ANTIKVÁRIUM BUDAPEST


77 találat ANTIKVÁRIUM kulcsszóra BUDAPEST településen

  • Díjazott Cég
    BIEDER-BLONDEL BT
    1096 BUDAPEST, TELEPY U. 34.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégünk, a Bieder-Blondel Bt., közel 12 éve foglalkozik antik képkeretek, bútorok és egyéb fa díszműtárgyak restaurálásával, aranyozásával.


  • LIBRI KÖNYVKERESKEDELMI KFT. - BP. SZÉKHELY
    1116 BUDAPEST, KONDOROSI ÚT 3.
    Rating 55 csillag 19 vélemény alapján

    1364 Budapest, Pf. 103. 1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg. A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált. Az elmúlt évek számos elismerése igazolta a Libri piaci lépéseit: többször sikerült elnyerni a kiadók és a könyvszakma képviselőinek szavazatai alapján az "Év Könyvkereskedője" címet, úgy mint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Hermész-díját, vagy a független marketing- és reklámszakemberekből álló zsűri "Superbrand" címét, amivel a Libri máig a könyvkereskedelem egyedüli szupermárkája. A Libri legfőbb törekvése, hogy egy korszerű, napjaink fejlődésével lépést tartó, intellektuális élményszállítóvá váljon vásárlói számára.


  • MÚZEUM ANTIKVÁRIUM
    1053 BUDAPEST, MÚZEUM KRT. 35.
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    A Múzeum Antikvárium 1999-óta működik az antikváriumok utcájaként? is ismert patinás Múzeum körúton. .Az eltelt közel 10 év alatt üzletünk a könyvgyűjtők egyik kedvelt törzshelyévé vált. Kínálatunkkal igyekszünk minden korosztály és érdeklődési kör kedvében járni. Készletünket folyamatos vásárlással bővítjük üzletünkben, illetve könyvtárak, hagyatékok helyszínen történő vételével is. Antikváriumunk keres és kínál többek között: jó állapotú magyar és idegen nyelvű régi könyveket, antikvitásokat, metszeteket, térképeket, lexikonokat, sorozatokat, 20. századi bibliofil kiadványokat, kéziratot, képeslapot, modern kiadású szépirodalmi, történelmi, filozófiai, művészeti munkákat. A könyvszerető közönség örömére évente 1-2 alkalommal könyvárverést is rendezünk, ahol a legbecsesebb ritkaságok találhatnak új gazdára. Választékunkból az interneten is kínálunk ízelítőt az érdeklődők számára. Üzletünk hétköznap 10-től 18?ig, szombaton 10-től 14 óráig tart nyitva.


  • FÜST MILÁN ANTIKVÁRIUM
    1086 BUDAPEST, JÓZSEF KRT. 59-61
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    Antikvárkönyv.hu - online antikvárium, antik könyvek, régi könyvek, régiségek, különleges könyvek, egyedi darabok kereskedése, online antikvárius, online könyv, online adok-veszek


  • BOOKLINE.HU NYRT.
    1097 BUDAPEST, ECSERI ÚT 14-16.
    Rating 55 csillag 12 vélemény alapján

    telefon: (+36 1) 505-9822.


  • SZELLEMLOVAS KFT.
    1067 BUDAPEST, SZONDI U. 18/A.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Szellemlovas tárasasjáték szaküzlet, sci-fi, fantasy könyvesbolt és antikvárium valamint játékklub. A társasjátékok szakértője, családi és stratégiai társasjátékok egyaránt kaphatók. Teljes választékot tartunk az összes kapható Sci-fi és fantasy regényből, könyvből, szerepjátékból. Kaphatóak gyűjthető kártyajátékok, world of warcraft, magic the gathering, hatalom kártyái, vampire. A klubban rendszeresen rendezünk versenyeket, játéknapokat.


  • BIBLICAL WORLD GALLERY
    1077 BUDAPEST, WESSELÉNYI U. 13.

