BOGRÁCSOZÁS


45 találat BOGRÁCSOZÁS kulcsszóra

  • Díjazott Cég
    FÉSZEK APARTMANOK
    PEST, 2016 LEÁNYFALU, HUNYADI U.1.
    Képek (1)

    Leányfalun a termálfürdő közelében 2-5 személyes, jól felszerelt apartmanok várják a pihenni kikapcsolódni vágyókat. Duna, kerékpár út, 100m-en belül. Minden vendégünknek kedvezményes : a fürdő belépő, wellness szolgáltatás, lovaglás, korcsolyázás, étkezés . 3, vagy több éjszakás foglalásoknál díjkedvezmények ! Üdülési csekket elfogadunk. Szeretettel várunk mindenkit egész évben nyitva tartó üdülőnkben!


  • Díjazott Cég
    HO-HÓ TÓ HORGÁSZPARADICSOM KECSKEMÉT
    BÁCS-KISKUN, 6000 KECSKEMÉT, MÁRTIROK ÚTJA 44-ES ÚT ELKERÜLŐ SZAKASZA

    Horgásztavunk Kecskemét város egyik legöregebb tava a minden irányból jól megközelíthető helyen a 44-es út és az M5-ös autópályát összekötő elkerülő út mellett található. Egész évben nyitva tart sok örömet okozva a városban élő horgász társadalomnak. A városhoz való közelsége miatt akár kerékpárral is megközelíthető, így az egyszerűbb embereknek is nagyobb lehetősége nyílik arra, hogy drága költséges utazás nélkül hódolhassanak kedvtelésüknek, szenvedélyüknek.Engedjék meg, hogy egy pár szóban bemutassam a horgásztavat:* Kecskemét határában terül el e csodálatos természetes eredetű horgásztó.* Átlagos mélység: 1, 5 m * Fenékviszonyok: Egyenletes, homokos * Növényzet:A Tavat 40 horgász állást nádas övezi, a part füves árnyékot adó fákkal tarkított.*Telepítések:Kéthetente 20 mázsa méretes hal kerül telepítésre.Szabályok:Bárki horgászhat 1 éves kortól 99 éves korig.Napijegyet a helyszínen lehet váltani, kivéve a ?Ho-Hó? Klub HE.Tagjait, akik az üzletben is válthatnak jegyet.


  • KASTÉLYHOTEL KIRÁLYRÉT
    PEST, 2624 SZOKOLYA, KIRÁLYRÉT
    Rating 55 csillag 3 vélemény alapján

    Amennyiben élményekben gazdag napot szeretne eltölteni családjával, vagy megfelelő helyszínt keres céges rendezvényekhez, látogasson el hozzánk! Nálunk mindig történik valami - családias hangulat, gazdag programkínálat. Ajánlataink minden korosztályra érvényesek! Egész évben várjuk Önt!


  • ARANYKAPU HORGÁSZTÓ
    NÓGRÁD, 3064 SZURDOKPÜSPÖKI, M3-as autópálya hatvani lehajtó 21es út 20as kilométerkő
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A parkosított tavunkon megtalálhat mindent, ami egyaránt kielégíti a horgászok és pihenni vágyók igényeit. Padok, asztalok, bográcsozó helyek, grillezőket vehetnek igénybe, ezen felül sátorozási lehetőség is van.


  • LOOTTHON
    PEST, 2045 TÖRÖKBÁLINT, DIÓSDI ÚT 152
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Haszonállatokat és egyéb állatok örökbefogadása és bértartása


  • TÓ SZÁLLÓ
    6328 DUNAPATAJ, SZELID-TÓPART 2.

    Szállodánk közvetlenül a Szelidi-tó partján teljesen felújítva, színvonalas környezetben várja a tópartok szerelmeseit. Kiváló választás lehet mindazok számára, akik szeretik a nyüzsgést, felüdülést, bulizást, különféle szabadidő programokat, valamint a természetet és a nyugalmat egyaránt. A szálloda kertjét különlegessé teszi a tóba csordogáló termálvizes forrás. Vendégeink számára grillezési, bográcsozási lehetőséget biztosítunk a kerthelyiségben, és az így elkészített ételek elfogyasztására lehetőség nyílik a hangulatos teraszunkon. A nyári szabadidős programok mellett biliárd, darts, ping-pong, csocso és egyéb játékeszközök használatára is mód van.


