAFELSZERELTSÉG: - egyénileg szabályozható légkondicionálás - ISDN modem-csatlakozó - közvetlen vonalas telefon, üzenetrögzítővel - 51 cm átmérőjű televíziókészülék - mozicsatornák és rádió - minibár - szobai széf - fürdő, tusoló, hajszárító és sminktükör - ingyenes újság 148 superior vendégszoba, ebből 6 egyágyas, 43 franciaágyas és 97 dupla ágyas (különálló ágyakkal).


  • HULLÁM VILLA PANZIÓ
    SOMOGY, 8647 BALATONMÁRIAFÜRDŐ, BALATON UTCA 4.

    A Hullám Villa Panziót 2006-ban nyitottuk meg a Balaton déli parján, Balatonmáriafürdő központjának egy csendes mellékutcájában, közvetlenül a tóparti nádas mellett. Itt még a tavat eredeti állapotában találja, dús növényzettel, vizi madarakkal. A természet szépségét és nyugalmát nem zavarja a hangoskodó túrista áradat. A 2000m2-es kertben lévő két mediterrán stílusú villában tizenegy kedves, kétágyas, fürdőszobás, erkélyes szoba és egy elegáns apartman kapott helyet. A zsalugáterek mögött megbúvó meleg színű, természetes anyagok, kényelmes ágyak, fa és kovácsoltvas bútorok a gondtalan pihenés biztosítékai. A ?Café On Board ? kínálata egész nap csak a ház vendégeit szolgálja. Kellemes kikapcsolódást nyújt a házi könyvtár, a családi szauna, a szabadtéri medence napágyakkal, a homokos strandröplabda pálya, kerékpárok és a különböző játékok. Minden szobához zárt gépkocsi parkoló tartozik. Élvezze az év legszebb pillanatait, kapcsolódjon ki és pihenjen nálunk! Szobáink... Kétá


  • ODVASKŐ HOTEL
    VESZPRÉM, 8427 BAKONYBÉL, PF. 5.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Szállodánk a Bakony szívében, a Magas-Bakony legszebb részén, Zirc és Pápa közötti útvonalon Bakonybéltől 3 km-re fekszik egy csodaszép völgyben. Magaslati klímájának, tiszta levegőjének és nagyszámú, kedvelt turistaútjainak köszönhetően kiváló pihenési lehetőséget biztosít a nyugalmat, kikapcsolódást, kirándulást kedvelő vendégek számára. A legfőbb vonzerőt a páratlanul gazdag természeti környezet jelenti. A túravonalak a hotel mellől indulnak, illetve itt haladnak keresztül. Legkedveltebb az un. Boroszlán tanösvény, mely kb. 7 km hosszú. Itt sorakoznak a Bakony legmagasabb csúcsai: a Kőris-hegy /709m/, Kék-hegy /661m/, Nagy-Somhegy /649m/. A környéken található kelta síremlékek nemzetközi szinten is nagy jelentőséggel bírnak. A szálloda mellett folyik a Gerence patak, völgye a legszebb kirándulóhelyek egyike. A környéken található barlangok az ősember lakóhelyei, a későbbi korokban a betyárok búvóhelyei voltak. Ezek közül legjelentősebb a szállodához közeli Odvaskő barlang, me


  • BECK'S CORNER MOTEL
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI ÚT 5/D.

    zalaegerszegi szálláshely, zalaegerszegi szállók, olcsó szállás, szállás zalaegerszeg, zalaegerszegi szállások, zalaegerszegi hotelek, szállásfoglalás, zalaegerszegi szálláshelyek, zalaegerszegi


  • JAGD PANZIÓ ÉS ÉTTEREM
    ZALA, 8749 ZALAKAROS, SZŐLŐ ÚT 10.

    zalakarosi hotel, zalakarosi szállók, jagd panzió és étterem zalakaros, szállás zalakaros, szállodák zalakaros, zalakarosi apartman, zalakarosi szálloda, szálláshelyek zalakaros, zalakarosi utazás,


  • HOTEL MINERVA
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, ENGELS ÚT 2.

    HOTEL MINERVA*** Mosonmagyaróvár szívében található Hotel Minerva*** sok szeretettel és színvonalas kiszolgálással várja Önt. Munkatársaink a nap 24 órájában biztosítják vendégeink nyugodt pihenését. Kérdéseikkel, felmerülő problémáikkal forduljanak nyugodtan hozzánk, mi igyekszünk mindenben az Önök rendelkezésére állni. Szállodánkat 1974-ben építették Mosonmagyaróvár városközpontjában, a várost átszelő főútvonal mentén. 2004-es felújítás során szolgáltatásainkat a kor színvonalára emeltük, hogy ezzel is elősegítsük vendégeink zavartalan pihenését. A szálloda 40 darab kétágyas szobával rendelkezik, amelyben fürdőszoba, televízió és hűtőszekrény található. A szobákban térítés ellenében lehetőség nyílik az Internet használatára is. Kiválóan alkalmas csoportok fogadására is. A Galéria Étterembe látogatók megízlelhetik a magyar konyha kiváló ételeit, de lehetőség van más nemzetek ételkülönlegességeivel való ismerkedésre is. A szálloda éttermének terasza


  • CITY HOTEL MÁTYÁS
    1056 BUDAPEST, MÁRCIUS 15.

