BIZOTTSÁG


57 találat BIZOTTSÁG kulcsszóra

  • BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA - BUDAPEST
    1016 BUDAPEST, I.KER, KRISZTINA KÖRÚT 99.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Az 1850-ben alapított Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara célja immár 160 éve ugyanaz: az ország motorjának számító fővárosban, kizárólag a tagjaink, a magyar vállalkozások érdekeit szem előtt tartva, meg kell teremtenünk a feltételeit a magyar gazdaság felvirágoztatásának. Szolgáltatások: Tanácsadás, Okmányhitelesítés Széchenyi-kártya, Pályázatfigyelő, Békéltető Testület, Kamarai pályázati részvétel, Kamarai pályázati projektek, Közlekedési Szolgáltató, Centrum EU Információs Iroda. Ügyfélszolgálat nyitvatartási idő: Hétfő: 9-15 Kedd: 9-13 Szerda: 9-15 Csütörtök: 9-13 Péntek: 9-12.


  • Baleset-megelőzéssel foglalkozó szervezetek már hosszú évtizedek óta működnek Magyarországon. A Megyei Balesetmegelőzési Bizottság közvetlen elődje az 1973-ban alakult Közlekedésbiztonsági Tanács. A majd két évtizedes eredményes működését követően, jogszabályváltozás miatt 1992-ben jogutód nélkül megszűnt és létrejött az Országos Balesetmegelőzési Bizottság. Ezt követően 1993-ban sorra alakultak meg a megyei Balesetmegelőzési bizottságok, közöttük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei is. A 2002/1992 Kormányhatározat a közúti közlekedés-biztonság javítása érdekében a megelőzési tevékenységet állami feladattá nyilvánította, melynek jelentős részét a rendőri szerveknek kell végezniük. A rendőrség közlekedési szolgálatának irányításával, a Nemzeti Közlekedési Hatóság közreműködésével, a balesetek megelőzésére szolgáló területi tevékeny-séget folytatja.


  • MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG
    1146 BUDAPEST, XIV. KER ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3

    A Magyar Olimpiai Bizottság egyike hazánk legrégebbi szervezeteinek, 1895-ben alapították. Kiemelten közhasznú testületként irányítja a magyar olimpiai mozgalmat, melynek képviseletére, egyszersmind az olimpiai szimbólumok - az öt karika, a jelmondat, az olimpia szó - használatára kizárólagosan jogosult. A MOB önálló, független szerv, egyedül a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak van alárendelve. Legfontosabb feladatai közé tartozik a magyar sportolók nevezése a nyári és a téli olimpiára, illetve az olimpiai csapat felügyelete és irányítása az ötkarikás játékok időszaka alatt.


  • Minőségirányítás, minőségbiztosítás, minőségügy, élelmiszerbiztonság, ISO 14001, ISO 9001, ISO 22000, HACCP, tanúsítás, felkészítés, tanácsadás, kockázatértékelés.


  • POLGÁRMESTERI HIVATAL, VATTA
    3431 BUDAPEST, SZEMERE U. 20. SZ.

    A Polgármesteri Hivatal, Vatta közigazgatással foglalkozik. A település határokat átlépve, az akadályokat leküzdve, a lehetőségeket kihasználva, a világ bármely táján élő olvasónk érdeklődését felkeltsük, hogy megismerhessék, és folyamatosan figyelemmel kísérhessék településünk fejlődését, felismerhessék Vatta rendkívül kedvező földrajzi elhelyezkedéséből és ideális közúti megközelíthetőségéből adódó gazdasági lehetőségeket.


  • FŐVÁROSI ÉS PEST MEGYEI TRÓFEABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
    1125 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 8.

    Fővárosi és Pest Megyei Trófeabíráló Bizottság trófeák kiadásával foglalkozik.


  • MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS KÜLÜGYI BIZOTTSÁGA
    1055 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS TÉR 1-3.

    Bizottságunk munkájára mindig jellemző volt a szélsőséges politikai vitáktól mentes, nyugodt, komoly, magas szintű szakmai munka, amelynek keretében megvitatjuk a bizottság feladatkörébe tartozó törvényjavaslatokat, határozati javaslatokat, döntünk azok általános vitára való alkalmasságáról, megtárgyaljuk a módosító, kapcsolódó módosító javaslatokat, a különböző jelentéseket, beszámolókat.


