BORPINCÉSZET
83 találat BORPINCÉSZET kulcsszóra
A VINEX Borászati Kft. 1989-ben alakult. A céget alapító három tulajdonos, Bacskay György, Sárosi Miklós és Dr. Szita Miklós jelenleg is a Kft. irányítói. A működést Fertőrákoson, egy bérelt pincében kezdték meg, csak a saját szőlőtermést feldolgozva. Az első évben 15.000 liter bor készült, amit soproni vendéglátóhelyek felé értékesítettek. A borok jó minőségének köszönhetően gyors növekedésnek indult a vállalkozás, egyre nagyobb mennyiség került feldolgozásra, nagyrészt már vásárolt szőlőből. 1992-ben kibérelték, majd később megvásárolták a balfi TSZ szőlőfeldolgozó üzemét, amely nagyüzemi berendezkedésének köszönhetően lehetővé tette akár 2000 tonna szőlő feldolgozását és a bor kezelését, tárolását. Emellett 1995-ben pályázat útján a VINEX megvásárolta a Soproni Borvidék legnagyobb pincéjét, a Rákóczi Ferenc utcai, 14.300 hl tárolókapacitással rendelkező pincerendszert. Ez a pince ma is a cég központja.
A MediaHosting.hu a Borongoló Média Bt. webhosting üzletága. Célunk, hogy komplex domain, e-mail és webtárhely megoldásokat kínáljunk ügyfeleinknek.
- POLGÁR PINCÉSZET - POLGÁR PANZIÓ
BARANYA, 7773 VILLÁNY, HUNYADI JÁNOS U. 19.
5 csillag 1 vélemény alapjánTel/Fax: 72/492-053. Borászat Vendéglátás Szálláshely biztosítás Hivatásturizmus A Polgár Pincészet 1990 óta működő sikeres családi vállalkozás. Tulajdonosaik Polgár Zoltán, Katalin valamint két gyermekük. Annak idején elsőként hozták létre saját pincészetüket.
További tel/ fax: 06 99/506-212; 06 99/506-213 Cégünkhöz két pince tartozik, Sopronban a Lővér Pince, illetve Balf és Fertőrákos közötti hegyen, a Présház. Szőlőt a Lővér Pincében dolgozzuk fel, míg a Présházban csak érleljük, illetve palackozzuk a bort.
- GÁLBOR - GIA KFT. - (GÁL TIBOR PINCÉSZET)
HEVES, 3300 EGER, VERŐSZALA UTCA 22.
5 csillag 1 vélemény alapján·Videók (1)1993 óta dolgozunk Egerben gőzerővel, megállás nélkül. Mi akkoriban még nem értettük mi a lényege az egésznek, miért pinceszagú állandóan apa kabátja, és miért kell minden vasárnap délben megkóstolni azt a pohár bort. Ahogy nőttünk egyre jobban beleértünk, megértettük, és a vasárnapi adagot szinte már mi követeltük. 1998-ban édesapánk év borásza lett Magyarországon, 2001-ben a Wine Spectator a világ legjobbjává választotta a '98-as Ornellaiat ami az ő keze alatt nevelkedett. Ebben az időszakban vált világossá, hogy ez nemcsak egy munka, egy karrier, hanem szenvedély, és küldetés is egyben. Az egri bor és általa a magyar bor egy közös missziónk mely célja a világ elragadtatása. 2005-ben ránk lett bízva minden: a szenvedély átérzése, a küldetés folytatása, a cél betöltése...az egri bor felemelése. Most ezen dolgozunk, és meg nagyon sok van hátra. De hát az ember célja e küzdés maga...
A Szekszárd mellett lévő Szálka településen, gyönyörű környezetben várjuk éttermünkben kedves vendégeinket magyar-francia ételspecialitásokkal. Lehetőség van lovaglásra, túrázásra, horgászatra és kerékpározásra is.
A Katona Borház Kft. 1996 őszén alakult vállalkozás, amely felélesztette a családi hagyományokat. Jelenleg 60 hektáron termesztünk szőlőt a Balaton déli oldalán, a boglári borvidéken. Ezen a tájon már több, mint ezer éve termesztenek szőlőt. A terület adottságai igen jók, a klimatikus viszonyokat a Balaton víztükre kedvezően befolyásolja, a talaj változatos, jó szerkezetű, a táj szelíd lankáinak kitettsége is tökéletesen megfelel a szőlőtermesztés kritériumainak. Az itt termett borokat a finom szőlőzamatok és illatok, valamint a kiegyensúlyozott savszerkezet jellemzi.
