SZAKKÉPZÉS BAJA


8 találat SZAKKÉPZÉS kulcsszóra BAJA településen

  • TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, BÁCSKA TÉR 1.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Gazdasági Szakközépiskola Baja város kereskedelmi, közlekedési csomópont a Dunántúl és az Alföld között. Fejlődő ipara, jelentős kereskedelme az 1920-as évek elején felvetette annak igényét, hogy az ipari és kereskedelmi élet szervezésére, irányítására képes szakembereket a városban képezzék


  • EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, SZEGEDI ÚT 2.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Eötvös József Főiskola-foiskola, kutatas, oktatas.


  • BERECZKI MÁTÉ SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, SZENT ANTAL U.96.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Iskolánk szeretettel vár minden kedves tanulnivágyó diákot és felnőttet egyaránt!


  • BÁCS- SZAKMA NON- PROFIT KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ZRT.
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, PETŐFI SZIGET 5

    A Bács- Szakma Zrt. két pályázatot nyert, melyek egy térségi integrált szakképző központ létrehozására irányultak. A fejlesztések célja, hogy olyan képzési szerkezetet hozzanak létre, amely képes rugalmasan igazodni a gazdasági igényekhez tartalmában és minőségében is, illetve a gyakorlati képzés minőségének javulását támogató infrastrukturális és eszközfejlesztést szolgálja. A TISZK-ek tulajdonképpen olyan intézményi társulások, amelyek különböző szakképző intézmények között jönnek létre egységes koncepció alapján, az intézmények autonómiájának figyelembe vételével. A Térségi Integrált Szakképző Központ a szakmai képzés minőségének javítása, az oktatási rendszer megreformálásának szándékával jön létre.


  • IPARTESTÜLETEK BÁCS-KISKUN MEGYEI SZÖVETSÉGE
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, BEZERÉDY U. 4/A.

    A Duna bal partjára települt városban a nagyszámú iparos, kereskedő réteg mindig is meghatározó volt. A Baja és Vidéke Ipartestület 1885-ben alakult 1064 taggal. 1948-ig működött, felszámolásakor 1403 tagja volt. A jelenlegi Ipartestület 1990-ben alakult, a KIOSZ bajai szervezete jogutódjaként. Az ipartestületnek jelenleg 202 tagja van, akik Baja városában és vonzáskörzetben lévő településeken: Bácsbokodon, Bácsborsódon, Bátmonostoron, Borotán, Csávolyon, Csátalján, Dávodon, Dunafalván, Érsekcsanádon, Felsőszentivánon, Garán, Hercegszántón, Nagybaracskán, Nemesnádudvaron, Rémen, Sükösdön, Szeremlén, Vaskúton élnek és dolgoznak. A legnagyobb létszámú szakmai csoportokat a vas- és műszeripar, az építőipar, a szállítók, és a kereskedők alkotják.


  • KORVINA LINGVA NYELVOKTATÓ BT.
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, Petőfi Sándor u. 9.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk 1996. október 25-én alakult. Kezdetben a III. Béla Gimnázium épületében béreltünk termeket tanfolyamaink lebonyolításához, 1997 decembere óta önálló nyelviskolával rendelkezünk Baján, 2008 nyaráig a Déri Üzletházban, azóta pedig a Petőfi Sándor u. 9. alatt. A megalakulás évében csupán angol és német nyelvtanfolyamok szervezésével és lebonyolításával foglalkoztunk és beértük 2-3 tanteremmel, de kínálatunk rövidesen olasz, spanyol, orosz és francia nyelvvel is bővült. Azóta is különös hangsúlyt helyezünk arra, hogy a már szokványosnak mondható angol és német kurzusok mellett e négy nyelv is kellő odafigyelést és teret kapjon.


  • BAJA MÉHÉSZ KLUB EGYESÜLET
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, SZABADSÁG ÚT 77.

    2001. december 11-én létrehoztuk a Baja és Körzete Méhész Klub Egyesületet. Az egyesület megalakulása óta folyamatosan és szorosan együttműködik az Országos Magyar Méhész Egyesülettel és a Méhészeti Terméktanáccsal


  • BÁNYAI JÚLIA KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA
    BÁCS-KISKUN, 6500 BAJA, KÖZTÁRSASÁG TÉR 1.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A fiúiskola megnyitása után a város társadalmában igény mutatkozott, egy női felső kereskedelmi iskola létrehozására is. Baján nem volt olyan leányiskola, amely a polgári iskolai végzettségnél többet nyújtott volna....