BORTURIZMUS


194 találat BORTURIZMUS kulcsszóra

  • DR MOLNÁR LÁSZLÓ ÉS DR. MICHL ÉVA PINCÉSZETE - BAJ
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2836 BAJ, HRSZ. 2418

    Tatáról az edzőtábor irányában kihajtva, Bajon a templom mögött a Főútról jobbra lekanyarodva érünk ki a baji Szőlőhegyre. Az első adandó alkalommal jobbra fordulva, a régi Eszterházy pince előtt elhaladva érkezünk meg a régi Michl birtokra.


  • LOSONCI PINCE
    HEVES, 3035 GYÖNGYÖSPATA, VÁRI ÚT 32.

    Szőlész-borászatunk alapgondolata, hogy dűlőszelektált borokat szeretnénk készíteni. Ez azt jelenti, hogy nem elsősorban az érzékszervileg megfogható élvezeti érték maximalizálása a célunk, hanem olyan bor készítése, ami egy lemásolhatatlan karakter, egy bizonyos földdarab folyékony kivonata. Természetesen ennek alapfeltétele, hogy olyan dűlőink legyenek csak, amelyek valódi egyéniségek, így van mit megragadni bennük. Ebből a szempontból úgy érezzük kegyes volt hozzánk a sors hogy Gyöngyöspatára vezetett, mert rögtön két ilyen dűlőt is találtunk a falu határában, az Úrráteszit és a Gereget. Egyfelől tűz és víz a két dűlő, de máshonnan nézve azért vannak közös jegyeik is.


  • BORÁRUDA BORSZAKÜZLET
    1092 BUDAPEST, FERENC KRT

    borgazdálkodás, borászati termék, csendes bor, borvidék, vörösbor, fehérbor, fajbor, borospince, borkultúra, ital, kimért bor, borászat, borkezelés, magyar bor, csinált bor, borász, palackozott bor,


  • MARK'O PINCÉSZET, HALLER PINCE - ADORJÁN PINCE
    HEVES, 3036 GYÖNGYÖSTARJÁN, PETŐFI U. 2.

    díszdobozos bor, borszőlő, borturizmus, félédes bor, szőlőfeldolgozás, bormustra, bortermelés, fehérbor, vesemosó bor, fajbor, borminta, fajtabor, édes bor, szőlőbor, bortermelő, ital, házasított bor,


  • NANDI MAGDI BORÁSZAT ÉS VENDÉGHÁZ
    HEVES, 3035 GYÖNGYÖSPATA, ARANY JÁNOS U. 10.

    Mobil telefon: +36 30 253 13 98.


  • DMS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS MARKETING BT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9022 GYŐR, ISKOLA UTCA 1-3

    arculattervezés, feng shui, borturizmus, fesztivál, grafika, reklám győr, design, dekoráció, újbor, turizmus, rendezvényszervezés, buszreklám, embléma


  • GEDEON BIRTOK - IZSÁK
    BÁCS-KISKUN, 6070 IZSÁK, GEDEON DŰLŐ 204.

    Kecskemét felől az 52-es számú úton balra Izsák felé. Ágasegyházát elhagyva kb. 500 m után jobbra fordulni egy beton bekötőútra. Külön tábla jelzi a pincészetet.


  • PRIMAVIN KFT.
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 5000 NAGYMEGYER, KOMÁROMI ÚT 47/31

    Telefon: 00421 31 553 0954, 00421 905 121 382. A Primavin K.f.t.. 2001-ben alakult. Székhelye Nagymegyeren (Szlovákiában)van a Komáromi úr 47/31- es szám alatt. Tulajdonosai Kovács Anita - okleveles vegyészmérnök (borász) és Dr. Dömény Zoltán. A cégnek a két ügyvezetőn kívül három alkalmazottja van. A termálvíznek köszönhetően Nagymegyer idegenforgalma fejlett. Sok turista érkezik városunkba Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Németországból és Hollandiából. 2004 -től cégünk tevékenysége bortermeléssel is bővült. Sikereinknek köszönhetően a 2005-ös évben növeltük az előállított minőségi bor mennyiségét. További fejlesztés céljából 2006 júniusában elkezdődött az új pince építése. A pince része egy 20 személyes kóstoló helyiség is. Jelentős befektetésünk a modern borászati technológia megvásárlása volt, melynek alapját a krómacélból készült zúzó-bogyózó, pneumatikus és hidraulikus szőlőprés képezi. Ez az eljárás lehetővé teszi a szőlő gyors és oxidáció mentes feldolgozását.


