BŐR PÉNZTÁRCA
161 találat BŐR PÉNZTÁRCA kulcsszóra
Nagykereskedésünk 2006 év elején nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt a Budapest China Martban (1152 Budapest, Szentmihályi út 171. 1.emelet). A kezdetektől fogva igyekszünk olyan cikkeket importálni, amit valóban el lehet adni, főként az EURÓ-s boltok árait szemelőtt tartva. A nagyker megnyitását követően létrehoztuk a honlapunkat, melyet azóta is töretlenül fejlesztünk. Ennek célja, hogy a (leendő) partnereink minél átfogóbb képet kapjanak ténykedésünkről. Nagy valószínűséggel mi nyitottunk a partnereink felé először ennyi féle információval, a konkurens cégek közül. A XV. kerületi nagykereskedésünk H-P 9-18 és Szombaton 10-18 óráig várja a kereskedőket. 2011 augusztus 4.-én megnyitottuk VIII. kerületi (józsefvárosi) nagykereskedésünket is a GANZ területén (1089 Budapest, Golgota u. 6. 233-as épület 687-es üzlet) amely H-V 7:30-16 óráig várja a kereskedőket.
Tevékenység Az Aranypók a ruházati kiskereskedelemben az egyetlen olyan hálózat, amely a régi hagyományait megtartva, a jelenkor igényeihez igazodva, megújuló 27 üzletével áll a vásárlók rendelkezésére. Az Aranypók üzletekben egyedülálló a: VÁLASZTÉK mert nálunk a legtöbb a kizárólagosan forgalmazott márka MINŐSÉG mert beszerzôink gondosan ügyelnek a szállítópartnerek és termékek kiválasztására SZEMÉLYRE SZÓLÓ KISZOLGÁLÁS mert eladóink szakképzettek, továbbképzésükre nagy gondot fordítunk CSERELEHETŐSÉG mert nálunk a blokk tényleg a rugalmas csere záloga
Célunk, hogy mutatós és áttikenthető üzletekben minden korosztályú vásárlónknak kiváló minőségű divatot kínáljunk a legjobb áron.
A Szinga Sport Kft. a PlayersRoom és Sportfactory üzlethálózat tulajdonosa és immár Magyarország egyik legnagyobb cipő, ruha, valamint sportfelszerelések kis- és nagykereskedője. A cég számos világmárkának kizárólagos forgalmazója Magyarországon többek között a Le Coq Sportif, a Mission, a Chevelle, a Norahboots, a Fila, a Roxy, a Quiksilver, a Rossignol, a Wilson, a Salomon márkáknak, valamint a Levi's cipőknek és kiegészítőknek, Gant cipőknek és Tommy Hilfiger zokniknak. A cég közel 90 üzletet üzemeltet országszerte valamint Magyarországon kívül Romániában és Szlovákiában is. A Szinga Sport Kft. több mint 400 embernek ad munkát.
Bőrkabát, bőrtermékek, táskák, övek, pénztárcák, csizmák, pólók forgalmazása.
A GABOL termékek sikeresen ötvözik a nemzetközi trendeket és a vásárlói igényeket, melyet alátámaszt a minden szezonban teljesen megújuló termékkínálat. Jelenleg a GABOL 115 termékcsaládja több mint 900 termékkel áll a vásárlók rendelkezésére. A GABOL Tervezői osztálya folyamatosan alkot és újít, évente tanulmányozza a színek, a formák és az anyagösszetételek színvonalát, így biztosítva az iparágban megszerzett élenjáró pozícióját. A minőségi termékek reális áron kerülnek forgalomba, tükrözve ezzel a hazai igényeket.
Szörme-bunda, irha, bőrkabátok, kiegészítők egyedi előállítása Az Olga Szőrme Szalon 1989 óta működik. Jelenleg két üzletünk van amely folyamatos évi nyitva tartással működik.
Nemes, félnemes szőrmékből, bárányból készített felsőruházati termékek, mellények, sapkák, gallérok, és más kiegészítők készítése, értékesítése
2002 tavaszán megnyitotta bemutatótermét a spanyol GABOL magyarországi képviselete. A cég termékskálája divattáskákat, hátizsákokat, iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat és számos kiegészítőt valamint bőröndöket, utazótáskákat, aktatáskákat, irattartó mappákat, pénztárcákat és egyéb hasznos kiegészítő termékeket sorakoztat fel. Sikerének kulcsa a minőség, a széles választék, a design és az ár értékarányos kombinációja.
