ÜGYVITELI SZOFTVER BUDAPEST
67 találat ÜGYVITELI SZOFTVER kulcsszóra BUDAPEST településen
Fő tevékenységünknek tekintjük ügyviteli rendszerek fejlesztését, forgalmazását, valamint az ehhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások ellátását.
Egyedi szoftverek fejlesztése mellett, fő profilunk az Integrált ügyviteli program csomag fejlesztése. Legújabb termékünk az @szor-webügy ügyviteli portál, mely platform független, Internet / Intranet környezetben, böngészőn keresztül használható felhőszolgáltatás. Nem kell letölteni, nem kell telepíteni semmit, csak próbálja ki, hisz itt van az interneten! http://www.aszor.hu, http://www.aszor.hu/ugyvitel
Weboldalak, honlapok, portálok, webáruházak készítése és ügyviteli szoftverek fejlesztése.
Az EuroSand Computer Kft 1998-ban alakult, főként IT szolgáltatással és kereskedelemmel foglalkozik. 2007-ben piacra lépett a részben saját fejlesztésű ügyviteli szoftverrel, az IntegroBase Ügyviteli Rendszerrel. 2009-től az EuroSand Computer Kft. főként az IntegroBase termékek forgalmazására, a vállalatirányítási rendszer bevezetésére és a hozzákapcsolódó rendszergazdai szolgáltatásra helyezi a fő hangsúlyt. Ezen felül megtartottuk korábbi ágazatunkat, az üzemeltetést. Továbbra is nagy tapasztalattal rendelkező szakembergárdánk áll a cégek rendelkezésére szervertelepítésben, hálózatépítésben, rendszerfelügyeletben. A vállalatirányítási rendszerről bővebben a weboldalunkon olvashat, de akár e-mailben is készséggel válaszolunk ügyvitelére vonatkozó kérdéseire.
Cégünket 1993-ban alapítottuk, kifejezetten abból a célból, hogy partnereinknek saját fejlesztésű számítógépes ügyviteli programokat értékesítsünk, és gondoskodjunk a problémamentes üzemeltetésről. A programokat telepítjük és betanítjuk, folyamatosan továbbfejlesztjük a felhasználói visszajelzések és a jogszabályváltozások alapján. Vállalunk ezenkívül egyedi fejlesztéseket speciális felhasználói igények miatt, valamint folyamatos ügyfélszolgálati és szervíz tevékenységet látunk el.
A KIMÉRA tevékenységének motorja a szoftverfejlesztés. A KIMÉRA fő profilját az önkormányzati ügyviteli programok folyamatos fejlesztése és értékesítése, a programszolgáltatások bővítése, az önkormányzati munka minél teljesebb körű lefedése, számítógépes támogatása adja. Elsősorban saját fejlesztésű és tulajdonú alkalmazói szoftverekből építi ki a kívánt rendszereket. Az önkormányzatoknál működő és KIMÉRA szoftverre cserélendő programok adatbázisát saját konvertáló programok segítségével emeljük be az új rendszerbe. A cég nyitott az újabb és újabb felhasználói igényeket is kielégítő programváltozatok rövid időn belüli kidolgozására. A KIMÉRA tagja olyan szakmai szervezeteknek, mint az Informatikai Vállalkozók Szövetségének (IVSZ), az Intelligens Települések Országos Szövetségének (ITOSZ), amely szervezetekben nyert tapasztalatokat és tudást az innovációs tevékenységében is hasznosítja.
Főként kereskedelmi szervezetek teljes körű integrált adatfeldolgozásának megszervezésével, megvalósításával, majd azok korszerűsítésével foglalkozunk. Folyamatosan biztosítjuk azok fennakadás nélküli, üzemszerű működését.
Célkitűzésünk olyan informatikai rendszerekkel ellátni partnereinket, melyek a lehető legtöbb terhet veszik le vállukról! Hisszük, hogy ehhez 15 év tapasztalata és folyamatos tudásvágyunk a megfelelő alap! Az egyedi fejlesztésű Nagy Utazás 3 utazási irodai szoftver áttekinthetővé és könnyen kezelhetővé teszi az utazásszervezéssel és viszonteladással foglalkozó cégek ügyviteli folyamatait.
