BORSZAKÜZLET
129 találat BORSZAKÜZLET kulcsszóra
borgazdálkodás, borászati termék, csendes bor, borvidék, vörösbor, fehérbor, fajbor, borospince, borkultúra, ital, kimért bor, borászat, borkezelés, magyar bor, csinált bor, borász, palackozott bor,
1996-ban egy véletlen folytán kezdtünk a rosé készítésébe. A leszüretelt szőlő mennyiségéhez az erjesztő tartály túl kicsinek bizonyult, és ekkor engedtünk le először a Kékfrankosból a mustot rosénak. Ez, a piac számára addig ismeretlen ízvilágú rosé annyira jól sikerült, hogy sorra nyertük vele a teszteket, borversenyeket. Napjainkra a rosé teszi ki forgalmunk egy jelentős részét. Ezen borokkal több külföldi neves megmérettetésen is sikereket értünk el. 2010-ben az öt Cannes-i éremmel a világ legsikeresebb rosé termelői közé kerültünk. Jelenleg, körülbelül 15 éremmel rendelkezünk erről a versenyről.
Tatáról az edzőtábor irányában kihajtva, Bajon a templom mögött a Főútról jobbra lekanyarodva érünk ki a baji Szőlőhegyre. Az első adandó alkalommal jobbra fordulva, a régi Eszterházy pince előtt elhaladva érkezünk meg a régi Michl birtokra.
Előzetes bejelentkezést elfogadunk! Nyitva tartás: Június 11-12-13-án: 9 órától - 19 óráig.
Tel.: +36 30 9405 251. A pincészet a Balatonfüred-Csopaki borvidéken belül, Pécselyen, azon belül is a Megyehegyen, egy erdővel körül ölelt déli lejtőn található, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Tihanyi-félszigetre. Különlegessége, hogy szélcsendes időben a tihanyihoz hasonló visszhang működik. A borvidék összes területe: 6 445 ha Hegyközségi nyilvántartás szerint: 2 143 ha A borvidékbe tartozó települések száma: 24
Borkóstoló: H-3036 Gyöngyöstarján, Rákóczi utca 47. A Ludányi Pince 1995 óta működő borászati vállalkozás Gyöngyöstarjánban. Célunk a legmodernebb borászati eljárások alkalmazásával egyedi stílusú, magas minőségű borok készítése. Jelenleg 9 hektár első osztályú szőlőterületen gazdálkodunk, melyeken termésszabályozással és különleges odafigyeléssel próbáljuk biztosítani a kiváló alapanyagot borainkhoz. A szőlőfajták 90%-a fehér, a többi kék szőlő, összetételét tekintve: Olaszrizling, Szürkebarát, Sárgamuskotály, Cserszegi Fűszeres, Zenit, Kékfrankos, Cabernet Sauvignon. Boraink - fehérek és vörösek egyaránt - reduktív technológiával készülnek (hűtött erjesztés, tárolás acéltankban), így jellemzően frissek, üdék, gyümölcsösek. Munkánk egyik vezérelve, hogy pincészetünből olyan kiváló minőségű borok kerüljenek ki, melyek méltán megállják helyüket a hazai és külföldi igényes borfogyasztók körében is. Palackozott borainkat a magyar gasztronómiában számos étteremben megtalálja.
Mobil telefon: +36 30 219 6550.
A történelmi tapasztalatok is igazolják, hogy a jó bor sokkal több, mint egy alkoholtartalmú ital. A bor önállóan fogyasztva vagy az ételek kísérőjeként az ízélményt megsokszorozva olyan hatással bír, amit egyetlen más ital sem képes helyettesíteni. A búza mellett évezredek óta az emberiség egyik legősibb növényi jelképe a szőlő. A szőlőfélék családjába tizenegy nemzetség és közel hatszáz faj tartozik. A vad, erdőben termő szőlő ősfajtákra a mai szőlőfajták már csak igen kevéssé hasonlítanak. A mesterséges kiválasztás, nemesítés több ezer éves folyamata során mintegy kétezer szőlőfajta alakult ki a Földön és biztosítja ma a különböző borok előállításának alapanyagát. A régi időkben a bor nemcsak szomjat csillapító ital, hanem gyógyszer is volt az egyes betegségek ellen, az újbort frissítőként, az óbort pedig orvosság gyanánt itták. Jól tudták és alkalmazták, hogy a sérüléseket borral megtisztítva meg lehet előzni a fertőzéseket.
