BORBEMUTATÓ


42 találat BORBEMUTATÓ kulcsszóra

  • HUNGÁRIA ÉTTEREM,KÁVÉHÁZ
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3400 MEZŐKÖVESD, ALKOTMÁNY U. 2.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Magyaros ételek, kávékülönlegességek. Éttermi és kávéházi vendéglátás. Esküvők és díszvacsorák lebonyolítása.


  • HOTEL SENÁTORHÁZ
    HEVES, 3300 EGER, DOBÓ TÉR 11.
    Rating 33 csillag 3 vélemény alapján

    Az egri vendégfogadós kuriózuma a híres törökűző vár tövében található, az úgynevezett kis Dobó téren. A több mint 200 éves műemlék épületben működő három csillagos szálloda tizenegy szobájában fogadja a vendégeket. Az épület már 1727-ben eladásra került, ekkor a rác Szabó Simon a "maga házát.." adta el Boldogi Györgynek 90 forintért. A török utáni időkből ez a ház Eger egyik legkorábbi polgári építménye. A házat közel száz éven át a Boldogi család birtokolja. (Boldogi György egyébként felcser és borbély). A boldogiak 1815-ben árverésen adták el, s bár nagy összeget ígért Tury Tamás a ház végül Szvetics Andrásé lett, aki 5 forinttal többet adott érte. Szvetics városi szenátor volt. Később még Major Imre, majd Szongott Tivadar volt a ház gazdája. Földszintjén hamisítatlan kávéházi hangulatot árasztó, intim kávézó nyújt kellemes kikapcsolódást és igényes szórakozási lehetőséget. Nincs olyan városba érkező hivatalos delegáció vagy túristacsoport, mely föl ne keresné a ma már országos h


  • KISS PINCÉSZET
    HEVES, 3300 EGER, SZÉPASSZONY-VÖLGY 14.

    bor ajándék küldés, borászat, borbemutató, borcimkézés, borkóstolás, pincelátogatás, pincészet, szőlő feldolgozás, szőlőművelés, vinotéka


  • EGRI BORVÁR KFT.
    HEVES, 3300 EGER, KISTÁLYAI ÚT 40.

    Az egri borvidéken a szőlőtermesztés és borkészítés évszázados múlttal és gazdag hagyományokkal rendelkezik. A pincészet jelenleg 8, 5 ha termő szőlővel rendelkezik, valamennyi terület a borvidék legjobb helyein van: Áfrika-, Almagyar-, Marinka dulő és Tihamér tető. További 2 ha terület telepítés alatt van, valamint 10 ha területről integrálják a termést. Széles fajtaszerkezet jellemezi a gazdaságot: leányka, királyleányka, tramini, kadarka, merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc.A borkészítésnél fő szempont a régi egri hagyományos ízvilág megőrzése a jelenkori legmodernebb technológia ötvözésével. A szőlőfeldolgozás hagyományos- és reduktív módszerekkel történik. A fehérborokat reduktív és oxidatív érleléssel készítik, a vörösborok héjon erjesztés után kerülnek tölgyfahordóba és barrique hordóba. Érett állapotban kerülnek a borok palackozásra.


  • BOCSA PINCÉSZET
    HEVES, 3356 KOMPOLT, JÓKAI UTCA 6

    borkóstolás, kiskereskedelem, borfelvásárlás, pince, gyümölcstermelés, pincebemutató, pinceműveletek, borászat, vendéglátás, termelői bor, szőlőtermelés, borbemutató, gabonatermesztés,


  • BIG BELL ÉTTEREM
    BARANYA, 7629 PÉCS, ZSOLNAY VILMOS ÚT 49.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A BIG BELL ÉTTEREM a vendéglátás területén tevékenykedik.


  • WINE AND FEELING ITAL-NAGYKERESKEDÉS ÉS BORBÁR
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, KŐSZEGI ÚT 6.

    Színesíteni szeretné rendezvényét, emelni szeretné annak színvonalát? Az Ön által kiválasztott helyszínen, rendezvényen, team-building-en, egyéb összejöveteleken akár vidéken is vállaljuk borkóstolók, borbemutatók, bortanfolyamok szervezését és lebonyolítását.