  • OLAJHEGY MAG-TANYA
    SOMOGY, 7478 BÁRDUDVARNOK, OLAJHEGY 57.

    Olajhegy, Somogy megyében, Bárdudvarnokhoz tartozik, Kaposvártól 15 km-re délnyugatra található. A falusi turizmust kedvelőknek ajánljuk csendes nyugodt környezetét.


  • HORTHY CSÓNAKHÁZ
    CSONGRÁD, 6722 SZEGED, FOKA SZABADSTRAND,LEJÁRAT A TIZESEKKEL SZEMBEN

    HORTHY CSÓNAKHÁZ Szegeden a FOKA szabadstrandnál, lejárat a Felső Tiszaparton a tíz emeletesekkel szemben: BÜFÉ, CSÓNAKTÁROLÁS, MEGŐRZÉS, KIKÖTÉS, bérlés, HORGÁSZAT, ingyenes NAPOZÓTERASZ, grillezés, bográcsozás, CSALÁDI RENDEZVÉNYEK!! MINDEN SZERDÁN(21-05ig) KARAOKE buli, MINDEN PÉNTEKEN(21-05ig)RETRO PARTY MINDEN SZOMBATON(21-05ig)SLÁGER PARTY a Tisza varázslatos környezetében BELÉPŐ NINCS ! Elsőként Magyarországon szabadtéri FITNESS KLUB minden korosztály számára ÁPRILISTÓL NOVEMBERIG VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET!


  • REMETE FARM
    BÉKÉS, 5700 GYULA, REMETE 11

    Gyulától 3 Km-re festői környzetben a Fehér-körös mellett saját belső horgásztóval, lovas pályával, több hektár zöld területtel várjuk kikapcsolódni vágyó vendégeinket.


  • KERTÉSZ KULCSOSHÁZ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3643 DÉDESTAPOLCSÁNY,

    Dédestapolcsányban két kis kulcsosházunk várja a pihenni vágyókat. Mindkét ház összkomfortos.



  • POZSGAI VENDÉGHÁZ
    HAJDÚ-BIHAR, 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ, THÖKÖLY U. 50.

    Hajdúszoboszló üdülőövezetében, a gyógyfürdőtől 10 percre nyugodt környezetben található tetőteres családi ház várja a gyógyulni, üdülni, pihenni vágyókat az év bármely időszakában. Szobáink fürdőszobával, zuhanyzóval, satelit TV-vel felszereltek


  • ANGYAL APARTMAN
    ZALA, 8314 VONYARCVASHEGY, ADY ENDRE ÚT 1

    Az Angyal Apartman szeretettel varja vendegeit szallashellyel.


  • VERONIKA VENDÉGHÁZ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3896 TELKIBÁNYA, PETŐFI ÚT 65
    Képek (7)

    Veronika Vendégház Telkibányán


  • KÉZMŰVES AJÁNDÉK KUCKÓ
    1133 BUDAPEST, HEGEDŰS GYULA UTCA 46
    Képek (4)

    Natúr fából, hagyományos kézműves eszközökkel készített használati és dísztárgyak széles választéka, egyedi megrendelések személyre szabottan.


  • LIGET NYARALÓHÁZ ÉS APARTMAN LIGET
    HEVES, 3348 SZILVÁSVÁRAD, IFJÚSÁG TÉR 2.
    Képek (11)

    A szilvásváradi vendégház és apartman kellemes, nyugodt pihenést ígér bármely évszakban. A franciaágyas szobákhoz hidromasszázs fürdőszoba tartozik és további ingyenes szolgáltatásaink: WI-FI, parkolás az udvarban, játszótér, gyermekjátékok, teljesen felszerelt konyhák, ebédlő, grillkemence, bográcsozóhely, kerthelyiség, transzfer.


  • JEGENYE ÉTTEREM
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9091 RAVAZD, ORSZÁGÚT UTCA 119.

    Cégünk a vendéglátás területén tevékenykedik.


