ÜVEGTECHNIKA BUDAPEST


47 találat ÜVEGTECHNIKA kulcsszóra BUDAPEST településen

  • ARTE ÉKSZERGALÉRIA
    1137 BUDAPEST, POZSONYI ÚT 49.

    Cégünk fő profilja üveg lakberendezési tárgyak és üvegékszerek kis- és nagykereskedelme


  • LUKÁCS ÜVEGTECHNIKA
    1064 BUDAPEST, VÖRÖSMARTY U. 44/B

    Üvegtechnikai műhelyünk 1957 óta működik folyamatosan, így nagy tapasztalattal rendelkezünk különféle üvegtermékek készítésében, gyártásában.


  • SOLYMÁR KÁROLY
    1087 BUDAPEST, BERZSENYI DÁNIEL UTCA 2

    HAND MADE - a hagyomány adta szépség A Solymár Kristály üvegcsiszoló műhelyt és üzletet 1966-ban nagyapám, Solymár Károly alapította, melyet én 1987-ben vettem át.


  • A vállalat üveg karácsonyfadísz gyártásával foglalkozik.


  • Cégünk családi házak, irodák, és üzlethelységek üvegfelületeinek hátrányaira kínál utólagos megoldásokat./ vakító napsütés, sugárzó hő, fakulás, UV sugárzás, betörés és balesetvédelem, számítógépes adatlopás. Mi tudjuk, hogy az építőiparban a legtöbb munkát hozó reklám a 100% -ig megelégedett ügyfeleink ajánlása, ennek tudatában épül fel a Window Film Consulting ügyfélcentrikus szerkezete. A gyártó cégek által előírt vizsgával rendelkező munkatársaink anyagi és erkölcsi felelősséggel tatoznak minden egyes felrakott négyzetméter telepítéséért. fóliák minőségét a beszállító nemzetközi multicégek szavatolják 3-tól 10 évig tartó garanciális idővel. Értékesítési munkatársaink díjmentesen felkeresik leendő megrendelőinket, hogy a helyszínen az igényeknek a legmegfelelőbb fóliatípus kerüljön felhelyezésre az országban egyedül álló választékunkból.


  • RANYÁK ÜVEGTECHNIKA
    1094 BUDAPEST, TOMPA UTCA 15/B.

    ajándék, ajándéktárgy, ajtóüveg, ajtó üvegbetét, akvárium tartozék ajándék, ajándéktárgy, ajtóüveg, ajtó üvegbetét, akvárium tartozék, antik üveg díszműtárgy, asztali díszüveg, asztali mécsestartó, asztali üveg, babaápolási cikk, ballagási ajándék, bimbóvédő, biztonsági üveg, boradagoló, borhőmérő, borosüveg gravírozás, bortartó, bútorüveg, céges üvegezés, centrifugacső, centrifuga üveg, CSÖPI, dekoratív üveg, desztilláló, díszpalack, dísztárgy, dísztárgy kivitelezés, díszüveg, díszüveges munka, domborított üveg, dombormintás üveg, domború üveg, drótüveg, edzett üveg, egyedi díszpalack, esküvői ajándék, fazettázás, float üveg, fogtechnikai üveg fogcsonk, formatervezés, gravírozás, gyertyatartó, gyógyszeres üveg, hajlított üveg, háztartási üveg, háztartási üvegáru, homokfúvás, hőálló üveg, hőmérő, kalibrálás, kortárs művészeti alkotás, kozmetikai tégely, kristály kehely, kvarccső, laboreszköz, labortechnika, labor üvegáru, látvány- és formatervezés, mécsestartó, mellszívó, méretre


  • EUROCLASSIC
    1025 BUDAPEST, FERENCHEGYI ÚT 11.

    savmaratott üveg bevonatos üveg low-e üveg float üveg napvédő üveg tűzgátló üveg


  • DIRECTINFO INTERNET KFT.
    1097 BUDAPEST, TIMÓT UTCA 4/A

    Cégünk foglalkozik egyenes vonalú-, és íves élcsiszolással, fazettázással, lyukfúrással, valamint gravírozással. Negyvenöt féle üveget tartunk folyamatosan raktáron, 3-19 mm-es vastagságig: átlátszó-, színes-, matt-, ragasztott bitonsági üvegeket, ezüst tükröket 3-6 mm-ig, valamint 4 mm-es vastagságban hét további színben.