A Vitényi Pince - Panzió a híres Villány - Siklós borvidék legújabb városában, Villányban, a Baross G. u. 76/2 szám alatt található. Az új város mellett a Vitényi Pince - Panzió is új, mely szépségével kitűnik a híres villányi pincesorból.
Borpincészet
Kékoportó -Merlot -Cabernet Sauvignon -Cabernet Franc -Merum Cuvée (a pincészet zászlós bora)
Mobilszámunk: 30/435 9035 Eger rengeteg izgalmat és értéket rejt magában. Mi szeretnénk az Egri Borvidék termőhelyeinek sokszínűségét bemutatni. Legfontosabb feladatunk, hogy olyan egyedi, minőségi borokat készítsünk, amik csak ezen a vidéken születhetnek meg. Boraink természetes, hagyományos eljárással készülnek. A szeretet, az elhivatottság vezérli utunkat. Törekszünk a jónak gyakorlására.
Pincészetünk Virtuoso Chardonnay 2009 bora Ezüst érmet nyert Magyarország egyetlen OIV védnökség alá eső nemzetközi borversenyén a Vinagorán! A nemzetközi zsűri csak a szigorú mércével mérve is kiemelkedő tételeket díjazza. Jöjjenek és kóstolják meg új ételeinket és új borainkat. Töltsenek el egy kellemes délutánt a medence parton. Élvezzék Etyek és a Haraszthy Pincészet különleges hangulatát és vendégszeretetét! mobilszámunk: (+36 20) 997 1289
A Lukács Pince borászattal foglalkozik.
A bor, a borászat és a vendéglátás a Gombai Borgazdaságban, A bor életútja a szőlőtermeléstől a borkészítésen át a borfogyasztókig. A Gombai Borgazdaság bemutatása. Etyeki borvidék és vendéglátás.
A német-magyar származású Spiegelberg István Károly 1993 óta gazdálkodik a Somló-hegyen, a VINUM SOMLAICUM - Bortársulás alapíto tagjaként.
- DON SIMON KFT. - SIMON PINCÉSZET-BORÁSZAT
HEVES, 3300 EGER, MAKLÁRI U 155/B
5 csillag 1 vélemény alapjánCégünk különleges minőségű palackozott borokat forgalmaz.
Cégünk borok forgalmazásával foglalkozik.
Célunk nem lehet más, mint a talaj, a táj, és a benne alkotó ember - azaz a terroir - pontos kifejezése a borban. Ennek eléréséhez a hagyományos és egyszerű módszerek alkalmazása a legrövidebb út. Tudatosítani kell magunkban azt, hogy a legnagyobb kincsünk a vulkáni talaj, a különleges kőzetek, amelyekből a szőlő a tápanyagokat, a bor pedig az ízjegyeket nyeri. A mádi medence mineralitása a világon egyedülálló karaktert ad, ami az itteni borok legfontosabb jellegzetessége. Ennek a sajátosságnak a megismertetése pedig tiszta és mellékutaktól mentes kell, hogy legyen, nem kerülhet semmi zavaró hang a rendszerbe.
A Dolium-pincében csoportok részére, igény szerint megrendelhető hideg és meleg ételekkel várjuk kedves vendégeinket (15-50 fő). A finom étkek mellé hangulatos harmonikazenét hallhat a látogató.
Családunk több, mint 30 éve foglalkozik tokaji szőlőműveléssel és borkészítéssel. Jelenleg 3 ha területről szüretelünk, ami 15 000-20 000 palack finom tokaji bort jelent kis tételekben (1500-4000 palack/fajta), melyeket sorszámozott címkével hozunk forgalomba. Pincészetünk a borvidék névadó településén, Tokaj óvárosában, az egykor "borkereskedők utcája"-ként emlegetett Bem út 2. szám alatt található (a főtértől 2 perces sétával elérhető). Az épületet több mint 500 éve Szapolyai János erdélyi vajda, majd Magyarország királya olasz mesterekkel építtette és vadászházként használta.