  • REGÉLŐ BORHÁZ - CSÁRDA GYÖNGYÖS-FARKASMÁLY
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, FARKASMÁLY, 24. PINCE
    Rating 33 csillag 2 vélemény alapján

    Kedves Vendégünk! Az egykori heves harcok nehéz munkák és féktelen tivornyák helyszínén kívánjuk, találja meg nálunk felüdülését zamatos borokkal, finom ételekkel!


  • KISPIPA VENDÉGLŐ ÉS PANZIÓ
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SÓLYOM U.70
    Képek (0)

    Balkáni és hagyományos ételekkel várjuk kedves Vendégeinket! Bármit elkészítünk kedves Vendégeinknek előre megbeszélés alapján! Étterem nyitvatartása : Egész évben Hétfőtől-Péntekig 11-20 Szombat-Vasárnap szünnap Étkezési utalványt elfogadunk! ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK 10%-OS FELÁRRAL! Rendezvényt vállalunk cégeknek, baráti társaságoknak, családoknak 30 - 35főig! Továbbá a terem igényelhető egyéb célokra is ( gyűlés, megbeszélés, oktatás, értekezlet stb )


  • SÁNDOR JÓZSEF
    VESZPRÉM, 8230 BALATONFÜRED, KOLOSKA VÖLGY

    esküvő, erdei vendéglő, bográcsolás, bográcsban főzött gulyás, erdei étterem, terasz, étterem, csárda cigányzenével, bográcsozás, erdei környezet, gyalogtúra, veszprém megyei csárda, kerékpár turizmus


  • NAGYÖRVÉNY VÍZI ÉS SZABADIDŐPARK
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3565 TISZALÚC, MUNKÁCSY ÚT 5.

    Tiszalúc Borsod és Szabolcs megye határán helyezkedik el. A Tisza ezen szakaszán háborítatlan növény- és állatvilág található. Itt kezdődött 150 évvel ezelőtt a Tisza szabályozása. A nagy mű kezdeményezőjének, gróf Széchenyi Istvánnak emlékművet, tervezőjének, a mérnök Vásárhelyi Pálnak pedig szobrot emelt az utókor. Andrássy-kastély ma gyermekotthon, parkját Magyarországon egyedülálló bukszuslabirintus díszíti.


  • SMILING HOUSE IFJÚSÁGI ÉS SPORT TÁBOR
    ZALA, 8313 BALATONGYÖRÖK, HORGÁSZ UTCA 2.

    Ifjúsági és sporttáborunk Balatongyörök központjában az üdülőfalu főterétől kb


  • MOHOS VENDÉGFOGADÓ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3728 KELEMÉR, TOMPA ÚT 159. HRSZ.
    Képek (3)

    Pihenés csendes, családias környezetben Kelemérben. Szálláshely max. 16 fő részére. A tágas kertben sátorozási, grillezési, szalonnasütési és bográcsozási lehetőség. Szabadidő eltöltéséhez: labdák, társasjátékok, tollasütők. Kirándulási lehetőség a falu és a környék nevezetességeihez (Aggtelek, Gömörszőlős).A szomszédos tanyán ismerkedés a juhászattal, állatsimogatás, lovaskocsikázás, hintózás, lovasszánkó. A kisgyermekkel érkezőket hordozható babaágy, babafürdető és etetőszék várja.A szobákban televízió, hűtő, ingyenes wifi.Zárt parkoló. A falu határában lévő horgásztónál horgászati lehetőség. Bővebb információk:http://www.kelemeriszallas.shp.hu


  • BALOG MAGÁNAPARTMAN
    HAJDÚ-BIHAR, 4024 DEBRECEN, WESSELÉNYI UTCA 2.

    Debreceni olcsó belvárosi szálláshely ÁR: 3500Ft/fő/éj (2 személytől) +300Ft IFA. Rövidebb-hosszabb időre kiadó. Tel. 06209265798


  • PATAKPART EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT KFT.
    NÓGRÁD, 1026 DIÓSJENŐ, PETŐFI SÁNDOR U. 61
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Diósjenő a fővárostól 60km-re, Váctól 25km-re található kis település, amely a Börzsönyi hegyek lábánál terül el. A Lókos-patak és a Jenői-patak partján fekszik. A község neve a honfoglalás kori törzs nevéből származik. Kempingünk Észak-Magyarország egyik legszebb vidékén, a Börzsöny hegység lábánál, a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet mellett, az erdőktől övezett Diósjenő községben található.