Cégünk 1991-ben alakult azzal a szándékkal, hogy ügyviteli és egyéb adatfeldolgozással kapcsolatos szoftvereket fejlesszen és értékesítsen.
A vállalat tevékenységei: A SZÁMADÓ szoftver értékesítése, bérleti lehetőség biztosítása, könyvelés, könyvelés felügyelet, könyvvizsgálat, hálózat/hardver telepítés, karbantartás, szerviz, Internet-Intranet megoldások, weboldal készítés. Szoftverkereskedelem, ügyviteli tanácsadás, könyvelés, adótanácsadás, könyvizsgálat, számítástechnikai tanácsadás.
rendszerek, szoftverfejlesztés, képeslapok, képek, joomla, képeslap, portál, készítése, fejlesztés, poszterek, szoftver, eladás, értékesítése, panoráma, fotók, készítés, értékesítés, gyártása, foto,
A Montana megalakulása óta kizárólag minőségi, piacvezető termékek forgalmazásával, szervizelésével és üzemeltetésével, hálózatok tervezésével és megoldások fejlesztésével foglalkozik.
Az ALG integrált megoldást kínál az erőforrás alapú üzleti és költségtervezés, valamint a költség- és profitelemzés számára.
Több mint 20 000 ügyfélnek nyújtunk szolgáltatásokat három kiemelt megoldásunkkal: REVOL Express számlázó program - betanítás nélkül, azonnal használható számlázó program és ügyviteli megoldás mikro- és kisvállalatok részére. Iroda ++ integrált ügyviteli rendszer - átlátható, naprakész információk kis- és középvállalatok számára, pénzügyi rendszer és könyvelő program. Microsoft Dynamics NAV (Navision) vállalatirányítási rendszer - hatékonyan fejleszthető, nyílt forráskódú nemzetközi ERP rendszer közép- és nagyvállalatok számára, projektkezelés, termelésirányítás, szerviz, CRM.
PROFI programok leírása, letölthető DEMOja: Társasházi közös képviselet könyvelés, Naplófőkönyv-Pénztárkönyv, Raktár-Számlázás, Tárgyi eszköz nyilvántartás, Kettős könyvvitel, Bérszámfejtés (DOS+Windows is)
Elérhető áru ügyviteli programok speciálisan kisvállalkozásoknak széles funkcionalitással a törvényi előírások betartásával.
Program Produkt - egyedi szoftverek fejlesztése (ügyviteli -, számlázó -, készletnyilvántartó -, raktárnyilvántartó programok), honlap készítés, adatfeldolgozás, rendszerüzemeltetés
HELM szoftver középvállalatok, kisvállalkozások, egyéni vállalkozók részére kialakított logisztikai elemekből építkező integrált irányítási és ügyviteli rendszer. A közép-vállalatoknak, mikro-vállalkozásoknak, egyéni vállalkozóknak tudásban, és árban megfelelő ügyviteli rendszerre van igényük, ezért alakítottuk ki a HELM -rendszer egyes konfigurációit. A HELM szoftver-konfigurációk az egyszerű számlázó-programtól a kereskedelmi, termelő tevékenységet végző középvállalat tevékenységét lefedő információs rendszerig árban és teljesítményben optimális megoldást kínálnak az ügyviteli feladatok elvégzésére.
ÜGYVITELI RENDSZEREK, WEBLAP, HONLAP TERVEZÉS, ORSZÁGOS ADATBANK, CÉGKERESÉS
Cégünk az első ügyviteli szoftvereket fejlesztők között alakult. Két magyar magánszemély tulajdonosa villamosmérnöki és programozó matematikusi diplomával rendelkezik. 1985-ben KREA-SOFT VGMK (vállalati GMK), 1987-től KREA-SOFT GMK, 2000-től KREA-SOFT Kft. Eleinte csak egyedi ügyviteli szoftverek készítésével foglalkoztunk, majd 1989-ben elkészült a Bér és Munkaügyi Rendszer, amely 1990. január 1-től üzemel. Már induláskor lehetett a rendszerrel munkaszerződést kötni, béreket, TB ellátásokat kifizetni, havi és éves bevallásokat számítógéppel kitölteni. Azóta pedig a rendszer szolgáltatásai tovább bővültek. A kezdetekben DOS, Novell Network (vagy más hálózat) alatt működött Clipper-ben készült rendszerünk, amelyet 2006. január 1-től megújítottunk, Visual Foxpro (SQL) alatt Windows-os felületre helyeztünk.