Hangulatos budapesti étterem, a Jardinette kertvendéglő szeretettel várja Önt és családját egy kellemes ebédre vagy vacsorára.
Bor termelés Borászat; borkészítés és palackozás Szekszárd központjában található vendéglátásra berendezett pincénkben csoportok számára kínálunk borkóstolást.
mobil: +36 20 941 6795, + 36 20 219 5200
Mayer Pince és Apartman NYITVATARTÁS: előzetes bejelentkezés alapján. Borászatunk családi vállalkozásként működik. Tagjai vagyunk a Villányi-Siklósi Borút Egyesületnek. Apartmanunkban, amely Villányban található, szállásra és borkóstolásra van lehetőség, 4x2 főnek tudunk helyet biztosítani. Apartmanunk a szálláshelyek között a legmagasabb kategóriát kapta.Pincénkben 35fő részére tudunk borkóstolót és igény szerint ételt biztosítani
A 200 éves GREGORIAN pince a Kárpát- medence egy különleges mikroklímájú területén, a Tapolcai-medencét körülölelő vulkanikus hegyek egyikén, a Szent György-hegyen található.
Pincészetünkben vendéglátással és saját készítésű márkás borok értékesítésével foglalkozunk. Borbemutatóra, borkostolásra boraperiffe, hidegtállal és gulyáspartival várjuk kedves vendégeinket. Szölőből készült alkoholtartalmú ital, pálinka, must.
A Mérei pince egy igazi családi vállalkozás, személyesen veszünk részt a szőlő nevelésében, a bor készítésében és a borkóstolókat is mi tartjuk. Sikerünkhöz elengedhetetlen, hogy nálunk mindenki jól érezze magát, és fontos nekünk, hogy minden vendégünkkel személyes kapcsolatot alakítsunk ki. Borkóstolóink során szívesen mesélünk a szőlő termesztéséről és a bor neveléséről. Így vendégeink felfedezhetik a borkészítés titkait, a préseléstől a palackozásig!
Egerszalók Egertől 6 km-re nyugatra fekvő település a Laskó patak völgyében a Bükk és a Mátra vonulata között.
- KUTASY PINCE - KUTASY ATTILA
VESZPRÉM, 8262 BADACSONYTÖRDEMIC, BADACSONY KÖZ 1.
5 csillag 1 vélemény alapjánA szőlő- és bortermelés a Kutasy család számára több generációra visszatekintő hagyomány.
Az ország egyik legrégibb pincéje, közel 1000 éves.
- RÓZSAKŐ BORPINCE ÉS ÉTTEREM
VESZPRÉM, 8261 BADACSONY, SZEGEDY RÓZA UTCA 50
3 csillag 2 vélemény alapjánA Rózsakő Borpincét a DEM-TEAM BT üzemelteti, amely 1994-ben alakult. Fő tevékenységi köre a vendéglátás. Ezenkívül Badacsonyban személyszállítást is végez hegyi járat formájában.
pannonhalmi szőlőfeldolgozás, szőlőfeldolgozás, pannonhalmi tájbor, tájbor, pannonhalmi pincészet, borkezelés, borászat, borpincészet, hazai borászat, bortermelés, pezsgő, pincészet, pannonhalmi bor,
Szekszárd központjában található vendéglátásra berendezett pincénkben csoportok számára kínálunk borkóstolást. A létesítmény könnyen megközelíthető, a közelben (200 m) szálláslehetőség is adott.
Mobilszámunk: 30/239-7447 A Nagypál Pincét 1946-ban dédnagyapám hozta létre Novajon, ahol a szőlőültetvények és az ősi pince is található. Az ősök és az általam telepített ültetvények az egri történelmi borvidék egyik legértékesebb, déli fekvésű területeihez tartoznak. Jelenleg 17, 5 hektáron Olaszrizling, Tramini, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Kékoportó és Zwiegelt szőlőt tremelek. 2001. januárjában alapítottam meg a FERNA-VIN Borászati kft-t, mely szőlőtermesztésén, borkészítésén kívül kereskedelemmel, vendéglátással, borturizmussal, illetve rendezvényszervezéssel foglalkozik.
Tel.: 20/911-9812; 20/943-9716 Látogasson el Borarchivum szaküzletünkbe, ha Egerben jár. Az Magister borcsalád mellett az Egri Borvidék legjobb borászainak termékei is megvásárolhatóak.