  • KID KFT.
    1223 BUDAPEST, HÚR U. 9/C

    Cégünk immár 15 éve kínál táborozási, tanulmányi kirándulási és erdei iskolai lehetőségeket.


  • SIESTA VENDÉGHÁZ MISKOLC
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3519 MISKOLCTAPOLCA, SZEBENI U. 4.

    A Siesta Vendégház a miskolctapolcai őspark mellett található a forgalomtól távol, csendes környezetben. Az Európában egyedülálló Termál Barlangfürdő 300, a Strandfürdő 50 méterre fekszik a vendégháztól. Családias hangulatú szálláshelyünk 5 db kétágyas, részben pótágyazható, fürdőszobás, színes TV-vel, hűtőszekrénnyel ellátott szobával és egy felszerelt konyhával rendelkezik.


  • KAPOSVÁRI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET
    SOMOGY, 7400 KAPOSVÁR, BERZSENYI DÁNIEL UTCA 28-30

    töröcskei tó, parkolási lehetőség, vendégszoba, sátorozás, bográcsozás, koi ponty


  • KALMÁR ISTVÁN LÓGATÓ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2509 ESZTERGOM, KÜLTERÜLET

    esküvők, piknik, horgászat, bográcsozás, panzió, bankettek, disznóvágás, rendezvények, szállás, szabadidő, disznótor, vízparti esküvő, tóparti apartmanok, halastó


  • GUGO LASZLO
    SOMOGY, 8621 ZAMÁRDI, NEFELEJCS UTCA 1

    A Gold Panzió Zamárdi üdülő övezetében, Siófok határán várja kedves vendégeit. A környék kiváló infrastruktúrával rendelkezik, mind a családok, mind a fiatalok mind az idősebbek kikapcsolódhatnak a Balaton szívében. Panziónk nyolc szobával, három fürdőszobával, étkezővel, konyhával, társalgóval, 40 m2 terasszal és óriási saját kerttel szavatolja a tökéletes kikapcsolódást, megfizethető áron, a parttól mindössze 100 méterre.


  • BODROGI KÚRIA WELLNESS HOTEL ****
    PEST, 2365 INÁRCS, M5-ös autópálya

    Szent György Kúria 18 szobával 3 konferenciateremmel külső és belső fürdőzési lehetőséggel lovakkal egy gyönyörű horgásztóval és egy 34 hektáros fenyvessel kiváló helyszín konferenciákhoz, üzleti megbeszélésekhez, csapatépítő tréningekhez, hétvégi kikapcsolódáshoz és esküvőkhöz.


  • FÜLÖPTANYA LOVAS PANZIÓ
    SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG, 4338 PAPOS, ADY ENDRE ÚT 27.

    Fülöptanya Lovas Panzió


  • GOKART SPORT
    PEST, 2600 VÁC, DERECSKE DŰLŐ 10.

    Kinálunk: gokart és quad szórakozási lehetőséget valamint az ezekhez kapcsolódó bográcsozási lehetőséget


  • LIPICAI SZÁLLODA, TURISTAHÁZ ÉS ÉTTEREM
    HEVES, 3348 SZILVÁSVÁRAD, EGRI ÚT 12.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szilvásvárad központjában kínálunk olcsó szálláslehetőségeket egyéni vendégek, családok, felnőtt- és gyermekcsoportok részére egyaránt. Szállodánk és turistaházunk megközelíthető vonattal, vagy Budapestről közvetlen buszjárattal is.


