OKTATÁS BAJA
32 találat OKTATÁS kulcsszóra BAJA településen
Legfontosabb célunk vevőink elégedettsége, partnereink minél gyorsabb és színvonalasabb kiszolgálása, a kivívott, stabil piaci helyzetünk megtartása. A 2005-ös évben átértékeltük eddigi üzletvitelünket, mert úgy éreztük, hogy merőben új alapokra kell helyeznünk stratégiánkat. Természetesen az eddig már jól bevált elemeket sem vetettük el, pusztán kiegészítettük új eszközökkel. A Hi-Net Kft. minden igényt kielégítő teljes körű, testre szabott szolgáltatást és hatékony problémamegoldást kínál lakossági- és céges partnerei számára.
- TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, BÁCSKA TÉR 1.
4 csillag 2 vélemény alapjánGazdasági Szakközépiskola Baja város kereskedelmi, közlekedési csomópont a Dunántúl és az Alföld között. Fejlődő ipara, jelentős kereskedelme az 1920-as évek elején felvetette annak igényét, hogy az ipari és kereskedelmi élet szervezésére, irányítására képes szakembereket a városban képezzék
Eötvös József Főiskola-foiskola, kutatas, oktatas.
- SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, VÖRÖSKERESZT TÉR 1/B
5 csillag 2 vélemény alapjánIskolánk a Szent László ÁMK sok magyar intézményhez hasonlóan igen komoly múlttal és mélyen gyökerező hagyományokkal rendelkezik.
- BERECZKI MÁTÉ SZAKKÉPZŐ ISKOLA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, SZENT ANTAL U.96.
5 csillag 2 vélemény alapjánIskolánk szeretettel vár minden kedves tanulnivágyó diákot és felnőttet egyaránt!
- BAJA VÁROS HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁGA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, TÓTH KÁLMÁN U.25.
5 csillag 2 vélemény alapjánA bajai tűzoltóság története a magyar alkotmányos élet kibontakozására nyúlik vissza. A tűzoltóság intézményeinek megalakítása egybeesik a XIX. és a XX. század társadalmi fejlődéssel. A fejlődés az 1867. évi kiegyezés után kezdődik, országszerte mintegy 350 egyesületet alakítanak meg. A megalakult egyesületek az egyéni és a közvagyon védelmére hivatottak. A régi Bárányszálló nagytermében 1871. évi október 15-én Loósz Zsigmond akkori főbíró elnöklete alatt a " város polgársága" értekezletet tartott a tűzoltóság megszervezése ügyében. A megválasztott bizottmány kidolgozta az alapszabályokat, amelyek a belügyminisztériumtól bemutatási záradékkal ellátva érkeztek vissza. Az első elnök és főparancsnok Pollermann Bertalan gyógyszerész lett.Az egylet tehát megalakult, de működését a megoldatlan anyagi gondok miatt nem tudta megkezdeni (megkezdődött a tűzoltószerek beszerzése). Az első őrség 1872. év december 6-án Ecker István őrparancsnok vezetésével kezdte meg működését.
A Bács- Szakma Zrt. két pályázatot nyert, melyek egy térségi integrált szakképző központ létrehozására irányultak. A fejlesztések célja, hogy olyan képzési szerkezetet hozzanak létre, amely képes rugalmasan igazodni a gazdasági igényekhez tartalmában és minőségében is, illetve a gyakorlati képzés minőségének javulását támogató infrastrukturális és eszközfejlesztést szolgálja. A TISZK-ek tulajdonképpen olyan intézményi társulások, amelyek különböző szakképző intézmények között jönnek létre egységes koncepció alapján, az intézmények autonómiájának figyelembe vételével. A Térségi Integrált Szakképző Központ a szakmai képzés minőségének javítása, az oktatási rendszer megreformálásának szándékával jön létre.