Pók Tamás 30/419-1790 Ez a pince nagyapámé volt, mióta az eszemet tudom. Lyukpince, nincs előtte borház. Az M3-as autópályáról Egerbe vezető Kistályai útról nyílik az Erzsébet-völgy, ahol emeletes pincesorok tekintenek a kies előkertekre. Igazi pincehangulat: veteményes, gyümölcsös kert és az elmaradhatatlan diófa asztallal, paddal, barátságos, egymást, egymás javait vigyázó borosgazdákkal.
Fö célunkat abban látjuk, hogy a még nem közismert borászok jó minöségü borait felkutassuk és ismertté tegyük. Célunk a minöségi magyar borok értékesitése hazai és külföldi piacon, bizva abban, hogy tevékenységünkkel hozzájárulhatunk a magyar borok régi jó nevének visszahoditásához, megismertetéséhez a nagy világban.
Levelezési cím :8300 Tapolca, Barackvirág utca 8. Előzetes bejelentkezést elfogadunk! Nyitva tartás: Június 11-12-13-án: 10 órától - 19 óráig. Vállalkozásunkban a szőlőműveléstől az értékesítésig minden munkafolyamatot a családtagok között felosztva, saját kezűleg irányítunk és végzünk. 1996-os évjáratú borainkat töltöttük először palackba, amiből sajnos, csak mutatóba maradt néhány. Ma már 18 hektár termő szőlőterületen gazdálkodunk. Az ültetvények növelése a fajtaválaszték bővítése és a család megélhetése miatt is fontos volt számunkra. Szőlőültetvényeink a Badacsonyi borvidéken, a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, a Bács és a Tóti hegyek napsütötte lankáin, a Somlói borvidéken pedig Somlóvásárhelyen találhatók. Fajtaválasztékunkban az Olasz rizling, Rajnai rizling, Chardonnay, Szürkebarát, Muscat Ottonel, Somlói Juhfark mellett a még mindig ritkaságnak számító Kéknyelű és Zeusz egyaránt megtalálható palettánkon.
"Fiatal pincészet vagyunk. Három év tudatos felkészülés után, 2006 tavaszán mutatjuk be a szélesebb közönségnek borainkat. Elismerjük és kedveljük a reduktív technológiát, de hangsúlyos szerepet szánunk az évszázados, hagyományos, oxidatív érlelési módszereknek Hosszú életű, értékes, tartalmas borok előállítására törekszünk. A kezdeti elismerések és bátorítások is erre ösztönöznek minket. Elismerjük és fontosnak látjuk a "terroir" jelentőségét, és ennek jegyében tervezzük telepítéseinket, melyek a 3-5 hektárt semmiképpen nem akarják meg-haladni. Minőségben és nem mennyiségben gondolkodunk. Előnyben részesítjük a méltán jóhírű, Etyeken kiváló borokat adó világfajtákat, de a hungarikumok is fontos szerepet töltenek be megvalósítandó céljainkban. Kísérleti telepítéseket tervezünk kevésbé vagy egyáltalán nem ismert fajtákból is. Borainkat pincénkből értékesítjük, kereskedelmi forgalomba nem kerülnek.
bortermelő, mórocza pince, szőlőfeldolgozás, hazai borászat, öreghegyi pince, öreghegyi pincészet, borpincészet, etyeki borászat, borkezelés, pincészet, bortermelés, etyeki pincészet, borászat, etyeki
Kóstolja meg minőségi borainkat pincészetünkben, mely tagja a Borút Egyesületnek! A pincészet mellett 2002-ben készült el a vendégeink kényelmét biztosító, korszerű konferenciatermet, valamint szaunát is magába foglaló 3 csillagos panziónk.
A Nagypál Borozó az 1946-ban alapított több generációs családi vállalkozás, a Nagypál Pincészet része. A pincészet az egri minőségi borok hírnevének öregbítése mellett borturizmussal, rendezvényszervezéssel és vendéglátással egyaránt foglalkozik. Borozónk, mely a Szépasszony völgyben található, 100 fő részére tud helyet biztosítani. Az előtte elhelyezkedő kerthelyiségben pedig egy 50 fős terasz, külön elkerített nyársaló, grillező helyiség és természetesen saját termelésű borok várnak minden kedves hozzánk betérő vendéget.
