BÉRMUNKA BUDAPEST
83 találat BÉRMUNKA kulcsszóra BUDAPEST településen
- TESCO NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS TANÁCSADÓ KFT.
1054 BUDAPEST, HOLD U. 21.
4 csillag 5 vélemény alapjánA TESCO Nemzetközi Együttműködési és Tanácsadó Kft. magas színvonalú, megbízható tevékenységét három földrész több tucatnyi országában ismerik és becsülik alapítása, 1962 óta.
- ERFO IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
1076 BUDAPEST, DÓZSA GYÖRGY ÚT 48.
4 csillag 2 vélemény alapjánTársaságunk célja a megváltozott munkaképességű ill. fogyatékos személyek egészségi állapotának illetve fogyatékosságának megfelelő munkahelyi környezetben megvalósuló foglalkoztatása, valamint ezen munkavállalók képességeivel elérhető legmagasabb színtű foglalkoztatás megvalósításának elősegítése.
A Humán Rent Magyarország Kft. Magyarország egyik vezető munkaerő-kölcsönző vállalata. Fejlődésünket és sikerünket elsősorban annak köszönhetjük, hogy partnereink igényeit mennyiségileg és minőségileg is igyekszünk minimális határidővel teljesíteni. Szolgáltatásunk színvonalának biztosítása érdekében munkavállalóink továbbképzéséről folyamatosan gondoskodunk.
A BUSZESZ Élelmiszeripari Rt. a magyar főváros legrégebbi erjedésipari cége. Napjainkban legfontosabb tevékenysége az ecetgyártás és palackozás chef márkanéven, valamint az ásványvíz palackozás Óbudai Gyémánt márkanéven.
Gazdaságfejlesztő és Befektetésszervező Kft. több, mint tíz éve működik. Térségfejlesztési Magánügynökségként 2007. augusztus 1-jétől ajánljuk szolgáltatásainkat, miután hosszas fejlesztés eredményeként lehetővé vált olyan modell értékű és hatékony megoldások alkalmazására, melyek megalapozzák ügynökségünk növekvő szerepvállalását a gazdaságorientált térségfejlesztésben.
Családi vállalkozásunk 11éve foglalkozik épület és bútorasztalos termékek gyártásával megrendelőink igényei alapján egyedi és standard méretben.
Budvill Kft a fröccsöntött villanyszerelési termékek kiemelkedő hazai gyártója. Fő termékeink: villanyszerelési dobozok táblák minden méretben. További termékeink: tiplik speciális szigetelőanyag rögzítők , kábelrögzítők több méretben. 2004-ben bevezetésre került a gyeprács termékünk ami ideális megoldás a sokat használt gyep védelmére. Tel.: 06-1-250-8920, 06-70-318-6660
Pályázatok Ingatlan Tanácsadás Bérkönyvelés
Textilipari termékek konfekcionálásával foglalkozunk, kizárólag export bérmunkában - Nagy-Britannia, Németország, Ausztria és Svájc területére.
Munkaerő-közvetítő és Munkaerő-kölcsönző , diákmunka.
Cégünk nyomdaipari segédanyagok forgalmazásával foglalkozik.
sapka készítés, sapka varrás, konfekció sapka, sport, baseball, kalap konfekció, formaruha, bérmunka
TAMPOPRINT FAKUMA 17-21.10.2006 Hall A1, Stand 1302 New Exhibition Centre Friedrichschafen/Germany http://www.fakuma-messe.de/ ISIMAT FAKUMA 17-21.10.2006 Hall A1, Stand 1302 New Exhibition Centre Friedrichschafen/Germany http://www.fakuma-messe.de/ Glasstech 24-28.10.2006 Hall 12, Stand D 42 Trade Fair Centre Duesseldorf/Germany http://www.glasstec.de/ Glasstech 24-28.10.2006 Hall 12, Stand D 42 Trade Fair Centre Duesseldorf/Germany http://www.glasstec.de/ Brau Beviale 15-17.11.2006 Hall5, Stand 413 Exhibition Centre Nuremberg/Germany
ArchiCAD 10 - GDL - Oktatás - Eladás - Diákverzió - Akciók - 15 éve az építészek szolgálatában
A figurákra vonatkozó minden fontosabb adatot igyekszem feltüntetni (méret, ár, stb.), a róla készült fotókkal egyetemben.
Bérhímzés hímzés minta készítése reklám ajándék tárgyak készítése Egyedi függönyök illetve ágytakarók készítése
Polietilén hulladékgyűjtő zsákok gyártása
cipőipari bérmunka, szőrmeáru forgalmazása
Ágynemű import, bérmunkában gyártás.