Gépjárművezető képzésben meglévő szaktudásunkkal és tapasztalatainkkal szeretnénk hozzájárulni országunk társadalmi és gazdasági haladásához oly módon, hogy segítjük az Embereket személyes fejlődésükben és abban, hogy a közlekedési magatartásukat képesek legyenek hatékonyabbá, sikeresebbé, balesetmentessé és egyben emberibbé tenni. Értéknek tekintjük, hogy a Magyar Gépjárművezető Képzés kiváló nemzetközi színvonalon áll. A munka minősége számunkra az igazi érték. Ezért folyamatosan mérjük oktatóink, előadóink és tanulóink megfelelési százalékát. Mindennapi munkánk állandó fejlődés eredménye. Ehhez folyamatosan ellenőrizzük és megújítjuk magunkat, válaszolunk a piac és a szakma változásaira. Ápoljuk kapcsolatainkat, továbbképzéseken és tanácskozásokon veszünk részt. A tanulóinkkal, partnereinkkel, ügyfeleinkkel való együttműködés alapja a megbízhatóság és korrektség, a felelősségvállalás, az etikus magatartás, a nyitottság a külső és belső visszajelzésekre, kölcsönös információcsere...
Cégünk hajókölcsönzéssel, széles típusválasztékkal, hajóértékesítéssel, -gyártás, -import, -építés, -javítás, reklámtevékenységgel foglalkozik.
- BÁNYAI JÚLIA KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, KÖZTÁRSASÁG TÉR 1.
5 csillag 1 vélemény alapjánA fiúiskola megnyitása után a város társadalmában igény mutatkozott, egy női felső kereskedelmi iskola létrehozására is. Baján nem volt olyan leányiskola, amely a polgári iskolai végzettségnél többet nyújtott volna....
- KORVINA LINGVA NYELVOKTATÓ BT.
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, Petőfi Sándor u. 9.
5 csillag 1 vélemény alapjánCégünk 1996. október 25-én alakult. Kezdetben a III. Béla Gimnázium épületében béreltünk termeket tanfolyamaink lebonyolításához, 1997 decembere óta önálló nyelviskolával rendelkezünk Baján, 2008 nyaráig a Déri Üzletházban, azóta pedig a Petőfi Sándor u. 9. alatt. A megalakulás évében csupán angol és német nyelvtanfolyamok szervezésével és lebonyolításával foglalkoztunk és beértük 2-3 tanteremmel, de kínálatunk rövidesen olasz, spanyol, orosz és francia nyelvvel is bővült. Azóta is különös hangsúlyt helyezünk arra, hogy a már szokványosnak mondható angol és német kurzusok mellett e négy nyelv is kellő odafigyelést és teret kapjon.
Ingyenes hirdetés feladás, a Bajai apróhirdetések weboldalon, Baja, és Baja környéki hirdetők számára. Autót, motort, ingatlant, oktatást, magántanárt, társat keres? Hirdessen, vagy keressen a Bajai apróhirdetések hirdetői portálon. Ingyenes regisztrációt követően, 5 perc alatt adhat fel hirdetéseket, melyek azonnal megjelennek a Bajai Apró-hirdetések portál főoldalán, a legfrissebb hirdetések kategóriában. Regisztráljon még ma, és lehet, hogy holnap már jelentkezik is az első érdeklődő a hirdetésére. Feladott hirdetéseit bármikor megváltoztathatja, illetve törölheti a felhasználó admin. felületen. Látogassa meg weboldalunkat - Bajai apróhirdetések - ingyen hirdetés feladás!
Cégünk a számítástechnika területén tevékenykedik.
Ingyenes hirdetés feladás, a Bajai apróhirdetések weboldalon, Baja, és Baja környéki hirdetők számára. Autót, motort, ingatlant, oktatást, magántanárt, társat keres? Hirdessen, vagy keressen a Bajai Apró-hirdetések hirdetői portálon. Ingyenes regisztrációt követően, 5 perc alatt adhat fel hirdetéseket, melyek azonnal megjelennek a Bajai Apró-hirdetések portál főoldalán, a legfrissebb hirdetések kategóriában. Regisztráljon még ma, és lehet, hogy holnap már jelentkezik is az első érdeklődő a hirdetésére. Feladott hirdetéseit bármikor megváltoztathatja, illetve törölheti a felhasználó admin. felületen. Látogassa meg weboldalunkat - Bajai apróhirdetések - ingyen hirdetés feladás!
Társaságunk 1999-ben vásárolta meg a volt bajai hajógyár egy részét, melyet egy kellemes hangulatú kishajókikötővé alakítottunk át.
konyha, oktatás, vendéglő
A Támaszpont Alapítvány 2004. márciusában jött létre Baján azokért a - személyekért - családokért - csoportokért - szervezetekért, akik valamilyen szociális területen dolgoznak, segítői tevékenységet folytatnak vagy hátrányos helyzetűek támogatásával foglalkoznak.
