ÓVODA ELŐKÉSZÍTŐ BUDAPEST


7 találat ÓVODA ELŐKÉSZÍTŐ kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Bölcsődénket lakótelep és zöld övezet veszi körül. Az óvódával és az iskolával együtt alkot egy nevelési egységet. A bölcsőde kertje pancsolóval, homokozóval és kint alvási lehetőséggel rendelkezik.


  • KISKÖZÖSSÉG MAGÁNÓVODA
    1031 BUDAPEST, ERNŐD U.12.

    Az igényeknek, az előirásoknak megfelelően egy óvodai eszközökkel, játékokkal jól felszerelt, családias hangulatú intézményben fagdjuk a kicsiket.


  • SUPERKIDS ÓVODA
    1022 BUDAPEST, Csopaki u. 8.

    Óvodánk a rózsadombon, igényes környezetben, tiszta levegőn, dús növényzetű parkban található a Fillér utcáról a Lórántffy Zs. utca által határolt Csopaki utcában.


  • HABAKUKK ALAPÍTVÁNYI ÓVODA
    1022 BUDAPEST, MARCZIBÁNYI TÉR 12.

    A HABAKUKK a gyermekekért Alapítványi Óvoda 1991. őszén nyitotta meg kapuját egy óvodai csoporttal, Budapesten a II. kerületben röviddel azután, hogy az új közoktatási törvény lehetővé tette a nem önkormányzati alapítású és működtetésű oktatási-nevelési intézmények létrehozását. Jelenleg tíz csoporttal működünk a II. kerületben, két épületben, melyek közül az egyik a Marczibányi téren, a másik tőle nem messze a Felvinci utcában található. Óvodánk 2002. szeptemberétől bölcsődei tagozattal rendelkezik, amely 18 hónapos kortól fogadja a kicsiket.


  • NAPFÉNY ÓVODA
    1098 BUDAPEST, NAPFÉNY U. 4.

    A MI ÓVODÁNK A NAPFÉNY ÓVODA a József Attila lakótelep szívében, zöld környezetben helyezkedik el, négy csoporttal működik. Tágas udvarunkban sokféle játékszer, gazdag mozgáslehetőség biztosítja a gyermekek szabad levegőn mozgásának feltételeit.


  • ESZTERLÁNC MAGYAR-ANGOL JÁTSZÓHÁZ
    1112 BUDAPEST, MENYECSKE U. 14.

    Óvodánkban a játék és a munka magyarul és angolul folyik. Játék a gyermekeknek és mégis csodálatos tanulási lehetőség.


  • A Happy Kids a Hetedhét Ország Alapítvány Közhasznú Társaság által működtetett Nemzetközi Óvoda / Bölcsőde, mely rendelkezik a működéshez szükséges összes hatósági engedéllyel. Alapítványunk fontos feladatának tekinti a nehéz helyzetben levő gyermekeket támogató alapítványok, valamint a segítségre rászoruló gyermekintézmények, óvodák támogatását. Multikulturális óvodánkban használt társalgási nyelv az angol, de magas képzettséggel rendelkező angol anyanyelvű és anyanyelvi szinten beszélő pedagógusaink játékos módszerei által az angolul nem beszélő gyermekek is nagyon hamar elsajátítják az angol nyelv alapjait. Óvodánkba / bölcsődénkbe 1, 5 évestől 7 éves korig fogadunk gyerekeket korosztály szerint kialakított 12-15 fős átlaglétszámú csoportjainkba. A csoportokban dolgozó két-két pedagógus mellett a különböző szakoktatók (zene, sport, kézimunka, magyar nyelv és kultúra) segítik a gyerekek fejlődését. Óvodánkba / bölcsődénkbe a felvétel folyamatos.