BANKETT BUDAPEST


82 találat BANKETT kulcsszóra BUDAPEST településen

  • SATURA KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
    1201 BUDAPEST, ADY ENDRE U. 202/B.
    Rating 55 csillag 5 vélemény alapján

    Hidegtálak és egyéb hidegkonyhai készítmények széles választéka!


  • MÁRVÁNYMENYASSZONY ÉTTEREM
    1012 BUDAPEST, MÁRVÁNY U.6.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    A MÁRVÁNYMENYASSZONY vendéglô történetét a XVII.sz. fordulójáig vezethetjük visza, a Krisztinaváros egyik legnépszerubb szórakozóhelye volt. Pesten, de Budán is egyre kevesebb az árnyas fák tövében meghúzódó kis vendéglô, éppen ezért, különösen megbecsült helyek azon kevesek, melyek még megmaradtak. A Márványmenyasszony 1793 óta a hajdani Buda romantikáját ôrzi. A vadgesztenyefák árnyékában száz éve is ugyanígy mulattak cigányzene mellett, mint ma. Az 1997-ben felújított vendéglô a Krisztinaváros régi vendéglátó hagyományait szeretné folytatni, korszeru keretek között a közönség igényeihez igazodva.


  • RÉGI SIPOS HALÁSZKERT
    1036 BUDAPEST, LAJOS UTCA 46
    Rating 44 csillag 4 vélemény alapján

    Ezen a helyen már a múlt században is vendéglő állt, amit a Kőbányárol idekerült Sipos Károly 1930-ban mint halászkertet nyitott meg (5 kg hallal kezdte meg a működésést amit 2 napig árult). A vendégek hamar megkedvelték az üzletet. Az Iparatestület több esetben elismerte, díjazta tevékenységét és Budapest egyik elismert, közkedvelt vacsorázó helye lett. A régi épület helyén a hagyományos óbudai vendéglátás szellemében lett a mai Régi Sipos Halászkert.


  • BURGER KING MEXIKÓI
    1142 BUDAPEST, XIX. KERÜLET MEXIKÓI ÚT 70
    Rating 44 csillag 5 vélemény alapján

    Burger King hálózat része.A Burger Kinget 1954-ben Floridában alapította meg közös vállaltként James McLamore és David Edgerton. Ez a két ember széleskörű ismeretekkel rendelkezett az étteremi üzletről és hitték, hogy szükség van egy gyorskiszolgáló étteremre, amely elérhető árakon minőségi ételeket kínál vonzó és tiszta környezetben. 1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak. NyitvatartásHétfő: 08:30 - 22:00 Kedd: 08:30 - 22:00 Szerda: 08:30 - 22:00 Csütörtök: 08:30 - 22:00 Péntek: 08:30 - 22:00 Szombat: 08:30 - 22:00 Vasárnap: 10:00 - 21:00


  • BURGER KING - ÁRPÁD ÚTI ÉTTEREM
    1042 BUDAPEST, ÁRPÁD ÚT 73.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Burger Kinget 1954-ben Floridában alapította meg közös vállaltként James McLamore és David Edgerton. Ez a két ember széleskörű ismeretekkel rendelkezett az étteremi üzletről és hitték, hogy szükség van egy gyorskiszolgáló étteremre, amely elérhető árakon minőségi ételeket kínál vonzó és tiszta környezetben. 1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak.


  • BURGER KING - VÁCI UTCAI ÉTTEREM
    1051 BUDAPEST, VÁCI UTCA 7
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    1954-ben Floridában alapította meg közös vállaltként James McLamore és David Edgerton. Ez a két ember széleskörű ismeretekkel rendelkezett az étteremi üzletről és hitték, hogy szükség van egy gyorskiszolgáló étteremre, amely elérhető árakon minőségi ételeket kínál vonzó és tiszta környezetben. 1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak.


  • BURGER KING - WESTEND
    1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3
    Rating 55 csillag 4 vélemény alapján

    Megközelíthetőség: aluljárószint, Krúdy tér 45. Ma a Burger King a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig. Európában, Spanyolországon és Németországon kívül, az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta.