Cégünk, a "Május 1." Műanyagfeldolgozó és Vegyipari Szövetkezet 1960-ban alakult budapesti telephellyel. Műanyag csomagolóeszköz gyártás területén 43 éves gyártási tapasztalattal rendelkezünk 100 ml-től 5000 ml-ig gyártunk üreges testeket extrúziós fúvással polietilén, polipropilén és PVC alapanyagból, valamint fröccsöntési technológiával különféle záró elemeket.
Fő tevékenységi körünk olyan csomagoló gépek, csomagoló anyagok forgalmazása, amelyek felhasználásával Vevőink elsősorban anyagtakarékos, környezetkímélő technológiákat tudnak megvalósítani; valamint csomagolástervezés, bércsomagolás és szerviz szolgáltatás.
Ön előállítja - Mi becsomagoljuk Társaságunk fő profilja nyomdaipari termékek fóliába történő csomagolása, zsugorfóliázása. Szolgáltatásunkat elsősorban lap-és könyvkiadóknak ajánljuk, illetve minden nyomtatott formában előállításra kerülő termékhez, melyet melléktermékkel kívánnak forgalomba hozni.
Cégünk férfi és női fehérneműk gyártásával foglalkozik.
Fő tevékenységi területe fémfeldolgozás lézervágó és vízsugaras vágó segítségével, melyek lehetővé teszik a felhasznált anyagok vastagságának és fajtájának széles körű felhasználását.
Vállaljuk különböző kiadványok professzionális elkészítését.
Termékeink széles választékával a tudatos és minőségi táplálkozásra törekvő fogyasztók igényeit szeretnénk kielégíteni. Ennek alapján színes palettánkon megtalálhatóak a fagyasztott péksütemények, édességek, desszertek különböző verziói. Ezen termékek eltarthatósági ideje 270-360 nap. Édességeink sütést nem igényelnek, csak szobahőmérsékleten kell felengedni őket.
Munkatársaink több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a humánerőforrás-gazdálkodás területén. Fő tevékenységeink: Budapesten és vonzáskörzetében munkavállalók kölcsönzése partnereink részére. Célunk, hogy partnereink, valamint az álláskeresők részére színvonalas szolgáltatás nyújtsunk, segítsük ügyfeleinket egy gazdaságosabb és hatékonyabb létszám-gazdálkodás, illetve munkaszervezés kialakításában és megvalósításában, valamint a megfelelő munkatársak kiválasztásában. Erősségünk a speciális, személyre szabott kiválasztás, gyors és hatékony megoldások, rugalmasság Ön cégénél felmerülő bármely személyzeti, munkaügyi, humánpolitikai kérdésre, legyen az eseti jellegű, vagy hosszú távú.
Varrodánk széleskörű szolgáltatásokkal várja kedves megrendelőit. Az apró igazítástól teljes kollekciók legyártásáig teljesítjük megrendeléseiket.
Gradiens filozófiája: észrevenni, megismerni és alkalmazni a gyógynövények hatóanyagait. A kincset, amit találtunk úgy hasznosítani, hogy az Ön egészsége és szépsége számára is érték legyen. A megalkotott új termékekkel segíteni és megőrizni egészségünket. Kozmetikai készítmény családunk a BIO-PERLA, gyógytermék családunk az AMBROSIA nevet viseli.
NÉMTECH KFT. - Új és használt szerszámgép kereskedelem, gépfelújítás, fémmegmunkálás.
MOFIL Fémtechnikai Szolgáltató és Betéti társaság Fémforgácsoló üzem Budapesten
egyedi könyvkötés, ipari bérmunka, irodaszer, jegyzettömbök, kasírozás, könyvkötészet, közlönykötés, mappák, névjegytartók gyártása, oklevéltartó, spirálozás, szakdolgozatok kötése
lézeres technológiai szolgáltatás nyújtása, Orvosi és ipari lézeres berendezések fejlesztése
Cégünk fő profilja a szerszámgyártás, azon belül műanyag fröccsöntő szerszámok tervezése és gyártása - Egyedi bonyolult fémalkatrészek gyártása - Fröccsöntő szerszámok javítása - Nagy darabszámú műanyag fröccsöntött alkatrészek gyártása
Vállalatunk fiatal kora ellenére több, mint 15 évre visszanyúló tapasztalatot ötvözünk az informatika, a rendszerfejlesztés, a projektvezetés és a szoftver fejlesztés területén.
Telephelyek:2071 Páty, Somogyi B. u. 25.
