ÜGYFÉL BUDAPEST
26 találat ÜGYFÉL kulcsszóra BUDAPEST településen
Európa vezető független pénzügyi tanácsadó cégének partnereként célunk, hogy ügyfeleinknek a piacon elérhető legjobb megoldást kínáljuk. Több mint kétszáz pénzügyi intézménnyel áll kapcsolatban cégünk, így igen széles palettából tudunk ügyfeleinknek a legoptimálisabb megoldást kiválasztani. Profilunk között szerepel az életbiztosítás, vagyon-, lakás-, gépjárműbiztosítás egyaránt. Keressen bizalommal és csatlakozzon elégedett ügyfeleink köréhez.
Alapvető különbség, hogy a számlamenedzsment a lejárt kintlévőségek megelőzését segíti elő, illetve kis késedelmű ügyek kezelésében nyújt segítséget. A számla útjának, sorsának nyomon követésével javul a vevő fizetési hajlandósága, illetve az esetleges vevő reklamációk korai feltárásával a felek közötti konstruktív együttműködésben segít.
Az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. (Ipargazdasági Kft.) az 1991. decemberi megalakulása óta tudatosan fejlesztett és kiépített szakértői tanácsadó vállalkozásként működik.
Ügyvédi Iroda - A rendszerváltoztatást követően, a 90-es évek elején alapított Sárdy és Társa Ügyvédi Iroda európai színvonalú szolgáltatások nyújtásával mára közepes méretű irodává fejlődött. Magyar és külföldi ügyfelei, köztük vegyesvállalatok és multinacionális cégek részére széleskörű jogi szolgáltaásokat kínál angol és német nyelven egyaránt.
Itt a weboldal készítés egyszerű, gyors és ingyenes, mint egy e-mail-t megírni és elküldeni! Miért hasznos ez a saját weboldalszerkesztő? Mit mondanának neked erről a netexer.com-t weboldal használók... * Minden (mindenkinek és teljesen) ingyenes, és ingyenes is marad. * Nagyon egyszerű használni, ez a legegyszerűbben használható webszerkesztő. * Nem szükséges hozzá programozói tudás, mert nagyon egyszerű. * Azonnal használhatom és a weblap azonnal elérhető az interneten, nem kell várnom másokra. * Módosíthatom, változtathatom az interneten keresztül bárhonnan és később is bármikor. * Gyorsan áttekinthetem, egyszerűen kezelhetem, így könnyebben tudom használni. * Ha segítségre lenne szükségem, akkor azt azonnal megtalálom, megkapom. * Korlátlanul sok szöveget írhatok a weboldal egy-egy lapjára. * Pár kattintással korlátlan számú (és bármekkora méretű) képet tölthetek fel, hogy azt ha akarom megjeleníthessem a weblapomon.
Hogyan érheti el, hogy az érdeklődők keressék az Ön termékét, szolgáltatását?
Az Újbudai Teleház Buda központjában, a Gellérthegy lábánál hétközben egész nap és vasárnap délután online információs, irodai és oktatási szolgáltatásokkal áll cégek, civil szervezetek és közintézmények, egyének rendelkezésére Újbudán. Nyilt internet elérést biztosító helyként is üzemel 10 számítógéppel, szakmai segítségnyújtással, bérelhető számítógép-teremmel. A Piac és Profit partnere valamint a Magyar Teleház Szövetség tagja vagyunk.
Cégünknél kiemelt jelentőséggel bír a munkatársak kiválasztásának kérdésköre: minden esetben nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy vállalt munkáinkat a legrátermettebb operátorok végezzék el, és a vezetőség a társaság többi dolgozójának tevékenységével kapcsolatban is komoly minőségi elvárásokat támaszt.