  • BURGER KING - ARANY JÁNOS UTCAI ÉTTEREM
    1051 BUDAPEST, ARANY JÁNOS U. 34
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak. Ma a Burger King a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig. Európában, Spanyolországon és Németországon kívül, az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta.


  • BURGER KING - ÁRKÁD BUDAPEST
    1106 BUDAPEST, ÖRS VEZÉR TERE 25A
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak. Ma a Burger King a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig.


  • BURGER KING - AKÁCFA UTCAI ÉTTEREM
    1072 BUDAPEST, AKÁCFA UTCA 1-3.
    Rating 44 csillag 3 vélemény alapján

    Két ember széleskörű ismeretekkel rendelkezett az étteremi üzletről és hitték, hogy szükség van egy gyorskiszolgáló étteremre, amely elérhető árakon minőségi ételeket kínál vonzó és tiszta környezetben. 1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak.



  • BURGER KING - ÜLLŐI ÚTI ÉTTEREM
    1101 BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT 110-112
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta. A magyarországi Burger King éttermeket a Fusion Rt. üzemelteti, a Burger King Corporation licensze alapján. A Fusion Rt. jelenleg nem tervezi további franchise partnerek bevonását.


  • KÁRPÁTIA ÉTTEREM,SÖRÖZŐ
    1053 BUDAPEST, FERENCIEK TERE 7-8.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    cigányzene, konyhafőnök, konyak, szakács, goose, előétel, banquet, gyümölcs, pasta, poultry, hal, szárnyas, sorbet, catering, food, főétel, vendéglátás, borozó, menü, restaurant, húsétel, szolgáltató,


  • BURGER KING - OKTOGON TÉRI ÉTTEREM
    1066 BUDAPEST, OKTOGON TÉR 1.
    Rating 55 csillag 2 vélemény alapján

    A Burger King a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig. Európában, Spanyolországon és Németországon kívül, az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta.


  • BURGER KING - VÁMHÁZ KRT. ÉTTEREM
    1052 BUDAPEST, VÁMHÁZ KRT. 2.
    Rating 44 csillag 2 vélemény alapján

    Az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta. A magyarországi Burger King éttermeket a Fusion Rt. üzemelteti, a Burger King Corporation licensze alapján. A Fusion Rt. jelenleg nem tervezi további franchise partnerek bevonását.


  • BAROSS ÉTTEREM
    1087 BUDAPEST, BAROSS TÉR 11/A
    Rating 22 csillag 1 vélemény alapján

    Étterem - Meko-Resti Kft.


  • MAJD LEONARD ÉTTEREM KÁVÉHÁZ-VÁRNAGYI KFT
    1055 BUDAPEST, BALASSI BÁLINT UTCA 7

    A Majd Leonard Étterem és Kávézó az ötvenes évek New York-jának ráérős, szivarfüstös hangulatát idézi fel a pesti Duna-parton, a Parlament közelében. Termei, nyári terasza politikusok, képviselők, üzletemberek kedvelt törzshelye.


  • BURGER KING - BAROSS TÉRI ÉTTEREM
    1077 BUDAPEST, BAROSS TÉR .14

    A világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig. Európában, Spanyolországon és Németországon kívül, az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta.


  • BURGER KING - RÁKÓCZI ÚTI ÉTTEREM
    1088 BUDAPEST, RÁKÓCZI ÚT 1-3.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    1957-ben vezették be a világhírű Whopper szendvicset, amely hamar a cég vezető terméke lett és ma már naponta több, mint 1, 6 millió db-ot adnak el belőle világszerte. A két ember lelkes elhatározásából született a terjeszkedés ötlete és 1967-re már 274 éttermet nyitottak.


  • KARNEVÁL RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA
    1083 BUDAPEST, FŰVÉSZKERT,ILLÉS U. 25.

    szolgáltató, konferencia, rendezvényszervezés, catering, bankett, lebonyolítás, rendezvénytechnika, party, látványtechnika, helyszín


  • BURGER KING - BUDAPEST - ARENA PLAZA
    1087 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 9

    Gyorséttermünk titka elsősorban az ízletes tűzön grillezett húsokban, minőségi alapanyagok hozzáadásában és a hatalmas szendvicsekben rejlik! Legnépszerűbb szendvicsünk a Whopper, melyet az eredeti recepten túl számos változatban megkóstolhat. Kérje, ahogy szereti! Nálunk az Ön kérésének megfelelően állítjuk össze szendvicsét. Amennyiben pedig egy kis különlegességre vágyik, ropogtasson el egy adag ízletes hagymakarikát vagy kóstolja meg a panírozott garnélarákot. Készpénz, törzsvásárlói kártya, étkezési utalványok (Ticket Restaurant, Cadhoc+, Chéque Déjeuner, Sodexho, SPAR és TESCO utalványok) és kedvezmények (OTP Junior kártya, Diákigazolvány és EDC kártya felmutatása esetén).