  • MONOR KÖRNYÉKI STRÁZSA BORREND
    PEST, 2200 MONOR, KISFALUDY U. 47

    A Strázsa-Borrend is azzal a céllal alakult meg, hogy a tájegységünk borainak fajta-, eredet-, és hírnévvédelmével foglalkozzon, hogy e vidék italát széles körben megismertesse, népszerűsítse; és a szőlőművelés tradícióit ápolja.


  • EGERVIN BORÁSZATI RT
    HEVES, 3300 EGER, SZÉCHENYI U.3.

    Az EGERVIN Borgazdaság Rt több évtizedes múltra tekint vissza. Az 1949-ben alapított cég az évek során sokszor változott, többször átalakult.Jelenlegi formájában 100%-os Magyar tulajdonban lévő magáncégként 1993.júniusa óta működik és ez idő alatt a belföldi palackos borpiacon piacvezető pozíciót harcolt ki magának és exportőrként is a Magyar borgazdaság egyik legjelentősebb szereplője lett.


  • DON SIMON KFT. - SIMON PINCÉSZET-BORÁSZAT
    HEVES, 3300 EGER, MAKLÁRI U 155/B
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk különleges minőségű palackozott borokat forgalmaz.



  • HORVÁTH PINCE - HEGYMAGAS
    VESZPRÉM, 8265 HEGYMAGAS, SZENT GYÖRGY-HEGY

    Mobil : + 36 30 226 8412, + 36 30 374 3506. Családunkban több generációra visszatekintő hagyománya van a szőlőművelésnek és a borkészítésnek, nagyapáink is féltő gondossággal művelték szőlőiket, és nagy becsben tartották az abból értő kezekkel készített nedűt, a BORT. E hagyományokból építkezve műveljük jelenleg 18 ha területen szőlőinket, nem elfeledkezve a modern kor kínálta eszközökről sem. A borászatban is egymás mellett használjuk a jól bevált, régi borkezelési technikákat és a mai ízlésvilágnak megfelelő bor készítésére alkalmas módszereket.


  • IN VINO VERITAS BORSZAKÜZLET
    ZALA, 8900 ZALAEGERSZEG, RÁKÓCZI ÚT 1-3

    argentin bor, ausztrál bor, balatoni bor, bor, bor reprezentáció, borbemutató szervezés, borgasztronómia, borkóstolás, borüzlet, borvacsora, chilei bor, csokoládé, dél-afrikai bor, egri bor, etyeki


  • THUMMERER PINCE - NOSZVAJ
    HEVES, 3325 NOSZVAJ, SZOMOLYAI ÚT 2101/3 HRSZ
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Thummerer Pince 1984 óta szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkozó családi vállalkozás, mely az Egri Borvidéken elhelyezkedő közel 80 hektár saját telepítésű szőlőterület terméséből készíti borait. Borturizmus/bejelentkezés: Tel: +36/20 9462-178 Fax: + 36/36 463-385


  • DOLIUM PINCÉSZET
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, DR. DOMBAY STR. 3.

    A Dolium-pincében csoportok részére, igény szerint megrendelhető hideg és meleg ételekkel várjuk kedves vendégeinket (15-50 fő). A finom étkek mellé hangulatos harmonikazenét hallhat a látogató.


  • HILLTOP NESZMÉLY ZRT.
    1024 BUDAPEST, ADY ENDRE U. 11-13.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Az idei évben 15. születésnapját ünneplő vállalkozásunkat 1991-ben alapította Keresztury Éva, Török Imre, Storcz Judit és Kamocsay Ákos. Ma is ők alkotják a Hilltop Neszmély zrt. management-jét, együtt dolgozva a már majd 150 fősre bővült munkatársi gárdával.


  • FÜLEKY PINCE.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3916 BODROGKERESZTÚR, ISKOLA KÖZ 15.