  • MAURUS PINCE
    FEJÉR, 8060 MÓR, HÁRSFA U. 10.

    Székesfehérvár felől a 81-es főúton Győr irányába haladva az első móri bekötőúton behajtani, Mór központjában a körforgalomból Pusztavám felé kb. 500 méter múlva az "S" kanyar után az első utca balra. (zsákutca, gyönyörű kis pincékkel, Maurus pince mögött parkolóval)


  • MÓRI EZERJÓ BORÚT EGYESÜLET
    FEJÉR, 8060 MÓR, -

    A történelmi tapasztalatok is igazolják, hogy a jó bor sokkal több, mint egy alkoholtartalmú ital. A bor önállóan fogyasztva vagy az ételek kísérőjeként az ízélményt megsokszorozva olyan hatással bír, amit egyetlen más ital sem képes helyettesíteni. A búza mellett évezredek óta az emberiség egyik legősibb növényi jelképe a szőlő. A szőlőfélék családjába tizenegy nemzetség és közel hatszáz faj tartozik. A vad, erdőben termő szőlő ősfajtákra a mai szőlőfajták már csak igen kevéssé hasonlítanak. A mesterséges kiválasztás, nemesítés több ezer éves folyamata során mintegy kétezer szőlőfajta alakult ki a Földön és biztosítja ma a különböző borok előállításának alapanyagát. A régi időkben a bor nemcsak szomjat csillapító ital, hanem gyógyszer is volt az egyes betegségek ellen, az újbort frissítőként, az óbort pedig orvosság gyanánt itták. Jól tudták és alkalmazták, hogy a sérüléseket borral megtisztítva meg lehet előzni a fertőzéseket.



  • Mobil: +36 30 3481 702, +36 30 2777 177. Előzetes bejelentkezést elfogadunk! Nyitva tartás: Június 11-12-13-án: 9 órától - 19 óráig.


  • RAI-VINI KFT.
    HEVES, 3300 EGER, NAGYKŐPOROS ÚT 13. HRSZ 29405.

    Mobil telefon: +36 30 219 6550.


  • JÁSDI BORTERASZ - JÁSDI PINCE
    VESZPRÉM, 8229 CSOPAK, ARANY J. U. 2

    Csopaki Jásdi Pince Weboldala. A Jásdi Pince tulajdonosai - a Jásdi házaspár - a csopaki borvidék legjobb területein gazdálkodnak, összesen 20 hektár területen.


  • KERTÉSZ CSALÁDI PINCÉSZET
    FEJÉR, 2091 ETYEK,

    etyeki bor, bortermelés, etyeki chardonnay, borvacsora, bor, etyeki borvidék, borkóstolás, pincelátogatás, borászat, borturizmus, pince


  • TASCHNER BOR ÉS PEZSGŐHÁZ KFT
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9400 SOPRON, BALFI ÚT 164

    Mobil: +36 (20) 9-315-225. Sopron, a szőlőtőkék végeláthatatlan sora, a közeli Fertő tó semmi mással össze nem hasonlítható mikroklímája, mind-mind olyan ihletést adott a kelta időktől kezdve a Soproni borvidéken és a környéken élőknek, hogy a szőlőművelés évezredes hagyománya napjainkig nyúló és ma is virágzó hagyományként szállott apáról fiúra. A vidék jellegzetes szőlőfajtái, melyek meghatározzák a Soproni borvidék jellemző borainak íz-világát és hagyományait, újabbakkal egészültek ki az utóbbi századokban. A filoxéra, majd a háborúk pusztításai után az itt élők új erővel és lendülettel kezdtek hozzá a szőlők megműveléséhez, a mai kor technikái és tudományos ismeretei kiegészültek az ősök praktikáival és megismeréseivel.