    Budapest belvárosában, a híres Váci utcától 100 méterre, az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél várja kedves vendégeit a City Panzió Mátyás. Szobák: A fürdőszobás, vagy zuhanyozós szobákban színes TV, telefon, minibár áll vendégeink rendelkezésére. Egyéb szolgáltatások: * büféreggeli * transzfer * programszervezés * 24 órás portaszolgálat * csomagmegőrzés * safe * telefax * 40 férőhelyes különterem * 250 férőhelyes étterem * 60 férőhelyes söröző


  • ST. MARTIN APARTMANHÁZ ÉS ÉTTEREM
    ZALA, 8380 HÉVÍZ, DR. BABÓCSAY UTCA 43.

    A hévízi gyógytó és a városközpont közelében (800 m) a település elegáns villanegyedében találhatók a minden igényt kielégítő színvonalas, modern apartmanok saját exkluzív kerti medencével és étteremmel. Apartmanok 2 fő részére - nappali/hálószoba (pótágyazható) korszerűen felszerelt konyhával - fürdőszoba (zuhanyzó/WC) - padlófűtés - kábel TV - terasz kerti bútorral Apartmanok 4 fő részére - 2 hálószoba - korszerűen felszerelt konyha - fürdőszoba (kád/WC) - padlófűtés - kábel TV - 2 terasz kerti bútorral, (kivéve a tetőtéri apartman) Klimatizált lakosztály 6+2 fő részére - nappali - 3 hálószoba (pótágyazható) - korszerűen felszerelt konyha - étkező - fürdőszoba (kád/WC), WC - padlófűtés - kábel TV - 3 terasz, balkon kerti bútorral Parkosított belső udvar kerti bútorokkal, grillezővel, napozóterasszal.


  • BOUTIQUE HOTEL SOPIANAE
    BARANYA, 7621 PÉCS, FELSŐMALOM UTCA 24.

    A Boutique Hotel Sopianae Pécs első négycsillagos szállodája. Építészete és kialakítása ellentétre épül - a kívül műemlék jellegű épület belsőépítészete a modern vonulatot tükrözi. Ahogy az ellentétekre épülő koncepció megvalósul az építészetben, úgy adja vissza ezt a szálloda hangulata és üzemeltetési politikája is. A szálloda mottóját követve a tulajdonosok, a menedzsment és a dolgozók arra kötelezték el magukat, hogy az ide érkező vendég a belváros szívében megszállva nyugalmat leljen, így pihenve ki nehéz napjának fáradalmait. Vendégünk minden esetben személyre szabott, magas színvonalú szolgáltatást várhat közvetlen, mégis diszkrét kiszolgálással, családias hangulatban. Szobáink: Egyágyas szobák Egyágyas szobáink színvilágának kialakításakor főként férfi vendégeinkre gondoltunk. Az egyedül utazni kényszerülők a parkettás és a szőnyegpadlós, valamint a dohányzó és a nemdohányzó változatból választhatnak. Igény esetén 2 fő részére is kiadható, ebben az esetben ára fő


  • ARANY TRÓFEA HOTEL***
    HEVES, 3300 EGER, SZÉCHENYI UTCA 41/B.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján·Képek (9)

    A Hotel Arany Trófea*** Eger történelmi belvárosában, a Széchenyi utcában található. A hotel 2002 decemberében kapta meg működési engedélyét. Szállodánk 15 kétágyas, fürdőszobás, színes televízióval, minibárral és telefonnal felszerelt szobával rendelkezik, amelyekben 32 vendéget, pótágyakkal együtt 38-at tudunk elhelyezni. A szálloda alagsorában teremgarázs szolgálja a vendégek kényelmét, autóik biztonságát. Házon belül infra szauna, pezsgőfürdő, fitness terem és igény szerint gyógymasszázs áll a vendégek rendelkezésére. Igény szerint orvosi ellátásra is lehetőség van a szomszédos gyógycentrumban (fogászat, esztéttikai lézer, bőrgyógyászat). A háromszintes épület földszintjén első osztályú légkondiciolált étterem (45 fő), sörterasz (60 fő) és egy 20 fős különterem található. Éttermünkben tájjellegű- és vadételek, valamint házi és helyi specialitások közül választhatnak a vendégek. Különtermünk konferenciák, családi összejövetelek, zártkörű rendezvények megrendezésére is alkalmas.


  • HOTEL KAISER PANZIÓ
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, TÓTH KÁLMÁN UTCA 12
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Baja belváros szivében 2000 március óta működik a Kaiser Panzió Baja, Hattyú u. 2 Profi kialakítású modern igényes kábel TV fürdőszobás szobákkal várjuk az üzletembereket és a pihenni vágyókat. A panziónkat bővítettük egy három szintre tagozódó 10 szobás egységgel, ami földszinti recepció, reggeliztető, terasz, és emeleti - szinteken vendégszobákból áll. A Hotel Kaiser Panzió II kategóriás szolgáltatás. 2004 január hónapban nyitottuk új egységünket, 100 m-re a régi "Kaiser Panziótol" És a két egység az új helyen Hotel Kaiser Panzio Baja, Tóth Kálmán u. 12 Recepcióján fogadjuk a vendégeinket. kategóriás szolgáltatás. 2004 január hónapban nyitottuk új egységünket, 100 m-re a régi "Kaiser Panziótol" És aDallmayr Kávézó kávé különlegességeivel, és Gelleto Itáliano fagylaltdesszertekkel várjuk vendégeinket. 2005 szeptemberben szaunával bővítjük szolgáltatásunkat ami a panzióvendégek pihenését, és kikapcsolódását szolgálja. A Hotel Kaiser Panzióban álla


12345678910