A legfinomabb bőrökből, kézzel készített női táskák, aktatáskák, pénztárcák, névjegytartók, egyéb kiegészítők.
bőr kiegészítők, öv, bőröv, pénztárca, bőrpénztárca, csaba center bőrdíszmű, bőrdíszmű, cipő, bőráru, bőrdíszmű kereskedelem, bőrcipő
bőröv, bőr díszműáru, erszény, piskótafülű táska, övtáska, bőrtáska, szíjgyártó áru, duplacsatos bőröv, környezetbarát táska, gyermeksapka, futártáska, férfi aktatáska, textiltáska, válltáska,
A hazai gyártású Monarchy termékek mellett számos világmárka képviselteti magát. Divattáskáink sorát a stílusos Benetton és Sisley, a fiatalos Mustang, Nike és Puma erősíti, utazótáskáink választékát többek közt a Magyarországon kizárólag nálunk kapható francia Delsey és a német Travelite biztosítja, míg esernyőinket a közismert s.Oliver és Doppler termékei közül válogatjuk.
Déri Western - mexikói és spanyol westerncsizma szaküzlet
cipő, táska, apró bőrárú, pénztárca, kulcstartó, bőr táska, büűőr pénztárca, öv, bőr öv, bőr kulcstartó, joker leather termékek, egyedi cipő, egyedi táska, joker leather táska, joker leather cipő, női
Célunk olyan termékek forgalmazása, mely széles vásárlóréteg számára biztosítja a divatos, minőségi ruházatot elérhető áron.
női és férfi utazó- és aktatáskák, női divattáskák és tárcák, pénztárcák gyártása különleges textíliákból, műbőrből és bőrből
Tóth Rajmund vagyok, már régóta érdekelt a kézművesség és azon belül is a bőrművesség, de csak 2003-ban sikerült behatóbban megismerkedni eme gyönyörű mesterség rejtelmeivel. Tárgyaim mind kézzel készülnek őseim eszközeit, motívumait felhasználva, de egyedi elképzelések is születtek. Legyen az oldal a hagyomány szigete a rohanó világ tengerében!
autóstáska, női sál, fürdő dressz, divatmárka, női divat, kötöttáru, márkás ruha, body, ruha, köntös, alsó ruházat, női ing, esernyő, bikini, kesztyű, válltáska, zokni, strandruhák, kosaras bikinik,
További Telefon: 1/221-3858
Reklámajándékok gyártása, forgalmazása és feliratozása. Szitanyomás textilre is, gyantás matrica. Tamponnyomás, grafikai előkészítés, arculattervezés.
autóstáska, hálóruha, sport melltartó, nadrágtartó, férfi sálak, kalap kiegészítők, body, nyakkendő, hálóing, strand ruhák, divattáskák táska, ruha, kötöttáru, divatmárka, fürdő dressz, bikini alsó,
futártáska, vászontáska, piskótafülű táska, bőripari termék, bőr pénztárca, bőrkesztyű, műbőr táska, bőröv, impregnált táska, bőrdísztárgy, női pénztárca, bőrdíszmű, strandtáska, notebooktáska,
Megközelíthetőség: földszint, Deák sétány 44.
Cégünk ruhásüzletet üzemeltet 1993-ban alapítottuk a Yellow Kangaroo cégünket. Vas utcai bőrdíszműves boltunkból indultunk, s az idők folyamán üzletlánccá fejlődtünk.Ma már megtalálhatja üzleteinket a Wstendben, Árkádban és Camponában
Cégünk ruhásüzletet üzemeltet a Campona áruházban. 1993-ban alapítottuk a Yellow Kangaroo cégünket. Vas utcai bőrdíszműves boltunkból indultunk, s az idők folyamán üzletlánccá fejlődtünk
Az Olga Szőrmeszalon Veszprém bőrruházattal foglalkozik.
BÍRÓ ÉVA ÉS TÁRSA BT.
férfi alsónemű, alsóruházat, köntös, jégeralsó, bikini, kosár nélküli egyrészes fürdőruha, esernyő, doppler ernyő, bugyi, autóstáska, válltáska, márkabolttriumph shop, kismama melltartó, divattáskák
bőr övek, márkás fehérnemű, esernyők, férfi pizsamák férfi zokni, kosár nélküli bikinik, női táska, köntös, esernyő, divatmárka, kosaras bikinik, bugyi, pizsama, fürdő dressz, jégeralsó, női
DAVID JONES bőr termékek forgalmazása. Táskák, övek, pénztárcák, bőröndök.