  • MACSKAMÁNIA MAGYAR MACSKA EGYESÜLET
    1212 BUDAPEST, ZSOLNAI U. 28
    Rating 33 csillag 1 vélemény alapján

    Változó világunkban az állatok szerepe is folyamatosan formálódik, alakul. A macskának az évezredek során kijutott a tiszteletb?l és imádatból éppúgy, mint a gy?löletb?l és megvetésb?l. Napjainkban ismét egyre többen ismerik fel a benne rejl? értéket, immár nem els?sorban rágcsálópusztító tevékenysége miatt, hanem mert a modern kor emberének ideális négylábú társát ismerik fel benne. Egyre több országban veszi át a vezetést a kedvenc állatok népszer?ségi listáján, s az utóbbi évszázadban soha nem látott lendületet vett a fajtatiszta macskák tenyésztése, az újabb és újabb fajták kialakítása is. Mindez szükségessé teszi a macskatartás kultúrájának megalapozását és széleskör? terjesztését, a macskatartók és ? kedvel?k, s nem utolsósorban maguk a macskák szervezett érdekvédelmét.


  • HARMÓNIA 91 KFT.
    Hajdú-Bihar, 4025 DEBRECEN, SZÉCHENYI UTCA 10

    Az alaptevékenység a kezdetektől a mai napig is a lőfegyver-, lőszer-, gáz-, riasztó- és légfegyver valamint vadászati felszerelések, elsősorban ruházat ki- és nagykereskedelme.


  • MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG
    1054 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 36-38.
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    A Magyar Helsinki Bizottság egy társadalmi szervezet. A Magyar Helsinki Bizottság figyelemmel kíséri a nemzetközi emberi jogi dokumentumokban biztosított emberi jogok magyarországi érvényesülését, és a közvélemény tájékoztatása mellett jogi segítséget nyújt mindazoknak, akik a Bizottság tevékenységi körébe tarozó jogsérelmmel fordulnak hozzá.



  • KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2800 TATABÁNYA, KOSSUTH L. U. 106.

    Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara


  • DARNÓZSELI POLGÁRMESTERI HIVATAL
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9232 DARNÓZSELI, ADY E. U

    Településfejlesztéssel foglalkozunk Körültekintő módon próbáltuk kialakítani a weboldal szerkezetét annak függvényében, hogy az jól áttekinthető és könnyen kezelhető legyen. Nem csupán egy látványosságot szerettünk volna megalkotni, hanem lépést tartva a világ informatikai forradalmával, a digitális fejlődéssel egy olyan honlapot szerettünk volna létrehozni, amely Darnózseliről nem csupán régmúlt információkat közöl, hanem egy használható eszköz, egy praktikus segédlet. Tulajdonképpen egy állandóan változó műsorfüzetet szeretnénk eljuttatni a Tisztelt Darnózseli Polgárok és a külvilágból hozzánk látogatók otthonába.


  • PEST MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA
    1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7.

    A kamara építészeti nyilvántartást vezet, pályázatokat ír ki, segít a pályázatírásban, és segíti tagjait az EU-ban. Tagozatok: - Belsőépítészeti tagozat - Műemlékvédelmi tagozat - Táj-, és Kertépítészeti tagozat


  • MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA
    1054 BUDAPEST, SZÉCHENYI RKP. 19.

    Az Egészségügyi bizottság tevékenysége, a bizottság keretei között folytatott szakmai munka a társadalom minden tagjának érdeklődésére számot tart; akár azért, mert egészségének megőrzéséhez keres muníciót, akár megromlott egészségi állapotának helyreállításában bízva keresi a kapcsolatot a szakbizottsággal, vagy idült betegségében az orvosi rehabilitáció lehetőségeiről kíván tájékozódni.


  • ICOMOS MAGYAR NEMZETI BIZOTTSÁG EGYESÜLET
    1014 BUDAPEST, TÁNCSICS MIHÁLY U. 1.

    Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a nemzetközi szervezet egyik legnagyobb és legbefolyásosabb tagszervezete. Tagjai a magyar műemlékvédelem meghatározó szakemberei.


  • A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság a felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység minőségének értékelésére, valamint az intézményi minőségfejlesztési rendszer működésének vizsgálatára létrehozott független, országos szakértői testület. (Felsőoktatási törvény 109. §).