Cégünk, a Május 1. Műanyagfeldolgozó és Vegyipari Szövetkezet 1960-ban alakult budapesti telephellyel. Két alapvető tevékenységi körrel, műanyag csomagolóeszköz gyártással, PET flakonfúvással, valamint kozmetikai és háztartási vegyipari termék gyártással foglalkozunk. Újdonságainkhoz tartozik a TREFF márkacsalád teljes választéka.
divatáru üzletág kereskedelmi , ingatlan üzletág
Cégünk szivattyúk, kompresszorok, armatúrák és egyéb gépek kopó alkatrészeinek gyártásával és javításával foglalkozik, a legmodernebb technológiák és anyagok felhasználásával úgy, mint: plazmaszórás (fémek, kerámiák, karbidok); vákuum plazma (TiN, TiCN, MoN); lézeres ötvözés, hegesztés, vágás (3D); mikroplazma hegesztés, és dörzshegesztés; lézeres és vízsugaras vágás; vízsugaras vágórendszerek forgalmazása; monolit kerámiák és keményfém gépelemek stb.
minőség, termelő, rendelőlap, lady stella, bérmunka, hajzselék, folyekonyszappan, megrendelőlap, samponok, testápoló, kozmetikai, kozmetikusonak, estrea, welness, estrea termelő és forgalmazó kft,
driverservice.hu, driverservice
Cégünk textil alsó-, felsoruházat gyártásával, kis- és nagykereskedelmével foglalkozik.
A McCann Erickson Budapest Nemzetközi Reklámügynökség Kft. teljes körű reklámtevékenységgel foglkozik.
bérmunka, export, felső konfekció termeltetés, nagykereskedelem, ügynökség, ukrajna
Cégtörténet Az új rendszámtáblák bevezetésével egy időben a 90- es évek elején alakult a Váradi & Váradi Kft családi vállalkozásként. Mai napig töretlenül igyekszik - fő profiljával-, a rendszámtartó keretek gyors, pontos és megbízható legyártásával, szállításával az autószalonok és autós telepek megrendeléseit teljesíteni.Bérmunkába egyéb műanyag termékek gyártását vállaljuk.
Amennyiben munkatársai létszámát akár hosszú távon, akár szezonálisan hatékonyan kívánja növelni, a MŰISZ Csoport eszközt kínál a megoldáshoz! Munkaerő-kölcsönzés keretében számos partnerünkhöz hasonlóan Önöknek is biztosítjuk a lehetőséget, hogy velünk közösen, megosztva gyakorolják a munkáltatói jogokat alkalmazottaik felett. Mindezt úgy, hogy kiváló szakembereik, munkatársaik a cégüknél látják el feladataikat, Önök pedig mentesülnek a toborzás, az ügyintézés, a munkaügyi adminisztráció terheitől. A MŰISZ Holding Kft. Szolgáltatásait érdemes igénybe venniük, amennyiben: ? Létszámkorlátozás miatt nem tudnak újabb munkatársakat felvenni. ? Költségcsökkentés miatt nem tudják megtartani munkatársait, de munkájuk hiányzik. ? Időszakosan, avagy átmeneti időre pótlólagos munkaerőre van szükségük. ? Másra bíznák a munkaerő toborzás, a kiválasztás, a bérszámfejtés, a munkavállalók ügyeinek intézését.
takarítás, porta- és diszpécserszolgálat, vessző-, raffia-, bőrdíszmű termékek előállítása
Családi házak, nyaralók, hétvégi házak tetőszerkezeteinek a megépítése ˇ Előtetők, szaletlik, pergolák, kerti tárolók és faszerkezetű tárolók építése ˇ Régi tetők bontása, javítása és felújítása ˇ Tetőtéri ablakok, tetőkibúvók beépítése ˇ Bel- és kültéri lépcsők készítése (betonszerkezetű lépcsők és faszerkezetű lépcsők teljes kivitelezése ˇ Belső lambériázás és laminált parkettázás ˇ Álmennyezet, korlátok készítése fából (Megbeszélés szerint egyedi faszerkezetek készítését is vállalom) ˇ Tetők fedése: cserép, zsindely és onduline héjalással ˇ Régi héjazat cseréje Bedolgozás és bérmunka cégeknek, vállalkozóknak
. Kozmetikai készítmények (kézvédőkrémek, kéztisztító krémek, bőrápolók) gyártása, forgalmazása ápolási és munkavédelmi célokra. Referenciáink: Matáv, MÁV, Dunaferr, Budapesti Elektromos Művek, Tiszai Vegyikombinát.
A SPORT TIME Kft. az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar textilipari cég, amely 1989-ben, a magyarországi változások idején alakult, és hamarosan egyike lett a textilipar vezető vállalatainak. Szolgáltatások kötés bérmunkában textilfestés-kikészités
12