  • DÚZSI TAMÁS PINCÉSZETE
    TOLNA, 7136 FÁCÁNKERT, PUSZTA 1.

    Már 1994 előtt is rendelkeztünk kísérleti területekkel, ahol új fajtákat próbáltunk ki Szekszárd egyik szomszédos falujában. Ezt az innovatív vonalat az óta is követjük, rengeteget fejlesztünk, kísérletezünk mind a borászat, mind a szőlészet terén a még kiemelkedőbb minőség elérése érdekében, hogy Önöket fogyasztókat újabb és újabb különlegességekkel örvendeztessük meg. De mind emellett a vörösboraink készítésénél a családfőnk Dúzsi Tamás még a nagy öregektől fiatal korában ellesett borkészítési módokat alkalmazza, és az 1964-ben megkezdett szőlész-borász diáksága alatt kóstolt borok ízvilágához hasonló borokat készít, erre a legjobb példa tradicionális módon készült, öregtőkés Kadarka borunk.


  • SAUSKA-TOKAJ KFT.
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3910 TOKAJ, JÓZSEF A. U. 2.

    Kóstoló termünkben friss pogácsát, kenyérfélét a kóstolt borok mellé minden esetben kínálunk. Előzetes egyeztetést követően magyar sajtokkal, egyszerű hideg és meleg falatokkal is örömmel készülünk!


  • JÁSDI VINOTÉKA ÉS BORBÁR - JÁSDI PINCE
    VESZPRÉM, 8229 CSOPAK, MANDULAVIRÁG U. 2

    Csopaki Jásdi Pince Weboldala. A Jásdi Pince tulajdonosai - a Jásdi házaspár - a csopaki borvidék legjobb területein gazdálkodnak, összesen 20 hektár területen.


  • MÁJER BOROZÓ
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, PALÁNKI HEGY-BOR UTCA 100

    bor, borospince, borkereskedelem, bormúzeum, borkóstoló, vendéglátás, kocsma, borok, vendéglátóegységek, borturizmus, borút állomás, borozók, bortermelés, vendégfogadás, borászat, vendéglátóipar,


  • AKROPOLIS.HU ZRT
    1114 BUDAPEST, MÓRICZ ZS. KÖRTÉR 3/B.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Szállodai ingatlanközvetítés, kereskedelmi ingatlanközvetítés és befektető keresés. Panziók adásvétele, szállodák adásvétele, szállodai projektekhez befektetőtárs keresése.Kereskedelmi ingatlan értékbecslés magyar, angol, japán nyelven.Panziók, hotelek, szállodák vendégforgalmának növelése, honlapjának többnyelvűvé fejlesztése.Email:hotels@akropolis.hu Tel: +36 70 515 4824


  • RADOVIN BORMŰHELY
    1136 BUDAPEST, PANNÓNIA U. 17/B

    édes bor, borászati termék, palackozott bor, vesemosó bor, csendes bor, édes vörösbor, alkoholos ital, borüzlet, édesbor, díszüveges bor, borpince, borértékesítés, bortermelés, újbor, minőségi bor,


  • BELECZ PORTA - BELECZ JÓZSEF BORÁSZ
    FEJÉR, 8073 CSÁKBERÉNY, RIGÓ KÖZ 7.

    Mobiltelefon: +36 (20) 954-84-73. Belecz Pincészet Fejér megyében, a Vértes hegység déli oldalán, a Zámoly-Csákvár-Csókakő-Mór-t összekötő borút mentén, Csákberény központjától 800 méterre, Mór várostól 8 km-re helyezkedik el. A terület szőlő termesztéséhez kedvező természeti adottságokkal rendelkezik. Az orondi vidék déli fekvése és jó klímája miatt kitűnő minőségű, jó zamatú és illatos szőlők termőhelye.


  • SOMLÓ ÉS KÖRNYÉKE BORÚT EGYESÜLET
    VESZPRÉM, 8460 DEVECSER, PETŐFI TÉR 5

    Levelezési cím: 8483. Somlószolos Pf.1.