    Borászat-szőlészet


  • TERMELŐI BORKIMÉRÉS
    1145 BUDAPEST, KOLUMBUSZ UTCA 47

    Hazánkban több ezer termelői borkimérés működik, legtöbb a közép-dunántúli régióban (Badacsony, Balatonfüred-Csopak, Balaton-felvidék és a Somlói borvidék), illetve Észak-Magyarországon, a Mátraaljai, Egri, Bükkaljai és Tokaj-hegyaljai borvidékeken.


  • KREIL BORKERESKEDÉS
    ZALA, 8360 KESZTHELY, FÁY U.5.

    Tea és borkereskedés.


  • ZÁNKA - NIVEGY - VÖLGYI BORÚT EGYESÜLET
    VESZPRÉM, 8251 ZÁNKA, IFJÚSÁG U. 10.

    Zánka- Nivegy-völgyi Borút Egyesület


  • MIKLÓS PINCE BORORÓ, BORKÓSTOLÓ, TERMELŐI BORELADÁS
    VESZPRÉM, 8233. BALATONSZŐLŐS, ÚJHEGY 373. (TÓTVÁZSONYI U.)

    Szolgáltatás - borkóstoló, borbemutató ( igény szerint borkorcsolyával, hidegtállal ) - termelői boreladás (kóstolással), dísz csomagolás - előzetes megállapodás alapján, igény szerint egyedi palackozás, címkézés - programszervezés: szalonnasütés, grillparti, bográcsos gulyásparti, - paprikás főzés parasztos- házias hidegtál, szüreti program Nyitva tartás - előzetes bejelentkezés alapján egész évben folyamatosan ( egyéni és csoportos vendégek részére ) ( telefonértesítésre ? elérhetőség 5 perc) Befogadóképesség - borkóstoló 15-20 fő (fedett, fűthető pincebelső) ? szezonális (nyári) fedett kültéri : 30 fő Jellemző borok: Olaszrizling, Zöld veltelini, Chardonnay, Sauvignon blanc, Irsai Olivér Cserszegi Fűszeres, Tramini, Szürkebarát, Muskotály, Rosé, Zweigelt, Merlot, Cabernet sauvignom


  • REMETEVIN KFT
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, PETŐFI SÁNDOR U.49

    Mobil. +36-(70) 459 0347


  • MAGYAR BOROK HÁZA KFT.
    1014 BUDAPEST, SZENTHÁROMSÁG TÉR 6.

    A Magyar Borok Háza a magyar borászat jeles képviselőinek közös akaratából 1996-ban, az alábbi alapítványok ill. szervezet közreműködésével jött létre: Magyar Bor Akadémia, Magyar Szőlő és Borkultúra Alapítvány, Magyar Borok Háza Alapítvány, Magyar Kultúra Alapítvány.


  • KAFI REKLÁM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS BT.
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 6.

    A Kafi egy szerteágazó tevékenységet folytató vállalkozás. Fő profilunk lapkiadás-könyvkiadás, valamint a nyomdai előkészítés. A KAFI Bt. 1993. február 1-én alakult Tolna székhellyel, de az egész megyét érintő tevékenységi körrel: reklám, marketing, kiadói tevékenység, rendezvény és kiállítás szervezés profillal.


  • ELSŐ PESTI BORHÁZ RT
    1052 BUDAPEST, BAJCSY ZS.U.18

    Cégünk, az Első Pesti Borház Rt. a magyar borkultúra emelése mellett szeretne segítő partnere lenni azoknak, akik igényesek, odafigyelnek mindennapjaik, kapcsolataik minőségére is. Egy családi, baráti eseményt, üzleti tárgyalást még ünnepélyesebbé, emlékezetesebbé tehet egy palack különleges minőségű bor. Elegáns ajándék, igazi figyelmesség egy ritkaságszámba menő bor, mely nem tolakodó, nem személyeskedő, mégis egyedi és személyre szóló.


  • MONYORÓDI JENŐ
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, DAMJANICH ÚT 7

    halotthamvasztás, koszorú, menyasszonyi csokor, temetkezés, szállodák, online virágküldés, borkóstolás, panziók, borbemutató, díszítőkellékek, díszek, temetkezési vállalkozók, krematóriumok,


  • LÁNG PINCÉSZET
    VAS, 9730 KŐSZEG, KETHELYI UTCA 24

    borok, borkóstolás, termelői, borászat, bor, borbemutató, borkimérés


  • MAYER PINCE ÉS APARTMAN
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, BATTHYÁNY U. 13.