  • YOURDAY RENDEZVÉNYSZERVEZŐ BT.
    1072 BUDAPEST, ASTÓRIÁNÁL
    Képek (1)

    Azért alakult meg YourDay Rendezvényszervező Bt, mert szeretnénk, ha a Szalagavató Bál igazán a TE NAPOD lenne! Célunk, hogy minőségi szolgáltatásainkkal levegyük a bálszervezéssel járó terheket, mind a diákok, mind a tanárok válláról. Csapatunk közreműködésével megúszhatjátok a ?jelmezkölcsönzőberohangálós, tánctanárhajkurászós, fodrászkeresgélős, ja, és a sminkem!" c.részeket! A Ti öletetek alapján, megrendeléstől függően, a komplex kivitelezéstől a részfeladatok végrehajtásáig állunk rendelkezésetekre!


  • PENTATON MŰVÉSZ- ÉS KONCERTÜGYNÖKSÉG KFT.
    1053 BUDAPEST, EGYETEM TÉR 5 1 1

    Cégünk rendezvényszervezéssel, művészközvetítéssel foglalkozik


  • AMBASSADOR PARTY SERVICE
    1054 BUDAPEST, SZABADSÁG TÉR 7.

    Cégcsoportunk 3 fő ágazatban fejti ki tevékenységét: Éttermi vendéglátás Economy Catering VIP Catering


  • BEAUTY ROOMS SALON
    1024 BUDAPEST, RÓZSAHEGY UTCA 4.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján · Termékek, szolgáltatások (5) ·Képek (8)

    "Varázslatos Professzionalizmus" 5 percre a Mechwart-ligettől, a II. kerületi Önkormányzat parkolója felett.


  • HULLÁM CSÁRDA
    1039 BUDAPEST, KIRÁLYOK ÚTJA 307.

    A mai Hullám Vendéglő a kialakulóban lévő budapesti Lidón a klasszikus konyhát reprezentáló vendéglő hagyományát kívánja feléleszteni. Egyszerre igyekszik kiszolgálni a kényes ízlésű ínyenceket és a sétálgató, kiránduló, nyaraló közönség igényeit.


  • HAZAY INTERSERVICE,PASARÉTI GASZTRONÓMIA KFT.
    1026 BUDAPEST, PASARÉTI ÚT 11-13

    A sokéves tapasztalatnak köszönhetően egyedi ötleteink, kipróbált receptjeink és a catering hátterünket adó saját éttermünk,


  • BENTA HOTEL - BUDAPEST
    1047 BUDAPEST, VÁCI ÚT 27-29.

    Családias hangulatú, háromcsillagos hotel. A 60 darab kétágyas, 30 darab háromágyas világos szoba, és a 6 darab nagyobb méretű, kényelmesen berendezett apartman felszereltsége minden igényt kielégít, ami vendégeink itt-tartózkodása alatt felmerülhet.


  • PATER MARCUS BELGA APÁTSÁGI SÖRÖZŐ
    1011 BUDAPEST, APOR PÉTER U. 1.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    A Pater Marcus Belga Apátsági Söröző és Étterem hasonlít egy valódi apátsághoz. Magas nagytámlás nehéz székek, gyönyörűen megmunkált asztalok mellett lehet élvezni a belga sörök sokaságát. Látványkonyhánk van, bárki bekukkanthat, - vajon hogy készül a megrendelt étel? Vállaljuk rendezvények, családi és céges ünnepségek, összejövetelek lebonyolításást. A nagyteremben kb. 50 fő, a könyvtárszobában 25-30 fő fér el. Ezen kívül a pultnál, és a látványkonyha elött is helyet lehet foglalni.