  • BARON VON TWICKEL SZŐLŐBIRTOK
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, RÁKÓCZI FERENC UTCA 132

    Borszaküzlet - Tel.: +36-70-97-87-232; Fax.: +36-70-97-87-231. Nyitva: hétfő - péntek 08.00 - 17.00 szombat: 08.00 - 12.00. Bor nagykereskedelem - Nyitva: hétfő - péntek: 08.00 - 16.00. A gyökerek meghatározóak az ember életében. Régi nemesi családok, s azok leszármazottai érzik fontosnak, hogy visszatérjenek az ősi hazába. Ezek közé tartozik Báró Twickel György is. Édesapja, az Észak-Rajnai Westfaliai származású Clemens Twickel báró családi elhatározásból Magyarországon befektetési lehetőséget keresett és talált 1993-ban. Ennek eredménye a mai Twickel Szőlőbirtok. A család Magyarországhoz való kötődése nem véletlen, hiszen báró Twickel György édesanyja a régi nemesi családban született Zichy Mária Terézia grófnő. Magyarságtudatát, a magyar kultúrát, nyelvet a család őrizte, így vállalkozásuk könnyen helyet talált magának Szekszárdon, s örökösként fia, mint egyedüli tulajdonos működteti a Twickel Szőlőbirtok Kft-t.


  • DÚZSI TAMÁS BORBOLTJA - BUDAPEST
    1051 BUDAPEST, SAS U. 5.

    aszúbor, asztali bor, vesemosó bor, palackozott bor, díszüveges bor, borkultúra, vinotéka, borosgazda, hazai bor, borturizmus, fehérbor, ivós bor, borász, borkezelés, borpince, borszőlő, borvidék,


  • NÉMETH JÁNOS PINCÉSZET
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, IVÁNVÖLGY HRSZ: 9679.

    csendes bor, borászat, borszakértés, szőlőbor, óbor, gyógybor, késői szüretelésű bor, félszáraz bor, borpince, desszertbor, borturizmus, borkimérés, hordós bor, bormester, fajtabor, édes bor, vinotéka


  • SAUSKA PINCÉSZET
    BARANYA, 7773 VILLÁNY, 048/10 HRSZ.

    Postai cím: 7773. Villány, Pf. 36. Tel:+36 30 976-7002, Fax: +36 72 592 124.


  • HETÉNYI JÁNOS PINCÉSZETE
    BARANYA, 7695 MECSEKNÁDASD, RÉKAVÖLGYI UTCA 17

    borászat, természet, borturizmus, pincészet, tájvédelmi körzet, horgászat, olcsó szállás, rendezvények, családbarát, vadászat, borkóstolás, szállás baranya, bútor, méretes bútor, szálláshely,


  • SOMOGYI CSALÁD PINCÉSZETE - PESTERZSÉBET
    1203 BUDAPEST, SZENT ERZSÉBET TÉR 15.

    bortermelés, pohárnok, asztali bor, gyógybor, vinotéka, kimért bor, borreprezentáció, félszáraz bor, szőlőfeldolgozás, borgazdálkodás, borkiszállítás, újbor, borászati termék, rozé, borszűrő, borszőlő


  • HILLTOP NESZMÉLY BORÁSZAT
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2544 NESZMÉLY, MELEGESHEGY

    Vállalkozásunkat 1991-ben alapította Keresztury Éva, Török Imre, Storcz Judit és Kamocsay Ákos. Ma is ők alkotják a Hilltop Neszmély zrt. vezetését, együtt dolgozva a már majdnem 150 fősre bővült munkatársi gárdával. Kezdetben minőségi borok értékesítésével foglalkoztunk, majd fokozatosan bortermelők is lettünk. 1993-ban vásároltuk meg a neszmélyi pincét, melyet néhány év alatt a XXI. század technológiájával muködő borászattá fejlesztettünk, miközben Császáron is jelentős szőlőfeldolgozó kapacitást hoztunk létre. Első sikereink rövid idő alatt születtek meg, a fokozatosan bővülő angliai piacon üde, gyümölcsös ízű boraink igen kedvező fogadtatásban részesültek. Értékesítésünket fokozatosan növelve az Angliába exportált palackozott borok legnagyobb magyar termelőjévé nőttük ki magunkat: évente 6 millió palack Hilltop Neszmély márkajelzésu bort vásárolnak a szigetlakók.


