NYOMDAIPAR BÉKÉSCSABA
19 találat NYOMDAIPAR kulcsszóra BÉKÉSCSABA településen
1991-es megalakulásunk óta mi is részesei lettünk az információ világának. Célunk, hogy ebben a nem kis kihívásokkal teli időszakban a tradíciók megtartása mellett a modern kor igényeinek megfelelően próbáljunk alkotni és értéket teremteni. Mobil: 06-30/686-8753
Akár nyomdai, akár könyveloi területünket keresi, munkatársaink gyors határidovel, rugalmasan állnak az Önök rendelkezésére, ráadásul mindezt kedvezo árakon. Specialitásunk a minikönyvkiadás és gyártás.
A céget magánerőből 1990. decemberében alapították. A négy alapító tulajdonosa van. Négy belföldi magánszemély. Tulajdonképpen családi vállalkozásnak is tekinthető, amelyben három generáció dolgozik. A cég létszáma alapításkor négy fő volt, jelenleg tíz főfoglalkozású és számtalan mellékfoglalkozású, szerződéses munkaviszonyban álló munkavállaló is dolgozik, továbbá több magánvállalkozó is segíti a cég munkáját.
2004 május 21-én kezdte meg tevékenységét az Erkel utca 2 szám alatt található 2 szintes, 600 m2-es épületben. Békéscsabán köztudottan több évtizedes hagyományai vannak a nyomdászatnak. Jelenleg is jó kapcsolatban állunk olyan vállalkozásokkal, akik a nyomdaipari késztermékgyártás egyes speciális részeit ? pl. thermofóliázás, kasírozás, UV lakkozás, PUR ragasztókötés - végzik. Nálunk könnyen megszervezhet? az ilyen plusz szolgáltatások igénybevétele.
A Kft. fő tevékenysége a nyomdaipari számítástechnikai rendszerek kialakítása, üzemeltetése, de bármely más vállalkozás részére is kész szolgáltatásokat biztosítani.
Cégünk több éve működik Békéscsabán, magas színvonalon, partnereink megelégedésére! Irodánk - mint szlogenünk is mutatja: "JOKER, amivel biztosan nyer" - partnereink marketing tevékenységének segítésére szolgál.
könyvkötészet, nyomda, nyomdai előkészítés, nyomdai tevékenység, nyomdaipar, nyomtatás, folyóirat, íves ofszetnyomás, kiadvány, könyv, magazin, nyomdai termék, ofszetnyomtatás, prospektus,
nyomdaipari szolgáltatás, nyomtatvány, nyomda, nyomdaipari termékek, nyomdapappír, nyomtatás, nyomdaipar
Igényes színes nyomtatványok előállításával foglalkozunk. Ofszet gépparkkal, tapasztalt szakemberekkel, kiváló minőségben, rövid határidővel állunk rendelkezésükre a tervezéstől a kivitelezésig.
cégarculat- és grafikai tervezés
Cégünk a vállalkozások arculati megjelenítését profi módon tudja ellátni. Legyen szó a legegyszerűbb névjegykártyától a bonyolultabb kiállítási stand elkészítéséig. Határidő-minőség.
A nyomdatermékek előállítása aprólékos míves munka. A technika fejlődése a kézi munkát sok területen segíti, helyenként felváltotta, azonban a jó termék előállításához az ember tudására, szakismeretére ma is szükség van.
Mobil: 06-30/686-8752 Az üzlet szolgáltatásai között megtalálható a fénymásolás, fekete-fehér és színes nyomtatás, iratfűzés, laminálás, rendelésfelvétel névjegykártya- és bélyegző készítésre, gravírozásra és esküvői meghívó készítésre is.
Nyomdaüzem Mobil: 06-30/995-4290
is a magas minőségigényű, doboz- és címkegyártás. Kapacitásunkra a kis és közepes példányszámú, magas minőségigényű nyomdatermékek jellemzők.
kisegítő nyomdai szolgáltatás, nyomdaipari szolgáltatás, felületnemesítés, nyomdaipar
Cégünk a nyomdaipar területén tevékenykedik.
Ha nyomtatványra, kiadványra van szüksége, forduljon hozzánk!
szitázás, nyomdaipari munkák, szitanyomó, nyomdaipar, dekorációkészítés, szitanyomógépek, nyomdai szolgáltatások, nyomdaipari munka, dekoráció, bélyegzőgyártás, díszítőkellékek, digitális nyomdák,