  • NAPSUGÁR VENDÉGHÁZ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3945 SÁTORALJAÚJHELY, RUDABÁNYÁCSKA-Lőtér út 14

    Ahol a csend gyógyít, ahol a csend még hallható, ahol megpihen a test és a lélek. Aktív pihenésre vágyik? Fáradt és ki szeretne kapcsolódni? Elszeretne menekülni a város zajától ? Várjuk önt és kedves családját, látogasson el az ország északi részén elhelyezkedő kis hangulatos falucskába melyet erdők sokasága vesz körül és nem utolsó sorban csodálatos klímával, tiszta hegyi levegővel rendelkezik. A gyönyörű Zemplén hegységben fekvő településen Rudabányácskán, Sátoraljaújhely pihenőövezetében épült házunk mely egész évben várja a nyaralni, kikapcsolódni vágyó családokat, baráti társaságokat.


  • OBERHAUSER APARTMANHÁZ
    7815 HARKÁNY, HOMOK U.3.

    Harkányban zöldövezettel határolt négy különálló részből álló apartmanház. Férőhely: 4 db 2 ágyas apartman. Felszereltség: mindegyik szobához konyha, fürdőszoba, WC tartozik, TV üdülési csekk elfogadóhely, zárt parkoló, grillezési lehetőség, programszervezés. Étterem, élelmiszerbolt a közelben.


  • NAPSUGÁR APARTMAN
    SOMOGY, 8642 FONYÓD, NAPSUGÁR 23.

    Nyaraló kiadó 6-8 fő részére közel a Balatonhoz és a központhoz is. A ház két szintes, jól felszerelt, 3 szoba, konyha, nappali, fürdőszoba, terasz, erkély. Kisállatok hozhatók. Üdülési csekket elfogadunk.Saját kert, bográcsozó, kerti bútorok. Bérlés főszezonban szombattól-szombatig. Ár: 2500 Ft/fő/éj Júniusban és szeptemberben ajándék napok!


  • ILONA-HÁZ
    HEVES, 3384 KISKÖRE, POSTA KÖZ 4.

    Ilona-ház és Apartmanház Kisköre Szeretettel várjuk a Tisza-tónál, Kiskörén! Vendégeinket a település központjában lévő klimatizált szálláshelyeinken fogadjuk: Az Ilona-házban 3 hálószoba, 2 fürdőszoba, nappali, étkező, felszerelt konyha várja a pihenni vágyókat, internet csatlakozási lehetőséggel. A lakókertben darts játék, ping-pongozási, szalonnasütési és grillezési lehetőség van. Nyitva tartás: Májustól novemberig az egész ház, novembertől májusig szobák. Apartmanházunkban a kétszobás és egyszobás összkomfortos apartmanhoz bográcsozó, lengőteke és darts játék tartozik. Nyitva tartás: áprilistól decemberig, decembertől áprilisig külön megbeszélés alapján. Térítés ellenében kerékpárkölcsönzésre is lehetőség van.


  • SÜN-GOKART KFT
    BÁCS-KISKUN, 6120 KISKUNMAJSA, BOLYAI U. 7.

    Cégünk, bérgokart pályát üzemeltet 2007 óta. A mai napig igen sok fejlesztéssel bővültünk. Továbbra is várjuk vendégeinket, ismét újabb köntösbe öltözve.


  • BAZSARÓZSA FOGADÓ
    BÁCS-KISKUN, 6120 KISKUNMAJSA, CSILLAG U. 39.
    Képek (3)

    A Bazsarózsa Fogadó Kiskunmajsán az Üdülőfaluban található. Az építkezés során csak természetes anyagokat használtunk fel. Formája és a nádtető emlékeztet az Alföld régi tanyáira. A nádtető alatt kellemes klímájú, barátságos vendégszobákkal várjuk a pihennivágyókat egész évben. Éttermünk 70 fő vendégüllátására alkalmas. Nyáron a sörkert megyitásával + 50 főt tudunk ellátni. Konyhánk híres a házias és magyaros ételeiről. A fogadótól 500 m-re található az ország egyik legjobb gyógyfürdője.