    Judaika áruház és árverések


  • VINCE KÖNYVESBOLT - BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    1026 BUDAPEST, SZILÁGY ERZSÉBET FASOR 121.

    Kiadványaink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és a művészetközi gondolkodást, ezért szívesen forgatnak olyan köteteket, amelyek a szakírás és az ismeretterjesztés határán mozognak, mindkét megközelítés módszerét alkalmazzák. Ilyen értelemben, ha úgy tetszik, a Spektrum tévé Gutenberg-galaxisbeli rokonai szeretnénk lenni. Tényeket közlünk, amelyek az olvasót új meg új kérdésekre sarkallják. A kiadó szerteágazó tevékenységet folytat: könyvkiadással, -terjesztéssel, importtal és exporttal foglalkozik, nyolc könyvesboltot működtetünk. Kizárólagos forgalmazói vagyunk a Taschen, a h.f. ullmann an imprint of Tandem Verlag GmbH és a Könemann kiadóknak. Az idegen nyelvű könyvek forgalmazásában további partnereink: Pepin Press, Atrium Group, TeNeues Verlag, Daab GmbH.


  • KÖNYV - ÚJSÁG - BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
    1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121.

    nyelvtankönyvek, zsebkönyv, irodalomtankönyvek, kézikönyvek, papír, nyomdaipari termékek, térkép, verseskötet, hangoskönyvek, törvénykönyvek, gyermekirodalomak, újság, tanári kézikönyv, tankönyvek,


  • VINCE KÖNYVESBOLT - KRISZTINA KRT.
    1013 BUDAPEST, KRISZTINA KRT. 34

    A kiadó szerteágazó tevékenységet folytat: könyvkiadással, -terjesztéssel, importtal és exporttal foglalkozik, nyolc könyvesboltot működtetünk. Kizárólagos forgalmazói vagyunk a Taschen, a h.f. ullmann an imprint of Tandem Verlag GmbH és a Könemann kiadóknak. Az idegen nyelvű könyvek forgalmazásában további partnereink: Pepin Press, Atrium Group, TeNeues Verlag, Daab GmbH.



  • SÓS ANTIKVÁRIUM
    1056 BUDAPEST, VÁCI UTCA 73.

    Készletünk jelentős része angol, német, francia, latin, magyar régiség, bibliofília, tudományos könyvek.


  • A megrendelt termékek házhoz szállítását futárral kérheti. Ebben az esetben a megrendelt termékek árát és az esetleges szállítási költséget utólag, a csomag átvételekor készpénzben a futárnak, vagy internetes bankkártyás fizetés esetén a rendelés leadásakor előre kell kifizetnie. Bolti átvétel esetén rendelésének összegét az Alexandra Könyváruházakban használt fizetési eszközök bármelyikével - készpénzzel, bankkártyával, utalvánnyal - kiegyenlítheti, kivételt képez az Alexandra könyvutalvány, mely online rendelés esetén nem váltható be. Internetes bankkártyás fizetés esetén - a házhoz szállításhoz hasonlóan - a rendelés leadásakor, előre kell fizetnie.


  • LIBRI ANTIKVÁRIUM KFT.
    1053 BUDAPEST, KOSSUTH LAJOS U. 4.

    Libri Antikvárium vásárol könyveket, hagyatékokat, könyvrégiségeket, komplett könyvtárakat. Észak-Budán már 50 kötettől ingyenes kiszállással, készpénzfizetéssel. Budapesten és környékén 100 kötet felett ingyenes a kiszállás. Keresse a Libri Antikváriumát! Jelenleg induló könyvanyagunk felvásárlása van folyamatban.


  • 1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg.


  • AMICUS ANTIKVÁRIUM KFT.
    1077 BUDAPEST, KIRÁLY U 81

    Könyvek, folyóiratok, térképek, régi grafikák, aprónyomtatványok vétele-eladása.