K Ö N Y V E L Ő I R O D A ? MUNKÁT ? MEGBÍZÁST keres: REÁLIS ÁRON vállalja hatóságok előtti képviselet, társas vállalkozások, non- profit szervezetek t e l j e s k ö r ű könyvelését és/vagy bérszámfejtést, elektronikus / Ügyfélkapu / adóbevallás készítése. Garanciával. A Könyvelés-bérszámfejtés kihelyezésével a megbízók költséget, eszközt, munkaerőt takaríthatnak meg! Érdeklődni: 06-30-295-9158, 243-3790, verus2000@t-online.hu
Nálunk a jogosítvány megszerzése kellemes, barátságos környezetben, hatékony oktatás mellett zajlik. Autósiskolánk 1990 óta, tehát húsz éve muködik, így munkánk színvonala, oktatóink tapasztalata igen magas szintu. Az Autóplusz autósiskola a legkorszerubb, emberközpontú módszerekkel biztosítja a legrövidebb ido alatt a jogosítvány megszerzését. Mobil: 06 - 70 / 339 39 99
Mobil: +36-20-3597577 Az ÁSzF célja, hogy meggyorsítsa a szerződéskötési folyamatot, amely különösen fontos a szolgáltatások áramlásának meggyorsítása érdekében. A jelen ÁSzF a Szolgáltató azon futárpostai szolgáltatásának részletes feltételeit szabályozza, amelyeket a Szolgáltató az ügyfelének nyújt. A jelen ÁSzF-ben, valamint a Szolgáltató és az ügyfél között létrejött egyes szerződésekben nem szabályozott kérdésekben az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) vagy más irányadó jogszabálynak a rendelkezéseit kell alkalmazni. Szolgáltató szolgáltatói szerződése alapján vállalja, hogy az ÁSzF-ben és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő tartalmú tömegű, méretű és csomagolású küldeményeket díj fizetése ellenében a Feladótól átveszi, továbbítja, és a Feladó által megjelölt címen a címzett, vagy az arra jogosult átvevő részére kézbesíti. Az ügyfél köteles a szolgáltatásért díjat fizetni, a címzett a küldeményt átvenni.
Audit-Könyv Kft. :: könyvelés, könyvvizsgálat, adószakértő
directinfo internet - weboldal tervezés, webdesign, honlap karbantartás, szerver hosting, internetes szolgáltatások.
A Tensa Kft. a Tensabarrier ügyfélirányító és beléptető rendszer magyar forgalmazója. Vezesse ügyfeleit a Tensabarrier rugós szalagkorlát és a fix rudas Tensaguide beléptető rendszer segítségével.
Tanácsadás Programfejlesztés Grafikai tervezés Webtervezés
Az EDS a világ hatvan országában széleskörű üzleti és technológiai megoldásokkal segíti ügyfeleit üzleti teljesítményük javításában.
Multi M Stúdió Kft Termék Kommunikáció Profit A Multi M Stúdió multiplex kommunikácis megoldásokat kínál, cégvezetőknek, marketing , PR és kereskedelmi vezetőknek A kép, a hang, a tipográfia, a kompozíció azaz a vizuális és a verbális kommunikáció összes eszközéből válogatva, hatékonyan mutathatja be termékeit, szolgáltatásait, cégét, élményt szerezve a célcsoportnak, érthető, megjegyezhető üzenetek átadásával Szolgáltatásaink Termékbemutató CD ROM Kiállítási film 3D animáció, video, film Kiállítási játék Website webes alkalmazások Promóciós web es játékok Multimédiás prezentációk ATL és BTL kampányok Kiadványszerkesztés Nyomdai kivitelezés CD ROM DVD Prezentáció Online Kreatív Multimédia Játék Kiállítás TV, Reklám, Film Rendezvény E learning Szakmai partnerek Webdesign Ötletek Animáció B2C játék online, offline Kiállítási PR Rendszer Műsor főcím Konferenciaszervezés Módszertan Szervezetfejlesztés Rendszertervezés Logo 3D animáció Corporate game Ügyfél terminál 3D animáció Sajtótájékoz
Ügyfélgyár - Bevételnövelés sikerdíjért. PR, marketing, értékesítés fejlesztése. Tanácsadás, CRM, CRM+
Ügyvédi Iroda
rendezvényszervezés, kiállításszervezés, konferenciaszervezés, arculat tervezés, csapatépítő tréningek szervezése, családi napok szervezése, nyári partik szervezése, konferenciák szervezése,
Vezetői Tanácsadó Iroda Szolgáltatásaink négy fő csoportba sorolhatók: személyzet kiválasztás, tréningek, próbavásárlások és ügyfél elégedettség mérések.
Cégünk az informatika és a biztonságtechnika területén tevékenykedik.
Directinfo internet - weboldal tervezés, webdesign, honlap karbantartás, szerver hosting, internetes szolgáltatások.
A Clarté Consulting a magyarországi bankszektor hatékonyságának és ügyfélközpontúságának javítására, az ügyféligények mindenkori szem előtt tartásával és sokéves tapasztalattal a háta mögött nyújt vezetési tanácsadási szolgáltatásokat a magyar bankpiac szereplői számára.
Szaktanácsadás Egyedi szoftverfejlesztés HUN-Digital CRM HUN-Digital Gumiszerviz Egyedi fejlesztések Játékok
Társaságunkat 1994. februárjában alapította két norvég vállalkozás. 1997-től a társaság magyar tulajdonban van. A tulajdonosok jelenleg a cég vezetésében dolgoznak.