  • DOROZSMAI ÜVEG STÚDIÓ KFT.
    1183 BUDAPEST, KARINTHY FRIGYES U. 5.

    tiffany üveg, ólomüveg, olomuveg, üvegfestés, savmaratott üveg, homokfújt üveg, hőszigetelt üveg, termo üveg, bútorüveg


  • POLYÁK-TÓTH OLMOZOTT ÜVEGABLAKOK
    1013 BUDAPEST, I KER. LOGODI UTCA 37.

    Közösségi megbízásra és magán megrendelésre készített művek, Magánházak, Templomok , Éttermek , Rekonstrukció



  • TELAMON GLASS KFT.
    1116 BUDAPEST, HUNYADI JÁNOS U. 162.

    Minden, ami a belsőépítészethez üvegből vagy tükörből szükséges


  • HUTEL BT.
    1071 BUDAPEST, DEMBINSZKY U 17 2 7

    Cégünk 1997 óta tervez és készít kézi forrasztásos ólomfoglalatú díszüvegeket.


  • BONDZSI ÜVEGÁRUGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI BT.
    1046 BUDAPEST, NAGYSÁNDOR JÓZSEF U. 15.

    Cégünk elsősorban díszüvegek, főleg palackok forgalmazására alakult. Emellett gyártunk még különböző lámpabúrákat is.


  • DEKOR ÁLOM TIFFANY STÚDIÓ
    1143 BUDAPEST, ELEONÓRA U. 6.

    Díszüvegezés


  • NOÉ ÜVEGEZÉS
    1185 BUDAPEST, KASSA UTCA 140

    1991. óta működik kétszemélyes üveges vállalkozásunk. 15 év lakossági és közületi munkában szerzett tapasztalatunk garancia gyors és pontos szolgáltatásunkra.


  • JUHÁSZ ÜVEGTECHNIKA
    1097 BUDAPEST, HATÁR ÚT 50/A


  • MOOL-INVEST KFT.
    1027 BUDAPEST, MARGIT KRT. 50.

    Teljes körű üvegtechnikai munkák. Labor és díszüveggyártás egyedi igényeknek megfelelően, rajz vagy minta után.


  • SZABÓ ÜVEG KFT.
    1135 BUDAPEST, CSATA UTCA 9/11
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    1970 óta csak üveg karácsonyfadíszeket gyártó cég fejlődése folyamatos volt. Szabó Üveg Kft. egy budapesti cég , melyet Szabó Lajos és felesége Szabóné Galántai Marianna alapított 1963-ban. 1970 óta csak üveg karácsonyfadíszeket gyártó cég fejlődése folyamatos volt.


  • GPLEX KFT.
    1118 BUDAPEST, KÖBÖLKÚT UTCA 27.

    Fő tevékenységünk : reklámeszközök gyártása, pleximegmunkálás.


  • SZILÁRD KLÁRA KÉPZŐMŰVÉSZ
    1071 BUDAPEST, DAMJANICH UTCA 58.

    Ólmozott katedrálisüveg-festési technikával készülnek munkái, akárcsak az Izrael tizennégy zsinagógájában látható üvegablakok.


  • SZILÁDY ILDIKÓ
    1158 BUDAPEST, NEPTUN U. 16.

    Homokfújás (felület mattítás) Anyagmegmunkálás CNC marógéppel Reklám-grafikai munkák


  • AKASA ÜVEG
    1184 BUDAPEST, ÉPÍTŐ ÚT 12.

    ::: A K A S A ::: Ü V E G :::, ÜVEGDÍSZMŰ - lakberendezési kiegészítők, ajándéktárgyak: olajmécsesek, gyertyatartók, festett üveggömbök és tojások, üvegfigurák


  • BY GLASS KFT.
    1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 45.

    Cégünk egyedi tervezésű és igényes kivitelezésű üveg termékek gyártásával foglalkozik!


  • GILLÁRD KFT.
    1181 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 413.

    Cégünk az üvegipar területén belűl üvegmegmunkálással foglalkozik!


  • GLASMETAL KFT.
    1106 BUDAPEST, KERESZTÚRI ÚT 165.