LIBRA Szoftver Zrt. - ügyviteli szoftverek és rendszerek, vállalatirányítási rendszerek, könyvelőprogram, LIBRA, SAP Business One, ERP
Az Atlasz Informatika Kft. 1997-ben alakult egy 5 éves szakmai múltra visszatekintő fejlesztőgárda kezdeményezésére - speciális szoftverrendszerek fejlesztésére, komplett számítástechnikai megoldások szállítására, hálózatos ? intranetes - Internetes munkakörnyezetek kialakítására
Az igényeknek megfelelően széles skálán kínálunk megoldásokat ügyfeleinknek hardver- és szoftver területeken, valamint híradástechnikában.
A PókHáló Internetszolgáltató Kft-t többségi tulajdonosként az LMS Complett Kft alapította abból a célból, hogy a hardveres és szoftveres üzletág különváljon. Ezt jelentős mértékben előmozdították az informatikai piac azon trendjei, melyek szerint a hardvereszközök árához képest megnőtt a szoftverek és az értéknövelt szolgáltatások piaci részesedése. Jelenleg kiváló szakembergárdánkkal felkészültnek érezzük magunkat bármilyen, programozással vagy az Internettel kapcsolatos feladat megoldására, különösen php, mysql és flash környezetben. Kimagasló eredményeket értünk el az oktatási intézményekkel közös projektjeinkben, melyek keretén belül önálló e-learning keretrendszert fejlesztettünk, valamint a tartalomfejlesztés terén is otthonosan mozgunk. A tartalomfejlesztéshez minden háttérapparátus rendelkezésünkre áll, a digitális fényképezőgéptől a videokamerán keresztül akár komplett szerzői csapatig.
Cégünket kifejezetten abból a célból, hogy partnereinknek saját fejlesztésű számítógépes ügyviteli programokat értékesítsünk, és gondoskodjunk a problémamentes üzemeltetésről. Vállalunk ezenkívül egyedi fejlesztéseket speciális felhasználói igények miatt, valamint folyamatos ügyfélszolgálati és szervíz tevékenységet látunk el.
Cégünk fő terméke a Vevővadász CRM (ügyfélkapcsolati szoftver), amelyet öt éve folyamatosan fejlesztünk. Elérhető áron testre szabjuk, egyedi fejlesztésekkel egészítjük ki. Számos kiegészítő modul is elérhető, mint pl. Projektkezelés, Hírlevél küldés, Pénzügyi modul, Raktárkezelés, stb.
Flexium. Komplex vállalatirányítási rendszer kis- és középvállalatok részére versenyképes áron. Rendkívül gyors műveleti sebességű, végletekig rugalmas és testre szabható megoldás egy gyorsan változó de költség-érzékeny piaci környezetre.
Számlázó program. Számítógépes számla készítés. Könnyen kezelhető magyar és kétnyelvű számla program.