csinált bor, borkészítés, bormester, rosé bor, bor, ital, borászat, borszőlő, édesbor, késői szüretelésű bor, szőlőfeldolgozás, vesemosó bor, áldomásbor, borkultúra, borszaküzlet, borospince,
Telefon: 00421 31 553 0954, 00421 905 121 382. A Primavin K.f.t.. 2001-ben alakult. Székhelye Nagymegyeren (Szlovákiában)van a Komáromi úr 47/31- es szám alatt. Tulajdonosai Kovács Anita - okleveles vegyészmérnök (borász) és Dr. Dömény Zoltán. A cégnek a két ügyvezetőn kívül három alkalmazottja van. A termálvíznek köszönhetően Nagymegyer idegenforgalma fejlett. Sok turista érkezik városunkba Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Németországból és Hollandiából. 2004 -től cégünk tevékenysége bortermeléssel is bővült. Sikereinknek köszönhetően a 2005-ös évben növeltük az előállított minőségi bor mennyiségét. További fejlesztés céljából 2006 júniusában elkezdődött az új pince építése. A pince része egy 20 személyes kóstoló helyiség is. Jelentős befektetésünk a modern borászati technológia megvásárlása volt, melynek alapját a krómacélból készült zúzó-bogyózó, pneumatikus és hidraulikus szőlőprés képezi. Ez az eljárás lehetővé teszi a szőlő gyors és oxidáció mentes feldolgozását.
Mobil: +36 30 2777 177. Családi pincészetünk 1997 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal a Móri Történelmi Borvidéken. Eleinte csak a sokéves szakma itapasztalatal rendelkező családfő, Varga Béla foglalkozott borászattal, de napjainkban már fia, Varga Máté is eme szép szakma birtokosa és a vállalkozás aktív tagja. Szőlőterületeink a Vértes és a Bakony hegységek közt elterülő dombokon és a Vértes délnyugati lejtőin helyezkednek el.
Pincészetünk Tokaj-Hegyaljai borvidék észak-nyugati részén, Abaújszántón található. Szőlő termőterületünkön borszőlőt minőségi száraz tokaji fehér hazai bort készítünk. Borospincénkben 3-5-9 fajta borokból tartunk borkóstolót, ahol a kedves látogató megismerheti borászatunk hordós és palackozott borait. Vegyes eljárással készülnek furmint és hárslevelű alapboraink, vagyis rozsdamentes tartályokból a pincéinkben levő hordókban kapják meg a tokaji bor utánozhatatlan ízét, szinét és zamatát. Hordós borainkat kannás, - palackozott borainkat díszdobozos, ill. figurális díszüveges kiszerelésben kínáljuk kedves vendégeinknek.
Kóstoló termünkben friss pogácsát, kenyérfélét a kóstolt borok mellé minden esetben kínálunk. Előzetes egyeztetést követően magyar sajtokkal, egyszerű hideg és meleg falatokkal is örömmel készülünk!
Telefon - +36-30-454-94-31, +36-30-511-83-75.
Már 1994 előtt is rendelkeztünk kísérleti területekkel, ahol új fajtákat próbáltunk ki Szekszárd egyik szomszédos falujában. Ezt az innovatív vonalat az óta is követjük, rengeteget fejlesztünk, kísérletezünk mind a borászat, mind a szőlészet terén a még kiemelkedőbb minőség elérése érdekében, hogy Önöket fogyasztókat újabb és újabb különlegességekkel örvendeztessük meg. De mind emellett a vörösboraink készítésénél a családfőnk Dúzsi Tamás még a nagy öregektől fiatal korában ellesett borkészítési módokat alkalmazza, és az 1964-ben megkezdett szőlész-borász diáksága alatt kóstolt borok ízvilágához hasonló borokat készít, erre a legjobb példa tradicionális módon készült, öregtőkés Kadarka borunk.
Borszaküzlet - Tel.: +36-70-97-87-232; Fax.: +36-70-97-87-231. Nyitva: hétfő - péntek 08.00 - 17.00 szombat: 08.00 - 12.00. Bor nagykereskedelem - Nyitva: hétfő - péntek: 08.00 - 16.00. A gyökerek meghatározóak az ember életében. Régi nemesi családok, s azok leszármazottai érzik fontosnak, hogy visszatérjenek az ősi hazába. Ezek közé tartozik Báró Twickel György is. Édesapja, az Észak-Rajnai Westfaliai származású Clemens Twickel báró családi elhatározásból Magyarországon befektetési lehetőséget keresett és talált 1993-ban. Ennek eredménye a mai Twickel Szőlőbirtok. A család Magyarországhoz való kötődése nem véletlen, hiszen báró Twickel György édesanyja a régi nemesi családban született Zichy Mária Terézia grófnő. Magyarságtudatát, a magyar kultúrát, nyelvet a család őrizte, így vállalkozásuk könnyen helyet talált magának Szekszárdon, s örökösként fia, mint egyedüli tulajdonos működteti a Twickel Szőlőbirtok Kft-t.
A Tokaj Kereskedőház az elmúlt néhány évben jelentős átalakuláson ment keresztül. Ez a fejlesztés érintette a vállalat teljes egészét a vállalatirányítástól kezdve, a saját szőlőterületek rekonstrukcióján át, az érlelő hordópark teljes körű felújításáig. Így jött létre a Tokaj Kereskedőháznál a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiája. Ezek a fejlesztések és ez a borászati beruházás méltó a tokaji bor és a Tokaji Borvidék hírnevéhez, összhangban van a Hegyaljai tradíció megőrzésére irányuló törekvésünkkel és biztosítja boraink kiváló minőségét. Tel: 1/260-6337.
