BIZTOSÍTÁS BALASSAGYARMAT
25 találat BIZTOSÍTÁS kulcsszóra BALASSAGYARMAT településen
Romhányi Autó Kft. Ford és suzuki Márkakereskedéseként Nógrád megyében egyedüli forgalmazója lett a Ford gyártmánynak. 2001. január 1-től a kft a gépjárművek időszakos vizsgálatát végzi, illetve az első üzembe helyezést is folytat.
- KISTÉRSÉGI BŰNMEGELŐZÉSI KÖZPONT PATVARC, IPOLYSZÖG, BECSKE, NYÍRJES
2660 BALASSAGYARMAT, DEÁK F. U. 23.hatósági jogkör, felügyelet, környezet megóvás, járőrözés, polgárör, rendfentartás, opsz szövetsége, rendvédelem, országos polgárőr szövetség, polgárőrség magyarország, közlekedés zavartalan
környezetvédelemi tevékenység, rend védelem, járőrözés, bűn megelőzés, országos polgárőr szövetség, rend fentartása, polgárőr képzés, bűnmegelőzés, település védelem, bűnüldözés, rendfentartás,
Az IBUSZ a fapados járatok egyik feltalálója - a harmincas években kilenc év alatt több mint egymillió utast szállítottak olcsón a cég filléres vonatain. A mára fogalommá vált gulyásparty kat is az IBUSZ találta ki, maga a név is a cég tulajdonában áll. Az IBUSZ szervezte meg 1906-ban Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát. Az IBUSZ szervezte meg az első nagy, budapesti maratoni futóversenyt 1984-ben. Az IBUSZ-nak van a legnagyobb magyarországi országos fizetővendéglátó adatbázisa.
biztosítás, hagyományos életbiztosítások, postahozamőr plusz, postahozamfix, kötelező biztosítás, postaértékőr, postacasco, életbiztosítás, posta biztosító, jövedelempótló biztosítás, postanyugdíj
Bankcsoport stratégiájában nagy hangsúlyt kap a megfelelően felkészített, értékesítés-orientált, lojális ügyintézői bázis kialakítása és fenntartása, valamint a tehetséges szakemberek megtartása érdekében az egyénre szabott pályaút fejlesztése. Célunk, hogy lendületes növekedéssel, hatékony irányítással és üzemvitellel, továbbá felelős társadalmi szerepvállalással Közép- és Kelet Európa legkedveltebb univerzális bankcsoportjává váljunk. Sikereink zálogát munkatársaink felkészültsége, a helyi- és nemzeti piacok ismerete valamint kiváló ügyfélkapcsolataink tudatos fejlesztése jelenti. Nyitva tartás h: 7.45-17.00 k: 7.45-16.00 sze: 7.45-16.00 cs: 7.45-16.00 p: 7.45-16.00 szo: - v: -
- GENERALI BIZTOSÍTÓ - BALASSAGYARMAT-VÁC ÉRTÉKESÍTÉSI ÜGYNÖKSÉG
NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI U. 23.A Generali mind a magyarországi lakossági, mind a vállalati piacokon meghatározó tevékenységet folytat. A társaság ügyfeleinek száma megközelíti az 1, 2 millió főt. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. több mint 1, 6 millió szerződést kezel.
Különösen gyorsan fejlődött a Generali országos hálózata a XIX. század utolsó évtizedeiben, a gazdasági fellendülés idején. A II. Világháború okozta kényszerszünet után a Generali igyekezett tevékenységét Magyarországon is újra fellendíteni.
Az ING ügyfelei részére finanszírozást is nyújt. A hitelkeretek felállítását minden esetben hitelvizsgálat előzi meg. Ügyfélkörünk elsősorban a nemzetközi nagy és középvállalati körből valamint helyi és nemzetközi pénzintézetekből áll. Célunk, hogy ügyfeleinket teljes körűen szolgáljuk ki, melybe a finanszírozás mellett egyéb kiegészítő szolgáltatások is tartoznak. Az ING erőssége az a nemzetközi hálózat, amelyben Közép-Kelet-Európa kiemelkedően fontos stratégiai szerepet tölt be.
balesetbiztosítás, életbiztosítás, balesetbiztosító, nyugdíjbiztosítás, nyugdíjbiztosító, életbiztosító, biztosítótársaság, biztosítás, biztosító
- EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR SZAKIGAZGATÁSI SZERVE - BALASSAGYARMAT
NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, 16-OS HONVÉD ÚT 4.Nyomtatvány értékesítés hétfői napokon: 8.00. - 12.00. ÉS 13.00. - 15.00.
hatósági jogkör, szervezet, polgárőr képzés, forgalom irányítás, magyarországi polgárőrség, érték védelem, település védelem, élet védelem, érdek képviselet, közlekedés biztosítás, polgárör,
postai csomagfeladás, kötvények, postai csekk, levél feladás, postabank, tértivevény, levél kézbesítés, utánvétel, gépjárműbiztosítás, levelezőlap, elsőbbségi levél, vagyonbiztosítás, postakész,
csomag külföldre, távirat, postafiók bérlet, postai csekk, belföldi postacsomag, nemzetközi levél, havilap forgalmazás, előfizetés, csomag, postázás, posta biztosító, posta gépjármű biztosítás,
otthonbiztosítás, postamentőöv, postaértékőr, utasbiztosítás, kárrendezés, hagyományos életbiztosítások, postahozamfix, posta biztosító, életbiztosítás, jövedelempótló biztosítás, postahozamőr plusz,
Generali Duna-Ipoly Vidéke Ügynökség.