  • BOZÓKY PINÉSZET
    FEJÉR, 8060 MÓR, PINCE U. 22.

    Telefon - (30) 9278-578, (30) 9695-789, (30) 2936-340. Pincészetünk jelenleg 35 ha szőlőterületen gazdálkodik. Az ültetvények Mór város határában, a Csókahegyen, a Vénhegyen, a Koronahegyen és Árpádhegyen találhatók, a Vértes déli-délnyugati lejtőinek kiváló fekvésű napsütötte lankáin terülnek el. Kiemelten foglalkozunk az őshonos és kitűnő beltartalmi értéket felmutató Ezerjóval, de emellett a borvidék legismertebb szőlőfajtáiból (Leányka, Ottonel Muskotály, Tramini, Olaszrizling) készítünk testes, karakteres - palackban is hosszú ideig érlelhető, tárolható borokat. Az öreg (közel 60 éves) Ezerjó-ültetvények mellett az új telepítéseinken megjelentek már a világszerte ismert szőlőfajták: a Chardonnay és Sauvignon blanc is. Szőlőművelésünkre jellemző a visszafogott tőketerhelés, a gondos ápolás, mely a jobb és állandó minőséget szolgálja.


  • HEGYPÁSZTOR KÖR
    VAS, 9825 OSZKÓ, MOLNÁR ANTAL UTCA 4

    borturizmus, erdei iskolák, vendéglátóipar, erdei iskola, vendéglátóegységek, szőlőhegy, konferenciák, vendéglátás, konferenciaszervezés, bortermelés, zsúptető, borkóstolás, borászat


  • KIRÁLYHEGY KER KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3918 SZEGI, ALKOTMÁNY ÚT 59

    borkóstolás, borospince, családi pincészet, borértékesítés, éttermek, borturizmus, éhes vagyok, étterem, vendéglátás, borok, vendéglátóegységek, bortermelők, tokaj hegyalja, ebéd, különleges borok,


  • SOMOGYI CSALÁD PINCÉSZETE - LÁTVÁNYPINCE - PÉCS
    BARANYA, 7625 PÉCS, HUNYADI U. 12.

    A Széchenyi tértől gyalogosan 5 percre, az alagút felett található családunk, a Somogyi család különlegesen kialakított látványpincéje. A pince egykori terveit Dévényi Sándor Ybl- és Kossuth-díjas építész álmodta papírra, de ma látható, végleges formáját Bachmann Zoltán szintén Ybl- és Kossuth-díjas építész, a PTE PMMF egyetemi tanára, valamint fia, Bachmann Bálint tervei alapján nyerte el. A pincészet előtti parkban Rétfalvy Sándor szobrászművész Bacchanália című szoborcsoportja köszönti a vendégeket. Saját palackozású borainkat a Kálvária dombba vájt, látogatható pincerendszerben érleljük.


  • Budapest belvárosában, az V. kerület, Báthory utca 25. szám alatti mintaboltunkban kínáljuk a Villányi borvidéken termelt boraink teljes skáláját, a napi fogyasztásra javasolt boroktól az úgynevezett villányi csúcsborokig.


  • HANGYÁL VENDÉGHÁZ
    GYŐR-MOSON-SOPRON, 9082 NYÚL, PARK ÚT 14.

    Vendégházunk Győr és Pannonhalma között Nyúl községben található a Pannonhalmi borvidék lábánál. A szálláshely a falu központjában, nyu- godt, csendes környezet- ben, könnyen megközel- íthető helyen várja kikapcsolódni vágyó vendégeit. Minden szobához tartozik saját fürdőszoba és minibár. A két vendégszoba között található egy jól felszerelt konyha, amely rendelkezik gáztűzhellyel, hűtővel és a főzéshez, étkezéshez szükséges eszközökkel. A ház kertje közvetlen összekötésben van a szobákkal, így alkalom nyílik a szabadban tör- ténő grillezéshez, bog- rácsoláshoz. A kertben felállított pagodában kellemes beszélgetések alkalmával megkóstol- hatják Nyúl legjobb borait. A díjnyertes borok a házigazda saját pincéjéből származnak. A vendégek az autóikat zárt belső parkolóban helyezhetik el.


