ÜGYVEZETŐ BUDAPEST


7 találat ÜGYVEZETŐ kulcsszóra BUDAPEST településen

  • BAJNOK CÉGVEZETŐK ÚTJA
    BUDAPEST, WWW.BAJNOKCEGVEZETOKUTJA.HU
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (1)

    Blog a vezetői készségekről


  • CHRONOMOTO TIMING
    1213 BUDAPEST, XXI. KER, HOLLANDI ÚT 13.

    Ma már minden sportágban szükség van időmérőkre, adatfeldolgozókra, nemcsak a klasszikus időre mért sportágakban, de mindenhol, ahol eredmény készül, hiszen nyomtatva és elektronikusan is elérhető kell legyen minden rendezvény eredménye egy esemény után azonnal. Az alábbi sportágakban már dolgozott a csapat, de áll minden kihívás elé. Mért időt, készítet eredményeket a legextrémebb körülmények között, feliratozott élő Eurosport adást. Az elmúlt tíz évben több száz esemény eredményét készíteték el. Az Időmérő csapat 1998-ban alakult. Azóta is alapvetően az autó-motorsportban tevékenykedik, de kipróbálta már magukat más sporteseményeken és rendezvényeken is. Vállalja autós, motoros rendezvények időmérési feladatainak ellátását, de nem áll messze tőlük bármely olyan sport, ahol az eszközeikkel a pontos mérést garantálni tudják.


  • KOVÁCS SILLER ÜGYVÉDI IRODA
    1132 BUDAPEST, CSANÁDY U. 6/B 1.EM. 1.

    Az ügyvédi iroda ingatlanjog, társasági jog, családjog, munkajog, általános polgári jog és vagyon elleni büntető ügyekben áll tisztelt ügyfelei rendelkezésére bíróság előtti képviselet, okiratszerkesztés és jogi tanácsadás nyújtásával magyar és német nyelven.


  • LITTMANN ÉVA
    1052 BUDAPEST, BÉCSI U. 1-3/A.

    dr. Littmann Éva, közbeszerzési szakértő


  • MPMX KFT.
    1097 BUDAPEST, HENTES U. 12-14.

    Célunk, hogy a partnereink részére kedvező beszerzési lehetőségeket szolgáltassunk A-tól Z-ig, tehát minden olyan termékre és szolgáltatásra vonatkozóan, amelyet egy modern márkakereskedés felhasznál.


  • HEMEX ESTRICH KFT.
    1041 BUDAPEST, ISTVÁNTELKI ÚT 53-55.

    Hemex Estrich Kft aljzatbetonok, ipari padlók, esztrich betonok, Hemex Estrich Kft aljzatbetonok, ipari padlók, esztrich betonok, Hemex Estrich Kft aljzatbetonok, ipari padlók, esztrich betonok


  • A Foto-Porta Kft. kiváló minőségű, kűlömböző felületű és vastagságú Mitscubishi Inject papirokat forgalmaz.