BETÉTHOZAM KALKULÁTOR
14 találat BETÉTHOZAM KALKULÁTOR kulcsszóra
Mivel a növekvő globalizálódás és a multinacionális konszernek korábban a személytelenség egyre erősödik, ezért nagy jelentőséggel bír a banki szolgáltatások területén a helyi, személyes találkozáson alapuló kapcsolattartás. A Sopron Bank ZRt. döntéshozói jól ismerik a piacot, mert a régióban élnek, ezáltal jobban eleget tudnak tenni az ügyfelek kívánságainak, igényeinek.
A Sopron Bank Részvénytársaságot a Bank Burgenland alapította, amely vezető regionális banki szerepet játszik Burgenland Szövetségi Tartományban. Ez a bank éveken keresztül képviselet útján volt jelen Sopronban és így Ausztriából tudta a magyar ügyfeleket gondozni. A Sopron Bank Rt. feladata, az eredményes regionális banki koncepciónak magyarországi folytatása Nyugat-Magyarországon Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben.
A Sopron Bank ZRt.-nek kezdetben az volt a feladata, hogy az eredményes regionális banki koncepciót - mindenekelőtt a nyugat-magyarországi Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben - képviselje és kiépítse. Az Európai Unió bővítési folyamata során Magyarország egyedülálló történelmi háttere és nem utolsó sorban a növekvő, határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok miatt a Sopron Bank ZRt. egyre nagyobb súlyt fektet egy olyan régió kialakítására, mely közös gyökerekkel rendelkező területeket ölel fel. Mivel a növekvő globalizálódás és a multinacionális konszernek korábban a személytelenség egyre erősödik, ezért nagy jelentőséggel bír a banki szolgáltatások területén a helyi, személyes találkozáson alapuló kapcsolattartás.
A Sopron Bank ZRt.-nek kezdetben az volt a feladata, hogy az eredményes regionális banki koncepciót - mindenekelőtt a nyugat-magyarországi Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben - képviselje és kiépítse. Az Európai Unió bővítési folyamata során Magyarország egyedülálló történelmi háttere és nem utolsó sorban a növekvő, határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok miatt a Sopron Bank ZRt. egyre nagyobb súlyt fektet egy olyan régió kialakítására, mely közös gyökerekkel rendelkező területeket ölel fel.
A Sopron Bank ZRt. munkatársai minden időben állnak tanácsaikkal szíves rendelkezésükre és örömmel veszik megkereséseiket. Sopron Bank ZRt. különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a regionális vállalkozások részére egyedi finanszírozási lehetőséget biztosítson, valamint fontos számára a régió középpontba helyezése és az ügyfelek támogatása az Európai Unió határokon átívelő gazdaságában.
Sopron Bank ZRt. különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a regionális vállalkozások részére egyedi finanszírozási lehetőséget biztosítson, valamint fontos számára a régió középpontba helyezése és az ügyfelek támogatása az Európai Unió határokon átívelő gazdaságában. A Sopron Bank ZRt. munkatársai minden időben állnak tanácsaikkal szíves rendelkezésükre és örömmel veszik megkereséseiket.
A Sopron Bank ZRt.-nek kezdetben az volt a feladata, hogy az eredményes regionális banki koncepciót - mindenekelőtt a nyugat-magyarországi Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben - képviselje és kiépítse. Az Európai Unió bővítési folyamata során Magyarország egyedülálló történelmi háttere és nem utolsó sorban a növekvő, határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok miatt a Sopron Bank ZRt. egyre nagyobb súlyt fektet egy olyan régió kialakítására, mely közös gyökerekkel rendelkező területeket ölel fel.
Az Európai Unió bővítési folyamata során Magyarország egyedülálló történelmi háttere és nem utolsó sorban a növekvő, határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok miatt a Sopron Bank ZRt. egyre nagyobb súlyt fektet egy olyan régió kialakítására, mely közös gyökerekkel rendelkező területeket ölel fel.
Bankunk különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a regionális vállalkozások részére egyedi finanszírozási lehetőséget biztosítson, valamint fontos számára a régió középpontba helyezése és az ügyfelek támogatása az Európai Unió határokon átívelő gazdaságában. A Sopron Bank ZRt. munkatársai minden időben állnak tanácsaikkal szíves rendelkezésükre és örömmel veszik megkereséseiket.
A bank különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a regionális vállalkozások részére egyedi finanszírozási lehetőséget biztosítson, valamint fontos számára a régió középpontba helyezése és az ügyfelek támogatása az Európai Unió határokon átívelő gazdaságában. A Sopron Bank ZRt. munkatársai minden időben állnak tanácsaikkal szíves rendelkezésükre és örömmel veszik megkereséseiket.
Az Európai Unió bővítési folyamata során Magyarország egyedülálló történelmi háttere és nem utolsó sorban a növekvő, határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok miatt a Sopron Bank ZRt. egyre nagyobb súlyt fektet egy olyan régió kialakítására, mely közös gyökerekkel rendelkező területeket ölel fel.
Az Európai Unió bővítési folyamata során Magyarország egyedülálló történelmi háttere és nem utolsó sorban a növekvő, határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok miatt a Sopron Bank ZRt. egyre nagyobb súlyt fektet egy olyan régió kialakítására, mely közös gyökerekkel rendelkező területeket ölel fel. Mivel a növekvő globalizálódás és a multinacionális konszernek korábban a személytelenség egyre erősödik, ezért nagy jelentőséggel bír a banki szolgáltatások területén a helyi, személyes találkozáson alapuló kapcsolattartás.