  • RADOVIN HEGYALJA
    1124 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 45

    borkiállítás, borpince, borászat, borgazdálkodás, borszaküzlet, alkoholos ital, borminta, borsűrítmény, hegyaljai bor, szárazbor, vörösbor, ital, bormester, fajbor, aszúbor, édes vörösbor, borvidék,


  • TÜSKE PINCE
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, CSOBOLYÓ UTCA 20.

    Mobil telefon: +36 30 215 8774 .


  • SIÓ MOTEL
    TOLNA, 7100 SZEKSZÁRD, ZÁPOR UTCA 12

    új szálloda, leánybúcsú, legénybúcsú, rendezvényhelyszín, borturizmus, wellness hotelek, céges party, osztálytalálkozó, apartman szálloda, vállalati tréning, szálloda, születésnapi party, tolna megye,


  • SZEREMLEY BORHÁZ KFT. - BADACSONY
    HEVES, 8258 BADACSONY, KISFALUDY SÁNDOR U. 5.

    A Szeremley Borház és Étterem 1999. óta várja a magyar kulináris élvezetek és borok szerelmeseit a Badacsony tetején található barátságos szőlőlugasa és fagerendás födéme alatt. 2009-ben konyhánkat a legkorszerűbb technológiával szereltük fel, így biztosítva a magas minőséget és a páratlan ízélményeket betérő és visszatérő vendégeink számára.


  • SZECSKŐ PINCE
    HEVES, 3035 GYÖNGYÖSPATA, SZÜCSI ÚT 1.

    Családunk generációkra visszamenőleg foglalkozott szőlő- és bortermeléssel. Más kamaszoktól eltérően én már tinédzser koromban is szerettem a szőlőben dolgozni. Első boromat 17 évesen készítettem el: nagyanyám bögrecsárdájának megrendelésére, a "műértő" közönség legnagyobb megelégedésére; -). Saját területeimhez állami kárpótlás révén jutottam a 90'-es évek elején - így más irányokba nem is tekintgetve magától értetődően folytattam a családi hagyományokat, bár ebben az időben inkább a mennyiségi, mint a minőségi termelés jegyében. 2003-2005 között elvégeztem a budafoki Borászati technikumot, majd 2008-ban diplomát szereztem a gyöngyösi KRF Szőlész-Borász szakán.


  • FURMINT WINE ART CLUB KFT
    BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN, 3910 TOKAJ, BETHLEN G. ÚT 12/A

    furmint vinoteka, borturizmus, gravírozás, lézer gravírozás, aszú, boros dobozok, bortartók, bor, tokaji borok, névre szóló címkék, tokaji ajándékok, bortúra, évjáratos palackok, szőlő


  • NÉMETH VENDÉGHÁZ
    TOLNA, 7133 FADD-DOMBORI, SZARKALÁB U. 4.

    Két apartmanos nyaraló a Dombori üdülőtelepen. Alsó szint: terasz-nappaliszoba-hálószoba-konyha-fürdőszoba (6 férőhely), felsőszint: erkély-nappali-két kiszoba-konyha-fürdőszoba (6 férőhely)


  • TURAY CSALÁDI PINCÉSZET -
    KOMÁROM-ESZTERGOM, 2836 BAJ, SZŐLŐHEGY

    A Turay család már több generáción keresztül művelt szőlőt, de az elmúlt viharos történelmi időnkben a szőlő és földbirtokok elkerültek a családtól. Pincénk és borházunk 2006 februárjában került a család tulajdonába. A szőlőművelését és a borászati munkákat Turay István vezeti. A családi pincészet minden munkájából a feleség Turayné Székely Éva és gyermekeik Turay Kamill és Turay Sára is tevékenyen kiveszi a részét. A minőségi szőlőművelést és bor készítést a megalapozott tudás és az elhivatottság teszi lehetővé, ezt bizonyítják a már elért eredményeink.


1234