    Üvegszerkezetek: tervezése, méretezése, gyártása


  • ALEXA ÜVEGÁRU
    1081 BUDAPEST, NÉPSZÍNHÁZ UTCA 28.

    Poharak üvegtárgyak és díszüvegek . Éttermek és vendéglátók részére is.


  • HORVÁTH ATTILA EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
    1028 BUDAPEST, VADKÖRTE U. 15.

    Cégünk üvegezéssel foglalkozik Budapesten.


  • PANNON DEKOR KFT.
    1184 BUDAPEST, Fáy u.2.

    Üvegpoharak, bögrék dekorálása, akár napi 10.000 db.


  • GRAVÍR STÚDIÓ
    1151 BUDAPEST, SZÉKELY ELEK UTCA 11.

    fűtőszál, vákum, grafika, plexitermék, lézeres, reklámtárgy, akril, egyedi, homokfúvott, háromdimenziós, effekt, protokoll, plexilemez, építő, plexicső, gömb, rendezvény, emléklap, polírozás,


  • HORÁK ÜVEGTECHNIKA
    1174 BUDAPEST, ERDŐTELEK U. 38.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Üvegtechnikai szolgáltatások: Mindennemű nyílászáró üvegezés, Bútorüveg, üvegbútor, különleges lakás kiegészítő készítés; Építészeti, belsőépítészeti üvegmegoldások elkészítése; Üvegmegmunkálás


  • 1994-ben családi vállalkozásként indult, majd 2001-ben kft-vé alakult. Weblapunkon szereplő termékeinken kívül még többféle áruféleséggel rendelkezünk. A díszdobozok gyártása, feliratozása cégeknek egyedi igény szerint.


  • WINDOW FILM CONSULTING
    1112. BUDAPEST, IGMÁNDI U.43

    .Cégünk családi házak, irodák, és üzlethelységek üvegfelületeinek hátrányaira kínál utólagos megoldásokat./ vakító napsütés, sugárzó hő, fakulás, UV sugárzás, betörés és balesetvédelem, számítógépes adatlopás / Mi tudjuk, hogy az építőiparban a legtöbb munkát hozó reklám a 100% -ig megelégedett ügyfeleink ajánlása, ennek tudatában épül fel a Window Film Consulting ügyfélcentrikus szerkezete. A gyártó cégek által előírt vizsgával rendelkező munkatársaink anyagi és erkölcsi felelősséggel tatoznak minden egyes felrakott négyzetméter telepítéséért. A fóliák minőségét a beszállító nemzetközi multicégek szavatolják 3-tól 10 évig tartó garanciális idővel. Értékesítési munkatársaink díjmentesen felkeresik leendő megrendelőinket, hogy a helyszínen az igényeknek a legmegfelelőbb fóliatípus kerüljön felhelyezésre az országban egyedül álló választékunkból.


  • VMTGLAS.HU
    1081 BUDAPEST, BEZERÉDI UTCA 11

    1994-ben alapítottuk a VMT Várbíró Kft-t.Telephelyünk a Blaha Lujza tér közelében a Bezerédi u.11-ben van.Cégünk kis létszámú vállalkozás, mely az egyedi munkák kivitelezésével igyekszik a megrendelök kedvében járni, de az egyszerü lakossági szolgáltatás -mint pédául törött üvegek pótlása- is a szívesen végzett tevékenységek közé tartozik.


  • STADLER ÜVEGMŰHELY
    1027 BUDAPEST, BEM JÓZSEF U. 9.

    Szolgáltatásaink: Üveg, tükör megmunkálás 2-22mm vastagságig Méretre vágás Csiszolás Fazettázás Fúrás Ragasztás Gravírozás Homokfúvás Gyártunk: Üvegpolcot Üveg asztallapot Bútorüveget Műszerüveget Javítások: Csorbák, repedések, sérülések javítása...


  • AMBRUS ALADÁR VÁLLALKOZÓ
    1153 BUDAPEST, BELLER IMRE 119

    A kopjafa, fejfa egyedi szimbólumrendszer, amely az értő szemnek sok információval szolgál. A kopjafa szolgálhat megemlékezésül, kegyeleti emlékként, de egy kerti plasztikaként is csodaszép


  • GILLÁRD KKT.
    1146 BUDAPEST, ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ÚTJA 1/C.