  • ÖREG TÓ CLUB HOTEL
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2890 TATA, FÁKLYA U. 4.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Családias hangulatú szállodánk a tatai Öreg-tó partjától 300 méterre gyönyörű természeti környezetben fekszik. 3 hektáros parkjával idilli helyszínt teremt a pihenésre. Városunk történelmi-kulturális nevezetességei ill. szállodánk sport-és szabadidős kínálata színes programlehetőséggel szolgál az aktív kikapcsolódásra vágyó Vendégeknek. Szállodai részünkben 45 fő elhelyezésére van lehetőség, 1-2-3 ágyas szobákban illetve apartmanokban. Szobáink zuhanyzóval, televízióval, toalettel felszereltek. Apartmanjaink tágas nappalival, fürdőszobával, televízióval és hűtőszekrénnyel rendelkeznek. Közel 200 fős exkluzív éttermünk rendezvények, fogadások, esküvők lebonyolítására kiválóan alkalmas. Tavasztól őszig a térség egyedülállóan igényesen kialakított kerthelyisége nyújt feledhetetlen élményt az idelátogatóknak. Éttermünk közel 200 féle ételválasztékában a helyi specialitások mellett a nemzetközi konyha ínyencségei is megtalálhatók.


  • AKÁCOS VENDÉGHÁZ
    NÓGRÁD, 3070 BÁTONYTERENYE, BORÓKA ÚT 11.
    Képek (11)

    Maconkára invitáljuk Önöket, a "világ közepére", erre a csendes, nyugodt kis településre, ahol a monda szerint leesett a világ közepét jelölő aranyalma.Településünk gyönyörű környezetben, a Mátra lábánál fekszik. Amennyiben jó levegőre, pihenésre, feltöltődésre vágyik, látogasson el hozzánk! Az aktív pihenést kedvelő horgászokat várja a közelben lévő horgásztó, ahol hódolhatnak szenvedélyüknek. Az Akácos Vendégház egész évben folyamatosan nyitva áll a vidéki nyugalomra vágyó családok, baráti társaságok, csoportok számára.


  • TÓPART TANYA
    CSONGRÁD, 6782 MÓRAHALOM, II.KER.114
    Képek (3)

    Mórahalmon található a Tópart Tanya vendégház, fürdőtől 2 km-re Zákányszék irányában. 7 hektáron fekvő, igazi hagyományos, búbos kemencés parasztház.Erdővel, tavakkal, pihenőparkkal várja a családi, baráti, céges rendezvényeket, bulik, partik, vagy a csendet kedvelőket.Itt jól érezi magát, ennyi jár.Bográcsozhat, grillezhet, tárcsalapon süthet-főzhet, szalonnát süthet, van hely focizni, tollas labdázni, sétálni, futkározni, tóparton henyélni, napozni. Esős időben a kb.40 főt befogadó verandáján tartható a buli, ahol bográcsozó és grillfal található.Felszerelt konyha, két külön bejáratú szoba, tusolós fürdőszoba a kényelmüket szolgálja.Szállás 6 fő + pótágyak és jó idő esetén vendég hozta sátorban is megoldható. Csónakázni csak saját felelősségre lehet.Kulcsos házként működik, önkiszolgálással.Közelben szintén vendégház található, így több fő szállását is össze lehet hangolni


  • CSILLAGKERT VENDÉGLŐ ÉS MAGÁNSZÁLLÁS
    JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK, 5122 JÁSZDÓZSA, TEMETŐ ÚT 2

    kertiparty, lovaglás, idegenforgalom, túrázás, disznótoros, rendezvények, szállás, vendéglátás, falusi turizmus, szaunázás, bográcsozás


  • VIGLO KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3400 MEZŐKÖVESD, OLAJFA UTCA 1.

    ifjúsági, idegenforgalom, étkezési, játszótér, lehetőség, gyermeküdültetés, asztal, turizmus, szálláshely, bográcsozás, ping pong, vendéglátás, strandfürdő, rönkfa, strandröplabda, étterem, tábor


  • KISPIPA PANZIÓ ÉS VENDÉGLŐ
    VAS, 9700 SZOMBATHELY, SÓLYOM UTCA 70
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján·Képek (17)

    1992-ben családunk vásárolt egy ROBUR kisbuszt, amiből kialakított egy büfét, és ebből indult, lassan tégláról téglára rakva a Kispipa Panzió. Családi vállalkozásunk hitvallása, hogy a vendégnek mindig igaza van, ebből kiindulva a maximális tisztelet és megbecsülés jegyében 15 éve NON-STOP panzióval állunk vendégeink szolgálatára.