Judo Club
Iskolánk tanulói közül sokan országosan ismert személyiségekké váltak: Türr István, a legendás szabadságharcos, Nagy Ignác, a sikeres újságíró, Tóth Kálmán, az 1850-es és 1860-as évek talán legnépszerűbb lírikusa, Szarvas Gábor, a kitűnő nyelvész és Csanády István, a magyar gyorsírás úttörője is a III. Béla Gimnázium diákja volt.
- MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA - BAJA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, DUNA U. 33
5 csillag 1 vélemény alapjánAnyanyelvü oktatás és hagyományápolás
Az iskolánknak otthont adó egyemeletes épület a néhai Kiegl ház, a mai Dózsa György út és a Kádár utca sarkán áll (Kiegl József 1795-1870, bajai születésű zseniális feltaláló).
Tanfolyamaink ECDL tanfolyamok: ECD Start ECDL Teljes ECDL Pedagógusoknak OKJ végzettséget adó képzések: Rendszerinformatikus Számítógép használó (-kezelo) Számítástechnika szoftverüzemelteto
oktatás
Célunk szakmai információk szolgáltatása, pedagógus továbbképzések szervezése, tanulmányi versenyek rendezése, a pedagógiai mérésekben való közreműködés, a minőségfejlesztés segítése, és a pedagógusi helyettesítési rendszer kialakítása.
Szolgáltatásuk palettája felöleli, az üzleti, sport, kedvtelési, pilótaképzés, mezőgazdasági és egyedi repülési szolgáltatásokat.
Cégünk vállalja rendezvények egészségügyi biztosítását az ország egész területén. Kérdés, árajánlat esetén kérjük forduljon hozzánk bizalommal a weblapunkon található elérhetőségeinken. Köszönettel: SPED-MED Kft. csapata
oktatás, fodrászat, hidegburkolás, építőipar, melegburkolás, szobafestés, munkaruha készítés, szakmunkásképzés, kandallóépítés, villanyszerelés, kályhaépítés, mérték utáni szabóság, ruhaipar, méretre
Iskolánk, a Griff Humán Esélyegyenlőség Szakközépiskola 2004-től dinamikus fejlődéssel vált a Nyugat-Dunántúl egyik meghatározó felnőttoktatási intézményévé. Képzési palettánk esti tagozatú szakképzés (egy hétközi délután és egy egész napos hétvégi elfoglaltságot jelent) azon csoportokat célozza meg, akik koruknál vagy életformájuknál fogva a nappali iskolarendszerű képzésbe bekapcsolódni nem tudnak így kínálunk lehetőséget a magas szintű szakmai képzettség felnőtt korban történő megszerzéséhez. Felnőttképzési vállalkozásunk, a Griff Vállalkozásfejlesztő Kft. az Oktatási Minisztérium és a Felnőttképzési Akkreditációs Testület követelményrendszerét teljesítve 2003-tól akkreditált felnőttképző intézményként végzi tevékenységét.
A tánc örökké tud újat mutatni, fejlődni, szemet gyönyörködtetni! Talán eme gyönyörű gondolatok hatására indult el valami 1996-ban. Akkor egy táncstílust teremtettek, ami az évek alatt életstílussá formálódott. Igen, Akrobatosnak lenni menő! Majd néhány éven belül a "legerősebb tánciskola" lettek. Nem biztos, hogy tisztán érthető mit is takar ez egészen pontosan, pedig az AKROBAT: áttörőként robbant be anno a tánc világába! Nem, nem úttörőként, hiszen nem elsőként kezdték, viszont áttörték azt a láthatatlan falat, ami anno a modern tánc előtt emelkedett.
motorkerékpár, autóvezetés, segédmotorkerékpár, motorvezetés, tanfolyam, autósiskola, gépjárművezető oktatás, személygépkocsi, mezőgazdasági vontató, jogosítvány
- ALSÓ-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG - BAJA
BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 10.Postacím: 6501 Baja, Pf.: 113.
A Management Communications & Consulting 1994-es megalakulása óta marketing és kommunikációs stratégiák felállításával, ügyviteli és menedzsment szaktanácsadással foglalkozik.