    Cégünk az üvegtechnika területén tevékenykedik. További részletesebb információért kérjük keresse fel weboldalunkat.


  • GLASZ-KO KFT
    BUDAPEST, OLT UTCA 19.

    Fő profilunk az ólomüvegzés, Tiffany lámpa készités, olvasztott üvegek, dísz- és használati tárgyak, festett üvegek, üveg ékszerek készitése, ezen technikák oktatása.


  • ÁRKI BERNADETTE ÜVEGTERVEZŐ IPARMŰVÉSZ
    1126 BUDAPEST, NÁRCISZ U. 9.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Üvegtervező iparművészként dolgozom.


  • HO-JÓ 2001 ÜVEGES
    1201 BUDAPEST, VÖRÖSMARTY U 103/B

    üveges munka, üvegezés budapesten, ha az üveges munka, üvegezés a kulcsszó ho jó bt az üveges munka, üvegezés témában


  • BONDZSI ÜVEGGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI BT.
    1046 BUDAPEST, NAGYSÁNDOR JÓZSEF U.15.

    gyártó, termelő, feldolgozó, nagykereskedő, kiskereskedő, üveg, gyertyatartó, üvegtechnika


  • INOX-GLASS BT.
    BUDAPEST,

    gyártó, termelő, feldolgozó, szolgáltató, nagykereskedő, kiskereskedő, lakatosipar, építőipar, üveg, építőipari, kivitelezés, üvegezés, épületlakatosipar, üvegesmunka, üvegtechnika


  • A LOMBIK Kft. magántulajdonú társaság, mely a műszergyártás speciális területén hőmérő és fajsúlymérő gyártással és kereskedelemmel foglalkozik.


  • BALLAD-ART BT.
    1132 BUDAPEST, VISEGRÁDI UTCA 43-45.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A műhely célja egyedi jellegű, de részben sorozatban is gyártható kézműves technikával előállított üveg használati - úgyis mint - poharak, vázák, tálak, kancsók, stb. - valamint - dísztárgyak tervezése és készítése.


  • CS+CS 96
    1029 BUDAPEST, HUBA VEZÉR

    Évek óta foglalkozom díszüvegezéssel, ólomüveg, rézfóliás tiffany és fusing technikákkal. Munkáimat egyedi megrendelésre készítem. Igény szerint saját magam által készített tervek alapján dolgozom, de más elképzeléseit is szívesen elkészítem.


  • FEHU ÜVEGSTÚDIÓ
    1145 BUDAPEST, VARSÓ U. 4.

    Ötleteket gyártunk és néha 10 ötletből csak egy az elfogadható. Ám ha ez az egy ötlet elégedett ügyfelet teremt, hát az összes csillagot le lehet hozatni csapatunkkal az égről. http://www.uvegfestmeny.hu/


  • SAJNER KFT
    1181 BUDAPEST, CSONTVÁRY K. T. UTCA 30.

    0630/251-5876 Az Ön kényelmét vagyunk hivatottak biztosítani, ezért kérjük válasszon, melyik szolgáltatásunkkal tehetjük ezt meg! erkély felújítás, beépítés, lakatosmunkával, festéssel és üvegezéssel, előtető felújítás, beépítés, lakatosmunkával, festéssel és üvegezéssel, hagyományos fa ajtók-ablakok üvegezése, újra üvegezése, nyílászárók üvegeinek cseréje, beépítése, termó üveg beépítése, cseréje, hőreflexiós üvegek beépítése és cseréje, ragasztott biztonsági üvegek beépítése és cseréje, katedrál üvegek beépítése ajtókba, bútorokba, épület üvegezése, asztal, vitrin üvegek cseréje és beépítése, bútor üvegezése tükör készítése egyedi elképzelések szerint is, üvegpolccal és páramentesítéssel is, üvegóra készítése. Hívjon, hogy törött és hiányzó üvegeit pótolhassuk és beépítsük! Ne feledje: Az üveg törékeny, de pótolható!


  • K+R KERESKEDELMI KFT.
    1195 BUDAPEST, HOFHERR ALBERT U. 3/A

    Cegunk autofoliakkal, epuletfoliakkal es biztonsagi foliakkal foglalkozik.