UTAK BÉKÉSCSABA
11 találat UTAK kulcsszóra BÉKÉSCSABA településen
Étterem Vendéglő Söröző Csárda Grillkert
- IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK KFT.-BÉKÉSCSABA
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, SZENT ISTVÁN TÉR 9.
5 csillag 2 vélemény alapjánAz IBUSZ Utazási Irodák Kft. az IBUSZ holdinghoz tartozik. A kft. árbevétele 2007 ben 15, 6 milliárd forint volt, törzstőkéje egymilliárd forint. Az utaztatottak és a repülőjegyet vásárlók száma éves szinten meghaladja a százezer főt. A vagyoni biztosíték pedig közel 850 millió forint. Az IBUSZ több mint százéves múltjával, illetve közel hetven egységből álló irodahálózatával, piaci részesedése alapján a magyarországi idegenforgalom egyik meghatározó szereplője.
Unitravel az indulást követő első évben jelentős eredményeket ért el a síutak szervezésében (az általunk szervezett síelők száma rövid időn belül 3000 fölé került) valamint a kulturális körutazások terén. Van jó néhány olyan programunk (főként Franciaország, Olaszország, Benelux államok vonatkozásában), amely kis változtatásokkal immár 14-16 éve változatlan sikerrel fut. Az autóbuszos körutazások skáláját már a kezdeti években intenzíven bővítettük. Unitravel a repülős nyaralóprogramok sorát már '93-ban beindította Tunézia felé, majd rá két évre kezdtünk el aktívan foglalkozni Málta szigetével, amely népszerű úticél vonatkozásában irodánk immár 15. éve piacvezetőnek mondhatja magát! A korai fejlődési szakaszban beindított további üdülőterületeink: Szicília, Ciprus, Francia Riviéra.
- BÉKÉS TOURIST UTAZÁSI IRODA - BÉKÉSCSABA
BÉKÉS, 5600 BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY U. 10.
5 csillag 1 vélemény alapjánIrodánk 1992 óta, immár 18 éve várja az utazni vágyókat. Minden kedves Utasunk számára igyekszünk megteremteni a gondtalan utazás feledhetetlen élményét.
kommunális hulladék gyűjtés és megsemmisítés, Köztisztasági és településtisztasági szolgáltatás
Egy világszerte elismert repülőjegy foglaló rendszeren keresztül tudjuk a repülőjegyeket foglalni, ha szükséges módosítani. A rendszeren keresztül a világ valamennyi légitársaságának járataira tudunk helyet biztosítani. Természetesen emellett az úgynevezett fapados légitársaságok is az ajánlataink között szerepelnek, amennyiben a leggazdaságosabb megoldásra van szükségük. Külföldi partnereinken és speciális on-line rendszereinken keresztül az esetek túlnyomó részében a hotelek publikált ára alatt tudjuk Önök felé a szállásdíjakat kiajánlani, akár azonnali foglalással is. Kérésüknek megfelelően a nagyobb városokban, akár a kért kerületben, városrészben is tudjuk a megadott kategóriájú szállást biztosítani. Igény esetén a reptér - szálloda - reptér transzfert is meg tudjuk szervezni. A világ szinte összes pontján tudunk bérkocsit biztosítani a lehető legkedvezőbb áron.
A Neckermann Magyarország hivatalosan bejegyzett utazásszervezőként működik, mely azt jelenti, hogy a Neckermann országosan egyrészt partnerirodákon (közel 400 iroda és ügynökség), másrészt saját utazási irodai hálózatán (24 iroda) keresztül értékesíti útjait. A cég az ország egyik legnagyobb, hálózattal rendelkező idegenforgalmi vállalata, hiszen 1994 óta folyamatosan bővíti irodái létszámát. 2001-ben elindítja a Call Center szolgáltatását. Magyarországon közel 150 munkatárs áll az Utasok rendelkezésére. A Neckermann tagja a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) és 15 irodája tagja a Légifuvarozók Nemzetközi Szervezetének (IATA). 1995 óta a Neckermann Utazás Szolgáltató Kft. maga készíti el az utazási ajánlatait tartalmazó katalógusokat. Kezdetben szezononként 3 katalógussal jelent meg a turizmus piacán, mely idővel folyamatosan bővült az Utasok igényeit szem előtt tartva.
Békéscsabai iroda nyitva tartása: Hétfő - Péntek: 9.00 - 17.00 Utazások belföldre és külföldre a legkedvezőbb árakon, korrekt szervezésben Hosszú évek óta igyekszünk kiszolgálni ügyfeleink mindenkori igényeit, legyen szó akár atív, akár passzív pihenésről. Mi tudjuk hogy nehéz a választás.
Más népek, más szokások, más kultúra, varászlatos tájak, csodálatos települések, meseszép tengerpartok! Utazásaink során egyre szélesedik látókörünk, ahol átadhatjuk magunkat az új élményeknek - miközben testileg, lelkileg felfrissülhetünk.
Tel: (06 20) 464 1449. A Magyar Autóklub széleskörű szolgáltatásai, valamint autózáshoz kapcsolódó kedvezményei mellett az Autoclub Travel irodákban a következő kedvezményekben részesülnek klubtagjaink: - 5 % kedvezmény az utasbiztosításokból - 10 % kedvezmény minden térképre, útikönyvre és hasznos úti cikkre - 2-10 % kedvezmény az utazásokból (a kedvezmény az Autoclub Travel saját szervezésű útjaira, csak a klubtagsággal rendelkező természetes személy részére - apartman esetén a teljes apartmanra - vonatkozik, és a törzsutas kedvezménnyel nem összevonható).
túrák, erdei iskolák, félpanzió, tolmácsszolgálat, utasbiztosítás, külföldi utazás, utószezon, vízum, csoportos utak, úti cél, előfoglalási akció, ellátás, szobák, gyermek utaztatás, repülőjegy,