  • A Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, 1994. június 28-án alakult meg, azóta folyamatosan, mint állandó bizottság, változó összetétel mellett vesz részt a parlament szakmai munkájában. A bizottság hatáskörébe elsődlegesen a Nemzetgazdasági Minisztérium által végzett feladatok tartoznak. Azonban a bizottság működési területét érintő bármely kérdést napirendjére tűzheti, azt megtárgyalhatja, abban állást foglalhat és azt nyilvánosságra is hozhatja. A parlament ellenőrző funkciójának eleget téve rendszeresen meghallgatja a feladatkörébe tartozó tárca vezetőjét.


  • 0-18 éves korig fogadjuk a látássérült gyermekeket és fiatalokat. Komplex vizsgálat (szemész szakorvosi alap-vizsgálat, pszichológiai vizsgálat és funkcionális látásvizsgálat) és a szülővel való megbeszélés alapján javaslunk korai fejlesztést, óvodát/iskolát (speciális intézményt illetve integrált nevelést-oktatást), az arra rászorulókat tanácsadásban részesítjük.


  • JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5000 SZOLNOK, MÁRIA ÚT 19.

    A fenntartók részére Az önkormányzati minőségirányítási programok teljesítésének segítése. Helyi közoktatási döntések szakmai előkészítése, a feladatellátási kötelezettség teljesítésének segítése. Többcélú kistérségi társulások, egyéb kistérségi együttműködések segítése A közoktatási intézmények részére Új pedagógiai módszerekkel, személyközpontú oktatási programokkal az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák fejlesztése. A hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének biztosítása, a sajátos nevelési igényű gyermeke/tanulók integrációjának segítése Az intézményi minőségügyi munka segítése, különös tekintettel a minőségirányítási programok teljesítésére, tanórai nevelő-oktató munka minőségének javítására.


  • DAB - DEBRECENI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG
    HAJDÚ-BIHAR, 4032 DEBRECEN, THOMAS MANN U.49.

    Nagy figyelmet fordít arra a bizottság vezetése, hogy az országhatáron túl is segítse a tudományos élet szervezését, s a regionalitást a legtágabban értelmezve építse ki kapcsolatait a hozzá közel eső országok tudósaival.


  • PUSZTAZÁMOR POLGÁRMESTERI HIVATAL
    PEST, 2039 PUSZTAZÁMOR, MUNKÁCSY MIHÁLY UTCA 1.

    A Pusztazámor Polgármesteri Hivatal közigazgatással foglalkozik.


  • BALATONSZÁRSZÓ NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA
    SOMOGY, 8624 BALATONSZÁRSZÓ, HŐSÖK TERE 1.

    Balatonszárszó - Somogy megyében - a Balaton déli partján elhelyezkedő, 2170 lakosú település. A Külső-Somogyi dombság ölelte völgyben fekszik. Neve is erre utal, szárazaszó, szárazvölgy. Szent László királyunk 1082-ben kelt oklevelében említi először nevét Zarosozow alakban. A közelmúltban történt régészeti feltárások szerint a nagyközség területe és közvetlen környéke már i.e. 2100. táján lakott hely volt.


  • BALATON RÉGIÓ EURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT
    ZALA, 8360 KESZTHELY, HELIKON U. 3.

    Az ügyfélszolgálati iroda tevékenységei: . EU témájú kiadványok terjesztése, saját kiadása . EU-val foglalkozó szakmai rendezvények, konferenciák szervezése . A tanuló ifjúság tájékoztatása uniós tagságunkról, jelenlét a tanintézetekben, EU-tanórák, vetélkedők szervezésével . A lakosság célcsoportokra bontott megszólítása az EU ismeretek átadása érdekében . EU finanszírozású pályázatok figyelése, közzététele, segítség a pályázni kívánó szervezeteknek, vállalkozóknak . Kapcsolattartás helyi és regionális állami intézményekkel, szakmai szervezetekkel, NGO-kal, a kulturális élet képviselőivel . Jelenlét a regionális médiában, EU-s műsorok, írások, cikksorozatok kezdeményezése . A lakosság által az EU-val kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolása saját adatbázisból, a Külügyminisztérium által működtetett EUvonal, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája, és más EU tájékoztatással foglalkozó intézmények segítségével


  • ICC HUNGARY - BUDAPEST
    1055 BUDAPEST, KOSSUTH TÉR 6-8

    Az ICC Hungary, a párizsi központú International Chamber of Commerce (a továbbiakban ICC), közép-európai térségben elsőként létrehozott nemzeti bizottsága. Az ICC Hungary közhasznú egyesület tagjai országos szervezetek, kamarák, szövetségek, nagyvállalatok, bankok, egyéni ügyvédi irodák, vállalkozások.