A Ledger az 1998 óta fejlesztett SQL-Ledger magyar viszonyokhoz és törvényekhez igazított változata. A következő főbb modulokkal rendelkezik: Magyar rendeleteknek, törvényeknek megfelelő számlázás Több telephelyes raktár Ajánlatok, rendelések nyilvántartása Kettős könyvelés : automatikus könyvelés a háttérben Vevőkövetelések, szállítótartozások nyilvántartása Szerkeszthető dokumentumsablonok Pénzügyi jelentések (Főkönyvi kivonat, mérleg, eredménykimutatás) Magyar rendeleteknek, törvényeknek megfelelő számlázás Több telephelyes raktár Ajánlatok, rendelések nyilvántartása Kettős könyvelés : automatikus könyvelés a háttérben Vevőkövetelések, szállítótartozások nyilvántartása Szerkeszthető dokumentumsablonok Pénzügyi jelentések (Főkönyvi kivonat, mérleg, eredménykimutatás)
Több mint 20 éve szolgálja a hazai vállalkozások adóügyi, könyvviteli és ügyviteli munkáját! Irodánk az Ügyfelek vállalkozásának megszervezésétől kezdve részt vesz a hatékony ügymenet kialakításában, és segít a tervezéshez szükséges információk (hitelkonstrukciók, pályázatok, költségelemzések, stb.) összegyűjtésében. Könyvelés tekintetében a családi vállalkozásoktól az összevont (konszolidált) vállalat-csoportokig megfelelő tapasztalattal rendelkezünk. Társaságunk felelősségbiztosítással is rendelkezik Magyarország egyik legnagyobb biztosítójánál, ennek köszönhetően biztosítani tudjuk (a teljes körű könyvelésen túl) Ügyfeleink képviseletét az adóhatóságoknál. A könyvviteli-szoftverfejlesztés terén szerzett tapasztatok lehetővé teszik számunkra, hogy egyedi információfeldolgozási-, valamint pénzügyi- és kontroll-adatszolgáltatási igényeknek is eleget tegyünk.
Irodatechnika, telefonok, számítógépek Hálózatépítés, telefonközpontok, szervíz Könyvelés Bérelszámolás Ingatlan, irodaház
Egyedi programok fejlesztésével foglalkozunk főleg. Cégünk hivatása a termelő és a szolgáltató cégek segítése a beérkező információk feldolgozásában, és a kommunikáció gyorsítása a beszállítók és a vevők felé, illetve a cégen belül. A saját szoftver fejlesztő csapatunk garantálja a gyors, rugalmas és pontos munkavégzést, úgy hogy folyamatosan kapcsolatban van a megrendelővel, így biztosítva a teljesen egyénre szabott megoldásokat.
Mobil: 06-20-922-1014
A hatályos magyar jogszabályoknak megfelelő, mindenki számára egyszerűen és gyorsan kezelhető, megbízható ügyviteli programok kiváló minőségben, széleskörű igények alapján fejlesztve.
Az AlgoSiK software felhasználói számítógépes programok készítésével, hardver elemek forgalmazásával, média tevékenységgel, valamint informatikai szolgáltatások biztosításával foglalkozik Magyarországon.
Voyasoft Informatikai Kft.
Dbsys Informatika Kft. A DBSYS INFORMATIKA KFT. jelenleg is a kis/mikro magánvállalkozások kategóriájába sorolható. Meggyőződésünk, hogy a cég talpon maradása az utóbbi 23 évben, minden külső segítség nélkül, az ismert politikai és gazdasági körülmények között, nem pusztán a véletlen műve.
Cégünk által fejlesztett Házikó és Net-H@z társasházi könyvelő programok már több mint 15 éve állnak megbízhatóan a társasházkezelők szolgálatában. Több mint 100 közös képviselő, ingatlankezelő cég, illetve önkormányzati vagyonkezelő használja jelenleg is. 2007. év során elkészítettük Net-h@z fantázianevű társasházi ügyviteli programunkat. Az új szoftver működése hasonló a Házikó programunkéhoz, annak előnyös tulajdonságait fejlesztettük windows alapú környezetbe. Az új program képességeiben már most meghaladja elődjét. A 2008. májusától elérhető, az egyes lakástulajdonosok általi internetes lekérdezést lehetővé tevő modul, szintén új fejlesztés. Mind a két programunk vonatkozásában lehetőség van karbantartási szerződés megkötésére, melynek keretében soron kívüli hibaelhárítást, illetve a program mindenkori legfrissebb változatának díjmentes átadását vállaljuk.