édes bor, borászati termék, palackozott bor, vesemosó bor, csendes bor, édes vörösbor, alkoholos ital, borüzlet, édesbor, díszüveges bor, borpince, borértékesítés, bortermelés, újbor, minőségi bor,
Postai cím: 7773. Villány, Pf. 36. Tel:+36 30 976-7002, Fax: +36 72 592 124.
csendes bor, borászat, borszakértés, szőlőbor, óbor, gyógybor, késői szüretelésű bor, félszáraz bor, borpince, desszertbor, borturizmus, borkimérés, hordós bor, bormester, fajtabor, édes bor, vinotéka
Mobiltelefon: +36 (20) 954-84-73. Belecz Pincészet Fejér megyében, a Vértes hegység déli oldalán, a Zámoly-Csákvár-Csókakő-Mór-t összekötő borút mentén, Csákberény központjától 800 méterre, Mór várostól 8 km-re helyezkedik el. A terület szőlő termesztéséhez kedvező természeti adottságokkal rendelkezik. Az orondi vidék déli fekvése és jó klímája miatt kitűnő minőségű, jó zamatú és illatos szőlők termőhelye.
A Tokaj Kereskedőház a legnagyobb borászati és borkereskedelmi vállalkozás a Tokaji történelmi borvidéken. A vállalat több mint félévszázados borászati tapasztalattal rendelkezik, így mindig meghatározó szereplője volt Hegyalja életének. A Tokaj Kereskedőház az elmúlt néhány évben jelentős átalakuláson ment keresztül. Ez a fejlesztés érintette a vállalat teljes egészét a vállalatirányítástól kezdve, a saját szőlőterületek rekonstrukcióján át, az érlelő hordópark teljes körű felújításáig. Így jött létre a Tokaj Kereskedőháznál a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiája. Ezek a fejlesztések és ez a borászati beruházás méltó a tokaji bor és a Tokaji Borvidék hírnevéhez, összhangban van a Hegyaljai tradíció megőrzésére irányuló törekvésünkkel és biztosítja boraink kiváló minőségét.
Mobil:06/70-38-18-666, 06/70-31-87-313.
Vállalkozásunkat 1991-ben alapította Keresztury Éva, Török Imre, Storcz Judit és Kamocsay Ákos. Ma is ők alkotják a Hilltop Neszmély zrt. vezetését, együtt dolgozva a már majdnem 150 fősre bővült munkatársi gárdával. Kezdetben minőségi borok értékesítésével foglalkoztunk, majd fokozatosan bortermelők is lettünk. 1993-ban vásároltuk meg a neszmélyi pincét, melyet néhány év alatt a XXI. század technológiájával muködő borászattá fejlesztettünk, miközben Császáron is jelentős szőlőfeldolgozó kapacitást hoztunk létre. Első sikereink rövid idő alatt születtek meg, a fokozatosan bővülő angliai piacon üde, gyümölcsös ízű boraink igen kedvező fogadtatásban részesültek. Értékesítésünket fokozatosan növelve az Angliába exportált palackozott borok legnagyobb magyar termelőjévé nőttük ki magunkat: évente 6 millió palack Hilltop Neszmély márkajelzésu bort vásárolnak a szigetlakók.
kannás bor, vinotéka, borminta, desszertbor, borszakértés, vörösbor, borművesség, ital, bormustra, magyar bor, bormester, késői szüretelésű bor, bor, áldomásbor, fajbor, csinált bor, fehérbor,
A kiválasztott borokat 20.000.- megrendelés felett kiszállítjuk Budapest területén ingyenesen. Amennyiben a kiválasztott borok értéke nem haladja meg a 20.000.-Ft-ot, de kiszállítást szeretne, jelezze felénk és megoldjuk.
borkiállítás, borpince, borászat, borgazdálkodás, borszaküzlet, alkoholos ital, borminta, borsűrítmény, hegyaljai bor, szárazbor, vörösbor, ital, bormester, fajbor, aszúbor, édes vörösbor, borvidék,
Mobil telefon: +36 30 215 8774 .
A Turay család már több generáción keresztül művelt szőlőt, de az elmúlt viharos történelmi időnkben a szőlő és földbirtokok elkerültek a családtól. Pincénk és borházunk 2006 februárjában került a család tulajdonába. A szőlőművelését és a borászati munkákat Turay István vezeti. A családi pincészet minden munkájából a feleség Turayné Székely Éva és gyermekeik Turay Kamill és Turay Sára is tevékenyen kiveszi a részét. A minőségi szőlőművelést és bor készítést a megalapozott tudás és az elhivatottság teszi lehetővé, ezt bizonyítják a már elért eredményeink.
