AUTÓ
Több mint 500 találat AUTÓ kulcsszóra
Cégünk 1993-ban alakult azzal a céllal, hogy közlekedési balesetet szenvedettek számára teljes körű szolgáltatást nyújtson. Kezdetben kizárólag a balesetes járművek és utasainak szállítását vállaltuk, majd tevékenységünket fokozatosan bővítve jutottunk el a jelenlegi körig: Autómentés 0-24 óráig Segélyszolgálat Bérautó szolgálat Teljeskörű gépjármű-kárügyintézés és jogi szaktanácsadás Biztosítási ügyintézés Gépjárműtárolás zárt, őrzött telephelyen Kárrendezés SEGÉLYVONAL: +36/30/385-11-15 0-24h
Autóbuszok, tehergépkocsik, lassújárművek és pótkocsik javítása, karbantartása, vizsgáztatása. H - P: 6.00 - 14.00 Az évtizedek óta kötött nagyvállalati szerkezetben működő balassagyarmati műszaki karbantartó egység hosszú ideje tartó önállósodási törekvéseinek kedveztek a rendszerváltás körüli privatizációs folyamatok, melyek az állami irányítású közhasznú közlekedést ha korlátozottan is de érintették. Így 1992. október 1-én a NÓGRÁD VOLÁN Rt-n belül megalakult az AUTÓ-HELP Kft, mely ma is egyedüli a vállalati szervezetben. Társaságunk alapvetően a ma már NÓGRÁD VOLÁN ZRt. autóbuszainak szervízellátását és műszaki vizsgáztatását végzi. Ezen túlmenően a térségben jelentkező haszonjárművekre is kiterjed tevékenységünk. A NÓGRÁD VOLÁN ZRt mint közfeladatokat ellátó cég a Kft-ben (döntő) többségű tulajdonrésszel rendelkezik, ezen túl a cégvezetés és a munkavállalók egy része is tagi viszonnyal rendelkeznek.
bicikli tartozék, új kerékpárok eladás, sportszer, bicikli szervíz, versenykerékpár, bringa, sporteszköz, bicikli alkatrészek, sporteszközök, kerékpár, bicikli szerviz, szervíz, sportfelszerelés,
A Benedek Gumi Center (Premio Abroncsszerviz) autógumi szerelés autógumi forgalmazással foglalkozik balatonfüredi székhellyel Nyitvatartás: Hétfő - Péntek: 8.00 - 18.00 Szombat: 8.00 - 13.00 Vasárnap: Zárva 1990-ben nyitottam meg első gumis műhelyemet Balatonfüreden a Noszlopi u. 11-ben egy garázsban. 1998-ban építettem meg jelenlegi telephelyemet szintén Balatonfüreden a Horváth Mihály u. 39. alatt. A mai napig itt várom Kedves vásárlóimat. Jelenleg ketten dolgozunk a műhelyben, fő profilunk a személy és kisteher gumik szerelése. A GoodYear és Sava gumiabroncsokból bő választékkal rendelkezünk, akár azonnal raktárról. Ebből a két márkából folyamatosan különböző akciókkal is várjuk a vevőket és viszonteladókat. Természetesen további gumi márkákkal is vevőink rendelkezésére állunk, ebben az esetben azonban 2-3 napos szállítási határidővel kell számolni. Motorkerékpár és robogó gumiabroncsok is megrendelhetők akár speciális méretekben, márkákban is.
A és B kategóriás illetve motoros jogosítványokhoz kedvezményes képzések Balatonfüred, Veszprém és Várpalota területén, részletfizetési lehetőséggel. Számítógépes oktatást, próbavizsgázási lehetőséget biztosítunk.
Manufaktúránk több évtizedes tapasztalattal, minőségi alapanyagok használatával, a kárpitozásban gyakorolt kezekkel, kreatív csapatmunkával a következő szolgáltatásokat biztosítja: veterán belsők teljeskörű restaurálása, tetőkárpitok, Cabrio tetők, ajtó- és oldal kárpitok készítése, hajók, légijárművek kárpitozása, kormánybőrözés, motorülések felújítása, szőnyegezés. Nyitvatartás:Hétfőtől-Péntekig:08.00-17.00
Chevrolet Wallis - Chevrolet Szalon - Új és használt autók (Chevrolet és Opel márkakereskedés) kereskedelme, szerviz és alkatrész-forgalmazásáűval foglalkozunk.
