ÖNISMERETI BUDAPEST
21 találat ÖNISMERETI kulcsszóra BUDAPEST településen
Blog a vezetői készségekről
PENTAGRAMMA STÚDIÓ spirituális védelem nyujtással foglalkozik.
Programjainkkal a személyiség fejlődését, kiteljesedését támogatjuk, mindezt családias, otthonos környezetben. Célunk, hogy a hozzánk ellátogató gyermekek és felnőttek a terápiák során segítséget kapjanak önmaguk és a körülöttük levő világ mélyebb megismeréséhez, ezáltal társas kapcsolataik harmonikusabbá, kiegyensúlyozottabbá váljanak. Foglalkozásaink célja az önfejlesztés, illetve konstruktív segítségnyújtás a problémák megoldásában.
Amennyiben hozzám fordulsz, mindent elkövetek, a legjobb tudásom szerint azért, hogy megtaláljuk problémáid gyökerét.
Rendszeres programokkal, tanfolyamokkal, hétvégi és esti előadásokkal segíti, hogy az egyes szellemi utakkal, vallásokkal, tanításokkal kapcsolatos információkhoz mindenki hozzájut-hasson, illetve saját útjára ráléphessen.
A Hanael Ezoterikus Studió segit végigjárni az ÖNISMERET és a SPIRITUÁLIS FEJLŐDÉS útját. Ehhez kináljuk érdeklődéstől és rászáni való időtől függően az alábbi tanfolyamokat, ill. egyéni terápiákat. Folyamatosan induló TANFOLYAMOK: I. Tradicionális USUI REIKI tanfolyam és beavatás - 2 napos tanfolyam II. Spirituális ÖNISMERETI és PÁRKAPCSOLATI karmaoldó tréning - 3 nap III. Spirituális önismereti KARMA ASZTROLÓGIA tanfolyam - 1+1 év TERÁPIÁK: kineziológia, reinkarnációs terápia, karmaoldás, Bach virágterápia, kristálygyógyászat, lélekgyógyászat, tibeti hangtálmasszázs, stresszoldás, életvezetési tanácsadás, párkapcsolati tanácsadás, hiperaktiv gyerekek spirituális terápiája
Cégünk az oktatás területén tevékenykedik.
A segítők segítése, szupervízió (csoport és team) S-10-018/2010 30 kredit pont, (30 órás folyamat) A képzés célja: A szakmai kompetencia növelése. Az elfáradás és kiégés megelőzése. ? Nehéz esetek feldolgozása, megértése az újra tanulás által. ? Hatékonyság növelés a kognitív, emocionális és módszertani területen. ? Helyszín: Igény szerint országosan a saját intézményben (a szupervizor utazik) A minősítés 2013. dec. 31-ig érvényes. Jelentkezés: Kovács Győző varkgy@t-online.hu Mobil: 30/565-8325 http://www.szupervizio.eoldal.hu/
Hamarosan induló önismereti csoport jelentkezőket vár! A pszichodráma csoportban lehetőség nyílik megismerni viselkedésünk, problémáink hátterében meghúzódó tudattalan okokat. Új viselkedés, szerepek kipróbálásával kitágíthatjuk eddigi mozgásterünket, szabadabbá válhatunk, eltávolodhatunk régi rossz mintáinktól, harmonikusabb személyes kapcsolatokat alakíthatunk ki, mélyebb megértésre tehetünk szert másokkal és magunkkal szemben. A pszichodráma egyik célja a kreativitás, spontaneitás visszaszerzése, hogy minden helyzetre úgy reagálhassunk ahogyan valóban jó számunkra és a környezetünk számára.
egészséges, életmód, egészségügy, gyógyászat, gyógykezelés, tanfolyam, természetgyógyászat, alternatív, gyógymód, baba mama, jóga, fájdalomcsillapítás, gerinctorna, gyógymasszázs, hordozókendő, intim,
A NECC Önismereti Kamasziroda azért szerveződött, hogy megértést, bíztatást, érzelmi támaszt, szükség esetén pedig tanácsot nyújtson a tizenéveseknek.
1993-ban ismerkedtem meg a kineziológia Három az egyben rendszer Egy agy módszerével (Three in One Conceps - One Brain módszer). 1995-től kezdve elvégeztem Carol Ann Hontz (a közép-keleteurópai régió igazgatója) tanfolyamait. 1996-ban 16 kurzus elvégzése után oktatói vizsgát tettem. 1997-ben haladó oktató (Advanced Facilitátor) lettem. 1996-tól főállású magánvállalkozóként foglalkozom a kineziológia Három az egyben rendszer Egy agy módszerével. 1998. február 14-én az ETI-nél szakvizsgát tettem kineziológusként. Közel tízezer egyéni oldás van mögöttem és sok tanítvány, akiket én indítottam el ezen a pályán. 1996-tól folyamatosan jelentek meg cikkeim a Rómaiparti Hírekben. Publikáltam a Szentendre és Környéke, valamint a Szentendre és Dunakanyar című hetilapokban.1997 és 1998 között a Szentendrei Művelődési Házban hetente tartottam előadásokat és egyéni oldásokat diszfunkciós gyerekeknek és felnőtteknek.