Hermelin üzlet belső Megközelíthetősége: aluljárószint, Niagara tér 37.
bőr kiegészítő, bőr pénztárca, női kabát, bőrruházat, bőr ruházat, férfi dzseki, irhakabát, szörmekészítés, bőr tárca, bőrkabát, táska, bőrnadrág, bőrdzseki, bőrből készült ajándékok, bőráru, bőrtáska
Sandy Bizsu - ahogy neve is mutatja - bizsu ékszerekkel, táskákkal, ruhaneművel, szezonális kiegészítőkkel foglalkozik. Széles áruválasztékunk mellett nagy hangsúlyt fektetünk termékeink egyediségére, változatosságára, hogy mindenki megtalálja ízlésének megfelelő kiegészítőjét. Kiemelkedő figyelmet szentelünk termékeink minőségére is, fontosnak tartván azok megfizethető szinten tartását - mindezek fontosak mind számunkra, mind kedves vásárlóink számára is.
Az 1988-ban alakult GMK jogutódaként 1991-ben alapítottuk meg az Ottonato KFT-t igényes, természetes anyagokból készülő divatékszerek és női bőrtáskák tervezésére és előállítására.
A Monarchy Bőrdíszmű üzletlánc információs oldala
Az Aranypók Kereskedelmi Rt. Budapest egyik legnagyobb ruházati bolthálózatát működtetô vállalkozás.
Írisz Bőrdíszmű aluljárószint, Krúdy Gyula tér 39.
Cégünk azért lehet már tizenkét éve a magyar bőrdíszműves termékeket gyártók élmezőnyében, mert a kezdetektől ugyanazt a hitvallást követte, amit a mai nap is.
www.sanashop.hu a modern kiegészítők világa :)
A cég termékskálája táskákat, tolltartókat, tomazsákokat és egyéb hasznos kiegészítőket sorakoztat fel. Sikerének kulcsa a minőség, a design és az ár értékarányos kombinációja.
Boltunkban az alábbi termékek széles választékát találja: márkás bőr-, műbőr- és vászontáskák, apróáruk, női-, férfi- és gyerekövek, női és férfi bőrkesztyűk...
Körülbelül 6000 üzlete van világszerte .
Sandy Bizsu - ahogy neve is mutatja -, bizsu ékszerekkel, táskákkal, ruhaneművel, szezonális kiegészítőkkel foglalkozik. Széles áruválasztékunk mellett nagy hangsúlyt fektetünk termékeink egyediségére, változatosságára, hogy mindenki megtalálja ízlésének megfelelő kiegészítőjét. Kiemelkedő figyelmet szentelünk termékeink minőségére is, fontosnak tartván azok megfizethető szinten tartását - mindezek fontosak mind számunkra, mind kedves vásárlóink számára is.
Flórián Üzletközponti ARANYPÓK üzletünk további telefonos elérhetősége: +361 250-0080/152
Az Aranypók Kereskedelmi Rt. Budapest egyik legnagyobb ruházati bolthálózatát működtetô vállalkozás.
Üzletönk további telefonos elérhetősége: +361 275-0855/226 Az Aranypók Kereskedelmi Rt. Budapest egyik legnagyobb ruházati bolthálózatát működtetô vállalkozás.
Cégünk ruhásüzletet üzemeltet 1993-ban alapítottuk a Yellow Kangaroo cégünket. Vas utcai bőrdíszműves boltunkból indultunk, s az idők folyamán üzletlánccá fejlődtünk.Ma már megtalálhatja üzleteinket a Wstendben, Árkádban és Camponában
Üzletünkben széles választékban kaphatóak minőségi olasz termékek, bőrtáskák, divattáskák, férfi aktatáskák, autóstáskák, pénztárcák, FiloFaxok, neszeszerek, kesztyűk, ill. egyéb bőr apróáruk. Az utazni vágyók igényeinek kielégítésére olasz COVERI bőröndök ill. utazótáskák nagy választékát forgalmazzuk.
Gondosan ügyelünk a szállítópartnerek és a termékek kiválasztására. Eladóink szakképzettek, továbbképzésükre nagy gondot fordítunk.