  • NÍVÓ ANTIK
    1053 BUDAPEST, MÚZEUM KRT.17

    Antikvárium


  • Fontos számunkra, hogy vásárlóinknak kényelmes, nyugalmas környezetet teremtsünk. Ma már több üzletünkben is olvasósarkok, kényelmes ülőalkalmatosságok állnak rendelkezésükre, hogy kedvükre válogathassanak és elmerülhessenek olvasmányaikban. Emellett egyéb szolgáltatásainkkal is várjuk vendégeinket. Egyre több az olyan létesítményünk, ahol egy kávét, vagy egy kis harapnivalót is fogyaszthatnak, esetleg nemes borok palackjai közül válogathatnak. A Károly körúton és a Nyugati téren folyamatosak a kulturális rendezvények, programok. Időről időre meghívjuk könyvesboltjainkba a dedikáló szerzőket szerte az országban.


  • LIBRA BOOKS KFT.
    1085 BUDAPEST, KÖLCSEY U. 2.

    Tevékenység: idegennyelvű könyvek kereskedelme.


  • ARANYECSET KFT.
    1056 BUDAPEST, VÁCI U. 66.

    Antik bútorok Szőnyegek Régi textil, kézimunka Festmények Ezüst tárgyak, ékszerek Lámpák, csillárok


  • GOLDBACH KERESKEDŐHÁZ KFT.
    1055 BUDAPEST, BALASSI U. 15.

    A Goldbach Kereskedőház Kft. ingatlanfejlesztésel foglalkozik.


  • MORÓ ANTIK
    1055 BUDAPEST, FALK MIKSA UTCA 13.

    15 éve nyílt galériánkban régi fegyverekre, és keleti műtárgyakra szakosodtunk. Ezen kívül sétabotból, és más férfiaknak szánt ajándéktárgyakból is nagy kínálat található. In our fifteen years old gallery located at the antique center of Budapest at Falk Miksa Street (utca), we are specialised in old guns, swords and antiques from the orient. There is also a wide variety of walking sticks.


  • BABYLON ZENEI ANTIKVÁRIUM
    1066 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 6.

    Mert Ő az igaz zenebarát, mert ő ZENÉT gyűjt és hallgat.


  • KATONA ANTIK
    1055 BUDAPEST, FALK MIKSA U. 12.

    régiség műtárgy antik restaurálás


  • BUDAI FŐ ANTIKVÁRIUM
    1027 BUDAPEST, FŐ U. 69

    Használt könyvkereskedés


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - MAMMUT
    1024 BUDAPEST, LÖVŐHÁZ UTCA 2-6.

    Üzletünk ELHELYEZKEDÉSE: Mammut I. 2. emelet Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják. Külön felhívjuk vásárlóink figyelmét újdonságaink sikerlistája alapján kiemelt ajánlatunkra. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük.


  • HONTERUS ANTIKVÁRIUM ÉS AUKCIÓSHÁZ KFT.
    1053 BUDAPEST, MUZEUM KRT. 35.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Cégtábláját a jeles erdélyi térkép-mester, Honter János nevéből nyerte, s egy közel száz éves antikvárium szellemi utódjának vallja magát a Múzeum körúti antikváriumok sorában a Honterus. Vállalt feladata a humán - azaz az emberrel közvetlenül kapcsolatos kultúrális hagyományok, mondhatni: papír alapú hagyatékok (régi könyvek, térképek, folyóiratok, metszetek, kéziratok, nyomtatványok, képeslapok, értékpapírok stb.) gyűjtése, ápolása és értékesítése.


  • EX-LIBRIS ATIKVÁRIUM
    1054 BUDAPEST, KÁLMÁN UTCA 16.

    Eleinte elsősorban szakanyaggal foglalkoztunk, - történelem, filozófia, nyelvészet, útirajzok, művészet- de ma már a szépirodalmi müvek is megtalálhatóak antikváriumunk kinálatában.