A Lesence Borászatot Kázsmér János alapította 1997-ben. A cég tehát rövid múltra tekinthet vissza, ám az alapító családja több mint ezer éve van otthon a Lesence patak völgyében. A honfoglaló magyarok Tomaj nemzetségének egyik családja a Kázmér nevet viselte. Az ősök leszármazottjai azóta élnek itt, többségüknek a földművelés - első sorban szőlészet - és borászat - volt a foglalkozása. Nem meglepő, hogy a cégalapító génjeiben őrzi a szőlő és a bor iránti vonzódást.
- NYAKASHEGY MEZŐGAZDASÁGI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
PEST, 2073 TÖK, KÖZPONTI MAJOR
5 csillag 1 vélemény alapjánA Nyakas Pince borászata 1997-98-ban létesült. Tevékenységünket a Budai hegység nyugati, valamint a Gerecse délkeleti lejtőivel határolt Zsámbéki medencében folytatjuk. Ültetvényeink a 250-300 méter tengerszint feletti magasságban lévő domboldalakon Tök és Budajenő falvak határában fekszenek. A nem túl forró klíma, a jó fekvés, a meszes altalaj, és nem utolsó sorban a hozzáértő szakemberek biztosítják, hogy főként a fehérborok világában a legjobbak között legyünk. Pincészetünk nevét a medencét átszelő Gerecse hegység nyúlványáról a Nyakas-ról kapta.
Lincy Pince - Csopak, borok, csopak, olaszrizling, balaton, linczmayer, borászat
Bortermesztés
Nagyon messzire kell visszatekintenünk a történelemben, ha a gyöngyösi szőlő és bor eredetét keressük. A honfoglaló magyarok itt már szőlőkultúrát találtak. Az első írásos emlék 1042-ből származó okirat, amely Saár, a mai Abasár határában lévő szőlőbirtokot említi. Az 1000 méter magas Mátra hegység kelet-nyugati irányban húzódó vonulata északról védi ezt a napfényben gazdag borvidéket. Nagykiterjedésű szőlőskertek díszlenek a déli és nyugati lejtőkőn, ahol különösen a szőlőtermelésnek kedvező riolittufán agyaggal kevert talaj biztosítja az itt termesztett szőlőkből készített borok kiemelkedő illat és zamatgazdagságát, a finom savtartalmuk mellett.
Mobiltelefon; +36 30 210-5596 Méltán híres magyar borok egy közkedvelt tájegységből.
Szekszárd egyetlenegy megmaradt pincesora az Istifán-gödre. Itt található a Ribling-pince. A család régi pincészetében 150 éves múltra visszatekintő hagyományos bortermelés folyik. A két világháború között innen szállították Bécsbe a szekszárdi kadarkát. A mai ember fülének is szépen csengő szavak: Gyűszű-völgy, Malomoldal, Faluhely, Baranya-völgy, ahol ma is a legmagasabb minőségű szőlőt termelik a helyi gazdák. A Ribling Pince kínálatából: három fajta borból, sajttállal borkóstolás ászok hordóból 500ft/fő, ugyanez a szolgáltatás 5 féle borból: 800 ft/fő. Az idelátogató kedves vendégek olaszrizling, rosé, kékfrankos, kadarka, Cabernet Franc és bikavér borokból kóstolhatnak.A Ribling Pince kínálatából: 3-5 fajta borból, sajttállal borkóstolás hordóból.Az idelátogató kedves vendégek olaszrizling, rosé, kékfrankos, kadarka, Cabernet Franc és bikavér borokból kóstolhatnak. Nyitvatartás Egész évben. Előzetes bejelentkezés szükséges! Mobilszámunk. +36 (30) 235-5256 +36 (74) 417-076
Filozófiánk alappillére a szőlőben folytatott munkán nyugszik, s ez egyértelműen visszatükröződik borainkban is, hiszen figyelemre méltó bort csak kiváló szőlőből lehet készíteni. Természetes, környezetbarát megoldásokat alkalmazunk a szőlőben. Ültetvényeinktől visszafogott mennyiséget és szép, érett termést várunk, melyhez tehetségünk szerint minden lehetőséget igyekszünk megadni. Ez sokszor számtalan kihívással járó, küzdelmes munkát jelent.
12
