REPÜLŐJEGY BÉKÉSCSABA
12 találat REPÜLŐJEGY kulcsszóra BÉKÉSCSABA településen
- IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK KFT.-BÉKÉSCSABA
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZENT ISTVÁN TÉR 9.
5 csillag 2 vélemény alapjánAz IBUSZ Utazási Irodák Kft. az IBUSZ holdinghoz tartozik. A kft. árbevétele 2007 ben 15, 6 milliárd forint volt, törzstőkéje egymilliárd forint. Az utaztatottak és a repülőjegyet vásárlók száma éves szinten meghaladja a százezer főt. A vagyoni biztosíték pedig közel 850 millió forint. Az IBUSZ több mint százéves múltjával, illetve közel hetven egységből álló irodahálózatával, piaci részesedése alapján a magyarországi idegenforgalom egyik meghatározó szereplője.
A Groupama Garancia Biztosító minden törekvését az ügyfelek igényeinek való minél magasabb szintű megfelelés irányítja. Elérhetőségünket szimbolizáló zöld ajtónk mindig nyitva áll ügyfeleink előtt, hogy betérjenek hozzánk. Ezt az ügyfélközpontúságot helyezzük valamennyi tevékenységünk fókuszába, mind a termékfejlesztésben, mind az ügyfelek kiszolgálásában. Ezek az értékek egyben a Groupama Csoport értékei is, immár 100 éve.
Az OTP Csoport univerzális pénzügyi szolgáltatásait üzleti és jogi megfontolásokból számos leányvállalat bevonásával nyújtja. Míg Magyarországon a hagyományos banki szolgáltatások az OTP Bank portfolióját alkotják, a modernebb pénzügyi igényeket - például autó-finanszírozás, befektetési alapok, biztosítás - kiszolgáló termékeket az OTP Bank leányvállalatai fejlesztik és értékesítik. Az OTP Bank 1990-ben alakult részvénytársasággá. A hitelintézet által végzett nem banki tevékenységeket leválasztották, létrejöttek a leányvállalatok, és a bank zászlóshajójává vált egy teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó bankcsoportnak, amely az univerzális bankszolgáltatásokon kívül egyebek mellett jelzálogbanki, lakástakarékpénztári, faktoring-, lízing-, alapkezelési, nyugdíjpénztári és egészségpénztári szolgáltatásokat is kínál. Nyitva tartás h: 9.00-17.00 k: 9.00-17.00 sze: 9.00-17.00 cs: 9.00-17.00 p: 9.00-17.00 szo: - v: - telefon: 66/519-033
Irodánk 1992 óta, immár 16 éve várja az utazni vágyókat. Minden kedves Utasunk számára igyekszünk megteremteni a gondtalan utazás feledhetetlen élményét.
Más népek, más szokások, más kultúra, varászlatos tájak, csodálatos települések, meseszép tengerpartok! Utazásaink során egyre szélesedik látókörünk, ahol átadhatjuk magunkat az új élményeknek - miközben testileg, lelkileg felfrissülhetünk.
A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát. 2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását. Magyarországon közel 150 munkatárs áll az Utasok rendelkezésére. A Neckermann tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) és 15 irodája tagja a Légifuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IATA). 1995 óta a Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. maga készíti el az utazási ajánlatait tartalmazó katalógusokat. Kezdetben szezononként 3 katalógussal jelent meg a turizmus piacán, mely idővel folyamatosan bővült az Utasok igényeit szem előtt tartva.
Az OTP Bank 1990-ben alakult részvénytársasággá. A hitelintézet által végzett nem banki tevékenységeket leválasztották, létrejöttek a leányvállalatok, és a bank zászlóshajójává vált egy teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó bankcsoportnak, amely az univerzális bankszolgáltatásokon kívül egyebek mellett jelzálogbanki, lakástakarékpénztári, faktoring-, lízing-, alapkezelési, nyugdíjpénztári és egészségpénztári szolgáltatásokat is kínál.
