ÉTTEREM ÜZEMELTETÉS BUDAPEST
24 találat ÉTTEREM ÜZEMELTETÉS kulcsszóra BUDAPEST településen
- SATURA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
1201 BUDAPEST, ADY ENDRE U. 202/B.
5 csillag 5 vélemény alapjánHidegtálak és egyéb hidegkonyhai készítmények széles választéka!
Egy jó ízű beszélgetés, egy kitűnő étel, egy jó korsó sör, a barátság és a nevetés csodákat művelhet. Ezen gondolatok gyakorlati megvalósulásához szeretnénk hozzájárulni. A jól ismert budapesti Svejk étterem született újjá Magdalena Merlo néven. Konyhánk ételválasztéka, az olasz konyha ízein alapul, nem elfelejtve a magyar ételek ízlésvilágát sem. A nosztalgia teremmel a régen is idejáró vendégeknek szeretnénk kedveskedni. Svejk azt mondja, mellyel mi is egyetértünk, éljünk emberi értékek szerint, szeressük és becsüljük meg az életet, az élet igazi minoségét.
A JUNIOR Vendéglátó Rt. Magyarország legnagyobb gyermek, diák és munkahelyi közétkeztetéssel foglalkozó vállalkozása.
A Budapest belvárosában álló alapterületű épület 1885-ben épült Quittner Zsigmond műépítész tervei alapján, Erdényi Ulmann Lajos megrendelésére. Az épület eredetileg bérház volt, amelynek alsó szintjén 1887-ben nyílt meg a Centrál Kávéház. Az épületnek később több tulajdonosa volt: itt működött az Osztrák-Magyar Vasúttársaság, a Providenicia Biztosító, majd a Terimpex Külkereskedelmi Vállalat.
vendéglátás, étterem, étterem üzemeltetés
NUSANTARA RESTAURAN mobil: +36 (30) 474-3167
A Burger Kinget 1954-ben Floridában alapította meg közös vállaltként James McLamore és David Edgerton. Ez a két ember széleskörű ismeretekkel rendelkezett az étteremi üzletről és hitték, hogy szükség van egy gyorskiszolgáló étteremre, amely elérhető árakon minőségi ételeket kínál vonzó és tiszta környezetben. 1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak. Ma a Burger King a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig.
Az Old Amsterdam étterem a Belvárosban helyezkedik el, a hangulatban Velence vagy Párizs Ódon patinájú rejtett utcácskáira emlékeztető Képíró utcában.
kínai ételek, vendéglő, kínai ételkülönlegességek, kereskedelmi vendéglátás, vendéglátás, kínai leves, étteremellátó, hidegkonyha, nemdohányzó étterem, kínai konyha, főétel, étterem, kínai levesek,
Cégünk szerencsejátékokkal foglalkozik. A kizárólagos magyar tulajdonban lévő CENTRAL CASINO HUNGARY CÉGCSOPORT tagjai az alaptevékenységeken - a szerencsejáték és a vendéglátás - túl számos kiegészítő szolgáltatással magas színvonalú szórakozást nyújtanak az ország egész területén.
A 37 szobás Hotel Ambra szálloda Budapest belvárosának szívében, a macskaköves Kis Diófa utcában, a Király utca és a mindig pezsgő Liszt Ferenc tér szomszédságában várja vendégeit. A szálloda közvetlen környezetében található többek között az Operaház, a Bazilika és Európa legnagyobb zsinagógájával a pesti zsidónegyed. A Deák Ferenc téri tömegközlekedési csomópont és metrómegálló 10 perc sétára található.
A NOSZTALGIA megpróbálja felidéznia Kiegyezés utáni időszak, az úgynevezett boldog békeidők hangulatát, a falon látható képek, a felszolgált ételek, a felszolgálók ruházata, viselkedése segítségével, hogy amíg Önök nálunk tartózkodnak, úgy érezzék magukat, mint apáink azokban az áldott, boldog békeidőkben.