Nyitva tartás: Hétfő - Péntek: 8:00-17:00 Szombat: 8:00-12:00
Ma már minden sportágban szükség van időmérőkre, adatfeldolgozókra, nemcsak a klasszikus időre mért sportágakban, de mindenhol, ahol eredmény készül, hiszen nyomtatva és elektronikusan is elérhető kell legyen minden rendezvény eredménye egy esemény után azonnal. Az alábbi sportágakban már dolgozott a csapat, de áll minden kihívás elé. Mért időt, készítet eredményeket a legextrémebb körülmények között, feliratozott élő Eurosport adást. Az elmúlt tíz évben több száz esemény eredményét készíteték el. Az Időmérő csapat 1998-ban alakult. Azóta is alapvetően az autó-motorsportban tevékenykedik, de kipróbálta már magukat más sporteseményeken és rendezvényeken is. Vállalja autós, motoros rendezvények időmérési feladatainak ellátását, de nem áll messze tőlük bármely olyan sport, ahol az eszközeikkel a pontos mérést garantálni tudják.
- CSÁSZÁR AUTÓSZERVIZ KFT.
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, SÁGVÁRI ENDRE ÚT 52.
2 csillag 1 vélemény alapjánA Császár Autószerviz Kft. a Dunántúl egyik legnagyobb Renault márkakereskedése, mely 3 megyében, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében, 7 ponton 14 éve foglalkozik Renault és Dacia modellek értékesítésével, szervizelésével, illetve használtautó kereskedelemmel. A Császár Kft. először 1993-ban Pápán alakította ki az autóeladás feltételeit. Ezt követően a cég dinamikus fejlődésének köszönhetően tovább bővült. 1996-ban a Balaton-part egyik legnépszerűbb turisztikai központjában Keszthelyen, 1998-ban a Bakony lábánál Ajka-Bakonygyepesen, 2000-ben Veszprémben, 2003-ban Komárom-Esztergom megye egyik nagy ipari városában Tatabányán, 2005-ben pedig ismét egy megyeközpontban, Zalaegerszegen nyitotta meg kapuit. A nyereséget a cég azonban nemcsak a fejlesztésre forgatja vissza, hanem szponzorál sportegyesületeket, szociális és kulturális intézményeket, rendezvényeket.
A Császár Autószerviz Kft. a Dunántúl egyik legnagyobb Renault márkakereskedése, mely 3 megyében, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében, 7 ponton 14 éve foglalkozik Renault és Dacia modellek értékesítésével, szervizelésével, illetve használtautó kereskedelemmel. A Császár Kft. először 1993-ban Pápán alakította ki az autóeladás feltételeit. Ezt követően a cég dinamikus fejlődésének köszönhetően tovább bővült. 1996-ban a Balaton-part egyik legnépszerűbb turisztikai központjában Keszthelyen, 1998-ban a Bakony lábánál Ajka-Bakonygyepesen, 2000-ben Veszprémben, 2003-ban Komárom-Esztergom megye egyik nagy ipari városában Tatabányán, 2005-ben pedig ismét egy megyeközpontban, Zalaegerszegen nyitotta meg kapuit. A nyereséget a cég azonban nemcsak a fejlesztésre forgatja vissza, hanem szponzorál sportegyesületeket, szociális és kulturális intézményeket, rendezvényeket.
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.
Nyitvatartás: Hétfő-péntek:7.30-16.00 Pénztár: Hétfő-péntek:7.30-15.30 Ebédidő: 12.00-12.30
- DUNA TAKARÉKSZÖVETKEZET- ESZTERGOM-KERTVÁROSI FIÓK
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2509 ESZTERGOM, DAMJANICH U. 34.Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00
Nyitvatartás: Hétfő-csütörtök: 7.30-15.45 Péntek: 7.30-14.30 Szombat: 7.30-11.30 Pénztár: Hétfő-csütörtök: 7.30-15.45 Péntek: 7.30-14.30 Szombat: 7.30-11.30 Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén.
Nyitvatartás: Hétfő-péntek:7.30-15.30 Pénztár: Hétfő-péntek:7.30-15.30
Nyitvatartás: Hétfő-péntek:8.30-16.30 Szombat:8.30-12.00 Pénztár: Hétfő-péntek:8.30-16.30 Szombat:8.30-12.00 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.