    Mayer Pince és Apartman NYITVATARTÁS: előzetes bejelentkezés alapján. Borászatunk családi vállalkozásként működik. Tagjai vagyunk a Villányi-Siklósi Borút Egyesületnek. Apartmanunkban, amely Villányban található, szállásra és borkóstolásra van lehetőség, 4x2 főnek tudunk helyet biztosítani. Apartmanunk a szálláshelyek között a legmagasabb kategóriát kapta.Pincénkben 35fő részére tudunk borkóstolót és igény szerint ételt biztosítani


  • SOMA BORPINCE
    VESZPRÉM, 8272 TAGYON, FŐ U. 51.

    Pincészetünkben vendéglátással és saját készítésű márkás borok értékesítésével foglalkozunk. Borbemutatóra, borkostolásra boraperiffe, hidegtállal és gulyáspartival várjuk kedves vendégeinket. Szölőből készült alkoholtartalmú ital, pálinka, must.


  • ILLÉS GYULA ÉS FIA CSALÁDI PINCÉSZET
    SOMOGY, 8600 SIÓFOK, KILITI, BELSŐHEGY

    Illés Gyula és fiai a balatoni vöröborok hírnevének helyreállítását tűzték ki fő céljuknak.Míves sajátos karakterű, elsősorban Merlot és Cabernet Sauvignon szőlőből készített boraik a borvidék legelismertebbjei és legsikeresebbjei közé tartoznak. A pincészet megszünt!!!Köszönjük minden kedves vendégünknek, "borbarátunknak" látogatását.


  • OÁZIS BORSZAKÜZLET - WINE & FEELING BORKERESKEDÉS
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, MAGYAR U. 3.

    Ki ne hallgatna szívesen akár a vacsorához felszolgált borok mellé akár önálló eseményként egy szakszerű bemutatót, anekdótát a borokról, borászokról? Milyen érdekes lehet egy a közönséget bevonó játékos vakteszt, akár játékok, az idő függvényében? Számtalan lehetőség van a tarsolyunkban! Akár kis-akár nagyvállalkozása van, számomra semmi nem akadály! Szeretne egy bor show-t, csak ránk kell bíznia!


  • FONTÁNYI BORÁSZAT
    BARANYA, 7800 SIKLÓS, ISKOLA U. 15.

    A FONTÁNYI FIVÉREK ősei híres francia borvidékről származtak. A családi tradíciót folytatva fejlesztették szőlészetüket, borászatukat. Jelenleg 50 HA ?on gazdálkodnak. A mindig újat kereső testvérpár az utóbbi években, a hagyományos mellett korszerű gazdaságot hoztak létre, bebizonyítva, hogy a piacon helye van a kiegyenlített, jó minőségű, nemzetközileg elismert VILLÁNY-SIKLÓSI BORNAK.


  • SIMON PANZIÓ ÉS BORÁSZAT SIMON ÉS SIMON KFT.
    FEJÉR, 2484 AGÁRD, BIKAVÖLGYI ÚT 2.

    Kóstolja meg minőségi borainkat pincészetünkben, mely tagja a Borút Egyesületnek! A pincészet mellett 2002-ben készült el a vendégeink kényelmét biztosító, korszerű konferenciatermet, valamint szaunát is magába foglaló 3 csillagos panziónk.