  • VÍZIVÁROSI PATINA ANTIKVITÁS
    1015 BUDAPEST, HATTYÚ U.4.

    Cégünk antikváriumot üzemeltet.


  • JÁTÉKUDVAR JÁTÉK ÉS MESEKÖNYVANTIKVÁRIUM
    1072 BUDAPEST, Nagy Diófa utca 24.

    Nyitvatartás: H - P: 10.00 Kínálatunkból: Játék- és modellbolt-- Kézműves játékok- Játékantikvitások- Villanyvonatok- Autók- Ólomkatonák- Mackók- Babák -Logikai- és társasjátékok.Ásványok, ékkövek, Kártyák, Ajándéktárgyak. Könyvantikvárium --Régi fotók, Képeslapok, Kiüntetések, Papírrégiségek. Nemcsak eladunk, de készpénzért vásárolunk!!


  • DONÁTI BT.
    1015 BUDAPEST, DONÁTI U.32.

    A Donáti Bt. régiségekel foglalkozik. Gyógyszerész régiségüzlet. Gyógyszertári eszközök, berendezések forgalmazásával foglalkozunk.


  • MAKKABI KFT.
    1077 BUDAPEST, WESSELÉNYI U. 13.

    A Makkabi Kft. egy antikvárium.


  • ARTBOOKS MŰVÉSZETI ANTIKVÁRIUM
    1077 BUDAPEST, DOHÁNY UTCA 16-18

    Artbooks Művészeti Antikvárium


  • NAVICELLA IPARMŰVÉSZETI ANTIKVÁRIUM
    1053 BUDAPEST, KIRÁLYI PÁL U. 18.

    szolgáltató, antik, bútor, antikvárium


  • ORSZÁGHÁZ ANTIKVÁRIUM
    1054 BUDAPEST, GARIBALDI UTCA 5.

    Térjen be hozzánk, szeretettel várjuk! Pontos nyitvatartásunkat és címünket, ajánlatainkat megtalálja honlapunkon, ha a nevünkre kattint! Ugyanitt képek és egyéb érdekességek!


  • ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZ - CSILLAGVÁR
    1039 BUDAPEST, RÁKÓCZI UTCA 36.

    Országszerte több mint 20 Alexandra Könyváruházban is átveheti az Alexandra Online-on leadott megrendeléseit, így szállítási költség nélkül használhatja ki a webáruházunk nyújtotta kedvezményeket. Az Alexandra Online-on a megszokott módon rendelheti meg a könyvújdonságokat - melyek előrendelés esetén, a megjelenéskor és a megjelenést követő egy hónapban 20% kedvezménnyel kaphatóak -, illetve a CD, DVD és egyéb termékeket - 5% kedvezménnyel.


  • ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ - PÁRIZSI NAGYÁRUHÁZ
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 39.

    Dinamikusan fejlődő könyváruház-láncunk ma már az ország valamennyi megyeszékhelyén és a nagyobb városokban is megtalálható. Jelenleg 50 településen, 88 üzletben várjuk a vásárlókat. A jellemzően nagy alapterületű, egyedi kialakítású üzletekben az átfogó könyvkínálat mellett CD-k, CD-ROM-ok és DVD-k, valamint térképek, földgömbök, naptárak, játékok, képeslapok, ajándékcsomagolók széles választékát találják.


  • ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ - BUDAPEST - KÁROLY KÖRÚT
    1075 BUDAPEST, KÁROLY KÖRÚT 3/C

    Külön felhívjuk vásárlóink figyelmét újdonságaink sikerlistája alapján kiemelt ajánlatunkra. Könyváruházainkban a könyvek kategorizálása, a kategóriákon belül pedig szerzők szerinti osztályozása segíti vásárlóink tájékozódását. Ha valaki ennek ellenére sem találja meg a keresett terméket, eladóink készséggel állnak rendelkezésére, a pénztáraknál elhelyezett számítógépes nyilvántartó program segítségével. Amennyiben egy termék éppen elfogyott, és nincs raktáron, kérésre néhány napon belül beszerezzük.