- DUNA TAKARÉKSZÖVETKEZET- GYŐR ÜZLETI KÖZPONTI FIÓK
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, ÁRPÁD U.93.
3 csillag 1 vélemény alapjánNyitvatartás: Hétfő-csütörtök:7.30-16.00 Péntek:7.30-14.00 Pénztár: Hétfő-csütörtök:7.45-15.30 Péntek:7.45-14.00 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.
Nyitvatartás: Hétfő-péntek:7.30-16.00 Pénztár: Hétfő-péntek:7.30-15.30 Ebédidő: 12.00-12.30 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit.
Nyitvatartás: Hétfő-péntek:7.30-16.00 Szombat:8.00-12.00 Pénztár: Hétfő-péntek:7.30-15.30 Szombat:8.00-11.30 Ebédidő: 12.00-12.30
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.
Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 7.30-16.00 Pénztár: Hétfő-Péntek: 7.30-15.30 Ebédidő: ebédidő:12, 00-12, 30 Takarékszövetkezetünk különböző megtakarítási formákat kínál, melyek közül Ön igényei szerint választhatja a bankszámlához kapcsolódó takarékoskodást, az értékpapír jellegű megtakarításokat vagy hagyományos könyves betéteket.
Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.Nyitvatartás: Hétfő-péntek:7.30-16.00 Pénztár: Hétfő-péntek:7.30-15.30 Ebédidő: 12.00-12.30
- DUNA TAKARÉKSZÖVETKEZET- MOSONMAGYARÓVÁRI FIÓK
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, MAGYAR UTCA 17-21.Nyitvatartás: Hétfő-szerda:8.00-16.00 Csütörtök:8.00-16.30 Péntek:8.00-15.00 Szombat:8.00-12.00 Pénztár: Hétfő-szerda:8.00-16.00 Csütörtök:8.00-16.30 Péntek:8.00-15.00 Szombat:8.00-12.00 Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk.
- HALÁSZI TAKARÉKSZÖVETKEZET-MOSONMAGYARÓVÁR
GYŐR-MOSON-SOPRON, 9200 MOSONMAGYARÓVÁR, SZENT I. KIR. U 119.A Duna Takarékszövetkezet 4 fiókjában (Mosonmagyaróvár Magyar utca, Győr Üzleti Központ, Esztergom és Budapest Aulich utca) lehetőség van arra, hogy Ön részt vegyen tőkepiaci ügyletekben. Az értékpapír tranzakciókat a Takarékbank Rt. ügynökeként bonyolítjuk. Takarékszövetkezetünk közvetlen kapcsolatban van a Takarékbank Rt.-vel, mely lehetőséget ad arra, hogy a legfrissebb információk alapján hozhatja meg befektetési döntéseit és adhat megbízást értékpapírok vételére vagy eladására.
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Takarékszövetkezetünk a megnyitott bankszámlákhoz 3 típusú bankkártyát ajánl a magánszemélyek részére, melyeket belföldön és külföldön egyaránt használhat vásárlásra és ATM-es készpénz felvételre.
Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00
Nyitvatartás: Hétfő-péntek:7.30-16.00 Pénztár: Hétfő-péntek:7.30-15.30 Ebédidő: 12.00-12.30
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 A Takarékszövetkezetünk által vezetett vállalkozói (pénzforgalmi) bankszámla a vállalkozások fizetési forgalmának lebonyolítására szolgál.
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit.
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén. A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.
Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00
Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Szombat: 8:00-12:00Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket.Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén.A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.
Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit.Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt.Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén.A 2009. évben is jelentős verseny környezetben dolgoztunk és végeztük szolgáltatásainkat.Nyitvatartás: Hétfő: 8:00-17:00 Kedd: 8:00-15:30 Szerda: 8:00-15:30 Csütörtök: 8:00-15:30 Péntek: 8:00-14:00 Szombat: 8:00-12:00
Nyitvatartás: Hétfő-kedd:7.15-15.15 Szerda:7.15-16.15 Csütörtök:7.15-15.15 Péntek:7.15-14.15 Pénztár: Hétfő-kedd:7.15-15.15 Szerda:7.15-16.15 Csütörtök:7.15-15.15 Péntek:7.15-14.15 Ebédidő: 13.00-13.30 Nagy tisztelettel nyújtjuk át Önöknek a Duna Takarékszövetkezet első teljes évéről szóló jelentésünket, amelyben összefoglaltuk a 2009. év legfontosabb gazdasági eredményeit és eseményeit. Nem könnyű gazdasági évet hagytunk magunk mögött, de büszkén jelenthetjük, hogy megtartottuk vezető pozícióinkat és továbbra is az ország legnagyobb eszközállományával rendelkező és második legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézeteként, eredményesen zártuk a 2009. esztendőt. Működési hálózatunk három megyére, 25 településre terjed ki, ahol 30 fiókunkban szolgáljuk ki több mint 50.000 ügyfelünket. Takarékszövetkezetünk betétállományának 10, 2%-os, hitelállományának 3, 9%-os növekedését jónak értékeljük, amit tudatos üzletpolitikával is alakítottunk. A hitel-betét arány 69% volt az év végén.
ECO-TAK előkatalizátor Forgalmazó: Bio-Hungary Kft. www.biohungary.hu email: info@biohungary.hu ECO-TAK előkatalizátor: 5-15%-kal kevesebb fogyasztás és 50%-kal kevesebb károsanyag-kibocsátás! Korunk egyik globális problémája a környezetszennyezés. A városok levegőjének fő szennyezője az autó. Ezért ha az általuk kibocsátott káros anyag mennyiségét csak részben csökkenteni tudnánk, már nagy lépést tennénk a levegő minőségének javításáért. Ez adta az ötletet a magyar feltalálóknak, hogy megalkossák az ECO-TAK fantázianevű készüléket, mely mind hatékonyságában, mind gazdaságosságában közelebb visz e probléma megoldásához. A készülékben alkalmazott mágnes-színesfém kombináció biztosítja a tökéletesebb égési folyamatot, melynek következménye: kevesebb károsanyag-kibocsátás fogyasztás csökkenés teljesítmény növekedés (egyenletes járású motor, fürgébb autó)
Cégünk újévi fogadalma a 2007-es évre tevékenységi körünk bővítése, reményeink szerint ügyfeleink maximális megelégedésének szolgálatában. Ennek megfelelően már nem csupán a mobilkommunikációs eszközök területén kínálunk széles választékot, hanem teljesen más üzleti egység megnyitása is célunk. Ügyfeleink rendelkezésére állunk az autófinanszírozás számos lehetőségével. Így például: hiteligénylés használt gépjármű vásárlásához, meglévő gépjármű visszlízigelése, biztosítási ügyintézés, CASCO, régi hitel kedvezőbb kamatozásúra váltása, stb... Nyitva tartás: H-P: 9-18 Szo: 9-13 Hitelügyintézés: Hétköznap 9-17-ig Megközelítés: A Fortuna GSM üzletében József krt - József utca sarok 4-6-os villamossal a Baross utcai megálló
Bővebb felvilágosításra lenne szüksége kérem hívja az alábbi telefonszámot: 70/456-07-54 Cégünk újévi fogadalma a 2007-es évre tevékenységi körünk bővítése, reményeink szerint ügyfeleink maximális megelégedésének szolgálatában. Ennek megfelelően már nem csupán a mobilkommunikációs eszközök területén kínálunk széles választékot, hanem teljesen más üzleti egység megnyitása is célunk. Ügyfeleink rendelkezésére állunk az autófinanszírozás számos lehetőségével. Így például: hiteligénylés használt gépjármű vásárlásához, meglévő gépjármű visszlízigelése, biztosítási ügyintézés, CASCO, régi hitel kedvezőbb kamatozásúra váltása, stb...
Makói irodánkon kívül Balassagyarmaton és Budapesten állunk ügyfeleink rendelkezésére.Cégünk újévi fogadalma a 2007-es évre tevékenységi körünk bővítése, reményeink szerint ügyfeleink maximális megelégedésének szolgálatában. Ennek megfelelően már nem csupán a mobilkommunikációs eszközök területén kínálunk széles választékot, hanem teljesen más üzleti egység megnyitása is célunk. Ügyfeleink rendelkezésére állunk az autófinanszírozás számos lehetőségével. Így például: hiteligénylés használt gépjármű vásárlásához, meglévő gépjármű visszlízigelése, biztosítási ügyintézés, CASCO, régi hitel kedvezőbb kamatozásúra váltása, stb...