A Galileo a globális helyfoglaló rendszerek közül elsőként, 1992-ben jelent meg Magyarországon. A jelenleg is piacvezető rendszer képviseletét a 100% Malév tulajdonban lévő Galileo Hungary Kft., magyarországi NDC (National Distribution Company) látja el. A kereskedelmi tevékenység mellett az iroda oktatást, help-desk szolgáltatást és műszaki tanácsadást is biztosít. A telepítéseket ? szerződéses partnerként ? a Comlasa Hungary végzi, és technikai segítséget is ők nyújtanak. A Galileo International minden piacon biztosítja, hogy az NDC-k helyi fejlesztésekkel bővítsék a termékkínálatot. A magyar piacon a Galileo alapprogramjai mellett jelenleg a következő termékek választhatók:
Vállalati és mobil informatikai szoftver fejlesztés. Ügyviteli, értékesítés támogató (SFA), idő- és project nyílvántartó, ügyfélkapcsolat kezelő, vezetői információs rendszerek.
A cég egyik fő tevékenységi köre az erőforrás kihelyezés. Bér-programozási szolgáltatásunkat olyan cégek részére ajánljuk, melyek fejlesztői kapacitással nem rendelkeznek, vagy egy adott projekt idején szakember hiánnyal küzdenek.
Könyvelőknek és vállalkozóknak ajánljuk a MIKROINFO ügyviteli modulokat - Főkönyv Pénzügy Eszköz Bér Készlet Számlázás Logisztika Mikro Kft. http://www.mikroinf.hu/
BMS rendszer, intergrált vállalatirányítási rendszerek, integrated business management systems, integrált vállalatirányítási szoftverek, integrated business management softwares, szoftverfejlesztés, software development, egyedi szoftverfejlesztés, special software development, e Business, információs rendszer, information system, vezetői információs rendszer, managerial information system, ERP, komplex ügyviteli megoldás, complex business solution, vállalati működési rendszer, business operating system, paraméterezés, customisation, termelésirányítás, production management, készletgazdálkodás, stock management, modulok, pénzügy számvitel, financial accounting controlling, eszközgazdálkodás, asset management, stratégiai tervező rendszer, strategic planning system, work flow rendszer, workflow system, CRM, portál, tartalomtár, tartalom, tartalomkezelő rendszer, content management system, logisztika, logistic system, warehouse management system, raktári rendszer, projektmenedzsment, projekt, project, projectmanage
Könnyen kezelhető windows alapú ügyviteli programok (számlázó, útnyilvántartó, adatmentő), webáruház karbantartó szoftver és egyéb internetes alkalmazások fejlesztése (AJAX, webkettő). Internetes Piactér. Üzleti kapcsolatok menedzselése.
Fő tevékenységi körünk szoftverfejlesztési szolgáltatásunk mellett a hardver értékesítés.
Az eAagent webügynökség 2003-as megalakítása óta, internetes alkalmazás fejlesztési munkáival, neves képviselőjévé vált a hazai online értékesítési és fejlesztési piacnak. Kreatív, naprakész és minőségi webes megoldásaink, ügyfélközpontú hozzáállásunk, szakmailag felkészült és tapasztalt munkatársaink jellemzik cégünket.
Cégünk 1991-ben alakult azzal a szándékkal, hogy ügyviteli és egyéb adatfeldolgozással kapcsolatos szoftvereket fejlesszen és értékesítsen. Az alapító tagok több évi ügyvitel-szervezési és programozási tapasztalatait felhasználva indítottuk el a fejlesztési munkát. Az akkori minimális alaptőkét felemelve 1994. január elsejétől kft-vé alakultunk át.
MaXoft Kft-t 1990. november 15-én megalapozott szoftverfejlesztői tapasztalattal rendelkező magyar magánszemélyek alapították. A cég fő tevékenysége humán információs rendszerek fejlesztése, forgalmazása, továbbá szakmai támogatása.
Cégünk a Prizma - integrált vállalatirányítási rendszer fejlesztője és forgalmazója. A Prizma egy nagy teljesítményű, SQL alapú, integrált ügyviteli rendszer. Beszerzés, eszközgazdálkodás, logisztika, pénzügy, partnerkapcsolat, raktár, szerviz, vevőszolgálat, Prizma-online (webáruház)
A NEXON a bér- és munkaügy, valamint a humánerőforrás-gazdálkodás szakértője. 20 éves szakmai tapasztalattal, 240 munkatárssal, országos hálózattal rendelkezünk, közel 3000 vállalatot és több mint egymillió hazai munkavállalót nevezhetünk meg referenciaként.
12