Az MKB TeleBANKár a nap 24 órájában a hívók rendelkezésére álló, telefonon igénybe vehető szolgáltatás. Az automata telefonszolgáltatást személyes ügyintézőink is segítik. Az MKB TeleBANKár általános tájékoztató szolgáltatásai mindenki számára rendelkezésre állnak az alábbi telefonszámokon: Lakossági ügyfélszolgálat telefonszám: 06-40-333-666 Vállalati ügyfélszolgálat telefonszám: 06-40-333-777 Külföldről hívható ügyfélszolgálati telefonszám: 36-1-373-3333 Az MKB Bank a magyar bankpiac egyik meghatározó univerzális pénzintézete. A termék választék teljessége, a szolgáltatások színvonala, valamint az ügyfélkapcsolatok intenzitása tekintetében vezető szerepet tölt be valamennyi ügyfélszegmensben.
Szolgáltatásaink Magánszemélyeknek: Elektronikus szolgáltatások Bankszámlák Bank- és hitelkártyák Megtakarítások, befektetések Biztosítások Hitelek Ráadás Klub Prémium Banking szolgáltatás Private Banking szolgáltatás.
A Groupama Garancia Biztosító szponzorációs stratégiájában a sport támogatásának kiemelt szerepe van. Társaságunk elkötelezettségét a sportok, az egészséges életmód, az egészség megőrzése iránt jelzi, hogy jelenleg is több sportágat támogat. Ön és családja, illetve értékei védelmére élet-, utas-, lakás- gépjármu-, és kiterjesztett termékgarancia biztosításokkal állunk rendelkezésére a Cora Hipermarketekben is. Keresse az áruházakban a Cora Biztonságos Megoldások standokat!
Az Allianz Hungária Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. hosszú távú stratégiai megállapodást kötött, amelynek keretében az Allianz Bank Zrt. beolvadt az FHB Bank Zrt.-be Az Allianz Bank 2006. októberi megnyitásával kialakult a "pénzügyi szolgáltató ház", amely azt jelenti: az Allianz kilépett a szűken értelmezett biztosítási szegmensből, és megtartva piacvezetői pozícióját az ipari és autóbiztosítások terén, további nemélet, élet, nyugdíj és banki szolgáltatásokkal áll az ügyfelek rendelkezésére, magas színvonalú pénzügyi kultúrát meghonosítva a hazai piacon. 2007. novemberében megkezdte működését az Allianz Direct Kft. biztosításközvetítő társaság, amely kizárólag a piacvezető Allianz Hungária Biztosító Zrt. termékeit kínálja. Működését a gépjármű biztosítások online értékesítésével kezdte meg, és kínálata azóta folyamatosan bővül.
- GENERALI BIZTOSÍTÓ - NYUGAT NÓGRÁD ÉRTÉKESÍTÉSI ÜGYNÖKSÉG
NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI U. 23.A társaság 1832-ben, alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. A Generalira Magyarországon több mint másfél évszázaddal ezelőtt az az úttörő feladat hárult, hogy a biztosítás eszméjének elfogadtatásával megteremtse a hazai biztosítási piacot.
- AEGON ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ - BALASSAGYARMAT ÉRTÉKESÍTÉSI PONT
NÓGRÁD, 2660 BALASSAGYARMAT, BALASSA U. 5.Az AEGON Csoportos élet-, baleset- és betegség-biztosítási csomag kitűnő megoldást nyújt arra, hogy Ön mint munkaadó, kedvező áron, szabályos körülmények között, értékes többlet-juttatást nyújtson munkavállalóinak. Az alkalmazottakra kötött biztosítások díja, - az alkalmazottak illetve az alkalmazottak hozzátartozóinak kedvezményezettsége esetén - a munkáltató részéről költségként elszámolható juttatásnak számít; a kockázati élet- és balesetbiztosítás díját pedig - sőt a teljes és végleges munkaképtelenségre szóló betegségbiztosítás díját is - nem terheli sem az adó-, sem pedig a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség.
Nyitvatartás: hétfő: 08:00 - 17:00 kedd: 08:00 - 16:00 szerda: 08:00 - 16:00 csütörtök: 08:00 - 16:00 péntek: 08:00 - 15:00
Az UNIQA az osztrák identitást és az európai eszmevilágot tudatosan ötvöző biztosítótársaság. Az UNIQA vállalja a modern kor kihívásait, vállalja az állandó megújulást. Ez tükröződik szlogenünk változásában is. Nem elég a biztonság. Rugalmas, dinamikus, innovatív szolgáltatásokat és vállalati kultúrát építünk, egy új generációt a biztosításban.
Generali Nyugat Nógrád Értékesítési Ügynökség.