  • BUDA ANNO 1993 KFT
    1013 BUDAPEST, ROHAM UTCA 7

    eladás, aukció, papír régiségek, vétel, antikvárium, térkép, árverezés, könyvek


  • SZŐNYI ANTIKVÁRIUM
    1055 BUDAPEST, SZT. ISTVÁN KRT 3

    Régi könyvek, metszetek, térképek vétele és eladása: ez üzletünk fő tevékenységi köre. A gyermekirodalomtól és kötelező olvasmányoktól kezdve a művészeteken át a történelemtől a filozófiáig - minden témakörben szeretnénk értékes irodalmat terjeszteni. Ferences kötődésünk okán a vallásos könyveket kiemelten kezeljük.


  • ANTIQUARIUM HUNGARICUM KFT
    1053 BUDAPEST, MUZEUM KÖRÚT 29

    1974. óta foglalkozunk antikváriákkal, az eltelt 30 év alatt több helyszínen álltunk vásárlóink rendelkezésére.


  • ANTIKKÖNYV.HU KFT
    1042 BUDAPEST, JÓZSEF ATTILA UTCA 94.

    Antik könyvek, térképek, metszetek, képeslapok és egyéb papírrégiségek online antikváriuma.


  • ÓMAMA ANTIK
    1027 BUDAPEST, FRANKEL LEÓ UTCA 7.

    Több mint 15 éve foglalkozunk régi tárgyak kereskedésével. Elsősorban régi bizsuk, ékszerek, ruhák és öltözet kiegészítők különleges választékát kínáljuk. Vásárolunk és értékesítünk festményeket, porcelánokat, üvegeket is.


  • 1991-ben létrehozott Libri Könyvkereskedelmi Kft. az Állami Könyvterjesztő Vállalat jogutódjaként alakult meg.


  • RÓZSAVÖLGYI ZENEMŰBOLT
    1052 BUDAPEST, Szervita tér 5.

    A Rózsavölgyi (alapítva 1850-ben) Közép-Európa legnagyobb zeneműboltja, kínálatában 160.000 különböző zenemű szerepel, kiemelkedően széles kottaválasztékkal. A Rózsavölgyi Online folyamatos feltöltés és fejlesztés alatt áll, jelenleg közel 10.000 féle kotta, zenemű és CD rendelhető. Szállítás 3 munkanapon belül.


  • GONDOLKODÓ ANTIKVÁRIUM
    1012 BUDAPEST, LOGODI UTCA 51.
    Rating 11 csillag 1 vélemény alapján

    A Gondolkodó Antikvárium könyveket, zenét, filmeket terjeszt.


  • FEKETE HATTYÚ ANTIKVÁRIUM
    1082 BUDAPEST, NAP UTCA 24.

    Hagyatékok feldolgozása - Hagyatékok értékesítése


  • ARANYKOR - ANTIKVITÁS
    1054 BUDAPEST, GARIBALDI UTCA 7 1 6

    Márvány oszlop Táncoló hölgy Teázó porcelánkészlet Tavaszi megújulás Ónémet falitükör


  • A megörökölt bolthálózat és szervezeti felépítés korszerűsítésével és a folyamatos bővítésével a Libri több, mint 400 főt foglalkoztató, 43 üzletével, két internetes áruházával, közel kilencmilliárd forint éves forgalmával az ország egyik legnagyobb könyvértékesítőjévé vált.


  • BIBLIOTÉKA ANTIKVÁRIUM KFT.
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 2.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Üzletünk profilja hagyományosan a humán tudományok, művészeti és szépiroda- lomhoz kapcsolodó kiadványok bemutatása, bibliofil és régi, illusztrált könyvek forgalmazása.


  • HISTÓRIA ANTIK KÖNYVESHÁZ
    1077 BUDAPEST, ALMÁSSY TÉR 16

    historiaantik hu online antikvárium


12