  • A honlap elsősorban a bizottság által beterjesztett, illetve tárgyalt törvényjavaslatokról, a fontosabb parlamenti dokumentumokról ad információt az érdeklődőknek. Ugyanakkor ide látogatva tájékoztatást kaphatnak a bizottság összetételéről, feladatairól, valamint arról, hogy a bizottság ülésezései során konkrétan mely kérdésekkel foglalkozik, oldalainkon olvashatók az ezekről készült szó-szerinti jegyzőkönyvek. Megtekinthetőek a Költségvetési bizottság állásfoglalásai, a honlapon tanulmányozhatják a bizottság által történő meghallgatásokról-, az interpellációkról-, a nemzetközi kapcsolatokról-, az európai uniós tevékenységről szóló anyagainkat; ciklusokra visszamenőlegesen is.


  • Célunk, hogy rendszeresen tájékoztatást adjunk az érdeklődők számára a bizottság tevékenységéről: a bizottsági, albizottsági ülések időpontjáról és napirendjéről, valamint a megvitatásra kerülő előterjesztésekről. Honlapunkról elérhetők a bizottság által tárgyalt előterjesztések, így minden érdeklődő számára lehetőség nyílik munkánk figyelemmel kísérésére.


  • Bizottságunk - mint a nevéből is adódik - az élet és a jog világának sok területével foglalkozik, de minden rész közös metszőpontja az igazságosság keresése. Tevékenységünk az emberi élet minőségét szolgálja. Látnunk kell, - ezt sokszor magunk is észleljük - hogy ezek a területek sem mentesek a feszültségektől. Ugyanakkor a feszültségek termékenyek is lehetnek.


  • Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság legfontosabb feladata annak vizsgálata, hogy az Országgyűlés tárgyalása alatt lévő előterjesztés összhangban áll-e az Alkotmánnyal, más törvénnyel, beilleszthető-e a hatályos magyar jogrendszerbe; rendelkezései egymással nem ellentétesek-e; illetve, hogy az adott indítvány megfelel-e a jogszabály-szerkesztés és a nyelvhelyesség követelményeinek. Kijelölt bizottságként jár el a Házszabály értelmezésével kapcsolatos kérdésekben. Ezen kívül a bizottság a működési területét érintő bármely kérdést megtárgyalhat, abban állást foglalhat, állásfoglalását nyilvánosságra hozhatja. A bizottságnak - elsősorban a Házszabályból, az Alkotmányból, más törvényekből eredő - speciális feladatai is vannak, melyek részletes ismertetését a honlapon a kedves érdeklődő megtekintheti.


  • TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, SZENT I.TÉR 11-13.

    önkormányzati vagyonkezelés, önkormányzati közvéleménykutatás, közigazgatási rendszer, helyi képviselet, önkormányzati portál, önkormányzati informatikai rendszer, önkormányzati szövetség,


  • IPARI ENERGIAFOGYASZTÓK FÓRUMA EGYESÜLET
    1137 BUDAPEST, JÁSZAI MARI TÉR 6.

    Az IEF-et 2000 márciusában alapították Magyarország energiaigényes vállalatai.


  • ECOVAST MAGYARORSZÁG
    PEST, 2094 NAGYKOVÁCSI, PÓK U. 34

    Falvak és Kisvárosok Magyarországi Műhelye Egyesület.


  • MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG
    1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

    Hazánkban 1929-től származtatható a mozgáskorlátozottak sportja.


  • A Koordinációs Iroda az ITKTB és albizottságainak adminisztratív teendőit ellátó titkársága.


  • Közhasznú szervezet


  • ORSZÁGOS BŰNMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG
    1055 BUDAPEST, KOSSUTH TÉR 4.

    Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési Osztály


  • MAGYAR UFO DÍJ FÜGGETLEN ÉS PÁRTATLAN SZAKMAI BIZOTTSÁG
    BÉKÉS, 5553 KONDOROS, ENDRŐDI ÚT 22.

    A díj 2001 július 1-én került megalapításra azzal a céllal, hogy elismerjük mindazok munkáját, akik hosszú évek óta olyan eredményeket tesznek le a magyar UFO-kutatás asztalára, amely akár hosszú, akár rövidtávon a hazai UFO-kutatás előnyére, erkölcsi, szakmai és társadalmi megítélésének javulásához, a minőségi munka fejlesztéséhez vezet.