- EUROTRADE KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.-EUROTRADE M0 TRUCK CENTRUM
KOMÁROM-ESZTERGOM, 2143 KISTARCSA, RAKTÁR UTCA 1Új és használt haszongépjárművek, rakodógépek, munkagépek forgalmazása. IVECO, TÁTRA, PANAV haszongépjárművek és alkatrészek kereskedelme, típusfüggetlen haszonjármű szerviz 3, 5 t fölött, műszaki vizsgáztatás, menetíró berendezések (tchograf) szerelése, javítása, hitelesítése, gumiabroncs szerelés, kamionmosó üzemeltetés
fadd, tűzoltó, tűzoltó autók, tűzoltó szerek, tűzoltó szer, tűzoltó autó, tűzoltóautó, tűzoltók
Nyitva tartás: H-P: 8-16 üzeltünket megtalálja még: Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Budapest, Alig utcában, Fertő u.14 alatt, külföldön Horvátországban Split.-www.fervill.hr és Romániában Timisoara /Temesváron - www.fervill.ro
Fertőrákosi kirándulóprogramok elektromos kisautóval, elektromos kisbusszal, városnéző vonattal.
0-24 h ügyelet: 00-36-70-3-888-888 Zsömbölygei Péter, mint a FRUTIS Autómentő Kft. ügyvezető igazgatója, szeretném röviden bemutatni a cégemet. Vállalkozásom szombathelyi székhelyű, és 1992 óta végez autómentési tevékenységet. Kezdetben, mint magánvállalkozás - egy személygépkocsival és trailerrel - működött, majd 1998-ban kft-vé alakult, amely mára már egy 15000 m2-es telephellyel, több száz m2-es zárt, fedett tároló hellyel és szerelőműhellyel, hétfős alkalmazotti létszámmal, illetve az autómentéshez szükséges, valamennyi speciális gépjárműmentővel rendelkező céggé fejlődött. Telephelyünk a Szombathelyt elkerülő körgyűrű mellett, az ipartelepen helyezkedik el, így mentés esetén könnyen és gyorsan, maximum 30 perc alatt megközelíthetők a megyeszékhely mentén húzódó 8-as, 84-es, 86-os, 87-es, 88-as, 89-es főútvonalak, valamint a határ közelsége miatt az ausztriai Burgenland, Steiermark tartományok, az A2-es, A3-as, S31-es, B50-es autópályák, főutak.
Ismerje meg az Opel Gyulai Márkakereskedést és Szakszervizt Budapesten és Cegléden is!
Gépjármű kereskedő cégünk 1997-ben alakult. Azóta nagyon sok megelégedett ügyfelet tudhatunk magunkénak. A cég fő irányelve a megalakulástól kezdve, kizárólag saját tulajdonú minőségi használt gépjárművek értékesítése. Telephelyünk Balatonfüred város központjában a Silver üzletház mellet, Spar áruházzal szemben található, HASZNÁLT AUTÓ DEPÓ néven. A depo munka napokon nyitva áll az érdeklődők számára. Gépjárműveink kivilágított területen, kultúrált körülmények között tekinthetőek meg. Ügyfeleinket telefonon előre egyeztetett időpontban várjuk!
Boltunk autó -hifi és -tuning termékek forgalmazásával és beszerelésével foglalkozik. A legnagyobb odafigyelést a vásárlók igényeire és a szakszerű, gyors, beszerelésre fordítjuk. Hivatalos kiskereskedoi vagyunk a Sony, Audiovox, Blaupunkt, Clarion, Kenwood, JVC, Dietz, Dietronics, Neotech, Auidocomp autohifi termékeknek, továbbá a Caesar, Patrol Line, Piranha, Spal elektronikai védelmi rendszereknek.
Cégünk a következő szolgáltatásainkat kínálja: személyautó abroncsszerviz, teherautó abroncsszerviz, fékellenőrzés, olajcsere, akkumulátorcsere, autómosás, kerékmosás. Szakértő tanácsadással és egy mindenre kiterjedő szolgáltatási csomaggal gondoskodunk arról, hogy az Ön járműve biztonságosan és gazdaságosan üzemeljen. Nyitva tartás:H-P.: 7:00-16:00 Sz.: 8:00-12:00.