  • 10P.HU
    1087 BUDAPEST, SZÁZADOS ÚT 30/A

    Vállalati- és magánrendzvények szervezése és lebonyolítása, webdesign


  • KERESZTAPA GODFATHER RESTAURANT
    1066 BUDAPEST, TERÉZ KRT. 36
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Keresztapa Godfather RESTAURANT egy barátságos, családias hangulatú elegáns étterem, ami a nyüzsgő város zajától megpihenni vágyó külhoni és hazai üzletemberek, utazók és a sajátos meleg atmoszférájú, igényes kiszolgálásra, nagyszerű ital-, illetve ételválasztékra és finom ízekre vágyó ínyencek - méltán - közkedvelt törzshelye! *Éttermünk hangulatára a ''30-''40-es évek stílusa jellemző. *Eredeti kubai szivarokkal állunk vendégeink rendelkezésére az erre a célra berendezett szivarsarokban. *A kávé ízét szeretőknek dél-amerikai kávéinkat ajánljuk. *Rendezvények lebonyolítását 100 főig vállaljuk. Szeretettel várjuk éttermünkbe családjával, barátaival a szeptembertől induló szombat esti élő jazz-zenei előadásokra és a Cabaré táncelőadásra! Asztalfoglalás: 06-1-269-5563 Nyitva tartás: V-Cs 12-24, P-Sz 12-02


  • BROADWAY CLUB
    1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ UTCA 64.

    1:3 - Café & Bar & Club: minőségi olasz kávézó, értékőrző pesti italbár, társasági rendezvény klub a belváros kultúr- és szórakoztatónegyedében a Nyugatitól 2 percre. Zártkörű rendezvények italakcióval vagy akár kötelező fogyasztás nélkül! Klimatizált klubszobák, igény szerinti berendezés, multiroom audiorendszer, ruhatár-öltöző, bárpult, külön minikonyha.


  • KOGART
    1062 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 112.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Kogart: A művészetek és a gasztrónómia háza. Étterem, rendezvényház és kiállítások a világörökség részeként nyilvántartott budapesti Andrássy úton.


  • WANDERER'S PUB
    1050 BUDAPEST, MARKÓ U. 33

    Megújult étteremmel, különleges ételekkel - mint az őzragu mazsolás rizzsel - várjuk kedves vendégeinket!


  • RESIDENCE IZABELLA
    1064 BUDAPEST, IZABELLA U. 61.

    Ingyenes WIFI használat! Heti, havi és negyedéves tartózkodás esetén kérje speciális árainkat! Web: www.mamaison.com


  • MARE CROATICUM HORVÁT KLUB ÉTTEREM
    1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ U. 49.

    Klub és Étterem


  • MEMPHIS ÉTTEREM
    1025 BUDAPEST, ZÖLDMÁLI LEJTŐ 6.

    szolgáltató, vendéglátás, étterem, rendezvényszervezés, esküvő, rendezvény, party, service, vendéglátóipar, bankett, lebonyolítás, állófogadás


  • MEMPHIS ÉTTEREM
    1087 BUDAPEST,

    Cégünk a vendéglátás területén tevékenykedik.


  • COTTON CLUB ÉTTEREM
    1066 BUDAPEST, JÓKAI U.26.

    A legnagyobb "fekete" zenészek adtak felejthetetlen koncerteket Bing Crosby-tól kezdve, Cab Calloway-en át, Duke Ellingtonig. A klasszikus gengsztervilág az alkoholtilalom feloldásával átalakult. Természetesen a Cotton Club is egy kicsit mást jelent most, mint a kezdeti időkben. Az étterem jelenlegi tulajdonosa Mr. John Beatty már nem tesz különbséget vendégei között.


  • VISTA KÁVÉHÁZ ÉTTEREM
    1061 BUDAPEST, PAULAY EDE U. 7.
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    A Vista Kávéház Étterem udvarias kiszolgálással várja vendégeit.


  • KORCSMA PISZKOS FREDHEZ
    1073 BUDAPEST, VII., OSVÁT U. 9.
    Rating 44 csillag 1 vélemény alapján

    Korcsmába a BELÉPÉS DÍJTALAN, KILÉPÉS BIZONYTALAN!