  • MAGYAR UNESCO BIZOTTSÁG
    1055 BUDAPEST, SZALAY U. 10-14.

    Az UNESCO az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szakosított Szervezete.


  • BARANYA MEGYEI TRÓFEABÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
    BARANYA, 7601 PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 30

    Vadászati információk.


  • Az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB) közhasznú szervezetként 1972 - tehát megalakulása óta - tagja az Európai Minőségügyi Szervezetnek (European Organization for Quality). Az EOQ a tagországok teljes jogú tagszervezeteinek non-profit szövetsége, amely az Európai Bizottság minőségügyi tanácsadó szerve. Az EOQ MNB Magyarországot képviseli ebben az európai szövetségben. Az EOQ MNB tagsága, ami a szakterület legjobbjai közé tartozás egyértelmű bizonyítéka, jogi és egyéni tagokból tevődik össze. Az összesen közel 1600 jogi és egyéni tag között megtalálhatók a minőség iránt leginkább elkötelezett ipari, mezőgazdasági és szolgáltató vállalatok, minisztériumok, önkormányzatok, tanácsadó és tanúsító cégek, oktatási és egészségügyi intézmények, kutatóintézetek és vizsgáló laboratóriumok, valamint munkatársaik.


  • MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGA
    1054 BUDAPEST, SZÉCHENYI RKP. 19.

    nemzetbiztonsági ügyekben kezdeményező, javaslattevő, véleményező-törvényben és a Házszabályban meghatározott esetekben, hatáskörébe tartozóan - ügydöntő és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szerve


  • Bizottságunk, az Országgyűlés Házszabályának megfelelően, kulturális és sajtó ügyekben a parlament kezdeményező, javaslattevő, véleményező, a kormányzati munka ellenőrzésében résztvevő, bizonyos esetekben ügydöntő szerve.


  • DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ állatorvos, országgyűlési képviselő.


  • Az állandó bizottságok az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, - törvényben és a Házszabályban meghatározott esetekben - ügydöntő és a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szervei.


  • FULBRIGHT MAGYAR-AMERIKAI OKTATÁSI BIZOTTSÁG
    1082 BUDAPEST, BAROSS UTCA 62.

    Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba a 2008-2009-es tanévre


  • Nagykanizsa 54 ezres fogyó lakosságszámmal az európai 5. korridor mellett fekszik. Vonzáskörzetében 110 ezer ember él, akiknek ez a város biztosítja részben a munkahelyét, részben az egészségügyi és egyéb szolgáltatásokat.


  • KUNMADARAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5321 KUNMADARAS, KOSSUTH TÉR 1.

    Településfejlesztéssel foglalkozunkTelepülésünk a Nagykunságban, a Hortobágy szélén található. A község létezésének első írásos emléke 1393-ból származik. Az adománylevélben Zsigmond király Madaras György jászkapitány birtokába adta a területet, akinek nevéből ered a település elnevezése. A török hódoltság alatt elpusztult a település, a megmaradt lakosok utódai csak 1711 után települtek vissza.


  • SZOPTATÁST TÁMOGATÓ NEMZETI BIZOTTSÁG
    1148 BUDAPEST, BOLGÁRKERÉK U. 3.

    Bizottságunk egyik fő feladata az egészségügyi szakemberek és civil szervezetek hatékony tevékenységeinek összehangolása, melynek eredményeképp a jövőben jelentősen javuljon a 6 hónapos korig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők aránya Magyarországon.


  • ORSZÁGOS IDEGENFORGALMI BIZOTTSÁG
    1054 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 105-113.

    Összetételénél fogva képviseli a turisztikai szakma majdnem minden területét.


  • AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETE
    1052 BUDAPEST, DEÁK FERENC UTCA 15.

    Magyarország és az Európai Unió hivatalos kapcsolata 1988-ig nyúlik vissza, amikor hazánk a közép-kelet-európai térségben az elsők között létesített diplomáciai viszonyt az Európai Közösséggel.


  • SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4246 NYÍREGYHÁZA, MÁRTÍROK TERE 9.

    Megújult honlapunkon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Szövetség nevében tisztelettel köszöntünk, valamennyi labdarúgást szerető sportbarátot.


12