Unitravel az indulást követő első évben jelentős eredményeket ért el a síutak szervezésében (az általunk szervezett síelők száma rövid időn belül 3000 fölé került) valamint a kulturális körutazások terén. Van jó néhány olyan programunk (főként Franciaország, Olaszország, Benelux államok vonatkozásában), amely kis változtatásokkal immár 14-16 éve változatlan sikerrel fut. Az autóbuszos körutazások skáláját már a kezdeti években intenzíven bővítettük. Unitravel a repülős nyaralóprogramok sorát már '93-ban beindította Tunézia felé, majd rá két évre kezdtünk el aktívan foglalkozni Málta szigetével, amely népszerű úticél vonatkozásában irodánk immár 15. éve piacvezetőnek mondhatja magát! A korai fejlődési szakaszban beindított további üdülőterületeink: Szicília, Ciprus, Francia Riviéra.
túrák, erdei iskolák, félpanzió, tolmácsszolgálat, utasbiztosítás, külföldi utazás, utószezon, vízum, csoportos utak, úti cél, előfoglalási akció, ellátás, szobák, gyermek utaztatás, repülőjegy,
Egy világszerte elismert repülőjegy foglaló rendszeren keresztül tudjuk a repülőjegyeket foglalni, ha szükséges módosítani. A rendszeren keresztül a világ valamennyi légitársaságának járataira tudunk helyet biztosítani. Természetesen emellett az úgynevezett fapados légitársaságok is az ajánlataink között szerepelnek, amennyiben a leggazdaságosabb megoldásra van szükségük. Külföldi partnereinken és speciális on-line rendszereinken keresztül az esetek túlnyomó részében a hotelek publikált ára alatt tudjuk Önök felé a szállásdíjakat kiajánlani, akár azonnali foglalással is. Kérésüknek megfelelően a nagyobb városokban, akár a kért kerületben, városrészben is tudjuk a megadott kategóriájú szállást biztosítani. Igény esetén a reptér - szálloda - reptér transzfert is meg tudjuk szervezni. A világ szinte összes pontján tudunk bérkocsit biztosítani a lehető legkedvezőbb áron.
Tel: (06 20) 464 1449. A Magyar Autóklub széleskörű szolgáltatásai, valamint autózáshoz kapcsolódó kedvezményei mellett az Autoclub Travel irodákban a következő kedvezményekben részesülnek klubtagjaink: - 5 % kedvezmény az utasbiztosításokból - 10 % kedvezmény minden térképre, útikönyvre és hasznos úti cikkre - 2-10 % kedvezmény az utazásokból (a kedvezmény az Autoclub Travel saját szervezésű útjaira, csak a klubtagsággal rendelkező természetes személy részére - apartman esetén a teljes apartmanra - vonatkozik, és a törzsutas kedvezménnyel nem összevonható).
A csoporttagok közötti szinergiák kihasználása mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportban összehangolt fejlesztések és egyes tevékenységek integrálása révén érhető el. Az OTP Bank tevékenysége hatást gyakorol a gazdaságra, társadalomra és környezetre egyaránt, ugyanakkor a globális kihívások is befolyásolják működésünket, érintettjeinkkel való Az OTP Bank, valamint a Bankcsoport céljainak eléréséhez nélkülözhetetlen a magasan kvalifikált emberi erőforrás megléte. Ezért a Bankcsoport stratégiájában nagy hangsúlyt kap a megfelelően felkészített, értékesítés-orientált, lojális ügyintézői bázis kialakítása és fenntartása, valamint a tehetséges szakemberek megtartása érdekében az egyénre szabott pályaút fejlesztése. Nyitva tartás h: 7.45-18.00 k: 7.45-17.00 sze: 7.45-17.00 cs: 7.45-17.00 p: 7.45-16.00 szo: - v: - Gyermekbarát bankfiók