  • Cégünk 1998 óta foglalkozik rendezvényszervezéssel és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások kivitelezésével


  • E teret érintve haladt a delizsánsznak nevezett postakocsi Bécsbe 1752. szeptember 18-tól. A postakocsi menetrend szerint közlekedett, az utasokon kívül csomagot és pénzküldeményeket is szállított. A postalegény útközben a kitérést követelő postakürtjét fújta. Ma ezen a téren áll a bokszokkal és asztalokkal ízlésesen berendezett, elegáns Postakocsi Étterem. Három terem, kis különterem és nyaranta terasz fogadja az ízes falatokra vágyó vendégeket. A finom vacsorát cigányzene teszi hangulatossá.


  • GÁLA PARTY SERVICE KFT.
    1065 BUDAPEST, VICTOR HUGO UTCA 11-15.

    Rendszeresen frissített információk rendezvényszervezés, gasztronómia, rendezvény témakörökben, Rendszeresen frissített információk rendezvényszervezés, gasztronómia, rendezvény témakörökben


  • PREMIER ÉTTEREM
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 101.

    étterem, szolgáltató, vendéglátóhely, vendéglátás, bankett, vendéglátóipar, lebonyolítás, rendezvény, állófogadás, rendezvényszervezés


  • ISTVÁN-MÁRIA BT.
    1062 BUDAPEST, BAJZA UTCA 18

    Új Deák Étterem és Terasz Megtalálhatnak minket a Bajza utca 18 szám alatt, a Hősök terétől és Andrássy úttól pár percre.Konyhánk inkább a tradicionális magyar ételeket tartalmazza, de vannak különlegességeink is.Kapható menü, illetve vállaljuk nagyobb társaságok menüztetését, éttermi fogadását.Található 2 rendezvényterem-egy 200 M2es ill egy 50-60 M2es-ezeket rendezvényekre és bármilyen szolgáltatással kiadjuk.


  • BURGER KING - SZÉNA TÉRI ÉTTEREM
    1015 BUDAPEST, SZÉNA TÉR 7
    Rating 55 csillag 1 vélemény alapján

    Ma a Burger King a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig. Európában, Spanyolországon és Németországon kívül, az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta.


  • BURGER KING - BÉCSI ÚTI ÉTTEREM
    1037 BUDAPEST, BÉCSI ÚT. 268

    Ma a Burger King a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata több mint 11.000 étteremmel és naponta több, mint 15 millió vásárlóval. A cég 300.000 -nél is több embert foglalkoztat a Föld 61 különböző országában és kultúráiban, Ausztráliától Venezueláig. Európában, Spanyolországon és Németországon kívül, az Egyesült Királyság az egyik legfontosabb piaca a Burger Kingnek. Jelenleg több mint 500 étterem van az Egyesült Királyságban. 10 %-uk saját tulajdonú, a többit pedig kb. 60 franchise cég üzemelteti. Az Egyesült Királyság a központja a BK EMA-nak, amely az európai és közép-keleti Burger King hálózat központja Uxbridge-ben 1992 óta. A magyarországi Burger King éttermeket a Fusion Rt. üzemelteti, a Burger King Corporation licensze alapján. A Fusion Rt. jelenleg nem tervezi további franchise partnerek bevonását.


  • CPS KFT.
    1068 BUDAPEST, VÁROSLIGETI FASOR 44.

    24 órás portaszolgálat, állófogadás, bankett lebonyolítás, céges rendezvények, dekoráció, műsorszervezés, party service, rendezvényszervezés


  • CRAZY SEXY COOL
    1025 BUDAPEST, FELSŐZÖLDMÁLI ÚT 88/B

    Csapatunk vállalja a tökéletes meglepetés megszervezését és lebonyolítását, legyen az születésnap, leány- vagy legénybúcsú, bankett, party, esküvő, házassági évforduló, céges tréning, rendezvény, csapatépítő vagy partnertalálkozó.


  • VISTA RENDEZVÉNY KÖZPONT
    1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 1

    A Vista Rendezvényközpont szeretettel várja Önt és vendégeit modern, jól felszerelt rendezvénytermeivel, a belváros szívében, könnyen megközelíthető helyen.


12