ÉRDEKEGYEZTETŐ SZERVEZET BUDAPEST
7 találat ÉRDEKEGYEZTETŐ SZERVEZET kulcsszóra BUDAPEST településen
Az Egyesület január 14-i közgyűlése arról döntött, hogy a 2006. évi önkormányzati választásokon ismét kísérletet teszünk a képviselőtestületbe való bejutásra.
A Magyar Pszichodráma Egyesület több mint 15 éves szakmai múltra tekint vissza. Ezen időszak alatt az Egyesület szakmai munkája, képzési rendje megszilárdult, ma már az egyik legnagyobb magyarországi csoportpszichoterápiát nyújtó szervezet.
A városlakó, személygépkocsival közlekedő emberek egyik legnagyobb gondja napjainkban a parkolás. Szakemberek már 1989-ben felismerték, hogy e szakterületnek - annak érdekében, hogy a parkolni vágyók elvárásainak a leghatékonyabban tudjon megfelelni - önálló fórumra van szüksége. Ezért az érdekeltek még abban az évben megalapították a Magyar Parkolási Szövetséget.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör - elnöke: Keleti György - 1994 óta működő társadalmi szervezet, célja a civil-katonai kapcsolatok fönntartása, nemzeti, katonai hagyományőrzés; széles körű társadalmi párbeszédnek adott fórumot az euroatlanti kommunikáció folyamatában.
Szervezetünk, mint nevében is jelzi elsősorban a roma származású magyar állampolgárok által működtetett egyéni és társas vállalkozások munkájának támogatását tekinti céljának.
A Reklám Világszövetség (International Advertising Association - IAA) az egyetlen globális háromoldalú szervezet, amely a hirdetők, a reklámügynökségek és a média közös érdekeit képviseli.
A Magyar Vámügyi Szövetség 1993. január 28-án alakult meg Magyar Vámügyi Kamara néven, a vámeljárásoknál rendszeresen közreműködő ügyfelek társadalmi érdekvédelmi szervezeteként.
