INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁS BUDAKALÁSZ


4 találat INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁS kulcsszóra BUDAKALÁSZ településen

  • CAPRI KLUB MAGYARORSZÁG-CKM
    PEST, 2011 BUDAKALÁSZ, SZÉCHENYI 96

    A Capri Klub Magyarország (CKM) 1995-ben alakult, azzal a céllal, hogy össze- fogja a capri tulajdonosokat. Az akkori kezdő létszám 10 fő volt, mely ezután szépen gyarapodott. A klub résztvett igen sok rendezvényen, külföldi találkozókon. Itthon is erős klubélet folyt, több márkaklubok találkozoján vettünk részt, voltunk a Bakony-Balaton Nemzetközi turaversenyen is több alkalommal, több márkaklubbal alakult ki jo viszony és a Hungexpo területén zajló autókiállításokon is többször képviseltük a Caprikat. A sort még lehetne folytatni, hiszen ez volt a klub "aranykora". Ami még fontos, hogy a CKM alapító tagja a MAVAMSZ-nak, mely szervezet próbál minél nagyobb érdekképviseletet adni a tagoknak. És bár a Caprik nagy része soha sem lehet vizsgázott veterán, a 25 év felettiekre mégis köthető veterán biztosítás, és igéretet is kaptunk a márkaklubok további támogatására, mivel a nemzetközi veterán szövetség (FIVA) is támogatja a korhü nosztalgia-autók megörzését.


  • A Budakalász Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatala közigazgatással foglalkozik. A jövőben célunk, hogy az ügyfelek kapcsolata a Hivatallal gördülékenyebb, informatívabb legyen, különös tekintettel arra, hogy az ügyfelek egyre inkább igénylik a közvetlen kapcsolatot. Törekszünk arra is, hogy az ügyfelek érezzék a segítőkészséget és az empátiát.


  • BUDAKALÁSZI FALUHÁZ
    PEST, 2011 BUDAKALÁSZ, SZENTENDREI ÚT 9.

    A budakalászi Faluházat 1996. augusztusában nagy várakozás után avattuk fel, s az avató ünnepségen ezernél többen gyönyörködhettek a Turi Attila Ybl-díjas építész (ma már a falu főépítésze) által megálmodott épület szépségében. A tervező építész a természetes anyagok alkalmazására törekedett, s a gyökerekhez, a tradíciókhoz való kötődést hangsúlyozva az épület falaiba beépítette a lakosság által adományozott régi budakalászi köveket, címeres téglákat. Ily módon a Faluház már építészeti megfogalmazásában is az időben és értékbeni folytonosságot képviseli.


  • KÖZZÉTÉTELI ÉRTESÍTŐ
    PEST, 2011 BUDAKALÁSZ,

    Lapunkat 1995-ben alapítottuk éves beszámolók, pályázati felhívások és egyéb hirdetmények közlésére. Úgy igyekeztünk kialakítani ajánlatunkat, hogy az valóban a lehető legkedvezőbb legyen hirdetőink számára. Elsősorban a közzétételi díjak alacsonyan tartását, másrészt a hirdetmény lebonyolításának egyszerűségét tartjuk központi célunknak. Idén kerül bevezetésre az ÁRGARANCIA, ami szavatolja azt, hogy Önök mindenképpen a legköltségkímélőbb szolgáltatást kapják.