kiskereskedés, szolgáltató, asztrológia, ezotéria, természetgyógyászat, akupresszúra, egészségvédő, könyv, ezoterika, ezoterikus, fogantatási, horoszkóp, holdnaptár, kérdő, könyvkiadás, önismereti,
Minőségi orvosi és pszichológiai kivizsgálást, ellátást biztosító egészségközpont. A stressz, hajszolt életmód elősegít a lelki betegségek, valamint az ehhez kapcsolódó testi tünetek létrejöttét. Egyszerű pszichológiai tesztekkel, valamint rövid struktúrált beszélgetéssel, vizsgálattal lehetőség van arra, hogy a károsodás mértékét megállapíthassuk, és időben kezdjünk tenni az ellen, hogy a stresszel is kapcsolatos betegségek eluralkodhassanak rajtunk, ami visszafordíthatatlan következményekkel is járhat (kiégés szindróma, depresszió, magas vérnyomás és koszorúsér betegségek, bélbetegségek, impotencia, bizonytalan testi tünetek, stb.).
Oktatóházunk a személyiségfejlesztés különböző speciális változatait alkalmazza, elsősorban magánemberek részére. Az élet különböző területeire nem csak tanácsot adunk, hanem megoldást is. Elsősorban kineziológiai módszerekkel dolgozunk, mely a legmodernebb agykutatásokon alapuló holisztikus képesség fejlesztő és stresszoldó technika.
A Hatteras Kft. 2002-ben alakult, és mára egy egész cégcsoporttá nőtte ki magát. Jelenleg három ágazata van, a Hatteras Szervezetfejlesztő Kft., mely az indoor tréningek szervezéséért és megtartásáért, valamint a szervezetfejlesztésért, mentálhigiénés tanácsadásért felelős. A Hatteras Humán Fejlesztő Kft. akkreditált intézményként a pályázati úton létrejövő, valamint a szakképzéséi hozzájárulás finanszírozásával igénybe vehető szakmai képzések adminisztrációjára, és egyben megtartására szakosodott. És nem utolsó sorban a Bootcamp Kft., mely az outdoor programok lebonyolításában jeleskedik.
-Tanácstalan? -Elbizonytalanodott egy döntése előtt? -Magánéleti, egészségügyi problémájának nem érti az okát? -Keresi az útját, de nem találja? -Nem érti, hogy miért fut bele mindig ugyanabba a hibába? Képzett asztrológus-numerológus több éves gyakorlattal az asztrológia, numerológia és kronobiológiasegítségével segíthet Önnek, hogy olyan megoldást találjunk közösen, amivel túljuthat válságos élethelyzetén és újra harmonikus élet tud élni.
A születési időpont horoszkópja megmutatja, milyen kapcsolatban vannak bennünk a világban jelenlévő energiák. Segít megérteni magánéleti problémáink, testi és lelki tüneteink, betegségeink közti összefüggéseket. Az önismereti, tudatosítási folyamat során saját sorsunk irányítóivá válhatunk az asztrológia segítségével.
Fő célkitűzésünk, hogy hallgatóink elérhető árakon, kellemes környezetben, színvonalas képzés során szerezhessenek a munkaerőpiacon versenyképes szakmai végzettséget és a későbbi szakmai gyakorlat során jól hasznosítható ismereteket.
történelem, tudomány, csillagismeret, szórakoztató, profi ismeretterjesztő előadások művelődési házakban, könyvtárakban, rendezvényeken, fesztiválokon, osztályfőnöki óra keretében önismereti foglalkozás, magánórák, tanfolyamok, a személyiség megismerése, jóslás, asztropszichológia, genodinamika, pszichológiai, pedagógiai diagnosztikai eljárás, gyermeknevelés, párkapcsolat, diagnózis, prognózis készítés, magánszemélyeknek, cégeknek, referenciák www.genodin.huA genodinamika Magyarországon hivatalosan új Pedagógiai - pszichológiai diagnosztikai eljárás a velünk született energiák, adottságok, képességek felismerésére. Felnőttképzést folytató Intézmény, (Nyilvántartási szám:00008-2008) Magánórák, tanfolyamok. Az asztrológia - asztropszichológia - alapjaira építve, Magyarországon 1986-tól alkalmazzuk a Népjóléti Minisztérium hozzájárulásával. Személyiség feltárás, várható élethelyzetek, szerencse esetek, diagnózis, prognózis, jóslás, jövendölés.
Fő tevékenységeink komplex szervezetfejlesztés személyes és csoportos vezetésfejlesztés coaching, felsővezetői coaching vezetői műhelyek Gordon-módszer, Vezetői Eredményesség Tréning készségfejlesztő tréningek egyszemélyes és csoportos kompetenciafelmérés HR támogatás önismereti tréningek tehetség menedzsment mentor képzés, mentor-rendszer kialakítása és támogatása vezetőképzés vezetéstámogatás. Arra törekszünk, hogy az emberek, szervezetek, és mi magunk is jobban kapcsolatba kerüljünk magunkkal és a környezetünkkel. Működésünk során növeljük az öndefiníció választási lehetőségeit, ügyfeleink és magunk számára egyaránt. Hiszünk abban, hogy ha gazdagabb lehetőségek közül választhatunk, hogy hogyan tekintünk magunkra, akkor jobban tudunk alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, emberekhez.