  • TOKAJ KERESKEDŐHÁZ RT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3980 SÁTORALJAÚJHELY, MÁRTÍROK U. 17.

    borturizmus, bortermelés, borkóstolás, borcímkézés, borbemutató, borcsalád, borkészítés, szeszesitalok, borpalackozás, borászat, szolgáltató, feldolgozó, borház, szőlőművelés, nagykereskedő, bor,


  • VILLÁNYI BORÁSZTAI RT
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, ADY FASOR 2

    gyártó, termelő, feldolgozó, kiskereskedő, nagykereskedő, szolgáltató, bor, bortermelés, borkóstolás, borturizmus, borászat, és, pezsgő, borbemutató, borcímkézés, borcsalád, borház, borkészítés,


  • VILLÁNYI BORMÚZEUM
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, Bem u. 8
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Már a borszerető rómaiak foglalkoztak itt szőlőtermesztéssel, melyet a hegységtől délre talált ásatási maradványok is bizonyítanak. A honfoglaló magyarok buzgón folytatták a római tradíciót, és XIII. századtól már írásos emlékek, oklevelek említik az elsőrangú szőlőtermesztési körzetet. További elérhetőségünk: +36 30 39 77 785


  • DUDÁS FERENC CSALÁDI BORÁSZATA
    HEVES, 3200 GYÖNGYÖS, IFJÚSÁG ÚT 4.

    Nagyon messzire kell visszatekintenünk a történelemben, ha a gyöngyösi szőlő és bor eredetét keressük. A honfoglaló magyarok itt már szőlőkultúrát találtak. Az első írásos emlék 1042-ből származó okirat, amely Saár, a mai Abasár határában lévő szőlőbirtokot említi. Az 1000 méter magas Mátra hegység kelet-nyugati irányban húzódó vonulata északról védi ezt a napfényben gazdag borvidéket. Nagykiterjedésű szőlőskertek díszlenek a déli és nyugati lejtőkőn, ahol különösen a szőlőtermelésnek kedvező riolittufán agyaggal kevert talaj biztosítja az itt termesztett szőlőkből készített borok kiemelkedő illat és zamatgazdagságát, a finom savtartalmuk mellett.


  • BORONGOLÓ MÉDIA BT.
    1142 BUDAPEST, UNGVÁR U 32.

    A MediaHosting.hu a Borongoló Média Bt. webhosting üzletága. Célunk, hogy komplex domain, e-mail és webtárhely megoldásokat kínáljunk ügyfeleinknek.


  • BÉLA BORÁSZATI KFT
    BÁCS-KISKUN, 6238 IMREHEGY, SZARKÁS U.131.

    Cégünk Európában méltán elismert pincészet. BORKÉSZÍTÉS SAJÁT TERMELÉSŰ ÉS VÁSÁROLT SZŐLŐBŐL.


  • BODRI PINCÉSZET
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, FALUHELY-DŰLŐ HRSZ: 0719/32

    Telefon: +36 20 440 6666, +36 20 258 3191, +36 20 440 1790, +36 20 440 6660. A Faluhelyen található toszkán szépségu völgyben, ahol a feldolgozó és a pincék találhatóak, a végcél egy olyan borturisztikai komplexum létrehozása, melyben a bor, a gasztronómia és a rendezvények mellett termálfürdot is találhatni. A cél persze az, hogy helyben minél több bort fogyasszanak a vendégek, akiket a szolgáltatások és attrakciók magas színvonala hoz el a völgybe.


  • BOCSA PINCÉSZET
    HEVES, 3300 EGER, KISTÁLYAI ÚT 15-17

    termelői bor, borbemutató, nagykereskedelem, vendéglátás, kiskereskedelem, borfelvásárlás, pincebemutató, szőlőtermelés, pince, borkóstolás, pinceműveletek, gyümölcstermelés, gabonatermesztés,


  • BUDAPESTI ROYAL BORHÁZ KFT.
    1182 BUDAPEST, FIUME U. 15.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A Royal Borház egyedi, igen magas színvonalú magyar borkínálattal és szolgáltatással áll a borbarátok rendelkezésére. Partnereink kizárólag igényes magánszemélyek, illetve nívós vendéglátóhelyek. Vásárlás előtt ügyfeleink akár otthonukban is megkóstolhatják borainkat, ahol tanácsadó kollégánk segít a választásban.


  • NÁDOR MAGYAROS BORÉTTEREM
    1051 BUDAPEST, NÁDOR U. 30.

    magyaros, ételkülönlegesség, zenés szórakozóhely, pálinka, fogadás, ital, szórakozás, szórakozóhely, rendezvény, szolgáltatás, magyar borok, rendezvény lebonyolítás, étel, borsodi világos, catering,