Vendéglő A Margaréta Kisvendéglő szeretettel vár mindenkit. Családias légkörben lehet ebédelni, vacsorázni vagy sörözni és bulizni. Engedd el magad, ünnepelj velünk, táncolj az asztalunk tetején. Mi biztosítjuk a jó hangulatot számodra (zene, darts, csocsó, sakk). Olcsó árakkal várjuk minden kedves szórakozni vágyó vendégünket. (Győződj meg róla az étel-ital menü alatt.) Gyere el hozzánk és érezd jól magad!
Éttermünk a Váci utca 15. szám alatti patinás épületben 1991 óta üzemel. Százöt éves házunk homlokzata a velencei gótikát idézi, a faragott tölgyfa üzletportál historizáló alkotás. Ottó, a bejáratnál álló kedélyes szobor szinte már a Váci utca része. Mobil: +36-20-779-10-80
Az épület mélygarázzsal együtt 5 szintes. Az építési telek lejtési viszonyai biztosítják azt a különleges adottságot, hogy gyakorlatilag az épület három szintjének földszinti bejárata van, azaz megközelíthető a Lövőház utcából, a Fény utcából és a Retek utcából is. Az épületen belüli gyalogosforgalmat megfelelő számú személylift, mozgólépcső, járda és közlekedő biztosítja. A közlekedők kialakítása lehetővé teszi mozgássérültek akadálytalan közlekedését is.
A SZÁLLODA FEKVÉSE: Az art?otel Budapest szálloda a városközpontban található, közvetlenül a Duna partján. A világörökség részének nyilvánított Budai Palota és a belváros sétálóutcái 10 perc alatt érhetők el gyalogosan. A szálloda 300 m távolságra van a Batthány téri metrómegállótól, 23 km-re a Ferihegyi Repülőtértől (BUD). MűVÉSZET & DESIGN: A régió első lifestyle szállodája, melyben a világhírű amerikai művész, Donald Sultan alkotási kerültek kiállításra, több millió dollár értékben. A szálloda része egy 4 barokk házból kialakított épületegyüttes, melyet eredeti szépségében állítottak helyre. SZOBAFELSZERELTSÉG: - egyénileg szabályozható légkondicionálás - ISDN modem-csatlakozó - közvetlen vonalas telefon, üzenetrögzítővel - 51 cm átmérőjű televíziókészülék - mozicsatornák és rádió - minibár - szobai széf - fürdő, tusoló, hajszárító és sminktükör - ingyenes újság 148 superior vendégszoba, ebből 6 egyágyas, 43 franciaágyas és 97 dupla ágyas (különálló ágyakkal).
Kogart: A művészetek és a gasztrónómia háza. Étterem, rendezvényház és kiállítások a világörökség részeként nyilvántartott budapesti Andrássy úton.
kávézó, kantin, gyorsbüfé, büfé üzemeltetés, büféberendezés, büféreggeli, gyorsétterem, büfécipó, kajálda, koktélbüfé, büféasztal, büféellátás, falatozó, büfészolgáltatás, büféár, szendvicsbár,
Shalimar étterem. Legjobb indiai étterem Budapesten.
Étterem, Pizzéria
Az étterem Budapest XI. kerületi városrészében, a Kondorosi Uszoda mögött található, nagyon kellemes, amolyan Krúdy Gyulás hangulatú kisvendéglő "Óbuda" letűnt világára emlékeztetve.
Kalandos programkínálatokkal állunk rendelkezésére. Az extrém sportok szakértője.
A Szlovák Paradicsom a Kárpát-medence legszebb, igazán vadregényes tájai közé tartozik. Programkínálatunk a Nemzeti Park legszebb kanyonjaiba, szurdokvölgyeibe, hegycsúcsaira és kilátópontjaihoz kalauzolja el akalandtúrák kedvelőit - nem csupán fantasztikus látványossággal, de rendkívül izgalmas és kalandos túrákkal is szolgál.
Vendéglőnkben szeretettel várjun minden kedves vendégünket, baráti hangulatban és udvarias kiszolgálással! Nyáron, grillételeket is fogyaszthat nálunk!
